2010. március 24.

Akárhová nézek?


Biza itt tartunk, hogy mindegy is, egyszerűbb lenne elköltözni egy szigetre. Már a kultúra sem biztonságos terület, bár a kultúra szón ez esetben kicsit még méláznék. A hír Fábry Sándorral kapcsolatos, aki szerintem már régóta nem tartozott a fentebb említett műfaj művelői közé. Persze mondhatnánk, neki is van rajongói tábora és mindegy is, hogy politikailag melyik oldalon áll. A viselkedése az, ami minden jobban nevelt és érző embert visszataszít és válik a személye nemkívánatossá. Egyszerűen hogyan lehet egy 5 éves jubileumon, egy ünnepen így megjelenni, és viselkedni. Ha valakinek nem tetszik, egyszerű módja van a tiltakozásnak, nem megy el. Különben itt ő ugyanolyan civil volt, mint más.

Van egy emlékem, még régről, amikor ő feltűnt egy humorista tehetségkutatón. Eszement tehetség volt, dőltünk a nevetéstől, semmilyen témában nem lehetett zavarba hozni. Aztán megkapta az Esti showdert és jól is ment, kedvencem a dizájncenter volt benne sokáig. Roppant szellemes volt. Nagyon sok érdekes embert is elhívott, jóízűeket beszélgettek. Azt hiszem, bántotta, hogy egy embert mégsem tudott beédesgetni a műsorába, s ez az ember Hofi Géza volt. Jó párszor próbálkozott, még egyenes adásban is felhívta telefonon és Hofi -bár udvariasan-, de nagyon határozottan nemet mondott neki. Akkor is, és a továbbiakra nézve is.
Azt hiszem, akkor még én nagyon nem láttam át, hogy Hofi Gézának mi a baja Fábry Sándorral. (Ennyivel és még mérhetetlenül többel okosabb volt nálam.)
De azt hiszem, ezt, hogy mivé válhat egy ember, még Hofi sem gondolta volna, jól lehet, bizonyára látta már akkor csírájában.

Azért mégis azt mondom, egy "de genere" országban azért még maradhatunk normálisak páran hovatovább akkor is, ha körülöttünk egyre több "néznivalót" szemlélhetünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése