Új lapfül helyett...az Esetek folytatódnak

Olyan régen jártam itt, hogy először le kellett pókhálóznom. (Mindig az a hülye fészbuk, pedig tetejében már nem is szeretem....de egyéb okok miatt mégis..)

Szóval portörlés után bemelegítjük a billentyűzetet, hogy napi és eseti memo készüljön itten, mert különben 10 év múlva úgy elfelejtem, mint a pinty!!

Úgy kezdődött, hogy már tavaly rágtam magam a kőműves-témakörön, és közel sem meglepően abszolút sikertelenséggel járt a keresgélés. Nem mondom, hogy amúgy nem lettek volna, de én nem találtam őket, csak kettőt, aztán egyikkel sem vergődtem nemhogy zöld ágra, de fűre sem.

Pedig azt sejtettem, hozzáértés híján is, hogy a rendszer nem úgy működik, hogy kigondolok magamnak egy jó időpontot és leszen készen az elképzelés. Előre van itt ütemezve hapsikáim minden, tehát most akkor februárban kikerestem egy "Jószaki" nevű oldalt (tök véletlenül), melyre feltölthettem a sirámaimat.

Hogyaszongya öreg házat kellene megszabadítani csúfos vakolatmaradékoktól, meg alapot szigetelni, meg javítani mindenféle töredezettséget, tetejében be is kéne puceválni, hogy a végén maga is elcsodálkozzék, milyen szép lett.

Azt már tudtam, hogy itten négyzetméter és folyóméter és vastagság meg effélék számítanak és számoltam is buzgón. De annyira, hogy sikerült egy 1200 négyzetméteres felületet kikalkulálnom, mi több, fel is tettem ama oldalra, ahová kell.

Hittem is, nem is a sikerben, mígnem a művelet után alig egy órával, olyan telefoncsörgések kezdődtek, hogy a mobiltok is égett, nem csak a vezeték. (:-)...)

Hozzáteszem, meg kellett adni nyilván a helyszínt, aminek azért örültem különösen, mert úgy gondoltam, nem nagy szám egy kőműves agy (jajj, de rasszista kijelentés!!), de annyit tud legalább,..,.bizonyára/esetleg, hogy ne Nyíregyházáról akarjon idejönni dolgozni.

Nos begyűjtöttünk vagy 7 adatot..(mondtam is J.-nak, törpéből is elég volt ennyi, akkor kőművesből is legyen és kész!!),  aztán kezdődtek az egyeztetések, ami  ugye telefonon keresztül nem tanácsos, meg hosszú, meg sok lesz a számla, szóval volt egy olyan elvárásunk, hogy tessenek idefáradni és megszemlélni a leendő tevékenység tárgyait, uszkve 2 db házikót.

Aztán kiderült, hogy létezett itt szolnoki, meg gödöllői, meg baranyai, meg budapesti és mindnek feltettük a kérdést, hogy egyáltalán tudja-é, hol kell majd a munkát elvégezni. A többségnek mindegy volt, bizonygatva erősen, hogy á..., de mennyiszer dolgozott ő emitt, meg amott, meg még országon kívül is.. Szlovákiában. Mi pedig hüledeztünk és nagyon nem értettük, hol ebben a ló-gika, mert nem találtunk. Végül, tulajdonképpen legelsőre egy nyögvenyelős bejelentkező (olyan volt a hangja), kimondta, hogy ő Peremartonból hív és ismeri a környéket, mert ösküi gyerek volt.

Nos nem kerítem tovább, eljött, amire ígérte, felmérték, kalkuláltak, mára hozta a munkaszerződést, ahogy ígérte, s holnap kezdődik a tánc.

Az idő príma, csöpög-csurog hol a hó, hol a víz, de mesterünk annyit mondott ez éppen jó lesz, mert nem lesz annyi por a leveréssel, mint nyáron.

Én berendeztem felvonulási épületnek a kis házat, J. begyújtott, beállítottam a meleg vizet, vittem slozipapírt és egy kávéfőzőt, + kávé, cukker, tejpor, poharak, kanalak, mosogató és szivacs, pár szék és ennyi. Ott lehet enni, inni, tojni, kávézni, leülni és megmondom, a gáz addig megy, amíg az ajtót képesek lesznek maguk után becsukni. (Ja, mosogatni nem fogom a poharaikat, a feltétel adott.)

2 kutya láncra, mert láb alatt lesznek és ha elesik egy mókus, nekem lesz bajom. 

Majd reggel megszámolom, hányan lesznek,  a főnök 4-et ígért, hát legyen.

Azért beveszem éjjelre a kis nyugtatót, már csak az alvás végett is ugye. Elmúlt 10 év a legutolsó cirkusz óta, s nem lettem fiatalabb, csak nyűgösebb.

Kitartás, holnaptól fotók is jönnek.

PS: Persze a nagy érdeklődés az 1200 négyzetméternek szólt, a lükébbje benyelte, az értelmesebbje rákérdezett, hogy mekkora ez a családi ház? Én pedig adtam a bankot, hogy nem is értem, hogyan került a 2-es elé az az egyes??!! Pedig értettem á, később rájöttem, TÉRFOGATOT  számolgattam. Végül is van a háznak, csak emeli picit a számlát!!!

Tovább »

Befuccsolós advent

Lehet, hogy statisztikailag ilyennek is kell történnie, bár nem hiányzott egyébként...ebben a formában. A történet egyszerűen az, hogy már jó ideje, valamelyik adventi hétvégét kiszúrjuk és elvisszük a Mamit valamerre. Hozzáteszem, ez nekünk is élvezetes kirándulás, és nem is volt bajunk vele egy percig sem. Igazából ez úgy indult, hogy Húgommal cserélgetjük magunk között Mamit, a régi hagyományainknak megfelelően, amelyeket még Csizmadia nagyszüleink alakítottak ki az ő két gyerekük között.

Aztán ez a Papiékkal is folytatódott karácsonyi alkalmakkor, majd mivel Mami egyedül maradt, kis kiegészítésként jött, hogy ha nem nálunk karácsonyozik, akkor egy adventet töltsünk együtt. Most már mindegy hol a karácsony, ez a kis kirándulás megvan.

Nos röviden, kitaláltuk, hogy elmegyünk megnézni...egyúttal Mártuskát Szombathelyen, s a Szombathelyi Adventet is. Azután jött a folyománya, hogy ne legyen ez ennyire direkt, mondjunk inkább Kőszeget és egy hazafelé való (16 km) beugrást hozzájuk egy kávé erejéig.

Ezt letelefonáltam Pityuval, a férjjel, s mivel még mobil volt kissé, megneveztem 10-ét és 17-ét is azzal, hogy nagyobb a valószínűsége a 10.-i vasárnapnak, hogy akkor mennénk. Teljesen rendben volt, Pityu azt válaszolta, hogy nekik mindegy, előtte egy 2 órával szóljak oda.

Ebben is maradtunk, s mivel ez a mindegy szó elhangzott, én többet nem zargattam őket telefonnal.

Kőszegre végül mégis elmentünk, mert úgy döntöttünk, elég szép város és ha már ezt hoztuk fel kegyes hazugságnak, semmibe nem kerül ezt igazzá változtatni.

Aztán csak sétáltunk, hideg volt, és meglepetésünkre meglehetősen kihalt volt a város.

Főtér üresen

Nem nyüzsög a nép

Bezárva

Szóval tudomásul vettük, hogy Kőszeg igen megcsendesedett, szegényedett is. Ezt egyébként már érzékeltük, mert az utóbbi 5 évben 2-szer is voltunk ott és láttuk a sok eladó házat, telket. Ez sosem jelent túl jót egy városban. Gondoltuk, ipar híján csupán a turisztika nem hozhat lényeges gazdasági fellendülést, tetejében túl közel az határ is.

Ezek után ültünk be ebédelni az általunk már ismert és látogatott Kék huszár étterembe.

Nem túl flancos, olyan jó középkategóriás hely, Józsinak megfelelő adagokkal.

Elismerte, hogy a végét, már nem ette, hanem legyűrte.

Nekem ez a mai ebédem is, mert felét tudtam megenni.

Közben telefonon felhívtam Pityut, ez olyan 1/2 2 körül lehetett, hogy most ebédelünk itt Kőszegen és akkor beugranánk hozzájuk 3 óra tájékán. Aztán itt kaptam egy hideg zuhanyt, mert közölte, hogy nem alkalmas, éppen az Erika lányáék barátnőjének a házavatójára készülnek elmenni.

Hüledezve mondtam, hogy de hiszen ezt megbeszéltük, mire azt válaszolta, hogy nem fixáltuk le ezt a 10-ét.  Mondtam, hogy nagy valószínűséget mondtam, az igaz, de te meg azt mondtad, hogy nektek teljesen mindegy, melyik nap, csak előtte szóljak oda 2 órával.

Erre tanúm Józsi is, mert amikor ezt lebeszéltem vele, akkor Józsi telefonján ment a diskurzus és kihangosítottam.

Pityu elintézte ezt azzal, hogy ez most közbejött neki, én pedig eléggé dühös lettem ahhoz, hogy ne akarjak vele vitába keveredni. Elköszöntem és ennyi volt.

(Aztán persze úgy felhúztam magam, hogy éjjel 3-ig nem aludtam!)

Szóval nem tudok másból kiindulni, csak önmagamból. Egy ilyen esetben, ha én elkötelezem magamat azzal, hogy nekem mindegy, mert így szólt, s mégis közbejön valami, akkor vagy felhívom az illetőt, vagy a helyben lakó rokonnak, barátnak mondom azt, hogy bocs, késni fogok másfél órát, mert messziről jött rokonokat fogadok egy kávéra és majd utána megyek el.

Abszolút nem tett semmilyen megjegyzést, hogy ezt sajnálja, vagy akkor egy másik alkalommal próbálkozzunk. (Ezt amúgy nem ígértem volna már meg neki). 

Nagyon sajnáltam a Mamit, mert készült rá, sütött finom gyümölcskenyeret, becsomagolta, átkötötte, és valóban készült, hogy láthassa még a Mártuskát.

Én is leforrázódva ültem, mert ugye én voltam a szervező és ezek szerint, még indulás előtt, vagy előtte való napon, még egy telefont meg kellett volna eresztenem. Aminek sikerét illetően ugyan vannak kétségeim, mert nekem úgy jött át az egész, hogy ez valami váratlan dolog volt nekik is.

Még egyszer tehát: Ha hasonló esetben én kapnék egy telefont...mondjuk Várpalotáról, hogy itt vannak a városban és beugranának hozzám, mivel olyan ritkán látott rokonok, nekem tökéletesen mindegy lenne egyéb program itt helyileg és mindenképpen őket részesíteném előnyben. A többit meg aztán ráérek én pótolni..ha akarom. Nagyon jól tudta Pityu, hogy én a 83 éve s anyámat hurcolászom fél országon keresztül.

Nos ezek után aztán letettük ezt a témát és mivel arra folytatódott az utunk, megmutattuk Maminak, hol szálltunk meg, a várral szemben, melyik fogadóban. S ekkor jött a hab a tortán, mert lehetett valami hó, eső a városban és szóltam Maminak, hogy kerülje ki az előtte levő jeges, csúszós foltot. 

Az elsőt ki is kerülte, aztán elmondása szerint a másodiknál már nem a járdát nézte és rálépve azonnal elcsúszott, el sem tudtam kapni, már a földön volt teljes hosszában.

Na, ekkor fagyott belénk a még meglévő szusz is, hogy mije tört el, mi lett vele. Oldalára dőlt, óvatosan emeltük fel és tartottuk állva, hogy mit érez, nem tört-e valamije. Hát jó, hogy Mami nem csontritkulásos, a combját verte be, semmi mást, utána Józsiba kapaszkodva még tettünk bicegve egy kört a városban, hogy működik-e mindene.

Itt már tartotta Mamit erősen, nem engedte önállóan "kószálni".

Aztán annyira megjavult, hogy nem engedte, hogy hazafelé Veszprémben megröngeneztessük, azt mondta, érzi, hogy nincsen baj. Erre akkor ittunk egy forralt bort, meg úgy az egész napra cakk-pakk.

 Aztán este megvizsgáltuk, még be sem kékült igazán. Semmi hematóma, véraláfutás, kicsit kézzel simítva megdagadt egy tenyérnyi helyen. Arra kapott egy Flector tapaszt és reggel azt mondta, jól aludt és sántikálás nélkül közlekedett.

Lekísértem az állomásra , csodásan jött, nem fájt neki. 

Hát nem tudom, az eddig megélt adventjeink között, ez nem lesz a kedvencem, pedig szépen nekikészültünk és a végére olyan hölgyhöz nem illő gondolataim voltak magamban, hogy "tiszta kibaszás volt az egész!". (Idézet Józsi: 1970).

Veszprém

Tovább »

Vidámabb szakasz

Tovább »

Lehangoló volt...

..az utolsó 3 bejegyzés. Valami vidámabbra vágyom, elég volt  a halálból. Szoktam vele foglalkozni, nem vitás, de ez most tömény volt.

Újítunk hamarosan.

Tovább »

Tanítványom volt

Tegnap olvastam, de nem gondoltam rá, hogy Ricsi lesz az. 

Bár figyelmes szemmel olvasva a fészbukot, már régóta látszott, hogy baj van. Legalább 20-25 éve nem is találkoztam vele, de elsőben tanító nénije voltam, még másodikban is. Többire nem emlékszem. Helyes, erősen kancsal kisfiú volt, a matek jobban ment neki.

Azért azt hiszem, röstelkedjenek azok a hozzátartozói is, elsősorban a felesége, akik nem tudták megmenteni ezt a fiút.

Az alábbi beszélgetést ketten folytattuk, éreztem rajta , hogy elkeseredett.  Az én erőfeszítésem sajnos semmiség volt, egy kéz kellett volna neki. (Le lehet görgetni az átmásolt messenger-levelezést)
S ebben a beszélgetésben természetesen nem az a fontos, hogy mi volt, vagy nem. Sokkal inkább, hogy ez a dátum szerint október 2-án hajnali 5 órakor kezdődött. S tegnap volt november 18. Több, mint egy hónap telt el, és senki nem tudta, vagy látta, Ricsi elkeseredésének mélységeit. A cikk 17-20 évesnek írta a korát, nem annyi volt persze, idősebb.
S hogy mi keltette fel igazán az én figyelmemet? Az a sok feltett elektronikai cucc, amiktől sorban megvált eladva egyesével őket.
Nekem is van fiam,, és tudom, hogy a legeslegvégső esetek azok, amikor számukra oly kedves cuccaikat dobják a piacra.  Ezért szólítottam meg..még nyilvánosan és lett gyanús az egész. Láttam szétmenni a lelkét, hétről-hétre. Fájt a szívem érte, de még bíztam, ahogy a levelezésünk mutatja.

Nyugodj békében Ricsi: Korán távoztál.

🔻

d Farkas

• 
  
• 
  

Csevegés indítása Ismerősök vagytok a Facebookon. Műszak, FA-Packaging Hungaria KFT Lakhely: Kaposvár 2017. OKTÓBER 2. 5:11 Jó reggelt, ön hogy van? Tanít még? Tudja legszivesebben még a padot koptatnám elsős koromban, akkor még minden jó volt Pènzre gondoltam...nem sok nyugdíja vagyok. De szívesen küldenèk Neked 10 ezer forintot, akàr pènzesutalvànyon is, ha címet írsz. Tudom, hogy ez nem sok, de hàtha màs is megmozdul. Dehogy is, ennyit nem fogadhatok el Nyugodtan. Legalàbb tudom, hogy jó helyre kerül, nem a kereskedők markàba. Ne legyenek ezzel kapcsolatban rossz èrzèseid. Szerettelek kis gyerekkènt is ès làtom a nehèz sorsodat. Vègignèztem, hogy vàltàl meg mindenedtől itt a fèszen. Tudtam, hogy bajban lehetsz. Írd csak meg a címet nyugodtan. Hát jó, és tiszta szívből köszönöm hogy gondol rám, remélem egy napon valamilyen formában meg tudom önnek ezt hálálni valahogy, sajnos a jelenlegi életem katasztrófa, a szüleimre nem számíthatok, ők sem élnek már együtt... De ez a rész is regénybe illő.. A jelenlegi címem 7400 Kaposvár. Zrínyi utca 24 és az unokatesóm nevére lehet küldeni Farkas Márió Rendben...kedden vagy szerdàn tudom küldeni ès szurkolok neked. Azt meg is akartam kèrdezni, hogy mi lett a szüleiddel, mert rendes embereknek ismertem őket, akik gondoskodtak mindig a gyerekeikről. Sajnàlom, hogy szèthullott a csalàd. Ebben a gonosszà vàlt vilàgban pedig a csalàd lenne az egyetlen menedèk. Sok erőt kívànok Neked ès ne add fel, ha a felesèged kitart melletted, az a legnagyobb kincs. Együtt majd kimàsztok a bajból. Bízom a csodában, nagyon megváltozott a világ az utóbbi 10-15évben, és sajnos nem a jó irányba, az egész magyar gazdaság egy forintot nem ér, arra van pénz h stadionokat meg utakat építsenek, a szegény családban élő gyerekek pedig éheznek és nélkülöznek nap mint nap, tudom hogy nálunk is vannak rosszabb helyzetben lévők. Ezért is neheztelek a hazámra, büszke vagyok hogy magyar vagyok, hiszen nem vagyunk sokan, de szégyen ami az országban zajlik, 1km-re a határtól az itthoni kereset 4-5x -sét meg lehet kapni kevesebb munkával a szüleimre vissza térve bennük is nagyot csalódtam,főleg anyukámban aki mindig a jóra próbállt nevelni, ma már rá sem ismerek, első sorban miattuk kerültem oda ahol most vagyok, mert anno az örökös veszekedésük miatt költöztem el a családommal Gölléből, apu pár hónapja bv intézetbe van, anyu meg éli az életèt az óvári józsival tényleg köszönök mindent, remélem össze futunk még azért az életben Lehet..ki tudja. De ne legyèl megkeseredett ember. Sok csapàs èrt, az èlet nem èrdem szerint oszt. Mègis èpülni próbàlj belőle, ne tönkremenni. Jó alapokat kaptàl ehhez. A tapasztalataidat fordítsd a magad erősítèsère...tudod, a gyengèt eltapossàk. Jól teszed, ha nem hagyod magad ès a tisztessèg útjàn maradsz. Fàj, hogy szüleidről màr nem tudsz pèldàt venni. De van amin nem tudunk vàltoztatni, tovàbb kell lèpni. Minden jót kívànok neked, bìzzàl magadban. 2017. OKTÓBER 4. 15:19 Ricsi elment a pènz. A postàn azt mondtàk 2 munkanap. Remèlem előbb utóbb rendeződnek a dolgok. Szorítok nektek. Vica nèni Köszönöm szépen Vica néni nem tudom mit is mondhatnék.. Ha van Isten áldja meg önt a jóságáért Valamilyen úton-módon meg fogom hálálni magának Ne is próbàld. Az nekem bőven elèg lesz, ha egyszer örülni làtlak a csalàdod körèben. Remélem így lesz. Ha minden rendeződik szólni fogok 2017. OKTÓBER 6. 14:17 Köszönöm megkaptam a pénzt

Nyugodj békében Ricsi! Korán távoztál.

ű
ű




































































































































🔻

Tovább »

Gondolatok...életről, halálról

Nincs azon mit szépíteni, hogy az első unoka helyét se jobbról, se balról nem lehet megtámadni. Amíg nem voltam nagymama, némi kétkedéssel fogadtam az én szüleim mondását erről, Dórival kapcsolatban. Persze, hogy kétkedtem, mert nem tudtam, nem tudhattam, hogy mennyire egyszeri és egyedülálló élmény az, hogy szülőből nagyszülővé válhatok. Megérkezik egy apróság, aki se nem lányom, se nem fiam, de mégis hozzám tartozik, igen erős kötelékekkel.

Más érzés, mint a szülővé válás. Kevesebb rettegéssel, kevesebb aggódással (ezeket szépen meghagyjuk a szülőknek, ...az ő dolguk), viszont a felhőtlen öröm érzetével.

Nem nagyon lehet elmagyarázni egyébként, mint ahogyan az anyukák sem tudják elképzelni, milyen az, ha anyák lesznek, noha szinte mindent tudnak erősen az egészről. Mégis leteríti őket az érzéshullám, amikor megszületik a pici és egyedül ő, az édesanya a létének szinte minden feltétele.

Vannak ilyen nagy dolgok, s ezek a szebbek. A halált sem tudjuk elképzelni, pedig életünk során többször találkozunk vele. Rokonok, ismerősök, barátok, szülők távozását látjuk, éljük át. Nem gondolunk rá, mindannyian messzinek érezzük, az egész szinte nem is vonatkozik ránk....természetes hárító érzelmek, hozzáállások.

Nem tudom, milyen lesz majd egyszer szemben állni vele. Lesz-e lehetőség erre, tudatosan ép értelemmel. Ha választanom kellene, én ezt választanám, hiszen az ember kíváncsi. Egy öntudatlan elmúlás tán mákony a hozzátartozónak, könnyebbség: szegény nem érzett semmit, nem is tudta...gondoljuk. Azt nem tudom, hogy állapottól függően érezhető-e ? Elképzelhető, hiszen a halál nem álom, nem egy könnyű pillangó, inkább egy testet-lelket megrázó, felrázó katartikus, vagy szenvedés teli esemény. Egyenrangú a születéssel, amit szintén nem élünk át tudatosan, bár vannak nézetek, melyek szerint valamiféle erős hipnózissal még ebéli emlékeket is fel lehet idézni.

Az életünk nagy rohanásában bizony le kell ülnünk ezeknél az eseményeknél, kicsit megállni, gondolkodni,  vagy éppen nem gondolni semmire.

Egyik kedves történetem, amit hallottam, vagy olvastam valahol, valami indián történet arról, hogy a nagy sietségben leülnek egyszer-egyszer, s azt mondják, hogy megvárják, míg a lelkük utoléri őket.

Ilyenek a meditációk is a világ másik felén, és érzek hasonlatosságot a régi magyar falvak házai előtt felállított kis padokban is. Amikor Fonóba költöztünk, szinte minden ház előtt volt pad. S amint a délutáni, estéli munkákat elvégezték, kiültek a ház elé. Nem kell azt gondolni, hogy feltétlenül pletykálkodni támadt kedvük, noha azt is szerették, kétségtelen. De sokszor láttam öregeket, kevésbé öregeket, csak ülni kint és szemlélődni. Én is padoztam sokszor, mert az iskola előtt ugyan nem volt, de átmentem szembe Dezső bácsihoz, vagy a Giza mamához. Jó volt ott ülni, akkor is, ha 10 perc alatt csak kétszer szólaltunk meg.

Bevártuk a lelkünket estére, bevégeztük a napunkat, elengedtük a felesleges dolgainkat.

Most, hogy november van, sötét és kezd hideg is lenni, hallom a harangszót, halott van a faluban. Nyitva volt a temető kapuja is dél körül, várták, vagy tán éppen meghozták a koporsót.

Sasi volt itt tegnap, és édesanyja haláláról beszélgettünk, zenéket mutatott, melyeket a szertartáshoz választott ki.

Nálunk ez eléggé komorra sikeredett szokás, ilyen a hagyományunk. Nem vagyok tőle elbűvölve, noha természetesen elfogadom, hogy az élet nem vidám állomása, hanem egy fájdalmas búcsúja.

Mégis: szeretem azokat az angol, vagy amerikai filmeket, melyekben jó néhányszor sütnek el idétlen anekdotákat a megboldogulttal kapcsolatban és nem átallanak profán zenéket köríteni hozzá.

Nekem kedvemre való lenne, s már tettem erre egyszer itt utalást is.

Nem hinném azt, hogy egy míves  zene műfajilag meghatározó és van ami illendő, másik pedig nem. 

Ezért hát vidám képet keresek itt Lincsi néniről emlékül, a zenében pedig maradok a magam műfaji elképzelésénél, noha elismerem, ez őhozzá nem passzol csöppet sem.

Magamnak viszont az egyik tökéletes választás lesz.

Sasi születésnapján készült kép, 4 -5 éve

2016-os kép, egy étteremben

Elengedjük, akiket szeretünk, megsiratjuk őket és megőrizzük emlékeinkben.

S akkor jöjjön:  ez volt az utolsó felvétel vele 1991-ben. Így igaz: elmúltak a szép idők.

Tovább »