Ezt egy blogtársamnál láttam, és hihetetlennek találtam. Mármint azt, hogy a környezetvédelem is színtiszta politika és üzlet.
Eléggé elmeszelik benne a Greenpeace-t is, lehet valami a dologban, bár én igazat adok nekik több mindenben, például,, amikor a bálnákat is védeni próbálják.
Szóval sok-sok a disznóság, de ezeket az összefüggéseket naná, hogy nem közlik a néppel, hadd haljon meg bután.
Eléggé hosszú, de megéri, mert valóban körbejárja a területet, és érdekes látni az egyezéseket. Kiteszem ide, mert hátha érdekesebb megnézni ezt, mint egy idióta esti Tv műsort. (Annál valóban jobb.)
Azért örülök, hogy láttam, mert e nélkül én ugyanazokat hajtogatnám, és még okoskának is gondolnám magam, mint amit itt a filmben tételesen megcáfolnak. Az is furcsa volt, hogy annyira át van már mosva az agyunk, hogy eleinte nagy kétkedéssel néztem, hogy nem arról lenne-e szó, hogy valamilyen tudósokat valamilyen ipari csoport felbérel és jól megfizet azért, hogy hamisítson, hogy mehessen előre az ipari termelés. Hiszen az ember lassan odaér, hogy jól tudja, minden igaz lehet és annak az ellenkezője is, és ez igaz ugyanígy a hazugságokra. Na, akkor igazodjunk el, ilyen pirinyó aggyal komoly témákban, méghozzá objektíven.
Azt hiszem, engem meggyőzött a dolog, sok a tényanyag, és tiszta cuki, ahogy politikusokról is lerántja a lerántani valót, mert ők aztán benne vannak nyakig, ja és ami még benne van, az irdatlan sok pénz.

Nem hiszem, hogy minden svindli, de azért jópár hülyeséget csinálunk, "környezetvédelem" és "állatvédelem" kapcsán.
VálaszTörlésPéldául az energiatakarékos izzó, aminek az előállítása és használat utáni környezetterhelése jóval környezetszennyezőbb, mint a hagyományos izzóé. Ez például arra jó, hogy mivel kevesebbet fogyaszt, esetleg nem kell új erőműveket építeni. Másrészről, a konyhai gépek jóval többet fogyasztanak adott esetben és ha ennyivel rosszabbak lennének, mindenki visszaszereltetné a sparheltet. :o) Van egy fénymérő gyerekjátékunk, amit a fotonok megforgatnak. Napfényben beőrül és a régi izzóink is megforgatták. Az energiatakarékos izzónak viszont még a közvetlen közelében sem mozdul. És érzem is, hogy félhomály van, régebben nem kellett felnyomni az olvasólámpát is, ha égett a nagyvillany a szobában...
Aztán a Greenpeacesek. Miért az atomenergia bántja őket a leginkább, amikor a benzines autók több kárt okoznak, mint a megfelelően kezelt atomerőművek? Talán mert a korszerűtlen olajerőművek megfizetik őket.
Olajlobbi? Tényleg nincs? Csak az én életemben már háromszor reppent fel a hidrogénautó ötlete. De egyiket se valósították meg. Helyette olyan "elektromos" autó lett, ami benzinnel jár. :o)
És persze még sorolhatnám, de a kedvencem a mostani egészségvédelem célját szolgáló hamburgeradó és otthon főzhető pálinka közötti érdekes ellentét. :o) Igyuk a jó metilalkoholos házipálinkát, de a lekvártól Isten óvjon! ;o)
Minden politika. Csak sajnos ezt kevesen tudjuk... :o(