Mintha...

Kép: mindenegybenblog.hu

Lehet, hogy jellegzetesen magyar, lehet, hogy más nyelveken is ugyanezt jelentő szó létezik, mai napság naponta eszembe jut, látván, hallván és mormolván, mint imamalmot. Mintha, mintha....

Éljük tovább napjainkat, így a választások után, mintha rendben is volna minden, ami körülvesz azóta is. Hiszen választottunk is, mintha demokratikusan tettük volna. Nézzük a tévét, hallgatjuk a rádiót, mintha híreket hallgatnánk, bár tudjuk, ezek csak évtizedes beidegződések. A semmi sem ugyanolyan és semmi sem valódi országában mégsem ezek a legfájóbb tételek. 

A korábbi emberi minőségek tönkremenetele, a kultúra satnyulása, a kollégák, barátok kapcsolatrendszerének halványuló továbbélése is jól érzékelhetően tendál a mintha felé. Úgy teszünk, mintha örülnénk régen látott ismerősnek, rokonnak, közben kiderülhet, nem igazán tudunk már bensőséges beszélgetésekbe elegyedni.  Ezt a műfajt ugyanis gyakorolni kell, ápolgatni, legalább langymelegen tartani.  Munkahelyen úgy teszünk, mintha tankönyveket választanánk, bár mindenki tudja, a választás szó eredeti jelentését. Mégis, senki nem rúgja fel a vizes bödönt, a játékszabályokat betartjuk, mintha valódi szabályok lennének, amelyeket mi fogadtunk el és tartunk tiszteletben.

Világos, mint a nap, hogy piacon, boltban és sok-sok más helyen átvernek, vagy a pénzünkkel, vagy az árukkal, de betartjuk a kereskedés adok-veszek szabályát,  mintha nem látnánk feljebb, ahol már a mintha régen kimúlt, nem csak a szókincsből, de a gondolkodásból is.

Hallgatom, és komolyan venni nem tudom, mintha őrültek között lennék egy szem normális, hogy hová is kerül a miniszterelnök levitézlett hátizsákja: a Nemzeti Múzeumba. Nézem, mintha nem hinnék a szememnek, hogy Kishantoson boronával és ekével teszik a földdel egyenlővé a majd félidős gabonatermést, nem számít a több száz milliós kár sem. Naponta kell megküzdeni hasonló minthák sorával, míg ép ésszel képesek vagyunk felfogni.

Becsülöm azokat, akik kitartóan bontogatják a kordont, a kormány hazug és álságos emlékműve körül, ami gondolom, csak fel fog épülni, és remélem azt, hogy sokan fogják erről azt mondani,  hogy nem állít ez senkinek és semminek emléket, hacsak annak a sok minthának nem, ami e korszak ostoba (vagy, ha jobban tetszik bunkó) hazugságainak szinonimájává növi ki magát.

Nem sorolom tovább, még azt gondolnátok rólam, hogy úgy nézek ki, mintha el volnék keseredve.  Bár lehet, hogy jobb elkeseredni, mint apatikussá válni, amikor már régóta mindenki csak úgy tesz, mintha még ember volna, a szó valódi jelentésében.

Tovább »

Találkozás egy fiatal lánnyal...

 Nem hittem volna, hogy megírom egyszer, semmi fennkölt célom nem volt,..van,.. lesz, de kilúgozza belőlem mégis a napi hangosbemondó, ami rádió volt az én szebb időmben.  Karinthy csak belemászott a fülembe, persze akaratlanul, és mivel lába alatt por sem vagyok, hát módosítottam kissé a címet.  A napi kapcsolódáshoz érve, be kell látnom, ez csak az utolsó mondat volt, a sok-sok előtti már régebben elhangzott mindenféle helyzetben és körülményben, szóban és tettekben, beszélgetésekben és hallgatásokban. Hosszú 38 év egy pályán, lassan azt gondolom én is, amit nem láttam, az nincs is, vagy utána kell járnom külhonba, mint a régi céhes vándorlegények. (Akik különben még Hoffmann alatt sem lesznek mesterdiplomások, bár ki tudja, mintha alatta is megmozdult volna a szék.)

Onnan kezdődött mégis a zúgás a fejemben, amikor kiharsogta a királyi rádió, hogy mennyivel többen jelentkeztek az idén a felsőoktatásba és pláne pedagógusnak is vagy kétszer annyian, mint tavaly.

 Így hát közelítsük egymáshoz kicsit a fiatalt és az alig időset (1:0 a javamra), és nézzük meg miről lehetne eszmét cserélniük ennyi év után.

(Az egyszerűség kedvéért legyen Vica a fiatal és Éva a kinyuvadó tanerő.)

É: Igazán őszintén érdekelne, hogy azon kívül, ami egyszeres családi hagyomány volt, miért akarod ezt a pályát magadnak?

V. Nem is tudom, elsősorban iskola nélkül nem tudom elképzelni magamat, itt jól éreztem magam, szerettem tanulni és szerintem jó is voltam ezen a téren. A gyerekeket is szeretem, érdekelne, kedvem van hozzá.

É:Azt ugye tudod, hogy ez a szöveg igen gyengén hat, és ennél jóval keményebb érvek kellenének, hogy elhiggyem, komolyan gondolod.

V: Én ezt mind komolyan gondoltam, és majd meglátod, meg is fogom csinálni, elvégzem a főiskolát, nem leszek pályaelhagyó, sikeres pedagógussá válok, szeretnek majd a szülők, a gyerekek.....

É: Jó ég! Lila köd van az agyad helyén? Valami olyasmi, hogy megélsz-e belőle, vagy belekalkulálod a férjed magas pénzét, eleve?  Azt hiszed, ha szereted a gyerekeket, akkor már pedagógusnak is kell lenned?

V: Nem tudom, hogy ez a kell-e lényeges-e, miért nem elégszel meg azzal, hogy ha nekem megfelelnek az indokaim, akkor feleljenek meg neked is. 

É: Rendben, akkor meséljél valamit, hogy tudjam, van-e egy hangyányi fogalmad arról, ami rád vár az elkövetkező cirka 40 évben, ha annyira kötöd az ebet a karóhoz és nem leszel pályaelhagyó. Tehát??

V: Azt tudom, mert voltam gyakorlaton, hogy sokat kell dolgozni, a vázlatírások, javítások, az sok papírmunka, de a gyerekek nagyon kedvesek, élmény velük lenni minden órán.

É: Ennyi??

V: ..meg van szülői értekezlet, amit tartani kell, osztálykirándulások, ja, és naplót kell vezetni, meg tanmeneteket írni, és félévkor, meg év végén bizonyítványokat is.De a szünetek jók, hosszú a nyári szünet is, sok lesz a szabadságunk.

É: Ez amolyan civil duma, már ne haragudj,  ám ha már okleved is van, muszáj hogy szakmabelinek tekintselek, így ne csűrjük tovább, nem fogok veled kesztyűs kézzel bánni.

É: Kezdjük a gyengén előadott kis dokumentációddal. Ha nem tudnád (most még), majd megtudod, az oktatás mindig volt inkább politikai, mint szakmabeli ügy. Ezért, és ennélfogva, akárki került hatalomra, a miniszteri székbe, késztetést érzett arra, hogy folyton belenyúlkáljon, kivegyen, hozzátegyen, csavarjon rajta, és ezt te végig benyeled, mikor már bütyök lesz a kezeden a sok alapdokumentum megírásától, módosításától, farigcsálásától. Ja! Határidőkre. (Ki mondta azt, hogy közben ne tanítsál, ha van rá időd?)

Készen állsz-e minderre, és ne mondd, hogy el tudod képzelni, mert ezt senki nem tudja elképzelni sem, így visszamenőleg én sem.

V: Megkeseredtél, rossz indulattal beszélsz azokról, akik jobbítani akarnak, és rákényszerítenek arra, hogy tanuljál folyamatosan, megújuljál.

É: Haha...a folyamatos megújulást még nem is említettem, majd rátérek később. De nézzük a nagy gyermekszeretetedet!  Azt hiszed, mert te viszonylag jól nevelt voltál, minden gyerek az lesz majd, aki a kezed  és fennhatóságod alá kerül? Mit szólsz majd, ha 30 év múlva azt látod, csak tegező viszonyban képes veled beszélni és nem gyengén vágja oda a 9 éves, hogy "b..ssza meg!"  Remélem, párától ködös szemmel fogod simogatni a buksiját, és a szülőét is, aki kikéri magának, hogy fegyelmezzél.

V Ne hozzál egyedi kirívó eseteket, minden szakmában vannak nehéz percek, ezek azért túlélhetők.

É: Rendben, vegyük úgy, gyerekkel, szülővel, dokumentációval semmi gond. A szakmai előrehaladásról hogyan vélekedsz??

V. Azt hiszem, ez eddig nem jutott az eszembe. Már úgy értem, ha egyszer tanítani szeretnék, akkor végig ezt is fogom csinálni, és mivel a kicsik érdekelnek, nem célom tanárrá tenni magamat. Így értetted?

É: Nem, kedves ártatlanságom, nem így értettem, de elmondom ezt is. Vegyük azt, hogy valóban jó leszel, annyit jársz továbbképzésre, hogy a tanúsítványaid dossziét töltenek, amihez érteni lehet, azt te érted is, és lám még odáig is eljuthatsz, hogy másoknak példaként okításokat tarthatsz (bár erről azért ne gondolj túl sokat!!), szakvizsgázol, egyszóval, amit ezen a szakmán belül lehet, azt eléred, anélkül, hogy mást tennél, mint amire mindig is készültél: Majd jönnek újabb és még újabb politikusok, és ott találod magad sok-sok év után, mindent kidobva (csak a tudásodat nem, de az addigra már senkit nem érdekel),  a START vonalon  újra, és illékony volt az egész, amit elértél.

V. Ezt én nem tudom elképzelni, elhinni, de mondjuk, hiszek neked, mert azt mondtad, ez egy kiszolgáltatott pálya. Ha mégis ilyen történne, azért a sallangoktól mentes tisztelet, vagy szeretet, csak megmarad, hiszen sok-sok nebulót és családot támogattál nem?

É: Ebben van igazságod, csak nem számolsz egy létező veszéllyel: könnyen lehetséges, mire idáig ér veled a történet, ez a szép érzelmi rész fog  a legkevésbé érdekelni téged, és mivel a társaiddal együtt kissé kérgessé tették a szívedet, az érzelmi szál vagy komikussá, vagy szánalmassá válik.

V: Lelomboztál, nem tagadom, én akkor is nekivágok, hátha nekem több szerencsém lesz,  hátha a szél (urambocsá' a csillagok járása) kedvezőbben alakul nekem, mint neked. Most ezek után mit fogsz tenni még?

É: Elsősorban engedd meg, hogy sajnáljalak téged, mert nem sikerült elhitetnem veled, hogy a napos oldalt jelen pillanatban ne itt keresd. Velem pedig semmi gond, a gyerek sziázik, a szülő biztatja, hogy nyugodtan verd meg a társadat, a kettes magatartást is aláírom, szóval ellapátolok még ezen a viharos tengeren, bár jobb szeretem már csak nézni mások vehemenciáját, akik úgy gondolják, uralják még a háborgó vizet. 

Integettem neki, remélem, nem lomboztam le nagyon, úgy tűnik, biztos az igazában. Lehet, vén lovak vagyunk hozzájuk képest, ugatjuk a digitális technikát, máshogyan közelítenek a problémákhoz, és még van energiájuk más megoldásokat keresni. Rugalmasabbak, tán legyőzhetetlenek is.

Arra is rájöttem, nem azért mennek nyugdíjba sokan, mert egészségileg nem bírják, agyuk lelassult és effélék

A kor az, ami annyit változik egy emberöltő alatt, hogy bár ésszel felfogható, a lélek nem érzi magát a megfelelő helyen. 

Mit is mondjak, az oktatásban most nem is tudom, ki érzi magát a megfelelő helyen.

 (Fűrészelünk budit a levitézlett "Dadannak", és egybegyűlünk röhögni??)

továbbá: http://youtu.be/cM351mEdlQk 

(Ezen egy kicsit ugyan gondolkodtam, de a "szép lelkeknek" egy időre annyi úgyis.)

Tovább »

Politikamentesen

Ki mondta, hogy csak olvassunk itt mindenfélét? A mai infó szó nélküli, miután arra nincsen szó, hogy legújabb barátunk immár Észak-Korea. Előre a személyi kultusz út-ján, mondaná Kádár János, bár tán még ő sem gondolta volna komolyan.

Nos inkább jöjjön valami pihentetőbb, a napsütés melege, a sziklán nőtt növények illlata, amit nem tudok átadni, csak a kutyám örömét a szabadság élvezetében. 

Kettőnk közül nekem volt fancsalibb a képem tudom, mert amint rám nézett ez volt a szemében: "Én kutya vagyok, nem vitás, ti emberek pedig inkább szamarak!!"

Tovább »

Mikola 20 éves álma??

Kép: mandiner.hu

TGM nem mondott hülyeséget, csupán a feltétele nem volt meg, azaz az egység. Esélye sem volt annak, hogy bojkottálni lehessen a választást, pedig mindenki tudta, hogy lejt a pálya, hogy az ellenfél kapuja kifelé fordított, hogy a külső labdaszedők mindig a narancssárga csapatnak dobják be a labdákat, és végül, de nem utolsósorban a stadion is az övék. Újabb 4 évre, és mindegy a 2/3 megléte, vagy nem az első 4 évben már rögzítették az összes játékszabályt.

Mondjam azt, hogy várható volt? Vagy, hogy mégis szavaztunk, mert rossz lélekkel nem lehet ülni, még tort sem?

A felületesség, a talmiság elvitte most a kupát, (marad a WC kefe és gyarapodni is fog), én pedig elkezdem összerakni a fizetésemet, mert ha újra elmegy 200 ezer fiatalunk, aki becsomagolva várt,  hát mi itt maradók nem sok jóra számíthatunk.

A baloldal balfék volt, ezt nem lehet tagadni, ami az összeborulásuk kezdetén, közepén való hezitálásukat és civódásukat illeti. A Gyurcsány-ellenesség máig élő, tán a gyerekeket is vele riogatják, ha nem eszik meg a spenótot délidőben. (Bajnai pedig hozzátapadt, nem önálló státuszú, egy hajóban eveztek anno.)
A néplélek elemzését okosabbakra hagyom, hogy vajon miért is lájkolták annyian újra ezt a csapatot. Szívükből szólt talán, hogy a "rászorultabbaknak" adhatták "némi biztatásra" félretett magánynyugdíjukat?  (Csak mert az adósságcsökkenés nagyítóval sem látszik.)  Lelkesedéssel tölti el őket, hogy gyermekeik jövője is biztosítva lesz immár az adósságok vég nélküli nyögésével? Tetszik az uszítás, a mindent és mindenkit lesöprő állandó harc és támadás?
Hát nem is tudom, ha így van, nosza nyilakat elő, és kezdhetjük immár komolyabban Európát lődözni vele, most már Putyin is segíteni fog.

Legalább egyre azért mégis felhívnám a figyelmet: mivel az országnak immáron nincsen olyan zsebe, ahová még némi tartalék után nyúlkálni lehetne, a ti, a mi zsebünk fog következni, erről senkinek szemernyi kétsége ne legyen.

Tovább »

Hazudsz, akasztófára v.......

kép eredete: limoncsblog.hu

...aló!! Kiáltá a király felháborodottan, miután a szépreményű juhász szerint az öregapja megfogadta fölsége öregapját kanásznak. Eddig a pillanatig viszont valóban mesésen alakult minden, a történet klasszikus, bármelyik generációt kérdezzük, talán még ismeri is. A király jól kitalálta a csapdát, miért ne bízott volna benne, hogy ő valóban képes a végtelenségig ismételgetni az egyszerű két szó: "Elhiszem fiam." Nem túl megerőltető agymunka, szóval igazán királynak való a feladat.

Egyébként tudja Isten (illetve, hogy, hogy nem elvtársak), miért is jut eszembe örökké ez a mese, amikor pedig  éppen nem is mesélem, jövőre lesz tananyag. Talán abból vezethető le a párhuzam, hogy lassan nem tudok jóízűt reggelizni, ebédelni, vacsorázni (és tízóraizni és uzsonnázni és így tovább..), hogy majd' a falattal ne forduljon ki a számon a király dühét jelző...jelző. (akasztófáravaló?)

Leszögezem, akármilyen  királyt sem tudtak a meseírók kitalálni, bármennyire is igyekeztek ebben, hogy jelen nagy (kis) kirájunknál okosabbat tudtak volna teremteni. Mert bizony, ezek a lökött mesebeli királyok, akár harcoltak, akár nem, akár jót tettek a népükkel, akár nem, azt mindig saját maguk tették, sőt a saját kincstáruk hasznára, vagy kárára. (Esetleg elrekvirálták az egynél több fejű sárkányét..)

A még pár napig (!!) hatalomban lévő hataloméhes koronás főnk nem ennyire idióta, ő megtalálja a módját, hogy más furkósbotjával verje a gazt. (tudjuk, csalánról van szó, szegényről, pont ő nem tehet erről semmit).

Elsősorban is már felrótták neki, hogy "térdig gázolunk" lassan a nemzeti színű szalagdarabokban, amiket ínhüvelygyulladásig vagdos, immár több, mint egy hónapja. Az sem érdekes, hogy az uszoda nem akkor készült el,  és az sem, hogy ki nem mondja egyszer sem, hogy mindezeket éppenséggel nem ő, nem a csapata finanszírozta, hanem "tuggyukkik."

Aztán sokan bedőlnek ennek a rezsis ügynek is, pedig egy cent sem állami hozzájárulás, mind-mind a az adott szolgáltató kárára megy, hovatovább, majd a mienkre is.

A legújabb gyöngyszem immár ez az 5 milliós hitel, amit a dolgozó kérhet (??) a kisvállalatától, munkáltatójától, hogy ezzel az igen kedvező konstrukcióval a lakáshitelét csökkentse, esetleg beruházhasson ő is egy ház végi mini stadionba.

Ezzel ismét el lehet hőbörögni egy darabig, bár nem is értem, hogy az egyébként már többszörösen lenyúzott éppen, hogy víz tetején maradt vállalkozások, honnan is veszik a többször 5 milliót, ha netán a dolgozók kéréssel fordulnának hozzájuk. Újabb nagy lufi, jól hangzik, mondtam is az uramnak reggel:

Te Jenő! ( hát jó, nem így hívják, de figyelt, mert csak ketten voltunk).

Kellene a főnöködhöz fordulni, kis 5 millióból megoldanánk ezt az ótvar udvart, kis pucerájt a házra, szóval megtehetnéd, vállalkozásnál dolgozol!
 Reménykedve néztem rá, már láttam mivé leend a környezet, de igazán csak egy fél percig, mert azt válaszolta, hülyébb vagyok a Lujzánál, és egyébként is azért van gondban mert a vadonatúj fékdobok nem mennek fel a helyükre, és ezért a topogásért úgy tűnik, szombaton is kell dolgoznia. 

Így aztán nem is legyintett többet az 5 millióra (valamit mondott még, hogy azt hiszi, jobb lenne, ha megtartaná ezt a munkahelyet), én pedig elhallgattam, mert úgy gondoltam, hogy talán megfordult a klasszikus mese, és itt épp a  mi hüje kirájunk hadovált, és aki juhász a talpán, jobb, ha el sem hiszi.

Tovább »

Én nem hiszem, hogy normális vagyok

Sorozatban történnek velem a legnagyszerűbb dolgok mai napság. Igazából a legnagyobb tragédia (ha egyáltalán), hogy lassan nem is csodálkozom rajtuk. Ilyen ma a világ, így élünk, és nagyon nagy erőszakot kell tennem azért magamon, hogy csak kellő visszafogottsággal vágjam vissza a jól megérdemelt sz@rt az illetők arcába alkalmasint.

Nem sorolom végestelenül, csak 2 érdekesség. Behívót kaptam mammográfiára, hát vagy 2 éve nem voltam, tehát megjelentem. Alig 10 perc után úgy távoztam, hogy orvost nem láttam, lelet nem készült az eseményről. Szóval, mint egy tüdőszűrés, beállsz és futsz tovább, ennyi. Nem felejtem el, hogy Fonóban a szembeni szomszédnéni a Giza mama úgy halt meg tüdőrákban, hogy előtte alig fél éve tüdőszűrésen volt.

Nem mintha elhalálozni szándékoznék, de a trendi folyamat kedvező, ez tagadhatatlan. 

A másik gyöngyszem szakmabeli, ugyanis a tanulók versenyeztetése már totálisan önköltséges, tehát a suli nem tudja fizetni, megszűnt a gazdálkodási jogköre, a Klik nem fizeti (nyomtató patronunk és papírunk sincsen), így aztán fizet a szülő, vagy a pedagógus. Ennek ellenére úgy döntöttem, elviszem a kis focistákat, hadd rúgják a bőrt, talán leesik valami érem, esélyesek is rá. De le kell jelenteni a névsort a Diáksport szervénél, aztán a Kliknél, és csak azután vihetem. Nos jó, iskolatitkárnak kérés, tegye meg, én felkészítem, és viszem, a hivatalos részét pedig intézze ő. Ma délután megkapom a papírt, amit le kell adnom a verseny helyszínén, hát majdnem kiestem a számon: Jelentem, mától férfi vagyok, és úgy hívnak, hogy xxx. Imre, és az ő neve alatt dolgoztam, mint felkészítő és versenyeztető tanár. A magyarázat az, hogy ő van regisztrálva az iskolánk részéről a versenyeztetésre.

Erre csak azt tudtam mondani a mb. igazgatónknak, hogy úgy kell az ilyen hülyének, mint én, nem elég, hogy dolgozik (ingyen),  levonják a távollétét a kötelezően teljesítendő órakeretéből, fizethet és ezek után, még nem is ő csinálta az egészet, hanem más.

Tanulsága nincsen az ügynek, ilyen kalandos az egész tanévünk, Hoffmann szerint sikertörténet.  Sokan meg úgy gondoljuk, hogy talán más szót használnánk erre...talán.

Tovább »

Kibédy Ervin - Én nem hiszem, hogy normális vagyok

Tovább »

A csillagos eget is

Közeledvén a kitűzött választási naphoz,  széleskörűen kezdett érdekelni, hogy mégis miféle nevezetességei vannak, milyen eseményekhez köthető, mint tudjuk a csillagok járása már abszolút kedvező, de még a bolygók állásáról ezidáig  nem  hallottunk egy míves körmondatot sem.

Belekukkantván a legegyszerűbben fellelhetőre, a helyzet (jelentem!) lehangoló, de erősen. Az események nagy többsége teljesen a negatív tartományban értelmezhető, s ezen alig dob valamit egy kis Pioneer szonda útnak indítása. Talán az Isaszegi csata még kedves lehet, sőt nem kizárt, erre hajazva lett megtámadva Fideszék által ez a dátum, de ennél több pozitívum szinte nincs is.

Nos, ettől még nem indultam volna a folyónak nyilván, sőt orrlógatásba sem estem, csak megpróbáltam magam számára is vázolni, mivel is akarja regnáló bolsevik torunk még kellemesebbé tenni ezt az alig másfél hetet. Naponta szúrt szemet és mászott fülbe a sok üzem és gyár és kórház avatása, átadása, kedvencem a Pampers, mit tagadjam, csak még nem döntődött el, mi fogunk belecsinálni, vagy ez a böszme hortysta nagymagyar yuppie társaság.

Másrészt mégis hiányérzetem volt, úgy éreztem magam, mint apró gyerkőc, azon a karácsonyon, amikor hát volt ajándék persze, illendően mutattam az örömöt, de az igazi nagy ágyú mégsem akart előkerülni. (Felkötötték szüleim a fára, ott nem kerestem.)

Hiába nyomatják ezerrel, a rezsicsökkentés kifulladt, az orosz atom óccsó árammal kezdetnek is sikamlósan indult, és csak nem akart előcsillanni valami igazán nagyszerű kincs, ami szólna még egy nagyot a sokadik stadion szerény zaját elnyomva, nem beszélve a kormányváltók monoton, mégis idegesítő zsolozsmáiról.

A mai napon végre örülhetünk és éltetjük a kormányt és a naccerű vezetőnket, aki 15 millió euróért megvásároltatta a Seuso-kincset, tehát visszakerült mihozzánk a "családi ezüst", még ha nem is Polgárdiba természetesen.  Nagy teher lehetett ez, hiszen a sárospataki könyvek hazahozatala bizony Gyurcsány kormányához köthető,  valamivel ezt a passzt is le kellett ütni végre.

Meg is indult íziben a sápogás, hogy már megint mire van pénzünk és mire nincsen, ezt én alapból nem is értem, mert eddig abban a hitben éltem, hogy semmire sincsen pénzünk, de aztán lám, lett erre is. 

Régóta mondom már, hogy nem kell annyit siránkozni, ami igaz a polgárra (zemberekre), az pláne igaz nagyban is, hogy mindenkinek arra van pénze, amire akarja, és arra nincsen, amire nem akarja, oszt jónapot!

PS. Nem kell ezt részemről fanyalgásnak venni, mi több őszintén örülök annak,  hogy gyarapodtunk, nem utolsósorban a Manyup tagjainak a nevében is. Végül, de nem utolsósorban: éljen a világbéke!! 

Tovább »

Választási programújság

Ingyenes zaklatás

Szó se róla, a szokásosnál is mogorvább reggelre virradtam, ez a vírus 3 hete eszi az erőmet, és nem tud engem békén hagyni. Verítékben tocsogva pedig ritkán vagyok kellemes és jóindulatú, hamarabb találok acsarkodni valót, mint egyébként. Na ennyit rólam (a regényhősnő bejegyzésemhez ez csak háttéranyag!!), de a kávé mellé, bár nem készültem rá, frappáns közlendője érkezett a reggeli riportalanynak, aki előzőleg elmondta, miért is kellett csődeljárást folytatni ellene. A körmondatos történet beszélgetésünk homályába veszett, mígnem elhangzott, hogy devizakölcsönt kellett a cégnek felvennie, és tudjuk, mi történt a svájci frankkal.

Ráharaptam a csészém szélére ijedtemben, végül kinyögtem, hogy azzal ugyan semmi, de a forinttal annál inkább történtek dolgok. Hozzátenném, csak én voltam ilyen hideglelős, a riporternek gondolom a szeme sem rebbent erre a lüke mondatra. Szép is az, amikor egy interjú döccenetlenül halad a maga útján.

Később kezembe akadt a Jobbik kéretlen reklámújságja, ami azért jó, mert nem fényes, eléggé rendesen be lehet vele; gyújtani. Viszont Móra Ferikéhez hasonlóan, régi rossz szokásom, hogy amin betű van, azt mindig elolvasom, a rémeseket is, így aztán olyan cikkhez jutottam, ami azt példázza, hogy a butaság, a hozzá nem értés együtt járhat a világképpel, pedig azt gondolhatnánk, semmi bizonyítható összefüggés nincsen, a balosok, liberálisok, keresztyének éppolyan idiótaságokra képesek, legfeljebb más-más területen és okfejtéssel.

A hülyeség cikk azt a címet viseli, hogy: Integráció helyett bentlakásos iskolát, és arról akar meggyőzni, hogy a "beilleszkedni képtelen" cigány gyerekeket küldjük javító intézetbe, meg bentlakásos iskolákba, sőt, szervezzenek látogatásokat velük a börtönökbe, elrettentő például. 

Nem akarok komoly pedagógiai-pszichológiai érvekkel jönni, pedig lehetne bőven, Vekerdy Tamás az állampolgárságukat is elvenné ilyen gondolatok hallatán. Azért pár dologra jobb lenne odafigyelni. Az egyik, hogy amikor Amerikában dühöngött a feketék elleni kirekesztés,  a Ku-klux-klán pacifistának nem mondható tagjai felgyújtottak házakat, vér folyt, jól emlékszem a híradásokra a Tv-ben. (Jaj, még a 60-as években is!). Aztán ahogyan változott a  társadalmi körülmény, már nem a feketéket gyilkolászták, hanem a katolikusokat, volt, hogy a zsidókat, most már illegalitásban vannak, de a spanyol ajkú bevándoroltak a legújabb céltábláik. Nos, eléggé nyilvánvaló tétel, hogy negatív érzelmekkel nem lehet pozitív érzelmeket kiváltani, mint ahogyan tettekkel sem, így a Jobbik jobbító szándéka már defektes a szándék irányultságát tekintve. 

Most jön a "sőt", mivel nem is új keletű,  hiszen az a Mária Terézia, aki megengedte a cigányok letelepedését, próbálkozott azzal, hogy a cigány gyerekeket családjukból kiemeljék, és parasztcsaládokhoz adják átnevelés céljából. Haladó és hamvában kimúlt rendeleteinek aránya tükrözte az ő csekélyke tudását e népcsoportról, bár az mindenképpen pozitívum, hogy legalább foglalkozott vele.

Nem szaporítom, de az emberi jogok és a szülői jogok itten említést sem érdemeltek, ezért megjegyezném, vajon ha éppen nem a magyar cigány emberek és gyerekeik megregulázása az újabb választási blődlijük (sajnos tudom, hogy komolyan gondolják), ezt netán megoldva jöhetnek majd a zsidó honfitársaink és az ő gyerekeik, majd a svábok, esetleg balos érzelmű másként gondolkodók? (A melegekről már ne is tegyünk említést, ők már ekkorra sehol nem lesznek.)

Bálint Natália operás-énekeske negédesen elmondja, ő nem náci, de kikéri magának, ha valamelyik párt "lényegre törő kérdéseket vet fel, akkor azt rögtön lenácizzák, és ezzel a bélyegzéssel el is van intézve a dolog."

Hát kedves Natália, az egész újságban körülbelül ennyi volt az igaz, és ebben teljesen egyet is érthetünk. 

(A kazánt fűtöm most be, de csak kicsit, mert jó idő van odakint. Az újság   papír jól ég.)

Tovább »

Szirénhangok berekedőben

Megáll az ember szájában a falat, pedig micsoda jóféle házi kolbász, házi tej és házi tojás, szóval rendes hely ez a falu, már akinek ez (is) jelenti a magas kultúrát, amely nem biztos, hogy sokkal rosszabb, holmi jóval emelkedettebb városkörnyéki műfajoknál.  Sajnos rémes munkahelyem van, nem lehet rádiót hallgatni, Tv-t nézni, olvasni, internetezni, szóval az információk zömét a reggeli időszakban veszem magamhoz (kerül, amibe kerül), aztán estére még lehet rajta kicsit helyesbíteni. A  mai reggelen nem sok újdonságra akadtam, még az ágyban (!!) kávézgatásom alatt kifejtettem, hogy valóban jó felé megy az a világ itthon, ahol Vass Albert és Nyírő József megfésülését azzal opponálják, hogy de mégis miért és hogyan, és akkor nem lesz legközelebb Petőfi és Arany sem? 

S erre vajon hányan kapják fel a fejüket (magyar és történelem tanárok kizárva!!), hogy miféle szokásos egybemosása ez  megint, össze nem vethető álláspontoknak, műfajoknak, embereknek, akár előre, akár visszamenőlegesen? Valóban el fogunk érni az iskolázottság és a kultúra hiányának ezzel a hozadékával, hogy nem lesznek emberek vájt fülűek a hírek ordenáréságára, csak a bulvárra? (Majdnem kilöttyent a kávém, pedig egyszer már nagy ívben leröpült, végigöntve a falat is.)

De a reggel az önkínzó, muszáj végighallgatni akár éhhomra is a (volt) Kossuth rádió agymosott riportereinek egyre modorosabbá váló magyartalan hanglejtéseit,  formai és tartalmi rémségeivel egyetemben. (Az étvágyamat azért még így sem képesek tönkretenni.) 

A menü ma hústalan volt, vajas-lekváros (házi barack) zsömle és friss tej, s mellé bekúszott  még a szokásos, úgy tűnik megunhatatlan  Fidesz-stratégia, ami megint ütős lesz, úgy sejtem. Többen elismertük már, és kalapot is emeltünk azelőtt az agymunka előtt, ami úgy tűnik a többi párt számára megtanulhatatlan, egyszerűen talán azért, mert ehhez nem eléggé dögletesen romlott az észjárásuk. A csapásirány mindig az olyan ígéret, ami érthető, emészthető, felfogható, zsebre átszámolható, igaz, nem mindig igaz, de ezzel kevésbé kell törődni, a nép már nem képes (??) precízen átszámolni, utánanézni. S ha nem nagyon jönne be, akkor adnak egy kis segítséget (mink errefelé csak zsarolásnak híjjuk), aztán az okosabbja és bátrabbja nem dől be és jól jár, a megfélemlített többség pénzét meg bekasszírozzák. A rezsirizsa mellé ma reggel (már a tízóraik csomagolása táján), megérkezett a legújabb bedobott bomba, még nagyon fel sem kapták a fejüket nálam nevesebbek, talán estére már lesz visszhangja.

A devizahiteles örökzöldekről szól, hogyaszongya, a kormánynál van a szerva, és amennyiben őket esmét megválasszák, hát gondoskodni fog a törvények, vagy rendeletek újbóli átvariálásával olyan szempontból, hogy a teherviselések egyenlően oszoljanak végre a bankok és a (lakás célú) devizahitelek között. A hírt első hallásra át is engedtem a szűrőn, a devizahitelesek mindenki hátán kijönnek már,  s noha nekem is van egy kisebb összegem, nem búvárkodtam még a hírek között sem, a szövevény lassan úgyis átláthatatlan. Eltelt vagy fél perc, mire lecsaptam a szeletelt tojást (kenősre szétment), és az ártatlanul elhangzott hírmondatban felfedezni véltem a "Ha-Akkor" szókapcsolatot.  Gyanítom, ezt az újabb adujukat többször, többféle variációban egyre jobban kihangsúlyozva kell majd kijátszani, hiszen a több százezres devizahiteles tömeg szavazati ereje szintén csábító számukra, azaz muszáj a fülükbe ordítani még egyszer, ha már viccet csináltak abból a nagyszerű szlogenből, hogy nem hagyjuk őket az árok szélén.

Odáig jutottam, hogy most akkor valamit a Kormányváltóknak is kell ezzel kapcsolatban ígérni, de mivel is lehetne überelni ezt az állandó és igen bőséges Fidesz-narrációt?

Ha viccesebb lenne a politika (tudjuk nem az, mert ahhoz, hogy valami annyira nagyvonalú legyen, hogy képes legyen ilyen magaslatokra emelkedni, Árpi bácsi méltósága és esze kellene, Kuncze humorával és nagyvonalúságával körítve), akkor azt javasolnám, járjunk el velük úgy, mint ahogyan Odüsszeusz sem tudott. Szerintem  neki sem az árbochoz kötözés megalázó ötletét kellett volna alkalmaznia, hanem venni a kezébe egy nemesen megalkotott lyrát (lüra, lant), és mindent amit a szirének énekeltek, értő (!!) kíséret mellett pár oktávval lejjebb, feljebb, vagy átmodulálva visszaénekelni nekik. Aztán, mivel a hülye dalt a szirének találták ki, már csak végig kellett volna nézni, hogyan is rekednek bele az állandó kijavítási kísérleteikbe.

Ezek után már a morzsákat is lesöpörtem, kutya-macska evett, neki a napnak, jöhet a következő reggel majd holnap.

Tovább »

Ünneplés nélkül

..és nem támadott fel a tenger...

Nem hallottam és olvastam még híreket és bejegyzéseket a tegnapi  (időjárás?? által) megpuccsolt napról. Lehet, hogy az én készülékemben van a hiba, de nagyobb felhördülésre számítottam, nem ekkora csendre. Igaz, aki nem volt valahol úton a helyszín és az otthona között, rászánva magát és idejét erre a végső és igen fontosnak tartott ünnepre választások előtt, az még helybenhagyólag rábólinthat a kitérőre. Lám, milyen figyelmesek, óvják a támogatóikat, nem kockáztatnak kéretlen baleseteket.

Kár, hogy nem voltak a buszokon, vagy az aluljárókban, úton és útfélen, hogy hallhatták volna azt az eltökéltséget, amivel sok száz, ezer ember hagyta a veteményezni való jó időt és indult a fővárosba. A mi környékünkről Veszprémből, Várpalotáról, Balatonfüredről indultak buszok. Meg akarták, akartuk mutatni azt az erőt, eltökéltséget, amit ez a 4 év kényszerített ki belőlünk. Ebbe belefért jó pár transzparens, molinó, helyszínen talán kis ökölrázogatás, finoman, nem durván, de határozottan. 

A továbbiakra való tekintettel, mindenképpen fontos és kiemelni való, hogy március 15. nincsen többször, egy évben csak egyszer van, ez különleges hangulatot  ad egyben minden eseménynek e napon. Amikor leállították a buszokat szertefelé még Budapest előtt, a közakarat mindenütt az volt, hogy nem állunk meg, nem érdekes az eső, a szél, készültünk rá, akkor is el kell kezdeni, láthatóvá kell tenni a tömeget, ha a felénél megszakad is a rendezvény. Akkor már volt értelme feljönni, már készültek médiadokumentumok róla, már megmutathattuk volna magunkat, annyi időre, amennyire. Mindenki bevállalta, ázással, megfázással együtt akár. Szidva volt bizony vastagon a puhány városi tagozat, akik megijednek a széltől, mert volt egyszer 2008-ban egy augusztus 20-a. Mérgesebbek szerint óriási hibát követtek el, egy olyan alkalom elszalasztásával, amit nem lesznek képesek újra produkálni. Maga F. Pál, a mi szervezőnk is azt hajtogatta dühösen, hogy még egyszer nem fog heteket dolgozni azért, hogy ennyi embert buszokra tereljen, ami sajnálatos, de még inkább az, hogy nem is tudom, kik fognak március 30-án még egyszer nekifutni. Miért is??

Nem hiszem, hogy bármelyik vidéki emberben az a gondolat ne motoszkált volna, hogy mi "idelenn", füttyögetünk kutyáinknak, vagy az egyre kevésbé sokszámú lábasjószágoknak, de mink magunk nem érezzük annak magunkat. Nem lakunk Budapesten,  nehezebb kimozdítani bennünket, ha felcihelődünk, azt igen komolyan gondoljuk.

A választások előtti március 15.-én  a Fidesz által bevonszolt lengyelek és 800 Ft/óra fizetett statiszták ellenében minőségileg  mást mutathatott volna a kormányváltó akarat gyűlése.

Hogy nem tudták felfogni vezetőink, akik vezetni akarnának, azt a gondolatot, hogy milyen bátor és akár kockázatot is vállaló (elfújja a szél a mikrofont??) emberek azok, akik elfutnak a nem nekik kedvező időjárás elől? Akikre rávetül így az a jogos vagy jogtalan, de mindenkiképpen  mérges dohogás: "Ezekre bízzuk mi magunkat, akik féltik a bőrüket?"

A tömeghangulat más, és mindig más, ezt tudniuk kellett volna, hiszen ebből élnek. A sokaság soha nem a maga bőrét félti, így volt ez már 1848-ban is. Ellenben lenézi és semmibe veszi azokat, akik bármilyen okkal, magyarázatba kezdenek, az elmaradt tettek igazolására.

S ezt még Petőfi után sok évvel Ady is tudta:

Csak akkor születtek nagy dolgok,

Ha bátrak voltak, akik mertek

S ha százszor tudtak bátrak lenni,

Százszor bátrak és viharvertek.

A mi áldozatunk nem érhette meg a vihart, nem voltak eléggé bátrak azok, akiknek tisztük, feladatuk lett volna.

Tovább »

Elfújta a szél....

Nos, nem jellemző, hogy nagy gyűlésekre rohangálnék, annyira nem, hogy első nekifutásom nem is sikerült. Hej, pedig volt esőkabát, fényképezőgép, lelkület és minden ilyesmi. Külön busz óccsón (ingyen), szóval nekikészülés precízen.  Úgy tűnik, nem balos, liberális a minket hazakergető szél, konzervatív, jobbos hideget hozott. Nem tudom, ebből következik-e valami, sajnálom, hogy nem hallottuk a beszédeket. Annál is inkább, mert ebédeltünk 11 órakor és önkínzó módon, közben meghallgattuk a mi szépségünk beszédét, legalább abból az okból, hogy mire felérünk, informálva legyünk idejében, ha reagálásokat hallunk. 

A kokárdákat nem tettük fel, noha megvarrtam, olyan fasza kifordítottra, mert így totál nem emlékeztetett arra a tökig érőkre, amiket 98-ban viseltek a fidesznyikek egészen a választásokig. Azóta amúgy sem tudok rendes kokárdát jó szívvel felvenni, hát most ezzel a megfordítottal igyekeztem volna protestálni. 

Azért, ha 30-án lesz módunk, ismét nekifutunk, legfeljebb kokárda helyett széles vigyort tűzünk magunkra.

Tovább »