2011. december 23.

Vilonyai tolvaj

Végül belefutottam, úgy tűnik ennek muszáj volt bekövetkeznie. Józsi sokszor figyelmeztetett, mindhiába. Olyan nagyra voltam, hogy ne is szólj, sosem hagytam még el sem iratot, sem pénztárcát. Tulajdonkképpen most sem hagytam el, egyszerűen a boltban felejtettem a pulton, a kosár mellett. Aztán a kosarat elvittem, és elfelejtettem visszamenni a tárcámért. Reggel fél 7-kor, siettem a vonatra.  Aztán amikorrra kiderült, hogy nincsen meg az erszényem, hiába keresem a szatyromban, zsebemben, visszamentem a boltba érte. A boltosnő pedig nem tudott semmiről, nem látta. Megjegyzem, ketten voltunk akkor a boltban, más vásárló ottjártamkor nem volt. Rengetegszer becsapott ez a nő, volt, hogy visszamentünk elszámoltatni a vásárolt cikekkel együtt. Kiderült, hogy:"Jaj, hozzáütöttem az előző vásárláshoz!" történt, és hasonlók. Nem is jártunk már ide, de a másik bolt messze van, és reggel vonat előtt néha muszáj volt egy kenyérért vagy zsömléért átmenni.

Világosan megmondtam neki, hová tettem le az erszényemet, és azt is, hogy nem volt akkor más a boltban. Érdekes módon rá sem kérdezett, hogy milyen színű volt a tárca, vagy hogy mennyi pénz volt benne. ( 3 ezer).
Érzékeltettem vele, hogy tudnia-látnia kellett, mert nem a kosárban hagytam, hanem a pulton. Sajnos ez egy nagypofájú, erőszakos bige, csak rendőri segédlettel lehetett volna bírni vele.

Ma is őt tartom a tolvajnak, mert hangsúlyozom, aki tudja, hol hagyta a pénztárcáját, az nem elvesztette, hanem ott felejtette.  
A kinti kis boltban a kiló kenyeremet is utánam hozták, tegnap szemüveget mutattak, hogy valaki ott hagyta. Elmondták, sok pénztárca marad náluk, mindig elteszik, jön értük a tulajdonosa. 
Hát annyit azért megtettem, hogy eléggé dühösen kibeszéltem a vilonyai boltosnőt, hogy mennyire enyveskezű, és hogy hazudik az ember szemébe.

Az irataim beszerzése 10 ezret fog kóstálni, és persze az utánajárást. Józsi azt mondja, megérdemeltem. Lehet. De a szándékosságot mutatja, hogy mivel benne volt minden iratom, és ez Hajmáskéren történt, 5 háznyira, elég lett volna a kiürített tárcát bevágni az udvarom közepére. 

Estére közöltem a boltosnővel, mert átmentem még hozzá, amikor megjöttem a suliból, hogy értéktelen vacak az egész, a benne levő kártyákat 10 percen belül letiltattam, a s személyim elvesztését fél óra múlva a várpalotai rendőrségnek bejelentettem.
A 3000 forint, ha ekkora tétel, legyen, de szánalmas az egész produkció.

Egy ideig gondolkodtam mindenféle bosszúállásokon, mert jól esne a lekemnek.  Végül letettem róla. Nem vagyok valami nagy keresztény, de ezekről már régóta azt gondolom, az igazságtétel nem az én dolgom. Sokszor voltam tanuja annak, hogy aki vétett velem szemben, valami más viszonylatban igencsak megjárta. Isteni igazságszolgáltatás? Ki tudja, mire van ideje a "Nagyfőnöknek", de azért ezt, ha megérném, nem bánnám.

Első mérgemben egyébként ezt az egészet hozzákötöttem a karácsonyhoz, hogy itt vagyok, jöjjön a szép karácsony, sem igazolványom, sem jogosítványom, sem bankkártyám.
De már nem rontja el az ünnepemet, mert nem hagyom. Azért volt humoros pillanata is az ügynek, mert a cécó miatt persze lekéstem a vonatot, mivel kellett hát mennem, autóval, jogosítvány nélkül.
Felötlött bennem, ha megállít egy rendőr, kész áldás lenne számomra, azonnal megkérném, üljön be az autóba, menjünk el a boltosnőtől visszapréselni az irataimat. Szerintem  a banya tök lehervadt volna, ha meglát egy rendőrrel belépni.

De kutya sem volt kíváncsi aznap a nem létező irataimra. Hát most mondjátok meg jelenleg szabad vagyok, mint a madár!!  Papíron nem is létezem!

3 megjegyzés:

  1. És a megkerülés történetét nem írod meg? :)

    VálaszTörlés
  2. Azért nem írom meg, mert azt hiszem, mindenkinek elmeséltem, így meg már nem annyira érdekes.

    VálaszTörlés