
Már az én időmben is azt mondták a főiskolán, hogy a megszerzett tudásunk úgy 5 év alatt elavul, amennyiben nem loholunk kissé a kor és az újdonságok után kellő hevülettel. Ezt én eszembe is véstem, a mai napig sem felejtettem el, ennek ellenére mégsem úgy alakult, hogy a családunkban én lennék ennek a bajnoka.
Nos akkor lássuk ilyetén is hiányos ismereteimet.
Kezdve szüleimmel, Apu repülni szeretett volna, már gyerekkorától kezdve, aztán ez odáig fajult, hogy suttyomban, szülői engedély nélkül, elhagyván a középiskolát (alig sem kedvelt piaristákat), elindult "világgá", elment katonának és ha már elment, el is végezte azt a repülős iskolát. Pályafutását motoros gépekkel kezdte, aztán jött 1956 és és majdnem megbicsaklott az egész, mert ávósnak akarták, meg Zircen kellett vacakolnia, ahol minden lehetett, de reptérről nem tudok. Aztán amikor megalakult az ország Néphadserege, akkor kezdett helyrerázódni ez a repülős pálya és végig is vitte, amíg nem kezdték el rebesgetni, hogy a sugárhajtású vadászgépen nem nagyon engednek nagypapákat repülni. Viszont ott a lehetőség a polgári repülésben, a Malév kiképezi a hadseregből "átigazolt" pilótákat. Erre a tanácskozásra ma is emlékszem, kupaktanácsoltunk otthon és biza "nekiugrasztottuk" Aput a profilváltásnak. Sok-sok minden meg kellett ezért tanulnia, teljesen más a civil pálya, pláne egy vállalat, mint a hadsereg. Nem hiszem, hogy megbánta volna, hiszen végülis repülhetett, ami a lényeg volt, bármelyiket is szerette jobban (vajon!!), azt hiszem ez jó döntés volt.
Anyu ilyesmire nem kényszerült, végig azt tette, amit kezdetben megtanult, viszont sok-sok helyen megállta a helyét. A költözések okán volt alkalma kipróbálni magát mindenféle közegben és ez sem egyszerű, bár halkan hozzáteszem, a munkanélküliség rémével küzdeni azért szintén embert próbáló feladat, amivel legalább akkor még nem kellett szembesülni.
Jöve a következő generáció, hát én ugye nagyon határozott egyéniségként nem tudtam "mi is akarok lenni", ha nagy leszek. Ezért aztán Apu ösztökélésére elmentem vegyészetet tanulni Veszprémbe. Ott aztán hamar rájöttem, hogy csikorgathatom a fogamat ha tetszik, de nekem itt azért főként nem terem babér, és amint szabadultam a számoktól és képletektől, el is fajultam a tanítóképzés irányába. Ez sok-sok szempontból talán nem volt jó döntés, egy oldalról viszont igen. Szerettem csinálni és a mai napig, tudom, hogy jól is teszem a dolgomat, bár nem olyanná váltak az évek során a szakmában az állapotok, hogy olyan fene nagy békével mondhassam el, hogy nem lettem pályaelhagyó. Nem is nagyon ösztökélt erre semmi, mert a helyem megvolt, és amikor már bizonytalanná vált, 50 éves voltam. Naná, hogy nem engemet küldözgettek másoddiplomára, bár szakmailag a legképzettebb voltam Göllében is és jelenleg itt Péten is. De hát az igaz, hogy tanítói diplomával mit is lehet ugrálni. (A közoktatási vezetőképzés tulajdonképpen az egyetemnek pénz, rajtunk sokat nem dobott az az oklevél.)
Józsi ennél mobilabb volt, bár saját területét keringte azért rendesen körbe. A tulajdonképpeni végzettsége gépjárműtechnikus, de igazából ebben a munkakörben talán sosem dolgozott. Autószerelőként aposztrofálta aztán magát, először a péti gyárban, majd Hajmáskéren a cement relénél, aztán az 1000 tonnás új gyárban, míg eljutottunk Fonóba, a gépműhelybe, ahol műhelyfőnök lehetett. Onnan elküldték művezetői, vagy műhelyfőnöki tanfolyamokra az alföldre, olyan 3 hetekre. Végül-is megvált a tsz-től, amikor megkezdődött annak a leépülése. No ezek után jöttek némi keringések, a katonaságnál szerelt, a rendőrségnél szerelt és raktáros volt, a Kacsónál is szerelt és Nagyberkiben is kamionokat. Közben a Németh Travelnél eltöltött időszak hozománya a buszvezetői jogosítvány és a szakoktatói képesítés. Azt hiszem, szeretett is oktatni, Dóri esküvőjén a Tamás videós fickót is ő tanította buszvezetésre. Most pedig ennek köszönhetően tudjuk enni a kenyerünket, hogy jól végzi a munkáját a Balaton Volánnál, szeretik az utasok.
(Azt hiszem, Húgom családjában hasonló váltások voltak, bár azért ők megmaradtak jórészt a pedagógia berkein belül.)
Jövén az újabb generáció, hát Dórival kezdve, nem is tudtuk, mi legyen. Toporogtunk kicsit, hogy a 10 év zenetanulását mivégre váltsuk be, aztán nem lett hivatásos, elment Kecskemétre kertészkedni. Szépen el is végezte, aztán tömérdek jelentkező közül őt választották ki Martonvásárra a kutatóintézetbe, amolyan üzemmérnökszerű álláshelyre, aminek nagyon jól meg is felelt, hiszen ismerjük, eléggé alapos. Kezdett ő ott puhatolózó lépéseket tenni a továbbtanulása irányába, hogy esetleg Gödöllő és főként a kereskedelem, a marketing ugyi, amit termelünk hogyan is értékesítsük minél jobban. (Kis Papi vér, ami a jó kis üzletelési hajlamokat illeti). De hát ez elutasíttatott és aztán jött Pisti és és Dóri szorongva szedte a sátorfáját, felmondott. Nagyon nagy profilváltás, a semmibe. (Mit mondjak, mi is szorongtunk.) Aztán kis kacskaringók után főiskola 4 év Coburgban és végtére is marketingezheti Pistit, családját és az aktuális munkahelyét, ahogy nézem, nem elsüllyedős fajta. Andris megülősebb, bár ez inkább jellem, mintsem történés. Először elvégezte a középiskolát és gépésztechnikus lett. Én akkor azt gondoltam, ez bőven elég is neki a tanulásból, mert különösebben nem kedvelték egymást. Aztán ment Jani után Kecskemétre, és biztos vagyok benne, ha Jani nem megy, akkor András sem. Aztán a fintor végül, hogy Jani lecsúszott, otthagyta, András nagy noszogatások árán, de maradt és elvégezte. Mivel is indult a pályája, hát munkanélküliséggel. Ezt a világon a legelkeserítőbb dolognak tartom, mert senkinek nem könnyű, de egy fiatal azzal szembesül, hogy elvégezte, aztán nem kell, hát nehéz. Igaz, a meglévő munkáknak utána is kell menni, szóval a földrajzi mobilitást is fel kell vállalni érte. Aztán a Videotonban azt hiszem, ügyesen csinálta a feladatát, oklevelet is kapott, csak pénzt nem annyira. Neki pedig jött Évi és ő is elstartolt hazulról. Ez még nagyobb ugrás volt a semmibe, hiszen segítő sem volt a helyszínen, tetejében vagy 1 évük ráment, míg kiszabadultak az "emberkereskedők" rabságából. (Ez ugyan idézőjel, de sajnos komolyan így volt, teljes rabsággal és kizsákmányolással.)
Amit ketten kibírtak, sokszor fűtés nélkül, kaja nélkül, talán a felét sem mondták el nekem. Ugyan a pálya szempontjából ez úgy nézem, zsákutca, lehet nagyon nagy hozadéka is, ha hazakerülve mindazt a plusz tapasztalatot, megélt emberismeretet, működő viszonyokat és főként a nyelvet be tudják építeni. Nem beszélve arról, hogy fiatalok, még profilozhatnak nyugdíjas korukig 5-ször.
A legfiatalabbam most folytatja tulajdonképpeni első küzdelmét és biztosan szerzett már olyan tapasztalatokat, ami részben megerősíti a választásában, részben elgondolkodtatja a választásáról, az ő saját, speciális képességeiről ez ügyben, vagy más ügyben. Sokszor ismerjük meg magunkat talán későn, vagy nem is későn, de nem derül ki idejekorán, mire is vagyunk hivatottak. Juca nagy tehetséget mutatott a táncban, de nem ment el hivatásos táncosnak. Nagyon jó humán vonalon, mint újságíró, bármilyen lapnál megállná a helyét, ebben biztos vagyok. Azt hiszem, most már ő is "arra utazik", milyen hidakat, épületeket tud majdan létrehozni. Sajnos nem jó időben jutott be az egyetemre, lesz még egy-két köre, hogy megszerezze a jogosítványt arra, ami igazán érdekes és számít. Arra, hogy ne egy irányító mérnök legyen, hanem tervezhessen. Azt hiszem, neki fog ennek is futni, nem szokta annyiban hagyni a dolgokat. De még nagyon fiatal és amilyen a jelenlegi élet és lehetőség, Micimackó szerint hát "azt sosem lehessen tudni", mivégre is kanyarodik a szakmai pályafutása.
Nos akkor, hogy minek is írtam ezt le? Egyszerűen eszembe jutott, hogy egy-egy életet mi minden alakít olyanná, amilyenné is válik és mit nevezhetünk és milyen szempontból sikeresnek, vagy éppen nem, és főként belülről ezt ugyanúgy éljük-e meg, mint ahogyan kívülről látszik? Igen, azt hiszem csak kérdések lehetnek és aztán ha tényleg a végére érünk az életünk során való sok-sok vagy kevésbé sok profilmódosításainknak, a mérleget úgyis mi vonjuk meg és nem más.