Az igaz, hogy ...ahogy vesszük. Nem a másikat, hanem azt, hogy sok van belőle, szerencsére. Most kicsit a Fülöp ághoz térnék, hiszen róluk, legalábbis, mióta Teri néni meghalt, igen kevés szó esik. Pedig hát, rokonok, még ha nem is tartottam velük nagy barátságot. Nem hinném egyébként, hogy ezért őket kellene hibáztatni, így alakult, rövidre zárva.
Manci nénit egyébként szerettem. A 3 Fülöp lány közül, ő volt a legfiatalabb. Nagymamám, Irma 1911-ben született, húga Terézia 1912-ben és Mária talán 17-18 körül. A három lány közül, mint tudjuk, Teri néni nem alapított családot. Mária..."Manci" férjhez ment 1940-ben, Fülöp József nevű szintén katona emberhez. (Mint Irma is, aki Poór Gáborhoz ment, aki katona volt, tüzér.)
Teri néni sokszor elmesélte, hogy Manci néni esküvőjén annyi Fülöp volt, hogy a pap is megjegyezte: maguknál mindenki Fülöp? Egyedül a férj édesanyja nem volt az, az ő leánykori neve: Lőrincz Teréz volt.
1936-os kép, még az esküvő előtti évekből. Egy katonának nem volt egyszerű dolog az udvarlás, házasodás
Esküvői kép dísz-egyenruhával, szolgálati autóval...vagy taxival, ki tudja.
Fess pár voltak, ..másik nagyanyám szóhasználatával élve.
Itt már fiatal feleségként a Somogyi fotó Hajmáskér műtermében készítve
Fiatal asszonyként ő is elkerült Hajmáskérről, több helyen is megfordultak, amire én sajnos nem emlékszem, pedig Teri néni sokszor elmondogatta.
A szülői ház kerítése előtt 1941. június 16-án az akkor 10 hetes első kislánnyal Marikával.
Ugyanazon kerítés előtt immár megözvegyülve, legfiatalabb lányát és férjét eltemetve 1993 júliusában
Balatonkenesén, Zsuzsi vihette le a Trabanttal a testvéreket 1984-ben.

Manci néninek is pont úgy lett a 3 lánya, mint a szüleinek. Az első kettő, egymás utáni években követték egymást, 1941-ben és 1942-ben. Úgy összenőttek, hogy én gyerekként csak "tettő Marinak" hívtam őket, nem bajlódván az idővel, sorrendekkel. A legidősebb nővér, Marika nem ment férjhez, családi szájhagyomány szerint, alkalom ugyan lett volna, de nem találtatott eléggé "puccos"-nak a lányuk számára. A második lány Éva, Bartal Imréhez ment feleségül, aki egy nagyon jó kedélyű, virgonc fiú volt, mindenféle tekintetben. Jó társasági ember, remek másodállású zongorista. 1963-ban kötötték össze az életüket és tartott Éva haláláig, aki vagy 20 évet hadakozott a rákkal, ami hol itt, hol ott ütötte fel fejét a szervezetében. Közben ő gondozta a végén magára maradt édesanyját, Manci nénit és sajnos idősebb testvérét, aki az önálló életre abszolút alkalmatlanná vált, de nem olyan súlyos betegség miatt, ami ezt indokolta volna. Házasságukból egy fiú született, Bartal Zoli, akinek hajlama az alkoholizálás és léhaság terén nem hozott túl jó eredményeket az életében. Megnősült, elvett egy elvált asszonyt, kinek gyereklét ugyan nevére vette, de közös gyermek nem született. Végül elváltak, és Zoli az apjával éldegél.

Zsuzsit, aki 1947-ben született (1 évvel volt fiatalabb Klárinál), nagyon kedveltük, tulajdonképpen akkor 1969-70 táján legalább annyit bolondoztunk vele, mint Totyival. Volt egy igazi bilikék simlis téli sapkája, Józsi mindig rárántotta a szemére, sosem volt érte haragos. Pedig milyen hülye vicc volt!! Mindegyik nővér bajlódott az egészségével, Marikának fél tüdeje volt, de Zsuzsi volt a legbetegebb. Amikor férjhez ment, Gyuri anyja, vagy tán a szülei tiltakoztak is ellene, hiszen gyermekáldásról eleve szó sem lehetett, meg látták, hogy beteg lányt vesz el a fiúk. Persze a szerelem erősebb volt, de nem hosszú életű, így hamarosan válás lett a vége.
Zsuzsi édesanyjával Manci nénivel a Tábori úton levő házuk kertjében.
Erre a szép nagy pálmára emlékszem gyerekkoromból. Ritkaságszámba ment még akkoriban háznál pálmát nevelni. Szép nagy világos előszobájuk volt, ott kitelelt a nagy pálma is.
Zsuzsi nővére kisfiával Bartal zolikával
És kicsit később, már színesben.
Éva és Marika Egerben
Azt hiszem, a gyerekeinknek leginkább Marika maradt meg az emlékeikben, mert Kenesén többször is láthatták. Nem volt rossz indulatú teremtés ő sem, bár a 3 lány közül azt hiszem, rajta meglátszott hangulatilag az életútja, ami messze nem mondható sikeresnek. Ellenben Teri néni kedvence volt, tán a férjtelensége okán. Ha jellemezni akarnám, leginkább az olyan tulajdonságai jutnak az eszembe, hogy milyen nem volt, így inkább nem sorolom. Ebben bizonyára sok-sok személyes dolog is van, ezt nem tagadom. De mit is mondhatnék az olyan esetre, amiből azért több is akadt, hogy Teri néni kívülről fújta a születésnapját, pénzes utalványt küldetett velem nem egyszer, míg azt, hogy nekem mikor van, a hónapját sem tudta, noha eleget éltünk együtt.
Végül, hogy miért is hozakodtam elő ezzel az egész történettel???
A temetőben járva, láttuk, hogy Zsuzsi eddig "önfenntartó" sírjáról kivágatták az elszáradóban lévő tujaféleséget. Ebből aztán az lett, hogy lassan, de biztosan fél méteresre nőtt gazok csúfították el a sírját, amit mindig nagyon rossz érzéssel szemléltem. Ott van közvetlenül a Poór nagyszüleim sírja mellett, és éppen elég egy gondozatlan sírt nézegetni, nagybátyámét, Poór Laciét, akinek itt él a felesége és a fia is, bár nem törik össze magukat ezen a téren. Viszont Zsuzsinak senkije nincsen.
A nővére, Marika, ugyan nem fog eljönni ide és bármit tenni, és Bartal Imrétől sem várom el, hogy tevőlegesen aktivizálja magát a sógornője sírja ügyében.
Legfőképpen azért, mert még a feleségének, Évának sincsen sírja, temetés helyett szórásos búcsúztatást rendeztek.
Tehát pár hónapig még nézegettük, végül Józsival közösen úgy döntöttünk, hogy Zsuzsi, "Hófehérke" ennél azért többet érdemel.
S íme így is lett:
Nyugodjon békében a legfiatalabban elhunyt Fülöp lány, akit szerettünk.