Földet hagyatva...

Szerintem az a jó a blogokban, hogy nem találják fel a spanyolviaszt. Legtöbbször a híreket sem, viszont olyan blogot még nem olvastam, ahol valami új elő ne került volna az adott témával összefüggésben. Egyszerű oka van, mindenkinek más-más a forrása, aztán máshogyan magyarázza, sőt, és esetleg,  tud még hozzátenni valamit, amit mások meg nem tudnak

Aztán ehhez jön a magyar virtus ugye, hogy vajh' melyik oldalon is állunk, ez ugye a legfontosabb kérdés a téma boncolgatása okán, mert bizony a fő ízeket ez a valamilyen oldaliság dönti el itt minálunk, kies Magyarországban.

Két hír borzolt fel 2 nap alatt, és egymástól nagyon eltérőek. Mindkettőbe lehet vinni politikát (nálunk egy pohár vízbe is, de még félbe is), meg lehet azt mondani, hogy ez totálisan mellékes, bár az utóbbi hírem nem fogja megúszni, azt hiszem, most nekem sem menne.

No, az egyik hír a rádióból érkezett, és kicsit visszavitt Somogyba. Amikor a rendszerváltás zűrzavara elérkezett  vidékre is, hát megkezdődött a földekkel való biznisz. Ezt direkt mondom így, mert ott tisztességes üzletek nem köttettek, szemünk előtt zajlott az "eredeti tőkefelhalmozás", Mari nénit és János bácsit kifosztva, aztán persze dőltek a Tsz-ek is mint a dominó.  Olyanok kezén kezdtek a földek halmozódni, akik mondjuk vagy 5 éve költöztek a faluba, vagy éppen bérvásárló ügyvéd kezén, akiről mindenki tudta, kinek vásárolgat.

A végeredménye az lett, hogy szépséges nagy területeken zajlik a művelés, persze szebb és jobb gépekkel, mint a Tsz idején, és kb. 10-ed annyi, vagy annyi sem emberrel.

De fogjuk rá, hogy bár nem a falvakat élteti ez a földművelés, és még a haszna sem itt csapódik le, mégis, legalább nem ugar, nem parlag, "dolgozik" a föld továbbra is.

Ám nem mindenhol ilyen becsületesek a bérlők (mert tulajdonosok ugye nem lehetnek),  olyant is tesznek, ami normális ésszel fel sem fogható, és öregségemig eszembe sem jutott volna. Szóval fogják a jó "televény" talajt, ledózerolják a termőréteget, és elviszik innen.  Feljavítva saját honuk gyengébb birtokait. Először azt hittem, nem jól hallok, aztán azt, hogy nem lehet kifizetődő földet furikáztatni ilyen üzemanyagárakkal, de a fejemben már megjelent a kép, a határhoz közeli településről,  ahonnan pár 10-20-50 km-re már dolgozhat is a magyar föld.

Hát, nem tudom, ez hová fajulhat, de hadd tegyek hozzá egy bombasztikusabb javaslatot:

mondjuk ehhez valami holding, vagy konzorcium kellene, kis kft-ben nem menne el a buli,  de a Balaton zalai része már nincsen messze a határtól, némi csatorna és a túloldalon megásott megfelelő méretű medence kellene, és folyhat a magyar tenger túlnanra, lehet, a sógorok jobb gazdái lennének, mint mi voltunk.

Ezt persze nem a szomszédaink elleni határtalan ellenszenv mondatja velem, 

bár azt nem szeretem látni, amikor fával megrakott teherautókat látok innen odafelé.

Zabkezelő blogról a kép. Kösz.

No, a másik pedig Kertész Ákos. (Ezekkel a Kertészekkel mindig baj van, akár Kossuth díjasok, akár Nobel díjasok!!) Reagálás nélkül hagytam a cikkét, amikor megjelent az Amerikai Népszavában. Értettem én a mérgét,  és bár nem tartottam szerencsésnek 1-2 mondatát, de hazudni nem hazudott vele azt hiszem. Aztán persze jött  a cirkusz, a hőbörgés, a hecckampány, a díszpolgárságtól való megfosztás. Arról, hogy 80 éves korára félt saját hazájában, kevesebbet lehetett hallani. Most pedig elment  (kell nekünk magyar Szolzsenyicin), majd erről is lehet szépeket írni, és bűnbakká tenni. Persze,  az igazság tud fájni a legjobban,  és mi magyarok ezzel történelmileg is hadilábon álltunk többnyire. Sőt, úgy tűnik nem is tudunk okulni a hibáinkból, aztán hogy ez genetikailag van-e így, vagy nincsen jottányi igazsága ebben Kertész Ákosnak, döntse el helyettem valaki, aki jogosultabb erre.

Azért mind a két hír, csupán azt támasztja alá, hogy valóban vannak földönkívüliek  közöttünk, ennek igazában most már az amerikai elnök sem kételkedik, legfeljebb annyit mondott rá, hogy igaz, és tudja is, hogy kik. 

Magyaroknak hívják őket.

Tovább »

Cigánysors belülről

Volt némi rossz érzésem, hogy milyen bejegyzést rittyentettem egy olyan filmről, ami tetszett, de nekünk ugye nem sok közünk van hozzá, bevásárlócsarnok ide, vagy oda. (A nem sok ez esetben éppen semmi, de milyen szépen hangzik moderáltabban.)

Ugyanakkor nem teszek semmilyen reagálást a mostani magyar vonatkozású sikerre,  amit eddig talán azért nem tettem, mert láthatóan többen is megcsócsálták már. Ilyenkor az első gondolataim is elszállnak, mert elolvasván a blogokat, csak mások gondolatait mondanám akaratlanul is. 

Azért a tisztesség kedvéért is, meg azért is, mert nagyra értékelem, leírom, hogy Fliegauf Benedek filmjét, a Csak a szél című alkotását nagyon szeretném megnézni. Elsősorban, mert 25 évet éltem közel a cigányokhoz, szinte társszomszédságban, s ugyanennyi időn át tanítottam a gyerekeiket is az iskolában. (Megannyi családlátogatási tapasztalattal, és itt semmi elborzasztóra nem kell gondolni.)

Hallottam, hogy amatőrökkel forgatta a filmet, és a 2008-2009-es cigánygyilkosságok idejére helyezte a történetet.

Nagy tett, bátor tett, jól ismerve a viszonyainkat, már éppen elég fenyegetést is kaphatott miatta. Elmesélte, hogy "cigányseggnyalónak" is titulálták jobbikos, vagy közeli "emberek", és megcsillantva humorát azzal zárta, hogy szerinte ezzel fog bemutatkozni, előnévnek jó is lesz ez neki.

Azon már csak mosolyogtam, amikor kiderült, hogy hűha, itt valami díjfennforgás lesz, és akkor odafigyelés is, és ezért valamelyik eszes-bunkó fejéből kipattant a röpcédulázás ötlete, aminek míves magyarázkodó  példányait széthintették a berlini bemutatón.  Azzal a komoly szándékkal, hogy mindaz, ami a filmben előfordul, idehaza nincsen is ám így. Hát igazi félcédulások, mondhatom.

Örültem az Ezüst medve  díjnak, és (bár hogy jövök én ehhez), gondolatban vállon veregettem érte Bencét.  Persze nem abból a megfontolásból, hogy így kell tenni, a hazát ilyen filmekkel kell leminősíteni. Elég hülye gondolat ezen az irányon, és sajnálom, akik mindössze ennyit látnak belőle.

Fel sem tudom sorolni, mennyi filmet láttam, mindenféle nemzeti alkotásokat, ahol éppen a művészet eszközeivel próbáltak segíteni, a figyelmet ráirányítani az országot, vagy valamilyen réteget maró tragédiákra.

(Legutóbbiról éppen itt is írtam.)

De gondolhattok éppen Fellinire, a Cabiria éjszakái nekem etalon, most akkor jöhetett volna a római kormány, hogy nincsen is prostituált sem Róma környékén és másutt sem, ez az idétlen Federico az egészet kitalálta, hogy a feleségének olyan filmet ajánljon, hogy 50 év múlva is leesik tőle az állunk.

Nos, visszakanyarodva, ha Fliegauf Bence tett valamit a cigányokért, az életük védelmében, akár ilyen nagyon átvitt módon is, csak köszönet illetheti, vagy épp gratuláció, akár a magyar kormány részéről is.

Tovább »

Az idő vasfoga

Régen írtam már filmről, nem is emlékszem mikor. Nem azt jelenti ez, hogy azóta semmilyen filmet nem láttam, de úgy látszik hiába mentem, néztem, mégsem volt nagyon érdekes. A tegnapi vetítésnek aktualitást ad a ma éjjeli Oscar, kár, hogy már nem tudom megnézni. Még Fonóban ilyenkor magamhoz vettem némi ellátmány gyanánt egy üveg pezsgőt (illendően a ceremónia nagyvonalú rendezéséhez), és nekivágtam a hajnali 2 órának. Hagyományt is csináltam belőle évről-évre. Persze másnap kicsit kóválygósan mentem dolgozni, de egy Oscart ez vitathatatlanul megért. Muszáj volt élőben néznem a sikkes, vagy kevésbé sikerült ruházatokat, ékszereket, a frissen díjazottak örömét, és a mindig előforduló bakikat.

Ez a mostani is érdekelne, de mint mondtam is, már nem megy, mindenen elalszom egy idő után, mint nagyanyó, ölében  a fonalaival.

A vasladyt azért megnéztük tegnap. Több szempontból is érdekelt nagyon a film. Hazudnék, ha nem első helyen említeném Meryl Streep játékát, hogyan tud Margaret Thacherré lényegülni. Azt is tudtam, hogy ebben csalódni nem fogok. A másik a főszereplő, akire bár emlékszem, de biztosan mondhatom, hogy semmit nem tudtam róla.

Kicsit ellenszenves, kemény nőnek tűnt, és őszintétlennek a vásárcsarnoki fokhagymavásárlása Budapesten 1984-ben.

Nem tettem meg, hogy a film előtt utánanézzek és tájékozódjak róla, eszembe sem jutott, jól is volt ez így.

Érdekes volt a film felépítése, nagyon lassúnak tűnt az indítás, és kicsit sablonosnak, unalmasnak, az öreg, nyugdíjas Thacher totyogása a lakásban, vásárlása a boltban pár pennyért.

Nem kellett  nagy logika a film szerkezetéhez, könnyen működött a múlt és a jelen váltásának nyomon követése.  Meglepett  viszont a régi, kemény politikus magánéletének derűje, férjével való kapcsolata, aki nélkül szinte biztos, hogy azokat az eredményeket, teljesítményeket nem érte volna el.

Gondolhattam volna persze, hogy a politika világában, ami nagyon kemény férfivilág, egy nőnek, aki a legmagasabb pozícióig vitte, olyannak kell lennie, mint a gyémánt: szikrázóan ragyogó elmével és megtörhetetlen  akarattal. Persze az oroszok ezt másként nevezték, vaslédynek keresztelték, ami nem volt ellenére.

Utánanézve, van egy-két fanyalgó kritika, akik szemére vetik a filmnek, hogy semmit nem csinált meg következetesen. Nem mutatta be precízebben a pályafutását, de nem állt ki pusztán az ember bemutatása mellett sem. Egy szenilissé, esendővé vált idős asszony még mindig nem mindennapi emlékei, jelenkori tévelygései, és változatlan konoksága  úgy hírlik, Thacher családjának ellenszenvét is kivívta a filmmel kapcsolatban.

(bojkottálják.)

Én elfogadtam a rendező látásmódját, aki nem akart egyik irányban sem tökéletességet megközelítő teljességet bemutatni. Nem akart életrajzi filmet sem csinálni. Csak egy filmet készített, amit mozaikszerűen elénkszórt, ki-ki megtalálhatta benne, amit keresett. A magánéletet, a Falklandi háború kemény kűzdőjét, a sarki fúszeres lenézett lányát, aki elszántan veti magát egy olyan területre, ahol előtte nő még nem járt.

Élvezetes volt a film, sokat megértettem Margaret Thacher sorsából, kivételes erejéből. Érdemes volt megnéznem. Igaz bizony az is,  hogy akit nem ismerünk, vagy amiről keveset tudunk, arról könnyen formálissá váló ítéletet alkotunk.

A filmet ugyanaz a Philyda Lloyd rendezte, aki a Mamma mia! című remekkel már igazi őrült bolondozásra bírta Meryl Streepet. Úgy tűnik, hosszabb távon is jól megértik egymást.

A maszkmester nem tudom jelölve lett-e a díjra,  de remeket alkotott, és azt hiszem nem mindennapi Meryl csoszogása, beszédmódja, reszketeg öregsége sem.

A történet örök derüfoltja pedig a már elhunyt derék Denis Thacher, akit a remek Jim Broadbent alakít. Csipkelődései, telitalálat beszólásai mindig ülnek, és jól ellenpontozzák az egyébként nem mindig vidám történetet. Szimpatikus figura lehetett, szívszorító, amikor az öreg, törődött Thacher utolsó  nekibuzdulásaként a normalitása védelmében, végleg elengedi a már eddig is csak számára látható és hallható örök támaszát.

Lehet tehát vitázni  de számomra igen pozitív megítélés alá esett, és a film végén (az igazsághoz ez sajnálatos módon még hozzátartozik), jobbomon ülő Mamihoz fordulva ekként idéztem Klára nagynéném sztoriját a lüke utassal és a türelmét vesztett buszsoförrel, a film rokoni fogadtatására célozva: "Most mondd meg, mi a lófasz baja lehetett a Thachereknek ezzel a filmmel .....kedves uram??!!"

Tovább »

Koncertekre járóknak...

Ahogy nézegetem, az egyre csak növekvő államadósság egyetlen pozitívuma az a körmönfont ötletelés, amely körülötte kibontakozik, és kis mértékben, de néphülyítésnek sem utolsó.

Kezdődött a "pappal", aki hirtelen 1 milliót felajánlott, és ezzel megvetette alapját a számlának, amelyre minden kisnyugdíjas küldözgetheti a 20 forintját. Van persze 10 milliós tétel is, vállalkozótól, hát esze és lelke rajta, egyszer azt is megírtam, hogy az ország miniszterelnöke nagy ívben tojik az egész számlára.

Azt viszont nem gondoltam volna, hogy lesz itt kulturális esemény is, nagy koncert a Papp László Arénában, és buknak is rajta milliókat, mert vagy 200 néző lézengett az egész nagy sportcsarnokban. A jegyek ára 2012 ft volt, a "művészek" ingyiben jöttek, a terembérlet is letudható volt bizonyos igénybevehető állami foglalásokból.

Persze nem ez döbbentett meg, hiszen vannak befuccsolt rendezvények, sorolhatnék bőven, mi még a Hungaroringről is bebizonyítottuk, hogy bár az egész világon hoz a konyhára az utazó monstre cirkusz, nálunk bőszen termeli a veszteséget.

De ami ezzel az államadóssággal történik, az maga a cirkusz. Pontosabban, hogy mindig léteznek még olyanok, akik azt hiszik ez a tétel valahogy összedobható, és hogy minden fillér számít.

Mindig eszembe jut Szijjártó és Kósa, akik 2 mondattal 20 évre megdobták az adósságtételt.  Szóval nem más ez, mint színtiszta ökörködés, és jó magyarázatot találtak ki a veszteségre is: azt, hogy bár most nincsen nyereség, de ezt az egész zenélést majd vetítik a tv-ben felvételről és akkor sms-ekben özönlik majd a lé a számlára.

Csak arról feledkeznek meg könnyedén, hogy nem mindenki idióta évente többször is. Orbán videóit meg lehet nézni, milyen szépen kuncsorgott a vörösiszap károsultakért, és még a külföldön élő magyarok pénztárcáját is szíveskedett igénybe venni.

Azóta sem fizettek a károsultaknak, építettek ugyan házakat, történt mentesítés, de az egész tekintélyt parancsoló számlaösszegről a mai napig nem óhajtottak  elszámolni.

Lassan kezdem azt gondolni, hogy bár minden magyar állampolgár vállát vagy 2 és fél milla nyomja, valahogy ezzel nekem és az itt lent alant élőknek túl sokat nem kell foglalkoznunk. Én ugyan rángatom a vállamat is bőszen, mert tuti nem éltem fel, sőt nem is csináltam,  szinte még magamnak is alig akartam valami kicsit létrehozni, inkább félbemarasztottam a házam. Úgyhogy akár belefulladunk, akár nem, a koncerteket sorry, de kihagyom, egyébként pedig régóta nem küldözgetek pénzeket sehová.

Akik pedig még mindig azt hiszik, hogy több ezer milliárdos tételeknél valami nagy ovációra ad okot egy akár mesés 100 milliós számla megléte, hát legyen örömük benne, legalább a hangulatuk jó lett, amig az ügyes fiúk ezt is le nem nyúlják. Ennek azért az elmúlt időszak történéseit figyelve elég nagy a valószínűsége.

Tovább »

Breaking news!

Jucinak van állása, méghozzá a szakmájában, mérnökként. Hát hurrá, most már szép az élet, ebadta gondok ha jönnek már meg lehet oldani.

Mostan pedig drukkolunk "Átosnak" is, és hogy cirka közel tudjanak kerülni állásügyben is egymáshoz. Együttes erővel pedig biztosan menni fog a dolog, és sírok-nevetek, mert a 2. lányom is leparkol a németeknél.

Tovább »

Közoktatássá vált volna?

A legmesszebbmenőkig nem lehet azzal vádolni, hogy egy követ fújnék az Orbán-féle kabinettel, vagy ájult áhítattal lesném az oly nagyra tartott és sokszor, mint kiemelkedő munkabírást példázó törvénykezésüket. Gyártották sorozatban a gagyit, régimódi búcsúslegények sírva rimánkodnának darabjáért, milyen jól mutatna a tükrös mézeskalács mellett, és ezzel abszolút nem szeretném megsérteni a mézeskalácsosokat. Csak a portékájuk olyan búcsús, mint emlékszünk rá.

Mégis valami megértésfélén gondolkodtam, amint az ismét 50 percet késő vonaton utaztam állva hazáig. Nem kell sajnálni, gyorsvonattal 8-10 perc az egész, és csak pénteken álldogálok, amikor tele van a Budapestről jövő  diákokkal. Leginkább egyetemistákkal, főiskolásokkal. Sokan vannak, bőrönddel, gurulóssal, hozzák talán a mosnivaló motyót is. Elnézem őket, van köztük mindenféle, és végül ez a vegyes kép az, amire ma azt mondtam magamban, hogy esetleg, hogy némileg, hogy talán, de mégis megértem azt az elképzelést, ami arra irányul, hogy csökkenjen az egyetemi népesség.

Kényes téma, könnyen lehet demagógiával vádolni, vagy nemzetrontó szándékkal, mert ugye elzárják a vadul tanulni vágyó ifjúságtól a tudás várait, és csak szűken csorgatva engedik be őket, főként a fizetős részlegbe.

Azt hiszem, kettős a probléma. Egyrészt a valóban túl sok felsőfokú intézmény, a felhígulás, a túlképzés és az egyre több diplomás munkanélküli kiáramlása. Olyan fiatalok koptatják a campusok padjait, akik az én időmben a közelébe nem jutottak volna, az egy lépcsővel feljebb állók pedig kisorjáztak az első félév végén.

Szóval erről azt gondolom, hogy volt itt parkolópálya bőven, és parkoltak is rajta elég sokan. Ennek célja több esetben nem az adott szak iránti elhivatottság volt, sokszor a divat, vagy a szükség, ki tudja még mi nem,

de azon túl, hogy sokba került, még felesleges is volt némelyik irányzat.

Azzal, hogy fizetőssé tették, kezdetben sem értettem egyet, lehet erről pro és kontra vitát nyitni, régimódi vagyok és megkövülten azon az állásponton, hogy az menjen, aki odavaló, és akinek kitartása, esze, rátermettsége és szorgalma elegendő mindahhoz a követelményhez, amivel szembesül.

A fizetés melegágya a kontraszelekciónak, ahhoz, hogy a pénz, a szülők vagyona dönthessen, akár a pontszámok fölött is, hiszen velük feltölteni a keretet mégis jobb üzlet, mint az államtól csordogáló fejkvótából.

Nem akartam én fejet bólintani mondom, semmiféle Orbán törvény felé, de mégis, amikor végignéztem a vonaton utazó fiatalokon, keserű lettem. Az jutott az eszembe, ha ilyen az "elit" fiatal, hiszen kik, ha ők nem, akkor mit várhatunk azoktól, akik nem jutottak be, nem nyomják nekik naponta sztereóban a tudományt.

Vajon nem lenne tökéletesebb újra a fiatalok nagyobbik hányadát jól képzett, szakemberré, mesteremberekké, dolgozókká tenni, elküldeni őket Európába, kitanulni a szakmát, majd hazajönni, bevenni a céhekbe?

Nem azok ellen beszélek, akik keményen dolgoznak a 4-5-6 évük alatt, akik rátették magukat arra, amit tanulni akarnak.

De nem bánom, ha a sok léhűtőnek most "Game over", és ezért lehet tüntetni is akár,  ám az biztosan nem megy, hogy szívja mindenki, a nyugdíjas, a (volt) munkás, vagy (volt) középosztálybeli, a frissen munkanélkülivé váló végzettek, csupán a felsőfokú képzésben résztvevők ebből ne érezzenek semmit, még azt sem, hogy talán mindenki érdeke, hogy ne mindenki kerülhessen oda.

Tovább »

Pályamódosítás nélkül

Még ugyan nem kezdtem el, csak ott tartok, hogy elmentem az óvodába egy kis "mustrára", meg jövő héten lesz egy óvodai szülői értekezlet, amin megjelenünk és tájékoztatunk. Nem vagyok egy sírós fazon, és pláne nem fogom elzokogni magam, hogy bizony ezt tekinthetem a "hat tyúk" dalomnak is, hiszen valószínűleg több elsőbe nem fogok már belekezdeni. 

1976-ban, amikor először kaptam 30 elsőst pályakezdőként, a tudatlanok bátorságával rendelkeztem, és persze azzal a háttérrel, ami akkor természetes volt, mint a levegő. A gyerekek félénkebbek voltak, szüleik szintén, legalábbis nem volt divatban, hogy kívánságaik legyenek extra, vagy mobilról próbáljanak irányítani.

Szóval nagy mákom volt, mert lehetőségem adódott megszeretni a szakmát, és még abban is szerencsém volt, hogy egy igazán jó tantestületben kezdhettem. Volt kiktől tanulnom, finoman segítettek, és életem legokosabb igazgatójával futottam össze elsőre.

Most nyúzom az 5. főnökömet, aki régen kollégám volt, és azt hiszem, ez az 5 igazgató nem is olyan sok. Fogalmam sincsen, hány gyerek ment át a kezeim között, nem csináltam statisztikát, meg különben is, még vagy 4-5 évem hátra van,  de 36 év bizony teljesen megvolt. (4 évet dekkoltam otthon a 3 gyerekkel, ezért csak 36).

Szóval, béugrunk a kicsik közé megint egy fejest, aztán amikor majd újból felbukkanok levegőt venni, már akár anélkül is kibírom.

Itt egyébként már 1981. van, és a két sajátom éppen az óvodában és a bölcsödében leledzett. Ennél koraibb képem osztályról nincs is, mert ami van, azok nem a teremben lettek fényképezve, hanem csoportképek az iskola udvarán.

Most mondjátok meg, hová lettek a fehér köpenyes tanítónénik?? (Nekem most is van, csak nem fehér.)

Tovább »

Maszkabál

Hirtelen nem is tudom melyik műben olvastam az "aggszakáll"-ról, valami olyan rémlik, hogy éppen nem öregekről volt benne szó. Mégis ez jutott eszembe az iskolai farsangon. Valaki hiába fiatal, vagy fiatalabb, ha nem tud, nem képes önmaga árnyékából kilépni, és magán is mulatva bolondozni. A komolyság veszélyes, a humortalan emberek is azok, felszabadító a vicc, a nevetés, az együttes öröm.

A farsang, a maskara másik érdekes arca az elbújás és előbújás. Elbújok, mint a hétköznapi ismert személy, és egy egészen másvalaki jöhet elő, aki lehet meglepő, mulatságos, sőt egészen más is.

Az egészen kicsiknél terápiásan használják a bábokat, amikor nem a gyerek, a báb mondja el, hogy mit gondol, mi bántja. Azt könnyebb, hiszen az nem ő, az egy különálló bábu, szinte tétje nincsen a beszédének.

Ezért nem is értem, miért ódzkodunk felnőtt korunkban mi is belebújni egy báb szerepkörébe, legalább évente egyszer a farsangon. A gyerekek roppantul élvezik, közelkerülünk, hiszen ugyanabba a folyóba léptünk, cinkosok lettünk, ha csupán egy délutánra is.

Ha tehettem, nem hagytam ki ezeket a lehetőségeket, és bár nem hiszem, hogy valami nagyot tettem ezzel, gondolom kevesebb sem lettem tőle.

Az idén, mivel nem gondolkodtam előre, társam sem volt hozzá, csak az utolsó pillanatban szedtem össze egy Piroska jelmezt, és mivel benne vagyok az annyiban, a lüke magyarázat úgy szólt hozzá, hogy IQ hiányos lévén, máig sem találtam meg a nagymamát, és bolyongásaim közben magam is nagymama lettem.

Tovább »

Előre borítékolva...

Újabb tehetség ment el, akinek életét tönkretette és immár bevégezte a drog, akármit is értsünk alatta. Vele úgy voltam, mint Michael Jacksonnal. Bizonyára vannak olyanok, akiknek tehetségük elegendő egy-egy míves daluk elénekléséhez. de ugyanazt már senki nem fogja nyújtani, amiben ők egyedüliek voltak, amit és ahogyan csak ők tudták előadni.

Megasztárosok!!  A siker mákony is lehet, tudni kell elviselni, tudni kell vele bánni, ami a nagyoknál is előfordul, a kicsiket is gyilkolhatja! Még akkor is, ha minden rendben van belül. A közeg is romlott és vesztésbe űzhet.

http://www.youtube.com/watch?v=h9rCobRl-ng&feature=branded

Tovább »

10 fok alatt idebent

Besűvítenek a mínuszok majd' mindenhová. Persze tüzelés van, már-ha itthon vagyunk. De van olyan, hogy napokig csak este. Akkor így néz ki a helyi temperáltság, hazaérkezvén:

(képen a középső adat)

Akkor kimegyek lapátolni egyet, s mire a vad szélből bejövök, rögvest meleg is lesz. (Az érzet.)

De jókat derülök azon a viccen, amit reggel hallottam a Falurádióban.

Arról volt szó, hogy az erdélyi havasokban a mínusz 30-at csikorgatja az idő, és holmi városi riporter elkelóbál arra, megkérdezvén, hogy hát János bácsi, mit is változtattak a mindennapi életükön most, erre a hidegre való tekintettel.

Mire János bácsi kiveszi a pipáját és odaböki:

"Éjjelre begyühet a kutya."

Szerintem bombasztikus, már egyébként is nagyon sajnálom, hogy éppen nincsen kutyám, bizisten, éjjelre én is beengedném.

Tovább »

A MALÉV vége

"Na bravo!!" Mondaná Ferenc József édesapja Habsburg–Lotaringiai Ferenc Károly főherceg, aki célszerűen amolyan műsüket volt, de jól tette, már akkor is. Bár, ha mi is csak azt tudnánk és akarnánk meghallani, amit éppen érdemes, és pláne nem ránk vonatkozik. Sőt, és főként!!

Az, hogy a MALÉV némi segítséggel beadta a kulcsot, előbb-utóbb várható volt. Mégis: most eltávolodva a gazdasági és egyéb szempontoktól, számomra a hervasztóbbnál is elkeserítőbb ez a végkifejlet. Ne áltassanak vele, hogy ennek így kellett történnie, hiszen több, mint gyanús volt a legutóbbi cirka 10 év  mindenféle részvényközvetítése, átjátszása orosz kézbe, és vissza.

Azt sem kell ragozni, hogy a rövidebb járatú utak nem hoztak hasznot, hiszen bizony repültek ezek (nem ezek, még az IL és TU jelzésű) gépek  az arabokhoz is, és a legforgalmasabb európai légi kikötőkbe. 

Mindenféle vállalatot lehet pancser módra vezetni, át lehet játszani, minden privatizáláskor zsebre lehet tenni a tőkét, vagy annak részeit, vagy sokszorosait.

Ki mit érdemel, az övé....

Láttunk már pár igazi nagy vállalatot szétcibálni mohón. De mondjuk azt, hogy itt ha nem is hibás senki (bár a fapados járatok sikerrel működnek és vicces, hogy a MALÉV volt főnökei irányítják, tulajdonolják-szépen magyarul), akkor is a felelőtlenség és a nagyfokú hozzá nem értés, esete még fennforoghat, hiszen a repültetés már árkategóriájában sem olcsó, viszont szükséges, és mindig lesz rá igény.

Nem kellett soha a MALÉV-et a Lufthansához mérni, vagy a KLM-hez, vagy az Air France-hoz. De megélt a piacon, és meglett volna a maga kis szelete továbbra is. Persze, ha minden vállalat fele, kétharmada már alvállakozóké, nem egy kézben vannak a kiszolgáló tevékenységek, az egyik kárát a másiknak kell finanszíroznia, az már amúgy is a kezdődő tragikus koordinálatlanság jele.

Én szomorú vagyok. Nem csupán azért, mert Apu jó, hogy nem érte ezt meg. Ez csak az egyik oldala. Mint magyar vagyok nagyon szomorú. Úgy érzem, ezzel újabb leminősítése történt az országnak, hiszen már egy légitársaságunk sincsen, újabb bizonyítékául elszegényedésünknek.

Nincs mire büszkének lennünk, süllyedünk,  és a kormányunk lassan egy ladikot sem fog kormányozni, nem hogy egy országot...

Az egészben csak az a legröhejesebb, hogy mennyire odavoltak a Liszt Ferenc repülőtérrel, hogy muszáj átnevezni. Most aztán mire föl fogjuk fent hirdetni annyira ezt a nevet. Igaz, a reptérrel talán nincs gond addig, míg fel nem veri a betont a gaz.

Persze lehet elmondani, hogy más nemzeti légitársaságok (pl. a Swissair, Alitalia ) a MALÉV-hez hasonlóan tönkrementek, és esetükben is  ugyanolyan adok-kapok működik, mint az üzleti világban általában.

Mégis: azért vannak olyan cégek, amik szimbólum-értékűek,  és kötődtünk hozzájuk. Én egy szárazföldi gyalogkakukk vagyok, tán (biztosan!!) egyedüliként az egész családban. Pedig készültem, de úgy tűnik sokáig tartott.

Már nem fogok a Malévvel repülni, és ezt akkor is sajnálom, ha egyébként valószínűleg már meg sem tudtam volna fizetni.


http://atv.hu/cikk/video-20120203_farkas_attila

Tovább »

Üzletszerűen.....

Úgy kezdődött, hogy kaptunk egy telefont. A szokásosat, hogy érdekel-e, és az esetek többségében itt el is szoktam búcsúzni, hol barátságosan, hol pedig nem annyira. Ez attól függ, mennyire erőszakos a telefonos üzletkötő. Ám pár napja mégsem ezt tettem, ráálltam, hogy küldje a meghívót az egészségnapra. A körítés igazából cseppet sem érdekelt, de megütötte a fülem a vizsgálat, és úgy gondoltam, közelebbről megnézem, életem párját bevonva a történésbe.

Elintéződött a munkahelyi kiruccanás lehetősége is, és felvérteződtem kicsit, mert az előzetes leírásban úgy szerepelt, hogy készüljek egy 1/2 9-től 1/2 1-ig tartó monstre partira. (Szóval vittem javítanivalót is, ne má', hogy ne tudjak dolgozatok fölött fülelni.)

Egy magánszállodában volt, szép környezetben, szóval kellemesen elhelyezkedtünk és a szokásos regisztráció után el is kezdődött az előadás. A bevezető a magyarországi népesség egészségügyi helyzetéről, sajnálatosan igaz volt, a romlási tendenciákkal együtt. (Ez éppen hármas lett kisfiam, sajnálom!)

 Szépen levezette az életmódból, a táplálkozásból (tudom, hogy Európa szemetét esszük), és rávilágított a gyógyszeripar mohóságára. Az különösen érdekes rész volt, amikor kiderült, hogy a gyógyszerek, amelyeket szedünk, kit gyógyítottak meg........senkit. Itt persze ilyenekről volt szó, hogy magas vérnyomás, cukorbetegség, szóval amelyeket örökké szedni kell már, és mégsem gyógyulunk vissza tőle, merthogy tüneteket kezel, nem okokat.

Ezután rátértünk az alapvetésre, hogy sejtszinten éheztetjük a szervezetünket (hiába vagyunk dagadtak), és a vérellátás, az erek és kapillárisok állapota, a nyirokrendszer keringési elégtelensége okán kialakult tápanyaghiány miatt az öngyógyítás sem lehetséges.   Közben amíg idáig elértünk, filmvetítésekkel, sorra hívogattak minket arra a vizsgálatra, amiért az egész délelőttöt erre rászántam. A meghívólevélben (3 nappal a telefon után) leírták, hogy egy olyan NASA által kifejlesztett készülékkel vizsgálnak meg, amely minden adatot feltérképez, ami mérhető, értékelhető. Roppant egyszerű volt, kezembe nyomtak egy középen osztott fényes, valamilyen fémből készült rudat, amely csatlakozott egy programhoz a laptopon keresztül. A vége elkezdett villogni, és az volt a feladat, hogy tartsam, ne szorítsam, de legyenek rajta az ujjaim is. 1 percig tartott az egész, és láttam a monitoron a vizsgálati helyeket felvillanni, adatokkal, szóval érdekes volt a látvány is

Ezután rátértünk a megoldási módra, amely hátul végre kibontódott.. Az Impulser rezonancia vagy valami efféle mágneses teret fejlesztő matrac volt a fő szenzáció, innen már csak erről szólt az egész dolog.

Ami végképp megfeküdte a gyomromat, az a szeánsz végi nagy ajándéksorsolás volt, igen giccses kikiáltásokkal, tapsolásokkal (végre egy 5-ös!!), és színtiszta átveréssel. Arról szólt, hogy a 895 ezer forintos gyógyeszközből, mennyi levonódik, ha megnyeri és elviszi. A legtöbb a fél milla volt, bombasztikus üzlet, és természetesen majdnem mindenki megnyerte, mi is. (Súgtam J-nak, hogy fel ne állj, hogy nyertünk!!)

Legtöbben nyugdíjasok voltak, nem is értették az egészet, persze nem akarták a fél milliós nyereségüket veszni hagyni, szóval kacagtató lett volna, ha nem lett volna könnyfacsaró. ("Ha lenne egy kis sonkánk, csinálhatnánk sonkás tojást, ha volna néhány tojásunk.")

Aztán ezen átbucskázva megkaptuk a kiértékelésünket, csak a   rossz adatokat kiemelve. Ezzel először nem volt gondom, ami az enyémet illeti, mert nagyrészt tudtam róla, és kihozta azt is, hogy nem iszom eleget, szóval hihetőnek tűntek az adatok. J-nél kevéssé, mert a nikotin mennyisége halomba döntötte szépen indult kapcsolatunkat a papírral, hiszen életében nem dohányzott, és a buszon sem szívják az utasok. (Most kezdjem el vizslatni, hogy milyen nikotintartalmú kajákat töm magába??)

Majdnem 2 óra volt, mire elszabadultunk, hüledezve kissé, és bár azt mondtuk az egészre, hogy volt bizony haszna, hiszen sosem baj, ha az ember elgondolkodik néhány megszokott dolog változtatásán, mégis sajnáltuk a történést. Elsősorban azért, mert szerintem az elv, és az eszköz jó.  

Egyébként kipróbáltam, és éreztem (10 perc), a váltakozó mágnesességet, és bizsergést. Voltam még Fonóból a nyugdíjasokkal Tápiószentmártonban is,  és ott is ugyanezt éreztem, sőt erősebben.

Elismerem, az alternatív gyógymódok, nem mindenkit lelkesítenek fel, akik inkább az orvosságok, a gyógyszerek mindenhatóságában hisznek

Nem maradt meg bennem túl sok abból a korból, amikor még vegyésznek tanultam, de azt hiszem, egy rém egyszerű látásmód talán mégis, ami nem haszontalan. A gyógyszer kemikália, akkor is, ha fennen hirdetik, hogy gyógynövény alapú. Ez azért nem nagyon okés, mert a gyógynövény hatóanyagai összetetten és más formában vannak jelen a növényben, mint a kivonatolt pirulákban. Mások a kötések, leginkább szervetlenné válik a szerves.

Mindegy is, a lényeg, hogy miért ne lenne jó gyógyszer nélkül meggyógyulni, eldobni a napi szinten beszedett vegyszereket, amelyeknek a mellékhatásairól rémeket lehet hallani!.

Lógatván fejemet az eltöltött délelőtt fölött, azért számba vettem, hogy lehetséges, még ezt is elszúrni, tönkretenni azon kevesek érdeklődését, akik legalább annyit tennének az egészségük érdekében, hogy elmennek, időt, energiát rászánva? Az üzlet mindent felülír, a hitet, az akaratot, még azt is bemocskolja, ami jó céllal készült, és ezen az elven lehetne hasznos is.  Sötét a korszak, a Mammon világa, alig van benne valami emberi.

Mi tettük ilyenné.

Tovább »