A társadalom tisztessége

"Azok a boldog szép napok ég veled, te nem tudod, milyen jó nélküled...." énekelte mai miniszterelnökünk pártársával Fodorral és többekkel együtt még a rendszerváltás igen-igen elején. Fiatalok voltak, nyílt tekintetűek, tele energiával, lendülettel, lobogó hittel és meggyőződéssel.  Aztán jött Nagy Imre újra temetése, és a beszéd, amit megcsócsáltak, elemeztek ezerszer. Az egyik mára igen aktuálissá vált mondatot külön kiemelve, hogy "független, szabad, demokratikus magyar köztársaságra" van szükség.

Nézem a régi felvételeket az első szabad parlamenti közvetítések eltett befőttjeit, és fura módon az az érzésem támad, hogy nem is a befőtt romlott meg a 25 év alatt, hanem a ma közege, a külső környezete. Orbán régi mondatából is csupán a "magyar" szó élte túl az idő rombolását, teszem hozzá a sok elfuserált receptúra és kotyvasztó karikatúra tán együttesen nem rontott annyit ezen, mint éppen a fiatalos lendületű volt szónokunk. Szemlélem a széksorokban ülőket, mindenféle van közöttük, művész, színész, orvos, újságíró, politikus kevés, hiszen régen úgy dívott, a munkájuk mellől szakadtak el kicsit képviselősködni. A politikus akkor, még nem volt szinonimája a bűnözőnek, maffiaállamról csak A polip című filmben volt szó. 

Volt egy lehetőségünk, írta a napokban Herényi Károly, és annyira nem éltünk ezzel, hogy csak visszaélni tudtunk vele. Göncz Árpád a mai politikában? Elképzelhetetlen lenne, hiszen tisztességet, becsületet, a Széchenyi értelemben vett "Közjó" fogalmát is legfeljebb erősen kutatva lehetne felfedezni pár gondolatmenetben.

Sokszor volt vita kérdése a "cél szentesíti az eszközt" igazsága. Magyaráztuk hol így, hol úgy, tagadtuk legtöbbször, néha sunyin végre is hajtottunk néhány manővert. De a mellékhatásai ennek azért jóval távolabbra mutatnak, ezt nem lehet letagadni. Amikor Gyurcsány (most nem a szitokszó értelmében), jól, vagy nem jól asztalra csapott és Öszödön kimondta amit őszintén gondolt, az akkora hibának bizonyult, hogy mindenki leszúrta érte, valóságosan, képletesen, párttársai és ellenfelei egyaránt. (Nem is tudom, volt aki meglapogatta a hátát, hogy Ferikém nagy böszme voltál, ezek előtt ilyent csinálni, de persze igazad volt?) Aztán Orbán utcára vezényelte a gyülevész hadait és égett fél Budapest, jól lehet már akkor is nagyon sokan tudtuk, hogy ki állhat emögött és nem olyan finnyás csipkehercegnő, hogy a "hazudtunk" szó verje ki nála a biztosítékot.

Nos itt vagyunk az események késői hozadékával a nyakunkban. A hazudtunk szó már nemhogy biztosítékot nem ver ki, de senkinek nem rebben a szeme sem. A NAV volt tisztviselője Horváth András bizonyítékokkal rendelkezett a korrupciókról, milliárdos tételekben. Azt érte el, hogy őt forgatták meg, számítógépét lefoglalva, magát pedig bűnözőként kezelve. 

Itt hovatovább az a bűnös, aki nem lép egyszerre, és rétesről már csak úgy esik szó, hogy kellően hosszú ideig lehessen nyújtani. Ja, és hiába bök rá Amerika kimondatlanul a tételesen ismert kormányközeli (és a további??) emberekre, senki nem megy az utcára, követelve a kormány lemondását. Ez nemzetközi politikai botránnyá dagadt és ki tudja hol lesz a vége és pláne, milyen egyéb hozadéka lesz. Hol van ettől Gyurcsány legbelsőbb hazai vizeknek szánt pár mondata?

A társadalom tisztessége romokban hever, ezt szokták mondani úgy, hogy az érzékenysége, a világos látása, a demokráciára való hivatkozásuk  jogalapja kikezdve, és a sok kicsi sokra megy alapján, a sok nagy még többre megy folyományaként, néma közönnyel nézi vezetői dúlását.  Lázár idétlen lárvaarcát, amint megkérdezi: "Ez most vicc?"

Közállapotaink minőségét már békaperspektívából sem tudjuk szemlélni, és aki még elhiszi, hogy minderre felmentés, vagy magyarázat az, hogy mi magyarok vagyunk, az súlyosan téved.