2011. december 7.

Hadra fogható férfiak??

Az egész gondolatsort azzal kezdeném, hogy bár sosem voltam katona,  mélyreható élményeim és érzéseim vannak a katonasággal és a katonai lét mibenlétével kapcsolatban. Nem nyújtanám hosszú lére az eredet-történetet, de a családunkban szinte mindig voltak e hivatást gyakorlók, mégpedig nemzedékeken keresztül.
Talán már régebben is írtam erről, legfeljebb valamilyen más apropó kapcsán.
Mai nap azonban dühösen felkaptam a fejem egy cikk elolvasása után, ami teljesen komolyan taglalja azt az országgyűlés által is megszavazott tényt, hogy összeírják a hadra fogható férfiak adatait, hogyha  erre esetleg szüksége lenne a hazának, hát legyen meg ez az adatbázis.

Nem gondolok én túl sokat a mai honvédelem mibenlétéről, sem mennyiségi, sem minőségi viszonylatban. Azt hiszem, az egészet már régen leírtam, már csak a légvédelem állapotából is kiindulva,. Szerintem jelenleg nem létezik az országban még egy igazi gyakorlott ütőképes harci repülőszázad sem, nem hogy valamiféle komoly hadsereg. (A repült órákat számítva, amelyekre maguk a pilóták is panaszkodnak, örülhetünk, hogy arra futja, hogy le ne potyogjanak a nyakunkba a gépeikkel együtt, s erről -hangsúlyozom-, legkevésbé ők tehetnek.)

No de mit is gondolnak politikusaink, élükön a sosem volt katona Hende Csabával, aki jogász és ügyvéd és politikus, de katona nem, és ez legalább annyira röhejes számomra, mint azok, akik mindenféle szakmai gyakorlat híján tudnak, és képesek "kiválóan" kormányozni egy-egy szakterületet. S most ne is jöjjön nekem senki azzal a szöveggel, hogy a miniszternek nem szükséges az adott terület szakértőjének lennie, mert arra valók az államtitkárok és a beosztott fő és egyéb osztályvezetők, hogy mint szakértők, az eredeti nagy gondolatokat a szakma nyelvére lefordítsák.

A szakmát igenis ilyen szinten már a bőrén kell éreznie valakinek, sablonos, de álmából ébresztve is ösztönösen a jót kell, hogy kidörzsölje a szeméből. Sorry, de ez megmásíthatatlan álláspontom.

S most akkor a cikkhez: nem tudom, ki mit gondol a mai hadseregről, annak műszaki állapotáról és egy esetleges veszélyhelyzet minőségéről.  Szerintem az az idő elmúlt, amikor kellett a mennyiség, a sok ember a lövészárkokba  és a tankokba. A ma katonája nem azonos sem a gyalogossal, sem az egyéb villámtalpalókon kiképzett sereggel. Egy esetleges katonai konfliktus a technikán, sőt annak legkorszerűbb válfajának a meglétén és kezelésén múlik. Erre aztán irkálgathatják a hadra fogható szakmunkásokat, munkanélkülieket, de még a diplomásokat is.
Ehhez különleges és nagyon speciális ismeretek kellenek és csak kuncogni lehet azon a filmrészleten, amikor a "Függetlenség napja" című (számomra egyébként jól nézhető) amerikai filmben a részeges kukacbombázó pilótát ráültetik  hipp-hopp egy vadászrepülőgépre.

A helyzet megoldását egy viszonylatban azonban elképzelhetőnek tartom: mondjuk ki-, és betör az árvíz, utakat kell építeni, vagy sok-sok ujj szükséges, hogy albán mintára fenyegetően dádázzuk a fölöttünk  legkorszerűbb technikai tudással megjelenő veszedelmet.

(Amúgy pedig bízzunk azokban, akikre azok a legendás gombok vannak bízva,  amelyeket jó esetben soha senki nem fog megnyomni!)


4 megjegyzés:

  1. Ezt ma jól megmondta kedves Mamó! Valóban minden a technikán dőlne el, mely mögé ugyan kell az ember, de azt ki is kell képezni!
    Ez most megint felesleges pénzkidobás, amely az amúgy is jelentős anyagi válságban lévő országnak, de legfőképpen a becsületes adófizetőknek nagy érvágás!

    VálaszTörlés
  2. Teljesen felhúzom magam, ha ennyire idiótának nézik a "Zembereket". Miért kell mindig a hülyítés. Hát csak ezért volt.

    VálaszTörlés
  3. A mai, diplomáciai fordulatokkal tűzdelt világunkban nem tör ki háború egyik napról a másikra. Míg menne a diplomáciai harc, addig lehetne kiképezni. Már ha lesz kivel!
    Azért egy ütőképes fegyverneme mindenképp megmaradt hadseregünknek. A honvéd zenekarok. Hála a nagydobnak!

    VálaszTörlés
  4. Mit ne mondjak, bombasztikus. De télleg!

    VálaszTörlés