Ejárási hiba

Egy remek fiatalember, aki tehetségesen végzi a munkáját, mások éretlensége miatt bajba sodródott. Ő maga vétlen az ügyben, viszont mint a helyszín felelőse, hát ki mást vennének elő a balesetért, mint őt. Ezért hát gondolom, vannak nyomasztó időszakai. Az öröm az ürömben az, hogy az elkészült jegyzőkönyvben, vagy efféle iratban, ennek minősítését már nem tudom, eljárási hibák fordultak elő szép számmal. (Ha nem pont ez a neve, az sem baj.) Egyszóval a mentőszál nem a megtörtént eset meglétének a tagadása, hanem éppen az ügy leírásában elvárt szabályosság hiánya. S ez lehet nagy segítség, de lehet döntő momentum is, hiszen ennek okán megkérdőjelezhető maga a tartalom is, csupán a formai hiba okán.
Ez az eset jutott a minap az eszembe, noha amikor ezt hallottam, még nem gondoltam, hogy velem is előfordul, nem is olyan sokára.
A hosszú történetet és tartalmat mellőzöm, hiszen a párhuzam a lényeges. Történt, hogy magánbeszélgetés vált nem magánbeszélgetéssé teljesen, és okozott zűrzavart végül is megérthető módon. A tartalom vitatása nélkül végiggondolva ennek megoldási lehetőségeit, több választható is akad. Az egyik, talán a legjobb, hogy fogom magam és rákérdezek, elsősorban az illetőtől és nem (!) a tartalmat közvetítőtől. A másik, ha nem akarok rákérdezni, (ez az én stílusom sajnos), kussolok egy darabig és figyelek, hogy komoly volt-e, vagy egy elszólás, rosszkedv, vagy félreérthető volt, mert éppen nem is tudom milyen kontextusban hangzott el, szóval eszem a tüskét egy darabig biztosan, de ezzel legfeljebb magamat nyírom ki, a másikat nem.
Aztán azt hiszem, harmadik megoldásként soha nem jutna eszembe végletesen végleges lépés, azaz szakítás .
Ez számomra nagyon komoly dolog, akkor sem tettem sosem, amikor jogosan tehettem volna. (Nem is egyszer.) Mindig azt tartottam szem előtt, hogy ennek vesztese én is lennék, másrészt, ha a másiknak nincs esze (türelme, higgadtsága, megfontoltsága stb.), nekem legyen legalább, ahhoz mindenképpen, hogy továbbvihető legyen a kapcsolat, legfeljebb lazábban, esetleg másképp.
Nos, visszakanyarodva, ebben az esetben fellebbezhetnék, némi eljárási hiba miatt. Egyfelől, mert nem lett velem közölve semmi. Amikor furcsán nézett ki már több dolog, magam kezdtem nyomozásba, hiszen semmiről nem tudtam. Aztán pár nap múlva nyakamba zúdult kérlelhetetlenül és megfellebezhetetlenül a vádirat, azok a feltevések-tények, amelyekre semmilyen módon nem reagálhattam. S ezen a ponton gondolkodtam el mélyen azon, hogy a tartalom vitatása nélkül ez az eljárás egyáltalán elfogadható-e, hiszen lehet belegondolni mit érezhetnének egy hasonló, de ellenkező irányú esetben. (Amit hangsúlyozom, nem tennék, mert kevésbé kedves társamat, mondhatni ellenségemet is meghallgattam, noha igazat nem adtam neki. Viszont a lehetőséget igen.)
Másrészt pedig, mindenféle summázós ítélet előtt, még a gyilkosoknak is megadatik a védelem és magyarázat lehetősége, nemhogy egy jó barátnak, akivel-akikkel olyan sok évet töltöttünk el együtt.
Nos summázva a történteket így esett ez eset, amit én roppantul sajnálok, mert nyertese nincs senki, vesztese viszont az is, aki ez ügyben kommunikációképtelen.
(Már arra gondolok, lám befogadott a családjába, hiszen kitagadott.)

Senki nem hibátlan, ezt leszögezném előre is és végül is. De olyan is ritka, amikor csupán az egyik a "fekete-seggű", a másik pedig tiszta az ügyben, mint a hó.
Végül pedig: kevéssé hiszem, hogy idővel megoldódik a helyzet, nem azért mert én most annyira megsértődtem ezen. A dolog nálam egyszerűbb, nem szeretnék még egyszer újabb hasonló eljárási hibát a nyakamba kapni ilyen módon.

Utolsó kérdés: Ilyenkor mi van a megbüntetett fél társával, aki szintén nem tudott semmiről és mondjuk, büntetlen előéletű is ez ügyben. Egykalap?