2011. november 23.

Szívatás a köbön

Jobban élvezném, ha a szeme rángana, vagy ideges vállrángásokkal adná elő az új és újabb variációkat. Végül is mondhatom, hogy nem lepődtem meg, számítottam rá régóta.
A nyugdíjasokról van szó, akiknek folyton levelet kell írni, most már a milliárdot átlépte ennek a költsége, amit természetesen velük, illetve a nyugdíjkasszával fizettetnek pofátlanul. Amit mantráznak kevésbé érdekes, aligha van még (??) épeszű nyugdíjas, aki hinne az ilyen sekélyes kijelentéseknek. Az már jobban hihető, hogy a nagy ívű gondolkodás belekalkulálja a sok agyalágyult öreget, meszeset, vakot, akik még némi joggal hihetnek Orbán Úr újabb és újabb mély irodalmi fogalmazványainak.
 Ezért aztán nem ragadtam volna billentyűzetet, de a lábjegyzetben megint olyan Fideszes stratégiával halvány szellentésnyire, de szellőződött a 2014-es évtől számítandó 65 éves nyugdíjkorhatár.
Nem akarnám magamat méltatni, de kb. 5 évvel ezelőtt, még nem is ez a szédült banda volt kormányon, hanem egy másik, de megmondtam, hogy minket, a Ratkó korszak gyerekeit nem fognak nyugdíjba elengedni, mert még mindig annyian vagyunk, hogy rogyasztjuk a rendszert.
Most aztán eszembe jutott a "Ni csak kibeszél?" című eléggé idétlen film még idétlenebb eleje, amikor is a spermák őrült versenyfutásba kezdenek a megtermékenyítés érdekében. Hát lehet, hogy ízlésficamos hasonlat, de mi ugyanezt éljük most át, persze közben majd remélhetően hullik a gyengébbje, és mikorra egyszer valóban elérhetjük a nyugdíjat, kezelhető lesz a megmaradt társaság. (De lehet, hogy jobb hasonlat az agárverseny a hülye műnyúllal!)

Azért azt nem hinném, hogy a mi generációnk 10 évvel jobb karban van, mint az előző. Ha már egyszer emelni kell, akkor generációk között 5 évet elismernék, mint egy optimális és benyelhető növekedési ütemet. De ha 10 évet simán ránk vágnak, azt nem tartom sportszerűnek, az szívatás, mindegy milyen az indok, engem ez ügyben a tény érdekel, ami a hátamon csattan. 

Ha ezen logikával megyünk az én gyerekeimnek 75 éves korig kell majd dolgozniuk? Ha igen, az nevetséges lesz,  pár szakmát megemlítés nélkül is könnyezve-kacagva tudnék csak elképzelni. Ha pedig náluk nem,  az esetben kikérem a korosztályom nevében a mi 10 évünket. Tudom, hogy ezzel "mehetek a ligetbe csurifészket keresni", de nem hiszem, hogy e népes társaságból ezt majd mindenki bódult ájulattal fogadja, alig várván, hogy mély meghajlással csókolhassa meg az áldott kezet, melyből a napi sz@rt lanolinos kenőccsé lényegítve a nyakunkba kencézi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése