Miközben nézzük az olimpiát, próbálunk élni és dolgozni a régi szabályaink és elveink alapján, úgy tűnik, elugrik mellőlünk a jelen.
Ez arról jutott eszembe, hogy 6-án, amikor a boltból baktattam hazafelé (porcukor és citrom még a madártejhez), a tanácsháza önkormányzat előtt egy dögös fekete motort kezdett beindítani egy fekete szerkóba (pontosabban azért fehér póló és fekete bőrmellény) öltözött fiatal férfi. A motort néztem meg elsőnek, látszott, hogy nem új, de kellően csili-vili, szép 4 hengeres, számomra ismeretlen típusú volt, nem láttam még ilyent, szóval megnevezni sem tudom. A Harleykre hajazott, de nem az volt. Felemelvén a szememet a technikáról, még jó, hogy annyira le tudok fagyni, hogy nem látszik az arcomon, így különösebb bámulás és sima köszönések mellett elmentem az "atya" előtt. Igen, a papunk volt az, a református lelkészünk, akit eddig is "metallpapnak" hívtunk, amolyan modern fazon volt mindig. Számítógépek, honlapok létrehozása, de sok egyéb más is fűződik a nevéhez. 1000 éves templom felújítása, polgármesterség, honfi-tábor, szóval olyan eléggé sajtkukac, aki sokat izeg-mozog, no nem a hívek betegágya körül a kórházban, ezt sokan fájlalják is.
Nekem közömbös volt különben, mindenki mást vár el a papoktól is, mivel nem vezetett utunk egyfelé, véleményem sem volt arról, hogy jól végzi-e hivatásának és Istennek-embernek szolgálatát, vagy nem. Nagyon jól prédikált, arra mindig vevő lennék vasárnapokon, de visszatart a látszat, hogy nem akarnám a hívei közé söpörtetni magam. Persze nem a bőrszerkó miatt, és még csak nem is az egyéni sérelmeimért, amit amúgy sem tudna már jóvá tenni.
A bibi az a politikai állásfoglalása, mit állásfoglalás, részvétele körül van. Ugyanis Jobbikos, és nyíltan, azaz szervezte a választási gyűléseket, kampányolt, szóval minden ami ezzel jár. (nagymagyarország-matrica a fekete autója hátulján).
Abszolút nem értek egyet azzal, hogy az egyházak a politikába ártsák magukat, noha keletkezésük legelső szempillantásától kezdve ezt tették. Mi több, ebből éltek és tudjuk, eléggé sikeresen is. Teljesen mindegy különben, hogy milyen oldalon, nyilván és érthetően baloldali nézeteket sosem fognak vallani. A gondom velük, hogy mást mutatnak magukról és úgy határozzák meg létüket, feladatukat is, a lelkek gondozása, az Istennel való kapcsolat és még sok szép minden. Ami szép lenne valóban, ha kizárólagos lenne. Persze nem az, ők beleártódnak mindenbe, ami hozhat a konyhára, nem feltétlenül csupán anyagi javakat (bár ennek fontosságát talán még nem is tagadták), de hatalmat mindenképpen.
Lehetetlen a szememben elválasztani a szószékről való prédikációt, bármilyen bombasztikus is, a Jobbik árnyától. Ezért kihagyom az életemből, és ez mindig így is lesz.
Visszakanyarodva. Amikor sokadik indítás után a papunk végre elindult (már itthonról hallottam, hogy sikerült neki, szóval nem új a a járgánya), még nem kapcsoltam össze semmivel ezt a igen beszédes kinézetét.
Csak délután hallottam a rádióban, hogy Devecseren gyűlésük lesz a Jobbikosoknak a "cigánybűnözés" ellen. Hát ez már kevésbé tetszett, hogy finoman fogalmazzak, és csak reméltem, hogy pap létére nem fog a fasiszta-típusú IQ bajnokokkal egy követ fújni.
Azért az döbbenet, amit itt láttam, és bizonyosak lehettek benne, ha cigány volnék, és a házam körül ekkora őrjöngést kellett volna végignéznem, már aznap csomagoltam volna és szeretett hazámat, azzal a 8-10 rendőrrel együtt, amelyik ki tudja kit akart védeni, örökre elhagytam volna.
No Atya, akkor ebben az egészben, hol a te helyed, mint a lelkek gondozójának???
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése