Szerintem az a jó a blogokban, hogy nem találják fel a spanyolviaszt. Legtöbbször a híreket sem, viszont olyan blogot még nem olvastam, ahol valami új elő ne került volna az adott témával összefüggésben. Egyszerű oka van, mindenkinek más-más a forrása, aztán máshogyan magyarázza, sőt, és esetleg, tud még hozzátenni valamit, amit mások meg nem tudnak
Aztán ehhez jön a magyar virtus ugye, hogy vajh' melyik oldalon is állunk, ez ugye a legfontosabb kérdés a téma boncolgatása okán, mert bizony a fő ízeket ez a valamilyen oldaliság dönti el itt minálunk, kies Magyarországban.
Két hír borzolt fel 2 nap alatt, és egymástól nagyon eltérőek. Mindkettőbe lehet vinni politikát (nálunk egy pohár vízbe is, de még félbe is), meg lehet azt mondani, hogy ez totálisan mellékes, bár az utóbbi hírem nem fogja megúszni, azt hiszem, most nekem sem menne.
No, az egyik hír a rádióból érkezett, és kicsit visszavitt Somogyba. Amikor a rendszerváltás zűrzavara elérkezett vidékre is, hát megkezdődött a földekkel való biznisz. Ezt direkt mondom így, mert ott tisztességes üzletek nem köttettek, szemünk előtt zajlott az "eredeti tőkefelhalmozás", Mari nénit és János bácsit kifosztva, aztán persze dőltek a Tsz-ek is mint a dominó. Olyanok kezén kezdtek a földek halmozódni, akik mondjuk vagy 5 éve költöztek a faluba, vagy éppen bérvásárló ügyvéd kezén, akiről mindenki tudta, kinek vásárolgat.
A végeredménye az lett, hogy szépséges nagy területeken zajlik a művelés, persze szebb és jobb gépekkel, mint a Tsz idején, és kb. 10-ed annyi, vagy annyi sem emberrel.
De fogjuk rá, hogy bár nem a falvakat élteti ez a földművelés, és még a haszna sem itt csapódik le, mégis, legalább nem ugar, nem parlag, "dolgozik" a föld továbbra is.
Ám nem mindenhol ilyen becsületesek a bérlők (mert tulajdonosok ugye nem lehetnek), olyant is tesznek, ami normális ésszel fel sem fogható, és öregségemig eszembe sem jutott volna. Szóval fogják a jó "televény" talajt, ledózerolják a termőréteget, és elviszik innen. Feljavítva saját honuk gyengébb birtokait. Először azt hittem, nem jól hallok, aztán azt, hogy nem lehet kifizetődő földet furikáztatni ilyen üzemanyagárakkal, de a fejemben már megjelent a kép, a határhoz közeli településről, ahonnan pár 10-20-50 km-re már dolgozhat is a magyar föld.
Hát, nem tudom, ez hová fajulhat, de hadd tegyek hozzá egy bombasztikusabb javaslatot:
mondjuk ehhez valami holding, vagy konzorcium kellene, kis kft-ben nem menne el a buli, de a Balaton zalai része már nincsen messze a határtól, némi csatorna és a túloldalon megásott megfelelő méretű medence kellene, és folyhat a magyar tenger túlnanra, lehet, a sógorok jobb gazdái lennének, mint mi voltunk.
Ezt persze nem a szomszédaink elleni határtalan ellenszenv mondatja velem,
bár azt nem szeretem látni, amikor fával megrakott teherautókat látok innen odafelé.
![]() |
| Zabkezelő blogról a kép. Kösz. |
No, a másik pedig Kertész Ákos. (Ezekkel a Kertészekkel mindig baj van, akár Kossuth díjasok, akár Nobel díjasok!!) Reagálás nélkül hagytam a cikkét, amikor megjelent az Amerikai Népszavában. Értettem én a mérgét, és bár nem tartottam szerencsésnek 1-2 mondatát, de hazudni nem hazudott vele azt hiszem. Aztán persze jött a cirkusz, a hőbörgés, a hecckampány, a díszpolgárságtól való megfosztás. Arról, hogy 80 éves korára félt saját hazájában, kevesebbet lehetett hallani. Most pedig elment (kell nekünk magyar Szolzsenyicin), majd erről is lehet szépeket írni, és bűnbakká tenni. Persze, az igazság tud fájni a legjobban, és mi magyarok ezzel történelmileg is hadilábon álltunk többnyire. Sőt, úgy tűnik nem is tudunk okulni a hibáinkból, aztán hogy ez genetikailag van-e így, vagy nincsen jottányi igazsága ebben Kertész Ákosnak, döntse el helyettem valaki, aki jogosultabb erre.
Azért mind a két hír, csupán azt támasztja alá, hogy valóban vannak földönkívüliek közöttünk, ennek igazában most már az amerikai elnök sem kételkedik, legfeljebb annyit mondott rá, hogy igaz, és tudja is, hogy kik.
Magyaroknak hívják őket.




.jpg)



