Makarenkói pofon helyett

Őszintén szólva az, hogy kezdem unni a média böszmeségeit, enyhe kifejezés. Lassan eljutok odáig, hogy nem fogom hallgatni a híreket, mert nincsenek normális hírek. Az ugyanis nem hír, ahogy a régiek mondották vala, hogy a postást megharapta a kutya, mint tudjuk is. De hogy mindig csak a szenzáció, csak a valamiféle szörnyűségesség, vagy olyan, amintessenek már felháborodni, hát ez a felháborító.

Nos ez volt az egészről a "preambulum", a lényeg végül is a HÍR-hez kapcsolódik és ez Kutas.
Ez egy somogyi falu, Nagybajomból leágazva, és az iskolájában nagyon sok cigány kisgyerek van, mint ahogyan Nagybajomban is. De az nem érdekes, hogy ezekkel a gyerekekkel és a szüleikkel milyen küzdelmeket kell vívni, sokszor nap, mint nap. Merthogy a szekér, azaz az általános iskola dolga azért haladt. Ellenben a Gyermeknapon történtek kimerítik a szenzáció és felháborító fogalmait. Történt ugyanis, hogy pár gyerek, aki rendelkezett már valamilyen fegyelmi fokozattal, osztályfőnökivel, vagy igazgatóival, nem mehetett a Gyermeknapi rendezvényekre, mert eltiltotta őket az igazgató. Gondolom, a tantestület egyetértésével. Ezek után ment a futkosás ombudsmanhoz, meg gondolom a Megyei Közigazgatási Hivatalba, hogy néda, mecsoda dolog, szegényeket diszkriminálják, meg milyen iskola az ilyen.(És milyen igazgató!).

Hiába mondotta nyomorult, hogy kvázi ugye ezek egyrészt nem kötelező programok (minthogy az osztálykirándulások sem), másrészt pedagógiailag kellett találni valami olyasféle bűntetést, ami nem lehet (szerencsére) pofon, meg sarokba állítás, az ellenőrzőbe beírtak tulajdonképpen ezen a szülői szinten lényegtelenek, szóval ez lett kitalálva, hogy akkor a plusz rendezvények legyenek olyanok, amit mondjuk normális tanulás és magatartás esetén nyújt az iskola. (Bár biztos vagyok benne, hogy a gyenge, vagy évismétlő tanulók nem esnek ebbe a kategóriába, tuti, hogy itt kemény magatartási zűrökről lehetett szó.)

Bevallom, én is tettem ilyent, amikor kerek egy évig kínlódtam gyerekkel és ami elkövethető volt, azt ő mindent meg is tett, s ezek után döntöttem úgy, hogy a többinek egy normális osztálykirándulást szeretnék, mert megérdemlik, de ha a "delikvenst" elviszem, az egész nap egyedül róla fog szólni. Így aztán megbeszéltem a szülővel, hogy sajna ezt találtam ki, nem jó, de ha a gyerek elgondolkodik, az minden szedte-vedténél többet ér. Aztán a következő tanévben szegény havonta kérdezte tőlem, hogy akkor most még úgy áll-e, hogy elviszem kirándulni? S mivel végül is "úgy állt", el is vittem és nekem legalább akkora öröm volt, mint neki. Lehet, hogy megemlegeti egész életében a keservet, de sokszor ez a fő cél. Hagyjak, hagyjon benne az iskola olyan nyomot, amire emlékszik, amit később talán fel is tud használni a maga javára. Ha nem teszem meg, a gyerek ugyanúgy tovább rongálja magát, a társait és engem, meg a szülőjét is, s ez csak évről-évre súlyosbodott volna.

Szóval megértettem a kutasi iskola álláspontját és végtelenül nem értek egyet azzal, hogy minden gyereknek, minden egyformán járjon. A felnőttek világában sincs ez így, és a maguk szintjén, valamilyen formában ezt meg kell tapasztalnia annak, akinek szüksége van rá. S inkább ilyenkor, így, mint később súlyosabban.

Végezetül pedig: lehet nyüstölni a pedagógust, az iskolát és minden boldogtalan lakóját, de ezek igenis  igazi PEDAGÓGIAI  TARTALMÚ ESZKÖZÖK és eljárások, s ha ezek alkalmazását is különféle indokok miatt lehetlenné teszik,  akkor a tanár már csak egyet tehet, ha problámát lát: hátat fordít neki.