2018. március 15.

Közben

Igen, közben hazajöttek Andrisék  12 év angliai élet után, keresve új kapaszkodókat a mostani magyar valósághoz, hozzánk, családtagokhoz, a régi dolgokhoz kevésbé, egy új élet reményében.
Nem kis változás, felszámolni, eladni mindent, ami ott volt és hozzájuk tartozott , s nekiindulni egy utánfutóval, megpakolt autóval.
Drukkolunk nekik, mást nem tehetünk és segítünk átvészelni a köztes, ideiglenes időszakot.

Ezt nem képzeltem volna, ennyi repülő között keresgéltem J. gépét, amivel kiutazott, hogy segítse a hazautazásukat.

Közben összeállt a vontatmány, ami azért volt igen problémás, mert  az angolok nem használnak külön rendszámot az utánfutókra, azok a vontató autó rendszámát kapják meg. Ideigleneset sem lehetett, és ki kellett gyorsfutárral küldeni egy magyar utánfutó rendszámát, J. pedig vitte a forgalmit. Igen zűrös történet volt.

De estére megérkezett és miután Andráséknál már ágy sem volt, egy hotelben szállásolták el.

Miután megvacsoráztak.

Fullon volt mind az autó, mind az utánfutó terhelése,, de indulni kellett másnap, kompjegy megvolt.

Egyedül Dani nem volt teljesen tisztában az utazás horderejével, megelégedett a betárazott rajzfilmekkel.

Itt már a Bécset elkerülő úton voltak, folyamatos vezetéssel, alvások nélkül, váltópihenésekkel.

S itthon kis hóban akkor, amikor az elhagyott Angliát belepte a hó és azok a száraz utak, amiken ők eljöttek pár napja, már régen dugókban fuldokoltak.

Balatonbogláron

Leendő ideiglenes otthonuk, ahol a húsvéti ünnepeket már tölthetik.

Addig még van kis idő, amíg a felnőttek mindenféle intézkedésekkel vannak elfoglalva.

Kicsit még hontalanul...hol itt, hol ott.

Mi nyertesei leszünk a döntésüknek, ez egészen biztos, bár ebben őket szikrányit nem befolyásoltuk, ez kizárólag saját, közös elhatározásuk volt.
Hányaveti módon még megjegyzem, immár 2 ellenszavazattal több lesz április 8-án.



Tovább »

2018. február 21.

Már miért ne lett volna igazam??

Az úgy volt, hogy amikor kőműveseket keresgéltünk, akkor már eleve április végét, május elejét kértem időpontnak. Természetesen jöttek csőstől a bejelentkezések, azonnalira, amivel nekem rögtön 2 bajom is támadt.
Az egyik nyilvánvalóan a téli időjárás, ami akkor még közel sem volt olyan téli, mint a mostani téli.
A másik finanszírozási probléma volt, mivel a banki befektetéseink kiutalási időpontjával számolnom kellett.
Aztán úgy adódott, hogy sikerült áthidalni a pénzügyletet, ám az időjáráshoz nincsen semmiféle kapcsolati tőkénk.

Így történt, hogy immár 3. napja béke honol a terepen, és a hóesésen kívül csupán az nehezíti a körülményeket, hogy az előző munkálatok folyományaként sikerült az egy szem, alig működő 2 sorban lefektetett téglajárdást is 100%-ban földdel elteríteni, úgyhogy jelenleg az egész udvar úszik a sárban, beleértve a bejáratot is, hiszen ott is feltörték mindkét parányi lebetonozott helyet.



Valódi építkezésekhez illő időjárás, különösen, ami a betonozási és falpucolási tételeket illeti.

tTehát, mivel annyira ráértünk, elmentünk egyet hazánk szép fővárosába (by Forrest Gump) és míg én körülnéztem mi újság politikai téren, J. Maminál teljesített némi feladatot.(Most tanultam tegnap, hogy ezeknél a béna angoloknál nincs is olyan szó, hogy anyós, após, meny, vő, sógor..hihi).







Szóval megvolt a 12 pont, ettől már nem szakadunk el míg élünk...úgy tűnik. Minden klassz és hepi, majd jönnek a választások és vissza a kőműves brigád, akkor lesz nemulass is!

A választások lezajlanak 8-án, aztán még 2 hét egyéb szennyeződés és kb. április végére leülepedik minden. A kőművesekkel is április 30. a végső dátumunk, úgyhogy minden rendben lesz, várom az "Éljen május 1."-ét!! Akkorra már csak elolvad a hó is és felszárad a sár az udvaromon.




Tovább »

2018. február 16.

Drénezés tűzzel

 A mai nap nyugodt voltam. Talán ez így jó is volt, mert eleve felment pumpával szétrobbant volna a fejem.
A hátsó falnál a szomszédban kezdték az ásást ezek a csökkent értelmű melósok. Ezt a jelzőt azért aggattam rájuk, mert vagy 10-szer kimentem hátra hozzájuk, mindenféle problémákkal, amit itt most tételesen nem sorolok, elég legyen annyi, hogy az ilyen öreg házaknál sosem lehet semmit tudni.
A konyhaablakom alatti részt kezdték el feltörni a munkások, ami egy ugyanolyan lebetonozott vályú, mint ami a mi pincénk és a Szekér Gyuszi pincéje között van. (Ahol most a plusz cserepeink pihennek odahordva)
Szóval törik a betont, rázkódik a ház, míg egyszer csak szólnak, menjek gyorsan, mert belyukadt a szomszéd pincéje!
Mint kiderült, hasonló kialakítású a pince, mint a miénk, lejárat, kis előtér, aztán jobb-fordulóval jön a pincerész. Viszont a szomszéd, a lépcsőlejárati helyiséget kissé megnagyobbítva betelepítette oda le a kazánját, így az a megnagyobbított rész, annyira benyúlik ebbe a két ház közötti közbe, hogy a vége majdnem a nappali szobánk alatt leledzik.
Nos akkor eldöntődött, hogy nem lesz feltörve az egész betonozás, flexel elvágják, és csak a mifelénk eső oldalt szedik fel.

Ez volt a legelső probléma, s ezt követte még pár, bár a csúcspontról akkor még sejtelmem sem volt.

Az a bizonyos "kellősítés azért kellett, hogy a tekercsben rámelegítendő ilyesmi felragadjon a házfalra.

Természetesen semmit nem ér az egész cécó, ha nem lesz elvezetve mindenféle víz, felülről, oldalról, tervszerűen, úgyhogy az esetnek további folyományai lesznek.




Itt már előkerült az a bizonyos disznóperzselő, a későbbiek oka, de nem okozója.


Mint látható, a főnök dolgozik.





Tehát ki tudja már, ki tette le rosszul a gázégőt, s az sem derült ki, hogy ki tette be a feleslegessé vált kartonlapokat  ide, a vége ez lett.  Meg van rendelve, 3 hét múlva hozzák az újat, mert egyedi méret, mi is úgy csináltattuk ide. 

Ezzel kapcsolatban azért némi utólagos megbeszélésre sor került, és elmondtam, hogy nem az én feladatom a legényeket őrizni, irányítani és a munkákat szemmel tartani.
Tulajdonképpen nem a főcsővezető kőművesre vagyok morcos, mert hiába főnök, az végigdolgozta a napot. 
Viszont van egy "alvállalkozója", az a bajszos cigány vajda, aki hozza a 4-5 emberét. Nos ez a jó ember, idefuvarozza a legényeit, utána bevonul a kis házba, feltekeri a fűtést jól és döglik bent naphosszat.
Úgyhogy hétfőtől új élet lesz. Kint akarom látni, legalább óránként az emberei között. Ellenkező esetben a gáz kikapcsol a kis házban. S ezt veheti ultimátumnak is.
Tovább »

Drénezés izzadmányai I.

Az kérem úgy szokott lenni, ahogy a mondás tartja: Ember tervez és Isten végez. Mint pl. az időjárás esetében is. Ez a fránya február  (Valentin nap dacára), ahelyett, hogy melegedne, hát fogja magát és egyre hidegszik. 
Úgy tűnik fittyet hány a szerelmes szívek forróságának, vagy pont minálunk éppen kevésbé forró, de a Köpönyeg.hu oldalán az összes éjjel mínuszba siklott, olyan -4-7 fok közötti szép értékekkel. S ez pedig betart uszkve egész februárban.

Mi másra is jó, egy bármilyen jellegű építési tevékenység, ha nem arra, hogy folyamatosan módosításokkal legyünk kényszerűen tele.
Így aztán tegnap reggel leültem a mesterrel megbeszélni, hogy bárki, bármit szeretne vagy nem, a fizikát lehetetlen megkerülni, és a víz 0 fokon akkor is megfagy, ha nekünk más elképzeléseink lennének. Azaz, nem hordunk fel a házra több köbméternyi vizes cuccost, hogy én hajszárítóval biztosítsam a kellő száradást fagyás helyett.
Maradtunk tehát a drénezési munkálatoknál, ami még kb. 2-3 nap biztosan betart, mert ma (micsoda öröm), a szomszéd udvarát fogják szétkopácsolni. Igaz, csak a házunk csorgója vonalában, de akkor is. Plusz a törmeléket át kell a mi udvarunkba talicskázni, a kitermelt földdel együtt.

A munkálatok elmagyarázásához pedig annyit, hogy nagyon veszélyes ezt nem tűpontosan megtenni, mert a kőműves nem minden esetben kérdez, hanem azt mondja, hogy érti. Az alábbi képek egyikén bemutatom, hogy mennyire értette meg. Igaz, nem én magyaráztam el, hanem J. Nos neki pedig nincsen elég gyakorlata a 6 éves gyerek szintjéhez, amihez a kőművesek eléggé közel vannak.

Hozzáteszem, kb. óránként rohangáltam ki és néztem őket, hol tartanak, hogyan csinálják...noha erre pont semmiféle képzettségem nincsen.


Itt kezdték el felvágni a járdát, s konstatáltam, láthatóan befordulnak a megfelelő irányba.

A gyűjtőcsatorna kiásva, később megtudtam, ezt J. a kapunk kívül szerette volna, nekem ez így még jól volt itt a sarokban.

Hallottam bentről a hangokat, megnyugodva, okés a járdát a csurgó ALATT a házzal PÁRHUZAMOSAN kell felvágni.

Mire újra kijöttem, ez a szép "srévizavé" fogadott, s tátogtam, mint a partra vetett hal.  Ugye a gyerekeknek is azt tanítjuk, hogy az úttesten a lehető legrövidebbet tartózkodva, nem ferdén rohangálunk az autók között, hanem bizony egyenesen. Itt a terv az volt, hogy a ház hátulja felől és az eleje felől kiérkező drén pont a ház előtt, a két ablak közötti gödörben találkozván, onnan egy egyenessel átmegy a pont szemben lévő csatornába. Minél kevesebb járda legyen felvágva és egyébként is, a terv, azért terv, hogy a készülés úgy legyen. A belső sikoltozásom után (ami eltartott egy ideig..), nekifogtam a magyarázatnak, a jelenlegi állapot megtörténtének figyelembe vételével. S ezt a mai nap reggelén is meg fogom tenni.




Szerszámkezelés. Még jó, hogy az előző (10 év előtti) csapattól sem láttam mást.

Itt azért már résen voltam, rosszabb ne legyen, és jó is volt, mert betemették volna az elfolyót, a csatornavíz behozása nélkül. Így még holmi Y-nal és egy plusz csővel megoldották. (J. szerelte a házban a munkaautóját...)

A frász egyébként mindenképpen megvan. Ugyanis ez a csatorna az úttesten van, arra szolgálandó, hogy az ott elfolyó csapadékvizet szállítsa. Ennek a feladatnak pont nem felel meg, ugyanis magasabban van, mint a víz útja, azaz a fentről lefelé folyó víz elviharzik mellette az úton, majd kereszt irányt véve átfolyik lejtősen az úttest túloldalára a "Pipás Jóska bácsi" háza előtti csatornában landolva. Tehát, mióta itt vagyunk, éppen 10 éve, ebbe minden kosz, falevél stb ment, víz kevésbé. El is tömődhetett, így J:-t megkértem, hogy vasárnap egy slagot kihozva tegyünk próbát: elfolyik-e benne még a víz, vagy hozzám fog visszajönni a drénbe.

A "pöpec" megoldás, a felfelé álló cső elfordulván csatorna irányba, veszi fel az eddig ház alá ömlő csapadékvizet és a fickó lábánál van az Y, ahol beleköt a kijövő dréncsőbe.

A mai nap folytatódik a munkálat tehát, tanulván az esetből...fél óránként fogok kint lenni. Különösen, a szomszéd miatt, mert ha nekem bosszúságom van, az egy dolog, de a szomszéd dühére pont nem vágyom.

Tovább »

2018. február 14.

Bálint meg ..Valentin..meg bontó napon

Jöttek, időre, jól itt is voltak, folyamatosan dolgoztak délután fél 5-ig. Ez egy-két embernek beletelt volna egy hetébe is, hiába, ha sokaság van, akkor haladás is van.

Éppen olyan pocsék reggel volt, amilyent el sem tudtam volna képzelni egy ilyen munka kezdésére

Később kifigyeltem, ez a háttal álló kék dzsekis fiatalember (Krisztofer), tűnt a leggyengébb láncszemnek. Elmondása szerint karosszéria lakatos lett volna, ha elvégzi az iskoláját. Erre mondják azt, hogy: Így járt.

Ez a bajszos cigányvajdaképű, ő nem dolgozott, csak itt a fiúkat instruálgatta és el is ment, a kőműves mester éppen háttal telefonál.

Kiderült, hogy ő pedig a kőműves fiacskája, aki elmondása szerint "megkapta" az apjától a kis házat önállóra, s nem osztozik a többivel, sem a muunkában, megf gondolom a pénzben sem. Van szép nagy kerek lyukasfül fülbevalója.

Aztán bomlott a ház, hallgattam egész nap, ahogy püfölték kívülről.


Na itt kezdtem el sajnálni, hogy nem úgy építették, mint az angol kőházakat. Eszemben sem lett volna bemázoltatni. De hát nem úgy van.

Utolsó fotók a homlokzati cirádákról, amit J. leméretezett, hogy majdan visszavarázsolódjanak.




Szerintem már most jobb, mint a régi, különféle színű koszlott, lemállós


Nem mentem hátra, majd holnap megnézem, mekkora lett hátul az elszállításra váró halom.




Ezt a csatornázáskor a bádogossal feltétlenül meg kell csináltatni, mert ettől is ázik ez a sarka a háznak, nem csak az utcai fröccsenésektől.

Mindent összekotortak maguk után, persze talicskát nem láttam, hogy hoztak volna, egyet sem. Miért hiszi minden kőműves azt, hogy evidencia és axióma, hogy minden háznál van 2-3 talicska, lapátok, betonkeverő..ilyesmik.
Állást sem hoztak semmit, minden a mienk volt, állvány, deszmka, amin dolgoztak. Le fogok vonni a használatért %-ot már tényleg!!!

Tovább »

2018. február 13.

Új lapfül helyett...az Esetek folytatódnak

Olyan régen jártam itt, hogy először le kellett pókhálóznom. (Mindig az a hülye fészbuk, pedig tetejében már nem is szeretem....de egyéb okok miatt mégis..)
Szóval portörlés után bemelegítjük a billentyűzetet, hogy napi és eseti memo készüljön itten, mert különben 10 év múlva úgy elfelejtem, mint a pinty!!

Úgy kezdődött, hogy már tavaly rágtam magam a kőműves-témakörön, és közel sem meglepően abszolút sikertelenséggel járt a keresgélés. Nem mondom, hogy amúgy nem lettek volna, de én nem találtam őket, csak kettőt, aztán egyikkel sem vergődtem nemhogy zöld ágra, de fűre sem.
Pedig azt sejtettem, hozzáértés híján is, hogy a rendszer nem úgy működik, hogy kigondolok magamnak egy jó időpontot és leszen készen az elképzelés. Előre van itt ütemezve hapsikáim minden, tehát most akkor februárban kikerestem egy "Jószaki" nevű oldalt (tök véletlenül), melyre feltölthettem a sirámaimat.
Hogyaszongya öreg házat kellene megszabadítani csúfos vakolatmaradékoktól, meg alapot szigetelni, meg javítani mindenféle töredezettséget, tetejében be is kéne puceválni, hogy a végén maga is elcsodálkozzék, milyen szép lett.
Azt már tudtam, hogy itten négyzetméter és folyóméter és vastagság meg effélék számítanak és számoltam is buzgón. De annyira, hogy sikerült egy 1200 négyzetméteres felületet kikalkulálnom, mi több, fel is tettem ama oldalra, ahová kell.
Hittem is, nem is a sikerben, mígnem a művelet után alig egy órával, olyan telefoncsörgések kezdődtek, hogy a mobiltok is égett, nem csak a vezeték. (:-)...)
Hozzáteszem, meg kellett adni nyilván a helyszínt, aminek azért örültem különösen, mert úgy gondoltam, nem nagy szám egy kőműves agy (jajj, de rasszista kijelentés!!), de annyit tud legalább,..,.bizonyára/esetleg, hogy ne Nyíregyházáról akarjon idejönni dolgozni.
Nos begyűjtöttünk vagy 7 adatot..(mondtam is J.-nak, törpéből is elég volt ennyi, akkor kőművesből is legyen és kész!!),  aztán kezdődtek az egyeztetések, ami  ugye telefonon keresztül nem tanácsos, meg hosszú, meg sok lesz a számla, szóval volt egy olyan elvárásunk, hogy tessenek idefáradni és megszemlélni a leendő tevékenység tárgyait, uszkve 2 db házikót.

Aztán kiderült, hogy létezett itt szolnoki, meg gödöllői, meg baranyai, meg budapesti és mindnek feltettük a kérdést, hogy egyáltalán tudja-é, hol kell majd a munkát elvégezni. A többségnek mindegy volt, bizonygatva erősen, hogy á..., de mennyiszer dolgozott ő emitt, meg amott, meg még országon kívül is.. Szlovákiában. Mi pedig hüledeztünk és nagyon nem értettük, hol ebben a ló-gika, mert nem találtunk. Végül, tulajdonképpen legelsőre egy nyögvenyelős bejelentkező (olyan volt a hangja), kimondta, hogy ő Peremartonból hív és ismeri a környéket, mert ösküi gyerek volt.
Nos nem kerítem tovább, eljött, amire ígérte, felmérték, kalkuláltak, mára hozta a munkaszerződést, ahogy ígérte, s holnap kezdődik a tánc.

Az idő príma, csöpög-csurog hol a hó, hol a víz, de mesterünk annyit mondott ez éppen jó lesz, mert nem lesz annyi por a leveréssel, mint nyáron.
Én berendeztem felvonulási épületnek a kis házat, J. begyújtott, beállítottam a meleg vizet, vittem slozipapírt és egy kávéfőzőt, + kávé, cukker, tejpor, poharak, kanalak, mosogató és szivacs, pár szék és ennyi. Ott lehet enni, inni, tojni, kávézni, leülni és megmondom, a gáz addig megy, amíg az ajtót képesek lesznek maguk után becsukni. (Ja, mosogatni nem fogom a poharaikat, a feltétel adott.)
2 kutya láncra, mert láb alatt lesznek és ha elesik egy mókus, nekem lesz bajom. 
Majd reggel megszámolom, hányan lesznek,  a főnök 4-et ígért, hát legyen.

Azért beveszem éjjelre a kis nyugtatót, már csak az alvás végett is ugye. Elmúlt 10 év a legutolsó cirkusz óta, s nem lettem fiatalabb, csak nyűgösebb.

Kitartás, holnaptól fotók is jönnek.

PS: Persze a nagy érdeklődés az 1200 négyzetméternek szólt, a lükébbje benyelte, az értelmesebbje rákérdezett, hogy mekkora ez a családi ház? Én pedig adtam a bankot, hogy nem is értem, hogyan került a 2-es elé az az egyes??!! Pedig értettem á, később rájöttem, TÉRFOGATOT  számolgattam. Végül is van a háznak, csak emeli picit a számlát!!!
Tovább »