Hát úgy értem, inkább az ellenkezője. Olyanba belemásztam, amit sem sötétben, sem ködben még nem tettem. De mint mindennek ennek is vannak előzményei. Mondjuk a legegyszerűbb, hogy teljesen le voltam fáradva,, autócskáztam hazafelé Balatonboglárról. S ezek a tanerők arrafelé olyanok, hogy dolgozhatsz nekik órák hosszat, egy pohár vízzel nem kínálnak meg. (Eldöntöttem, jövő héten úgyis megyek, hát viszek mindent, termoszban kávét és előttük kiszolgálom magamat a sajátomból. Hah!! Nézzék.) Szóval mindenféle bajom volt, de ez nem volt akadálya a szabályos közlekedésemnek, inkább az, hogy valamin nagyon elgondolkodtam és csak rutinból mentem. Hozzáteszem utálom az ilyent, még a kifejezést is, de az vesse rám az első követ, aki sofőrként soha nem tett ilyent. Szóval Zamárdi után van egy olyan körforgalmat is magában foglaló leágazás, ami úgy működik, hogyha a külső sávban haladsz, akkor kénytelen vagy az autópályára felcsűrni, mert az odavisz. Ha a belső sávba átmész, akkor hurrá, jön a körforgalom és maradhatsz a 7-es úton. No, én ugye elgondolkodtam, és elértem egy ilyen kétsávos szituációba és eléggé későn ébredtem fel, hogy hol is lehetek, hát csípőből átvágtam a külső sávból záróvonalon át a belsőbe azzal, hogy nem akarok én felmenni a pályára. Aztán akkor jött a nagy ébredés, hogy még nem abban a leágazásban vagyok, hanem csupán egy sima, ámde kétsávos körforgalomban.
Egy PASI jött velem szembe, egy dzsippel (Na persze!!), amit a képéről leolvastam, az szenzációs vélemény volt az összes ilyen hülye szőkéről, a szerencsétlen női vezetőkről és minden egyébről. Úgyhogy fel is vidultam izibe és bravúrosan még egy zárót átlépve menetirányba fordítottam autóm orrát. S utána immár teljesen tudatosan, felébredve helyesen abszolváltam az ominózus következő leágazást.
Veszélyhelyzet tulajdonképpen csak csírájában volt, mert mákom volt és a pasin kívül senki nem jött más, így elfértünk bőven. Egy hétvégi csúcsban tevőlegesebben kellett volna hárítani. (majd még gondolkodom azon, hogy ne gondolkodjak vezetés közben sokat:)
Pedig még a rádió sem szólt. Ezt még muszáj leszögeznem, hogy ez a MADONNA, valószínűleg százszor jobb üzletasszony, mint énekesnő. Betettem egy CD-jét, ami már 2 éve valahonnan a fiókomba került, és gondoltam, meghallgatom. Hát nyávogott a lelkem Berhidától Balatonföldvárig, pechemre 17 nótája volt a lemezen. Kb. a 13-tól mindig sandítottam reménykedve, hogy talán ez az utolsó leszen. De nem, még bírta 17-ig. Szóval konkrétan:
1. A hangja nem különleges, terjedelme alig, szóval sávszélesség 0.
2. Még a lemezen is hallható intonálási problémákkal bajlódik, ezért ez még nagyobb gáz.
3. Ahol hangerő is kellene és dinamika, ott minimum elektronikusan, vagy vokálisan ráerősítenek.
4. Rettentő kommersz és igénytelen dalai vannak, még azok az ismertebb slágerei is primitívek.
5. Tulajdonképpen, ha nincsen mögötte a látvány, a szenzáció, a nagy felhajtás és show, akkor a Megasztár első selejtezőjén kidőlt volna.
Én meg kínoztam magam miatta, hogy tényleg végighallgatom, aztán visszafelé még a körforgalmat is megforgattam.
Dilis ez a Madonna, de ügyesen jó sok zsetont söpör be a nagy semmiért.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése