Miért van az, hogy napnál világosabb ügyeket lebénáznak annyira, hogy amikor tök jó működésképtelen, akkor elégedett kézdörzsölgetés és elegáns távozás. Siker!! Góóóóóllll. Mármint önös. A Mohácsi Erzsébet nevű szociálpedagógus, romológus, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Geyereknek Alapítvány nevében indított pert a Pécsi utcai Általános Iskola ellen és beperelte Kaposvárt a szegregáló gyakorlatáért. Mondván: nagyobb arányban járnak ide cigány gyerekek, mint lehetne és különben is az átlagosnál nagyobb arányú a hiányzás és a kompetencia mérések eredményei is elmaradtabbak a város többi iskolájától. Ezért aztán bizony ezt az iskolát szüntessék meg, tokkal-vonóval együtt. Sőt, bontsák le, és tán hintsék be sóval, ne is teremjen talaján semmi.
Szörnyű. Ez a hölgy tőlem lehet akármilyen romológus és pedagógiai végzettségű, de nem ért a lényegből semmit. Egy fikarcnyit sem. Voltam abban az iskolában, többször is. Ismerek jó kollégákat is, akik sokkal keményebb nevelési helyzeteket oldanak meg, mint a város elit (ahhhh) iskolái. Aztán mit is mondanak a megnyert per után? Mi legyen a kis csávókkal, akik eddig közel jártak, nem kellett buszra ülniük, ismerték a szülők a pedagógusokat és bíztak is az iskolában. Szétszórják őket? hehe... Nem fognak elmenni. Ismerem őket, akkorákat fognak hiányozni, hogy lesz statisztika bőven. Aztán Orsóséknak ugyan küldözgethetik a papírt, rá sem fognak hederíteni. A bűntetetés? Ha nincs kereset büntessen a semmiből.
Nekem volt sok-sok cigány gyerekem. Küzdöttem értük, velük, a szülőkkel szemben, szóval mindenhogyan. Egyik legsikeresebb akcióm, az volt, amikor Orsós Imre nevű gyermekem sokat hiányzott. Ha "Imite" nem akart, hát nem jött suliba. Feldühödvén megfontoltam az írásbeli felszólítás ügyét és elvetettem Ellenben egy délelőtt elvittem az osztályt tanulmányi sétára. Ja. Valóban az volt, megnéztük, hogy az Önkormányzat előtt mennyi virág van és parkosítás, a külszélen, meg derékig érő gaz. De megtaláltuk Imite (kicsit beszédhibás volt) házát, és kórusban ordibáltunk be neki, hogy IIMIIII! Gyeeereee!! Vááárunk a sulibaaannn!! Aztán ezt úgy 5 perc után abbahagytuk, bedobtunk egy kis csomagot csokival és visszasétáltunk a suliba. Aztán Imi többet nemigen hiányzott, szerintem a szülők mélységesen röstellték az esetet. Többet másik cigánygyerekemnek sem kellett mást mondanom, csak annyit, hogy: Menjünk érted az egész osztállyal?
Hát most melyik Kodályos, Zrínyis, Berzsenyis pedagógus fog ilyeneket csinálni, hogy elkezd indirekte kalózkodni, mert fontos neki a "Kalányos gyerek"? Ezt még Szita Károly is tudja, mert polgármester létére legalább jól ismeri a várost is és az iskoláit is . Akkor minek vitázik egy budapesti illetőségű azon, hogy majd ő mondja itten meg a frankót és bizony szét fogjátok dúlni a beiskolázási körzeteteket, vagy megszüntetem ezt a "szegregáló" iskolát. Amelyiknek jó szakemberei, jó felszereltsége és jó kapcsolatai vannak-voltak.
A fene tudja, kiknek az érdekeiért folyt az egész per, de nem a cigány gyerekekért az holtbiztos. A bírónő, pedig vagy meg lett vezetve, vagy fel sem fogta, mit állít a 2 (!!) szakértő neki folyamatosan. Az egyik közoktatásilag, a másik esélyegyenlőségileg.
Hát akkor éljen ez a tuti alapítvány, és könyveljen el jó nagy sikereket másutt is. Amint hallom, Miskolcot is támadta és Győrt is. Győrt nem értem, nem is ismerem, de Miskolc és Borsod naggggyon jó terület, ott lehet kaszálni és ajánlom még Szabolcsot és Baranyát.
Szerintem előbb-utóbb, maguk a romák fogják majd fojtogatni az Erzsébet nyakát, hogy találjon ki valami más szórakozást és vigye arrébb magát az alapítványával együtt.
Egy jó érzésem van mindössze: Azt szokták ugye mondani, hogy a "Magyarnak magyar a legnagyobb ellensége."
Hát akkor ez ebben az esetben most a romáknál is így van. Né, tanultak tőlünk!! De könyörgöm, miért pont ezt?!!
Amúgy pedig, amit az interneten lehet olvasni a sok-sok pontos adatról, vagy ennek a hiányáról és különböző véleményekről: éppen a részletekben való elmerülés fedi el sokszor a lényeget. (Mindent alá lehet támasztani "vica-verza" sok pontos adattal és akkor úgy interpretáljuk, ahogyan nekünk jó.) De ez még mindig nem visz közelebb a lényeghez, s ezt mindenki tudja, aki nemcsak vitázik, de dolgozott az ügyben.
S ezt ha kell, úgy is mondom, mint közoktatási szakértő, akinek a szakterülete a cigány kisebbségi nevelés és oktatás". (Ugyan a fene sem kérdezett, ezért szakértői véleményt sem mondtam. Ez a blog tiszta magáncucc!!)