Hát ez kicsit sok volt.Pedig normálisan indult, úgymint gömbölyödő pocak és miegymás. Aztán a nagy napon segítségkérés és végül 3 vörös kiscica. A gond akkor kezdődött, amikor Bori úgy gondolta Mázlimentes (kutya) területre menekíti az almot. Ezt a szomszéd szalmabálái között találta meg és semmi könyörgésre ettől nem tágított. Belenyugodván végül lemondtam arról, hogy valaha viszontlátom a cicákat. Sajnáltam persze, mert végül gazdik is akadtak szépen. Nem sok jóval kecsegtettem őket, miután a Szomszéd kooperációs készségéről többször is megbizonyosodtam. Aztán vagy másfél hónap múltán hozzánk is beköltöztek a padlásra a nyestek. Akkor még így gondoltam, hiszen éppen velük hadakoztunk baráti körben mindennemű padlásokon.
Akkor fogtam gyanút, amikor Borit nem láttam a kőrakásra iramodni. Jól gondoltam, hazahozta őket. De milyen cicákat! Tiszta vadmacsek mind a három. Muszáj volt etetni már őket, Judittal egyenként levadásztuk és az Északnyugati Átjáróba telepítettük anyjukkal együtt. Nos, ez csak leírva egyszerű, de bújtak-fújtak, rohantak mindenféle zúgba teljes egy hétig. Macerás volt a mama is rendesen, mert ki-, s bejárt naphosszat hozzájuk, mily csodás anya (!), főként a kölykök kajája miatt.
Rövidre fogva ez sem volt egyszerű így sem, tehát lassan foglakozni kezdtem a kitelepítésekkel. 2 lány és egy fiú cica 5 nap alatt talált végleges helyre és csak én gondoltam, hogy beköszöntött hozzánk a béke. Immár 2. napja hangos a ház Bori miatt, aki égen-földön kutat utánuk és jajveszékelve siratja őket. Hát ezután azt hiszem, lelkileg rendbejövünk és irány az állatkórház.
Legyen legalább ezügyben tényleg béke a házban.
No, ügyes vagy anya, hogy sikerült létrehoznod egy blogot egyedül. :) Majd még dizájnolunk rajta, ha gondolod.
VálaszTörlésÉs akkor sikerült elpasszolnin a kiscicákat. Kíváncsi vagyok megmaradnak-e a helyükön, s sikerül-e megszelidíteni őket... Olyan sok reményt nem fűzök hozzá, de majd meglássuk. :)