2011. május 26.

Bodzaszörpök ideje

Úgy kezdődött, hogy vittem inni bodzaszörpöt üdítőnek. Persze a kölykök rögtön ráröppentek, hogy mit iszom, mi az, hogy bodzaszörp és milyen ízű. Ezért ma kivittem őket a tanítás és a napközis ebédelés közötti időben, a jó melegben, hogy szedjünk bodzavirágokat. Megmutattam nekik, hogy hogyan kell letörni, milyen a jó virág és hogy amin már vannak a fekete tetvek, azokat nem szedjük le. No, lett 3 szép kis 5 literes vödörkével, amelyek közül 1 a konyhás nénié lett, mert kérte, 1 az enyém (ha már dolgoztak a kis rabszolgák), egy pedig az övéké.  Persze élmény volt az egész, csak egy kislány mondogatta, hogy ő nem tudja szedni, mert allergiás a virágporra. Így aztán ő nem szedte. 
Ebédelés után nekiállítottam őket ollóval lecsipegetni a szárakat, hogy minél kevesebb "ződ" maradjon rajta. Ketten kavargatták a vizet, hogy oldódjon benne a kristálycukor, egy nyiszatolta a citromot, és kb 6-8 az egészre rá sem hederítve számítógépezett. Mire a többség bölcsen megjegyezte, hogy ők valószínűleg nem fognak inni belőle.
Aztán egy nagy jénaiban összezuttyantottuk az egészet, mindenki kavart rajta egyet, tettünk még bele citromsavat és közöltem, hogy ebből a hétfői ebédelés után lesz itóka, addig bizony ázniuk kell a virágoknak. 
Persze azért nem adták fel ilyen könnyen, mert rögtön meg akarták kóstolni, amit végül hagytam is, és álmélkodtak, hogy milyen finom már most is. 
Jó páran azzal mentek haza, hogy most már aztán ők tudják is betéve az egészet, és otthon bizony ráveszik az anyut, hogy menjenek el egyet bodza virágozni, ameddig lehet.

No, eddig volt a kedélyes része, most jön a mégebbje. Hazaérve nekem is neki kellett állnom, ha már hazavödröztem a virágokat. Különben már van vagy 10 l belőle, de ebből még sosem készítettem eleget.  De hát csak 1 kg cukor volt itthon, citrom meg semmi, így bringára pattantam, hogy kimegyek a kinti boltba, úgyis meg kell locsolnom a virágokat a temetőkben, ami útba is esik.  De közben J. meg hátrament a kertbe, hogy ő ott fog locsolni. No és én, aki elég lazán szoktam előadni a ház bezárását, most úgy véltem, becsukom. Tehát, bezártam az ebédlő kétszárnyas üvegajtaját, ezután a bejárati ajtót, BELÜLRŐL, kulcsot benne is hagytam, és az átjárón kilibbentem a garázsba, azt nyitva hagyván, hogy úgyis hátul van már, nem gond. 

Ezután elvégeztem a locsolást, hoztam a szörpbe, amit kell, megcsodáltam a szépen meglocsolt kertet, és közöltem, hogy most már igyunk egy kis hideg bodzaszörpöt a kis konyhában, a kis házban. J. be is jött, mire kiderítettük, hogy a kinti hűtőben nincsen ásványvíz, be kell menni a házba érte. J. el, én pedig vártam a vizet. 
Kisvártatva jön is víz nélkül, kicsit hüledezve emígy: "Te bezártad a házat? Mondom, hogy be, persze. 
Mire ő: "Én meg a garázst." 
Egy ideig néztünk egymásra, aztán csak elkezdtünk vihogni a dolgon, hogy milyen frankón kommunikáltunk, bezony nem jut be senki illetéktelen a házba, momentán még mi sem. No , aztán végül mászás lett a dologból és az volt a jó, hogy a garázs ablakai még csak álldogálnak a garázsban, a helyükön fólia van, amit ki lehetett bontani és így kinyitva a garázsajtót immár belülről , hozzájutottunk az ásványvízhez is.

Szóval, aki szereti, annak egészségére, bizony a jó bodzaszörpnél kevés jobb van, talán egy jó bodza radler. Igaz?

1 megjegyzés: