Cigánysors belülről

Volt némi rossz érzésem, hogy milyen bejegyzést rittyentettem egy olyan filmről, ami tetszett, de nekünk ugye nem sok közünk van hozzá, bevásárlócsarnok ide, vagy oda. (A nem sok ez esetben éppen semmi, de milyen szépen hangzik moderáltabban.)

Ugyanakkor nem teszek semmilyen reagálást a mostani magyar vonatkozású sikerre,  amit eddig talán azért nem tettem, mert láthatóan többen is megcsócsálták már. Ilyenkor az első gondolataim is elszállnak, mert elolvasván a blogokat, csak mások gondolatait mondanám akaratlanul is. 

Azért a tisztesség kedvéért is, meg azért is, mert nagyra értékelem, leírom, hogy Fliegauf Benedek filmjét, a Csak a szél című alkotását nagyon szeretném megnézni. Elsősorban, mert 25 évet éltem közel a cigányokhoz, szinte társszomszédságban, s ugyanennyi időn át tanítottam a gyerekeiket is az iskolában. (Megannyi családlátogatási tapasztalattal, és itt semmi elborzasztóra nem kell gondolni.)

Hallottam, hogy amatőrökkel forgatta a filmet, és a 2008-2009-es cigánygyilkosságok idejére helyezte a történetet.

Nagy tett, bátor tett, jól ismerve a viszonyainkat, már éppen elég fenyegetést is kaphatott miatta. Elmesélte, hogy "cigányseggnyalónak" is titulálták jobbikos, vagy közeli "emberek", és megcsillantva humorát azzal zárta, hogy szerinte ezzel fog bemutatkozni, előnévnek jó is lesz ez neki.

Azon már csak mosolyogtam, amikor kiderült, hogy hűha, itt valami díjfennforgás lesz, és akkor odafigyelés is, és ezért valamelyik eszes-bunkó fejéből kipattant a röpcédulázás ötlete, aminek míves magyarázkodó  példányait széthintették a berlini bemutatón.  Azzal a komoly szándékkal, hogy mindaz, ami a filmben előfordul, idehaza nincsen is ám így. Hát igazi félcédulások, mondhatom.

Örültem az Ezüst medve  díjnak, és (bár hogy jövök én ehhez), gondolatban vállon veregettem érte Bencét.  Persze nem abból a megfontolásból, hogy így kell tenni, a hazát ilyen filmekkel kell leminősíteni. Elég hülye gondolat ezen az irányon, és sajnálom, akik mindössze ennyit látnak belőle.

Fel sem tudom sorolni, mennyi filmet láttam, mindenféle nemzeti alkotásokat, ahol éppen a művészet eszközeivel próbáltak segíteni, a figyelmet ráirányítani az országot, vagy valamilyen réteget maró tragédiákra.

(Legutóbbiról éppen itt is írtam.)

De gondolhattok éppen Fellinire, a Cabiria éjszakái nekem etalon, most akkor jöhetett volna a római kormány, hogy nincsen is prostituált sem Róma környékén és másutt sem, ez az idétlen Federico az egészet kitalálta, hogy a feleségének olyan filmet ajánljon, hogy 50 év múlva is leesik tőle az állunk.

Nos, visszakanyarodva, ha Fliegauf Bence tett valamit a cigányokért, az életük védelmében, akár ilyen nagyon átvitt módon is, csak köszönet illetheti, vagy épp gratuláció, akár a magyar kormány részéről is.