Egyetlen ünnepünk nem ennyire publikusan köztudott, mint a mai. Az bónusz, hogy ekkor is születtem, 2 éves voltam e napon, amit akkor a szüleim egészen másként éltek meg. Nem mintha teljesen egyet értettek volna mindazzal ami politikailag-gazdaságilag körülöttük épült, de fiatalok voltak még, volt jobb dolguk is, mint ezzel foglalkozni. Anyu ekkor 20 évesen hozott világra, még nem volt gyes, szülési szabi után irány vissza dolgozni. (6 hét). Apu kezdő fiatal tiszt, mindene, hogy valami repülőgép legyen alatta és repülhessen. A fent volt az érdekesebb számára, nem az alant.
Nagyon sok mocskot hozott vidékre el ez a forradalmi "izé". Azt ma is elhiszem, hogy azok a fiatalok (mert nem a kulák gazda ment fel hőzöngeni, akkor ez még nem volt divatban), akik ezt hirtelen elkezdték, valóban és őszintén és jobbító szándékkal.
De mindent ki lehet forgatni és mindenhez csapódnak szennyes habok. Így lett aztán vidéken is, ahol sok helyen köztörvényes gyilkosságokká fajult az eszme. Sokat lehetne erről még mesélni családilag is, de ezt már annyiszor átrágták és kiköpték és annyi mindent belemagyaráztak, hogy már a téma is ellenszenvessé vált.
Az egyetlen, amiért idehoztam, a Google:

Az én anyum 57-ben született és azt hozta a család számára az 56-os forradalom (ami alatt a nagyiék nem léptek ki az utcára), hogy utána egyetlen tömegrendezvényre se mentünk el, mert hátha balhé lesz. :o)
VálaszTörlésNem viccelek, se május 1-je, se augusztus 20-a, március 15-ére pedig először 17 évesen mentem el, amikor az akkori pasim ott trombitált a rendezvényen. :o)
Szerencsére a tűzijáték látszott a nagymamám konyhaablakából.