2010. szeptember 21.

Mikszáth-i gondolat

A fene gondolta volna, hogy ennyi idő után is aktuális lesz. Ez azért hervasztó, hogy bár a világ talán megyen előre, mink maradunk, vagy lehet, hogy nem, de a magyar mentalitás az kilóg, vagyis nem változik.
Merthogy anno ilyent szólt volna:

A magyar hátán szántani lehet. Egy a fontos, hogy az eke nemzeti színű legyen.

Hát akkor itt vagyunk e:


Különben pedig lassan elérkezik az idő, elmúla a "Dicsőséges 133 nap" (érti még valaki?), hogy kérdések merüljenek fel ezzel kapcsolatban. Például hogy ezt a sok marhaságot a Miniszterelnök Úr ki a franccal beszélte meg, hogy ezek fognak következni, ha őtet megválasztják. Merthogy rohadtul nem mondta meg előre, az biztos, mert arra emlékeznék. De úgy tudom, akikkel pedig összebútorozott a fülkeforradalomban, azokkal sem nagyon konspirált ezügyben, mert ők is meglepődni látszanak. 

A Nyilatkozat meg végképpen franc tudja kivel köttetett együttműködés, mert eddig sem országhatáron belül, sem azokon kívül még együttműködni senkivel nem láttam. (Remélem a nyugdíjasok nem veszik be ezt a levélírósdi hülyeséget, hogy kíváncsi a véleményükre.)

Hát így aztán totál kijelentem (majd engem is elvisznek átnevezni, mint a Szabó Ervin Könyvtárat), hogy az én hátamon már tök sokan szántottak, kár ezt még nemzeti színűvel is felhasogatni, nincsen rá szükségem, ha lehetne, nem is hagynám. Lényegében nem a szántás ellen van kifogásom, és önmagában még a nemzeti szín is jöhet, de ezek (EZEK) gyanítom, a szántást is ugyanúgy csak ugatják legfeljebb, mint az összes többi tennivalót, így aztán legalább tisztes felmenőim becsületes munkája alapján eleve kikérem magamnak az egész 
Mikszáth-i összehasonlítást, bár elismerem mélységesen találó. Annyira, hogy szinte szomorú.


3 megjegyzés:

  1. A szavazásra jogosult választópolgárok fele el se ment és csak a másik fele szavazott rájuk, a többiek nem.

    A parlamentben lehet kétharmaduk, de az országban nincs. Mert a kettő nem ugyanaz... Csak ezt szeretik elmosni.

    Jó lenne, ha legalább a mandátumaik kiszámolásának a rendszeréhez értene pár ember náluk!

    VálaszTörlés
  2. Ja, kábé kétmillió ember szavazott rájuk. Akárhogy is számolom, az csak az ország lakosságának egyötöde és nem kétharmada...

    VálaszTörlés
  3. :-((( Nincs jelentősége az eredményt tekintve. Érvényes szavazás volt, ezt hoztuk össze. Mindegy, hogy ki milyen oldalon és elment-e, vagy sem. Mi, magyarok választottunk, ez lett belőle.

    VálaszTörlés