







Régtől fogva mindig is úgy volt a lakberendezés, hogy jött a gondolat, amit végül tett követett. Ez nyomon követhető a kastélyokban, a polgári otthonokban és látható a skanzenekben a paraszti belsők kialakításában is. Ennek ma olyan keveredését éljük, hogy bármilyen stílust magunkra húzhatunk az otthon kialakításánál, berendezésében. No de a fantázia igazán azt hiszem a gyerekszobákban tombolhat igazán, ahol mindenféle elképzelést és kísérletezést megengedünk magunknak, persze, hogy csakis a legjobb szándékkal. Mindenki sokat gondolkodik azon, hogyan lehetne otthonát egyre lakályosabbá tenni. Erre időt, ötletet, pénzt is áldozunk, azt hiszem mégis az egész lényege abban van, hogy olyan formákat találjunk ki, amit végül hosszútávon is megfelelőnek tartunk. Mondjuk egy fárasztó stílusú, vagy eléggé meg (és ki) erőszakolt bármilyen eredeti összeállításról is kiderülhet végül, mégsem akaródzik ezt nézegetni 10 éven keresztül . Ámde a gyerek az más, és mi felnőttek sokféle furfanggal sugallhatunk szegényeknek, még akár pályaválasztási motivációkat is, egyszerűen csak azzal, hogy kissé "blikk-flangosra" alkotjuk meg a szobájukat. Vagy bútorokkal, vagy merészebb falfestéssel. Hát erre nehány ötletke: van itt kérem, vasúti kocsi, indián sátor, hercegnői lakosztály, várkisasszony sárkánnyal, hajóbelső, telepesek szekere és vízi világ. A sor gondolom nem teljes, ha én lennék most ilyen ügyes kezű és egyéb vonatkozásban (pénz) is megfelelően ellátott, egy űrállomás belsőjének kialakítása biztosan érdekelne.
Az sem utolsó szempont, ha szakítani tudunk olyan beidegződésekkel, hogy az ágyat a fal mellé passzítsuk. Miért is lehetne egy olyan elhelyezés, ahol legalább nem "lyukas" a szoba belseje, hanem éppen egy főhelyet kreálunk meg az ággyal, ami játszóhely is lehet nappalra.
A súlytalanságot talán kihagynám, de minden egyéb technikai kütyüt nem. (Aztán majd jönnek a kommentek, hogy "mi van anya, még messzebbre akarod küldeni a gyerekeidet??").
Miért is hoztam ezt ide, mert most alakul az unokám szobája, keresztfiamék kislányainak is új helye, hát biztosan ők is szépeket és érdekeset fognak alkotni.
(Bár talán ennyire nem elrugaszkodottat.)
Az sem utolsó szempont, ha szakítani tudunk olyan beidegződésekkel, hogy az ágyat a fal mellé passzítsuk. Miért is lehetne egy olyan elhelyezés, ahol legalább nem "lyukas" a szoba belseje, hanem éppen egy főhelyet kreálunk meg az ággyal, ami játszóhely is lehet nappalra.
A súlytalanságot talán kihagynám, de minden egyéb technikai kütyüt nem. (Aztán majd jönnek a kommentek, hogy "mi van anya, még messzebbre akarod küldeni a gyerekeidet??").
Miért is hoztam ezt ide, mert most alakul az unokám szobája, keresztfiamék kislányainak is új helye, hát biztosan ők is szépeket és érdekeset fognak alkotni.
(Bár talán ennyire nem elrugaszkodottat.)
Nahát, ebből jönnek aztán ki az elkényeztetett kis őőő... izék, akik mindenért nyavalyognak meg nem fogadnak szót meg ilyenek. Érdekes, mi mindenféle sallang nélkül nőttünk fel, s azt hiszem eszünkbe sem jutott, hogy ilyen flinces-flancos cuccok nélkül élni lehetetlen!! "Ó jaj!" Nem mondom, egy faházat díjaztam volna mindig is a diófa vagy a fűzfa tetején, de aztán más nem lévén jó volt a csupasz ágakon is "lődörögni". :)
VálaszTörlésAzt hiszem a "mi időnkben" még nem volt ekkora téma a gyerek. Persze, mindenkinek volt, merthogy hozzátartoznak az élethez. De felnőttünk annélkül, hogy bárki is azon gondolkozott volna, hogy most éppen milyen ilyen-olyan problémáink vannak és vajh mi váltotta ki őket. Nem volt ekkora kínálat sem. Ennyi játék, készségfejlesztő csili-vili cucc. Azt hiszem én sem kívántam soha, hogy legyen egy rózsaszínű barbis szobám - bár egy barbiért sokáig sóhajtoztam, mire megkaptam.
VálaszTörlésMára minden bonyolultabb lett. A gyerekvállalás már nem egy spontán döntés eredménye. Durván fogalmazva akár még az életed és karrieredet is tönkre teheted egy vagy két gyerek "nem időszerű" vállalásával. Aztán meg van-e elég pénzed a gyerekhez? Merthogy csak "úgy" nem lehet őket járatni. És ki fogja fizetni a különórákat, balettet, zeneiskolát, egyebet. Mert ugye mindez hozzátartozik a gyerekneveléshez. Régen is - de akkor még minden szociálisabb volt, hogy durván fogalmazzak.
Szóval ha a szociálisan megfelelő helyzetben lévő szülők végül gyerekvállalásra szánják el magukat - és össze is jön nekik - akkor bizony szeretnének mindent megadni annak a csimotának. És ez a jelenlegi túlkínálatos helyzetben bizony jó kis kihívás. Válogasd ki - te szegény szülő - hogy melyik játék, késszégfejlesztő és egyéb kücülék való tényleg valamire...
A gyerekszoba kialakítása is ekként változott. 2 gyerek egy szobában?! Megszólnak az emberek. A bútort nem 20 évre - vagy hosszabb időtartamra veszed - hanem csak 5-10-re. Megjegyzem többet ki sem bírna a mai modern cucc. Ha meg úgyis le kell majd cserélni, akkor nem kell arra ügyelni, hogy a gyereked 15 éves fejjel csukott szemmel járjon a micimacis, esetleg verdás design-ú szobácskájában.
Nézegetem itt, hogy mindenki javítgatja a helyesírási hibáit - hát én is megtehetném. Hisz jól tudom, hogy az anélkül egy n-es. Visztont elég rendesen lemerevedtem a készségfejlesztésnél. Segítség!! Hogy is írjuk?? Mert hogy mit fejlesztünk? Készet vagy kezet?? A készre voksolok, bár annak meg mi értelme? Ha már kész...
VálaszTörlésKész-ség nyilván. Nem mindig igazít el a szótő, mert pl. a képességfejlesztés esetében a kép-nek nem sok köze van.
VálaszTörlésAjj, de szép is ez a magyar nyelv! :)
VálaszTörlés