2011. október 22.

Liszt Ferenccel együtt...

Ilyent azért nem mindennap lehet látni. Nem elég, hogy szülinap, de a kedvenc süteményemből készült a torta, azaz mignonból. Hát akkor együk, pláne, hogy nem csak szép, de nagyon jó is.


Tovább »

2011. október 21.

Sváb táncházban

Nagyon bénának éreztem magam, aztán kiderült, mégis megvan valahol. Ezek a sváb táncok olyan jellegzetesek, sokat roggyantanak benne, a keringőt is máshogy járják, sokkal ringatózóbban. Először nehezen sikerült az egész, de aztán lett párom 2-3 olyan, aki tudta, és visszajött. Táncoltam én ezt így, Apuval is, és a Csizmadia mamával is, de kellett egy kis idő, míg már nem kellett annyira figyelni.
Jót szórakoztunk.

Tovább »

2011. október 20.

Éppen, pont...

Szeretem az utolsó pillanatokat. Na persze nem a legutolsókat, csak az amolyan hétköznaplósakat, mint ami velünk megeshetik. Például, hogy becuccoljuk a növényeket, másnap pedig -5 fok van reggel. Vagy tegnap megérkezett a szén, Józsi éppen elkészült a tároló tetejével, mára pedig megérkezett az eső. Hát van izgalma az ilyen szoros határidejű eseményeknek, de semmi baj velük, ha legalább mindig így működnek. Apropó, tanítottam ma a harmadikosaimnak a legalább és a legfeljebb kifejezéseket. Persze szigorúan sok-sok példán keresztül, s amikor úgy véltem, már hellyel-közzel képben vannak, megkérdeztem tőlük, mit gondolnak arról, ha nem készítik el holnapra az adott feladatot. 
Cserfes kis-lánykám szokásos módon, de tökéletesen jól használva az új kifejezést, bekiabált: legfeljebb kinyírsz bennünket?
Mire én: kapsz egy piros pontot, mert kiváló volt a példád, kétszeresen is.
Tovább »

2011. október 19.

Őrültek országa?

Azért azt mégis több, mint súlyosnak ítélném, ha egy szakember, egy megfelelő végzettséggel és nem épp mai, friss gyakorlatlansággal rendelkező pszichiáter a viselkedésjegyek alapján bizton állítja, hogy beteg emberről van szó, nem mondjuk ki, hogy kiről. De tudjuk kiről, és kéri, hogy akik a környezetében vannak, és ezt nálunknál még jobban látják, valahogy távolítsák el arról a pozícióról, amely neki nem megfelelő, az országnak pedig nagyon káros.
Ez ilyen nagyon finom fogalmazásban különösen döbbenetesen hangzott, és mert semmi gyűlölet, vagy politikai állásfoglalás nem volt benne, hát több, mint egyszerű, az eddig elteltek fényében, annyira, hogy szerintem is igaz.

Kár, és jaj nekünk. (Csontváry legalább festett, most mit is mondjak!)
Tovább »

2011. október 17.

Savanyú káposzták ideje

Reggel -5 és fél fok volt, ahogyan az állomásról végignéztem a Berek alatti síkra, szépen fehérlett a dértől. A sapkámat is felvettem, mert ezt a hideget fedetlen fővel már nem szeretem. A tegnapi káposztáskodás is lement, de érdekes ez az egész. Jól érzékelhető, hogy évről-évre, valahogyan nem nagyobbodik a kedvünk és a viháncolásunk. Nem azért elsősorban, mintha nagyon öregednénk, vagy mi, de nem lehet kivonnunk magunkat a mindenkori helyzet megbeszélése alól, vagy ha mégis erőltetetten ezt próbálnánk, akkor is érződik az alaphangulatunkon.

Még sokára lesz 2014. év, azt hiszem, egyre nehezebben fog telni az idő is. Ráadásul a káposztás edény is kilyukadt, ahogyan a só kezdte végezni a dolgát, úgy kezdett el folyni a padlóra az értékes lé. Megpróbáltuk vastag "kotonba" tekerni edényestől, remélem menthető lesz. Amióta házilag gyártjuk a savanyított káposztát, annyira nem ízlik a bolti. Túl savanyúnak és túl sósnak érzem. Ennél némi kóstolgatás után dönthetünk úgy, hogy mikor parancsolunk megálljt az erjesztő baktériumok áldásos tevékenységének, és legott bezacsizva el is tesszük a fagyasztóba. Kimosni sem kell, mert pont a nekünk legjobb ízeiben" mentjük másként" az egészet.



Tovább »

2011. október 16.

Facsarjunk még rajtuk

Most mit mondjak távollevő gyerekeimnek? Már éppen azon voltam, milyen jó is lenne, ha közelebb lennénk. De éppen most olvastam, hogy lesz itt ingatlan adó, nem elég a gépjárművekre a súlyadó, most bevezetik a "balesetadót", aztán még a lakóhelyen a települési adót, (kommunális már eddig is volt), így aztán, ha  nem jól húzom be a nyakam, mire körbenézek e 3 új adónemen felül még belecsorog a nyakamba újabb és újabb. Hozzátenném, ebben az igen kedélyes "libaszaros" országban, ahol azért a liba már kevés, csak a sz@r, ami még maradt, mert a fizetések nem nőnek valahogy, csak az árak és az adók.
Szóval újra azt kell mondanom, hogy mindenki maradjon csak szépen ott, ahol van, nekünk már nem kell gyerekeket felnevelni és különben is elmorgunk ketten, de hát a fiatalok agyában nem ilyen libalegelő képe él gondolom.

Tehát akkor éljen I. Fülke Forr, és az ő királysága, legalább addig, míg számára is kiszárad a libaúsztató, még akkor is, ha mi már akkor már nem is gágogunk.


No, akkor hol is a kék szem???




Ide már megérkezett...

Tovább »

2011. október 14.

Reggeli rohantamban...

Hát ez reggel furcsa volt. Sietnem kellett, és akkor néha amolyan kézben viszem a maradékot-elven kirontok a kapun, és a vasútállomáson pakolom be a táskámba amit kell. Nem volt nagyon zűrös azért, egyetlen 512 MB jelű memóriakártyát szorongattam csak a markomban, nem volt időm a szükséges képeket letölteni róla. S aztán ahogy ballagtam (jó, hát tempósan!) az állomás felé, hirtelen azon kezdtem el gondolkodni, hogy milyen is volt ezelőtt, amikor elkezdtem a tanítói pályát. Mindezt a műanyag lapocskáról eltévedve gondolatilag, hiszen éppen azon mosolyogtam, vajon 1976-ban, ha kezembe kerül az, amit most szorongatok, vajon mit gondoltam volna felőle? Gyanítom, semmi esetre sem azt, hogy a tanításhoz kellene, inkább gondoltam volna valamilyen letört játék részének, amit gyerektől vettem el. Aztán továbbfűzve, és végig gondolva táskám tartalmát, hát a pendrive bizonyára teljesen zavarba hozott volna, még azt sem hihettem volna róla, mint egy MP4-ről, hogy valamiféle modern magnó.
Ezek gondolom amolyan kis semmiségek lesznek egy újabb 35 év múltán, amikor talán táskát sem fog cipelni a jövő tanítója, pláne nem könyvekkel és munkafüzetekkel.
Lehetséges, hogy egy darabig még tudom majd követni, de borítékolva van egyébként a lemaradás.

"Raymond Kurzweil az integrált áramkörök összetettségének exponenciális növekedését leíró Moore-törvényt kiterjeszti a civilizációnk valamennyi vívmányára: vélekedése szerint folyamatosan gyorsul a haladás, tizennyolc havonta megduplázódik a teljesítmény, vagyis huszonöt év múltán a mostani milliárdszorosa lesz a számítógépek hatékonysága.
Felmérhetetlenek a távlatok,: jogosan kérdezhetjük, hogy versenyre kelhetünk egyáltalán a mesterséges intelligenciával? Sebesség tekintetében aligha, de különben sem eszünk használata miatt vagyunk annyira különlegesek: elsősorban összetett és meglehetősen sérülékeny mivoltunkból adódó gazdag érzésvilágunk megjelenítésében jeleskedhetünk, vagyis lelki tartalmaink bizonyos tekintetben fontosabbak, mint elménk lenyűgöző teljesítményei." 

Nahát, ide jutottam, mert reggel nem tettem el időben azt a hülye kis lapocskát. Innen már csak egy lépés egyes politikusok lenyűgöző lelki tartalma, ami majd egy másik bejegyzés lesz, de nem itt, ez békés blognak indult.
Tovább »

Októberi növénymentés

Beharangozták már a hideget, és bár nagyon jól esett a késői jó idő, lassan mégis elhiszem, hogy beköszönte a fagy. Ezért ma lázas tevékenységként növénymentésbe fogtunk. Már nyugodtan leszek, kint éppen 3 fokot mutat a hőmérő, de a növényeim biztonságba kerültek.




Tovább »

2011. október 13.

Családlátogatásokon

Jó hosszúra nyúlt a napom, elmentem 4 családhoz látogatóba. Így már 12-nél voltam, és bár sok időt elvesz, nagyon nem haszontalan. Szeretem látni, hol és hogyan élnek a gyerekeim, jobban megismerkedem a szülőkkel a saját otthonukban. Nem lesz féloldalas a kapcsolat, hiszen az otthonukban én vagyok a vendég, ő van saját területen, kicsit egyenrangúbbá válik a dolog. Tetejében úgy tűnik, működőképes az agyafúrt ötlet, a fényképezőgéppel. Viszem mindenhová, majd a látogatás végén megkérem a gyereket, üljön a kedvenc helyére és integessen onnan a társainak. Másnap kinyomtatom, és felragasztom az osztályban a fotókartonra. Tetszik nekik, és remélem, ez olyan családokat is motivál majd, ha másként nem a gyereken keresztül, akik idegenkednek ettől a procedúrától.

Azt mondtam, nem lesz itten fénykép és semmi, de azért mégis teszek ide, csupán illusztrálásként:







Tovább »

2011. október 12.

Félig itt...

Sajnálom ezt a blogot. Annyi munkám volt benne, olyan sokáig, hogy nem tudom veszni hagyni. Persze nehezíti az egészet, hogy olyan mindenféle a profilja, igaza volt Jucának, amikor volt még a sajátja és úgy nevezte el, hogy Vegyes felvágott. Ja, és az unokaöcsém pedig a Parizer. Mondjuk más értelemben gondolta, de azért nem kell arra gondolni, micsoda lüke egy család, jön itt a húsüzemmel.
Hát lehet, hogy nem nagyon jövök ide, mert nagyokat valóban nem akarnék írni már. Végtére is 2008-tól annyit lefetyeltem, hogy már nem is tudom, miket is írnék ide. Így eltávoztam egy "ultrarövid" sávba, ahol maximum 10-15 sorokat írok, és főképpen csak amolyan naplószerűen. mert az sem rossz, ha arra gondolok, hogy mennyi mindent elfelejtettem volna már most, ha nem lenne ez a blog, és beleolvasván eszembe jut. Még egy speckó korrajz is kikerekedik, persze mindezt a saját szemüvegemen keresztül, ahogyan én látom, és kevésbé fennkölten, mint mások, akik igényesebb szemüvegen keresztül persze ugyanazt a szarságot nézik.

Szóval olyan betévedős lesz a dolog, de legalább a régieket meg lehet nézegetni nagy ráértünkben.

Azért teszek ide egy kis keleti kultúrmorzsát, nem semmi hangulata van, és amúgy is unom már az örökös nyugatra pislogást:

http://www.youtube.com/watch?v=_wVOzNBijkA&feature=related
Tovább »

Szörpadó és társai

Most aztán majd adózhatok megint. Ezeknek a hülyéknek már semmi jobb nem jut az eszébe, mint hogy megadóztassa a szörpöket és a lekvárokat. Azért is dőzsölünk itt sunyiban, Apa most kanalazott el egy fél üveg birs lekvárt itt félszemmel. Jó nagy fehér kötés a szemén, de vígan van, mert legalább túl van rajta. Külön jó, hogy úgy volt, hogy nem jöhet haza csak 2 éjszaka után és mégis hazaengedték. Inkább itthon terpeszkedik, nem is csodálom.
Ma befűtöttem először a cserépkályhába is. Kicsit füstölt, de nem volt vészes, és most már jó itt ülni a gép előtt, nincsen hideg ebben a sarokban. Na mindjárt majd fotót is csinálok a "Félszemű  seriffről."
Tovább »

2011. október 6.

Bosszú

Érdekeset hallottam, de megfontolandó. Nagy vezetőnk (a "Galaktika Esze"), ugyanis nem véletlenül fingatja ezt a népet. Az elmélet szerint büntet, mert az előző ciklusok valamelyikében nagyon nem választották őt meg. Ezért került aztán az osztrákokhoz a pszichiátriára, és könnyen lehet, hogy megfogadta, ha még egyszer nála lesz a kormányrúd, kap a szeme alá nagyokat ez a banda. Szóval elképzelhető.
Tovább »