2010. november 10.

Majd eccer megunom....

Naponta tehetnék ellenvetéseket, de azt hiszem, majd belefásulok, pedig nem szabadna. Most éppen az a sláger, hogy azért emelik a nyugdíj-járulékokat, mert kell a nők korábbi nyugdíjazásához. Ez igazi maszatolás, mert minden mindennel összefügg és az egyik szarságot elkenjük a következővel. De nem is biztos, hogy jól látom, mert ebbe belelátni nem hiszem, hogy engednének nyíltan.
Mégis annyira kilógnak a lólábak, hogy nem nagyon tudják takargatni.

Nem kellene megint egymásnak ugrasztani embercsoportokat, de hát erről a taktikáról nehéz lemondani, amikor olyan jól működtethető. Arról van szó, hogy átalakították ezt az adórendszert, ugyan nem lényegileg, de mégis hozzányúltak, és ez azt eredményezte, hogy bizony a 16% okán a nagyobb jövedelműek 30 %-ból eddig befolyt összegek több milliárdra rúgnak és ez hiányzik többek között. Mivel ez viszont nem egyszeri mínusz lesz, nyilván nem takarja be a magánnyugdíjpénztárak lenyúlása, mert ez az összeg jövőre is hiányozni fog. Hát így keresni kell újabb forrásokat.

Egyébként nem értem kristálytisztán ezt a kedvezményt, hiszen eddig is kellett a 40 év. S mire egy felsőfokú végzettségű ezt az időt összekaparja magának, a korhatár is bőven megvan.

Egyébként pedig egy erőszakos, mohó, kulturálatlan sunyi, alamuszi bosszúálló, fennhéjázó, másokat lenéző, és mindenkiből hülyét csinálni akaró társaságnak tartom regnáló kormányunk pártját, akikre ebből kifolyólag jó érzéssel nem is gondolhatok, mert mindent lerombolnak és tönkretesznek, amihez hozzáérnek.
Csak azt nem tudom, ez szándékos, vagy tök véletlen és erről nem is tudnak, mint ahogyan a vak sem tudja, ha szörnyűségeket mázol a vászonra kép helyett.


Nekik aztán van egy képük, én látom is, és még sokan mások. Egyszer remélem leakasztjuk és kidobjuk az ablakon. (Ha addigra lesz még ablak.)

1 megjegyzés:

  1. Ennek eredménye az, hogy anyukám jövőre 54 évesen nyugdíjba mehet, mert 16 éves kora óta dolgozik. :o/ De a magánnyugdíj pénzét elveszik. És tudod, mi a fő poén? Észre se veszi, hogy lenyúlják, azt hiszi, jó lesz neki...

    Azért bérelszámoló létére, elvárható lenne, hogy tudjon számolni és gondolkodni, de ha eddig nem tanult meg, akkor mit tehetnék én? Szidjam neki a szent viktátorát??? Majd észreveszi.

    És mindenki más is. A "komcsik" lenyúlták a nyugdíjtőkét, államosították és elköltötték. Végre lett volna újra remény arra, hogy nem a lukakat tömködjük a nyugdíjfolyosítóban, hanem lesz tőke a jövendőbeli nyugdíjasokra és ezt meg most nyúlják le. Akkor milyen jogon is szidják az előző rendszert? Hiszen akkor is és most is a zemberek akarták, ugye? :o(

    Aztán az is érdekes, hogy jövőre az első fizetési csekkeknél mit fognak gondolni a zemberek? Esetleg ezúttal a parlamentet foglalják majd el.

    VálaszTörlés