Box az E-onnal

Én voltam, aki bejelentette, mert hogy észrevétődött. Jó, hát nem a napján persze, de azért eléggé rendben lévő határidővel, ami ENGEM illetett legalábbis. Hát ma itt voltak és bizony mérkőzés volt. Nem veszélyes, de a 2 fickó közül az egyik morcabb volt és az ő száját hagyta el holmi áramlopás szó. Ilyen kerek szemekkel még életemben nem néztem fickóra, szinte nem is volt már fejem tőle. De tudtam, hogy ez nem lesz elég, hát sietve elővettem a papírjaimat, amelyek tanusították, hogy éppen az e-on találta rendben a mérőhelyet októbertájt. Most azért mégis: nem jobb volt, amikor havonta jött a leolvasó és bármi gubanc volt egy hónapon belül észrevevődött? Ki az, aki olyan pedáns, hogy legalább 2 hetente, havonta otthon magának ellenőriz. Pláne egy olyan készüléket, ami nem is az enyém, hanem az övéké. Na szóval mielőtt elfajult volna, kicsrélték a mérőórát és ellibbentek. Nekem meg kövek gurultak le a mellkasomról és vizek a hátamról. nem kellett ez nekem, de végtére is, senki nem mondta az órának, hogy álljon le. Ebben a vonatkozásban pedig éppenhogy mindegy volt, hogy 2 napja állt le, vagy 2 hónapja. Volt olyan furcsaság is, hogy állítólag már akkor sem mért, amikor tételesen én idejöttem. Csakhogy a leolvasáskor tetemes pénzt fizettem pluszban, amiről csekkem is van. Nos akkor meg mit fizettem ki? Egyszóval kiderült, az e-on is vakarhatná a háta közepét, úgyhogy nem a kerek szemeim miatt húztak végül el.

Tovább »

Blogolódunk

Ennek örültem, viszont rögtön elszúrtam, Juci javíthatja is ki. Hiába, németül nem tudok, meg blogolul sem még, tehát Dóri oldalán javítanivalót tettem. Bocsi.

De jól éreztük magunkat, most jöttünk meg a Sándor napi köszöntőből és ez már csak azért is nagyon jó, mert tiszta szívből mondhattam, hogy hurrá, ezek a Sándorok tényleg jó meleget hoztak!! Mit számít, hogy milyen hónapban, ha egyszer már idehozták nem? Nagyon jó lecsót ettünk és nekem 33 év után most kellett megtudnom, hogy a férjem anyja sosem tojásos lecsót csinált és ez a jó ember eddig nem mondta, hogy azt a lecsót jobban szereti. Most 55 évesen kezdjek görcsölni azon, hogy tudok-e olyan lecsót készíteni, mint az anyósom?!!

Hát a világ nem változik ezügyben akárhány éves vagyok és mi több "Messzi mama "lettem? Vicces. Ja, és ebben még az sem számít, hogy milyen frankó rétest tudok nyújtani, amit anyósom szerintem sosem próbált! Piha, mondaná Sasi barátném a míves problémára.

Nos hát holnap pakolódni fogok, függönyöket rakok, még nem azt, amit én gondolok, hanem az egyéb levetett dolgainkat aggatom csak fel. A lakáskultúra nem csupán ízlés kérdése, hanem financiális dolog is, de hát a vállamat még azért tudom vonogatni.

Végetért a szabadságunk, mármint az enyém még kicsit továbbtart, de nagyon termékeny és látványos munkák voltak mostan ezalatt az időszak alatt. Ha ezen túl leszünk, irány a "Fűtés-prijekt", és indulok a papírjaimmal végre a bankot szorongatni. (JÓ elképzelés, tartok tőle, hogy hosszú időre ők fognak engemet, de sebaj, legyen időm, egészségem, munkám, a többi szóra sem érdemes).

Tovább »

Cipelde!

Hát majdnem megszakadtunk mondhatom. Szegény Apa egyedül volt férfi és mi ketten lányok. Bár Sasi legalább kétszer annyit ért, mint én, de akkor is. nem is a szekrények adták a leckét, hanem a zöld ülőgarnitúra. Először is dög nehéz, másodszor szétszedhetetlen, harmadszor igen szűk az istállóajtó és különben is borzasztó volt. De behúztuk-vontuk és itt van. Alakul a szoba, de rengeteg még a pakolnivaló, betart karácsonyig legalább, ahogyan saccolom. Aztán utána majd kitalálunk más dolgokat, de hát itten annyira kitalálni sem kell, végeláthatatlannak tűnik az egész a szememben. Bár felsejlik már néha-néha egy komplett, rendezett lakás, mellékhelyiségekkel, szép, barátságos udvarral. Hát erre véleményem szerint egy bő 5 évet még várni kell és ha a növényzetet nézem, akkor 15-öt. Szóval srácok fel a fejjel, tuti, hogy Nektek csináljuk. (Gondolj bele, 15 év múlva éppen 70 leszek. Megérem?!)

Tovább »

Búcsú Harry Pottertől

Olyan mérgesen jöttem ki a moziból, hogy csak na. Na! Komolyan, eddig 3 filmet néztem meg, sorrendben és mindet multiikxben, hogy jól lássam és halljam, mint farkas Piroskát. Igaz, ezt a részt már nem is olvastam, de hát sokan néznek úgy filmet, hogy csak nézik, de nem olvassák. A szereplőket ismertem, helyszíneket is, mi lenne a probléma, gondoltam. Hát jelentem a probléma az unalom volt, amibe belefulladt az egész produkció. Apa elaludt, én is többször laposakat pislogtam, végül becsületből nyitva tartottam a szemem. (Ennyi pénzért már.)

A sztori rendkívül lapos volt, az ötletek teljesen hiányoztak, a film maga lassú és vontatott, sablonos megoldások, minden ami érdektelen. Egy-két szép kép és pár alkalom, amikor némi humort próbáltak megcsillantani ennyi volt mindössze.

Így hát ezennel elbúcsúztam a történettől és szereplőitől. Sajnálom, nem a fiatalok tehetnek róla azt hiszem, de többet nem teszem ki magam ennek, mert rongálja mindazt, ami eddig jó élményem volt.

Tovább »

Készülök, jön az uncsi

Persze nem pont így képzelem, de enélkül nem fog menni felnőni.
A tapasztalat, mint írtam már másutt, nem elmesélhető, meg kell élni.

Tovább »

Konyhaszekrény bosszúja

Néztünk, mint a moziban és más először nem jött ki, csak az, hogy BÚÚÚ!. Más nem lehet, mert pont az az egy vagy el van varázsolva, vagy nem ér a nevem. A napokban ugyanis először én estem le róla, minek is tulajdonítottam volna, mint saját hülyeségnek és eképpen könyveltem is el az esetet. De bonyolódott tovább, hiszen alig pár órája Apa lépett a pultjára rá és úgy tűnik a hadak útjára is ezzel, mert alig, hogy rajt' volt, nagy reccsenéssel kiment alóla a pult, leérkezvén a földre. Apa ügyesebb volt, mert leegyensúlyozta magát és egyazon pillanatban érkezett a földre a szekrénnyel. Először azt hittük a lába tört ki a lelkemnek, de nem, egyszerűen kiment az egész oldala, elengedvén a csapolásokat. Hitetlenkedve néztük mind a hárman (Klári is itt volt), és jogosan szakadtak ki ilyetén felkiáltások, hogy "Hú b:szd meg! " (Ez idézet volt). Tehát most téglákon álldogál és laposan méregetjük egymást, mert a történtek után nem hiszem el, hogy egyszerűen csak egy SZEKRÉNY!! Valaki, vagy valami lakik odabent és megsértettük. Most gondolkodhatunk a további békés együttélés jövőjéről. Már ma el is kezdem, törülgtem, simogatom, megígérem, minden reggel leöntöm kávéval és esténként időben villanyt oltok.

Tovább »

Konyhaszekrény bosszúja

Néztünk, mint a moziban és más először nem jött ki, csak az, hogy BÚÚÚ!. Más nem lehet, mert pont az az egy vagy el van varázsolva, vagy nem ér a nevem. A napokban ugyanis először én estem le róla, minek is tulajdonítottam volna, mint saját hülyeségnek és eképpen könyveltem is el az esetet. De bonyolódott tovább, hiszen alig pár órája Apa lépett a pultjára rá és úgy tűnik a hadak útjára is ezzel, mert alig, hogy rajt' volt, nagy reccsenéssel kiment alóla a pult, leérkezvén a földre. Apa ügyesebb volt, mert leegyensúlyozta magát és egyazon pillanatban érkezett a földre a szekrénnyel. Először azt hittük a lába tört ki a lelkemnek, de nem, egyszerűen kiment az egész oldala, elengedvén a csapolásokat. Hitetlenkedve néztük mind a hárman (Klári is itt volt), és jogosan szakadtak ki ilyetén felkiáltások, hogy "Hú b:szd meg! " (Ez idézet volt). Tehát most téglákon álldogál és laposan méregetjük egymást, mert a történtek után nem hiszem el, hogy egyszerűen csak egy SZEKRÉNY!! Valaki, vagy valami lakik odabent és megsértettük. Most gondolkodhatunk a további békés együttélés jövőjéről. Már ma el is kezdem, törülgtem, simogatom, megígérem, minden reggel leöntöm kávéval és esténként időben villanyt oltok.

Tovább »

Megütöttem az első fokot

Erre számítottam is (úgy mint talán egyszer), meg éppen nem is. Bár nagyjából várható volt, nagyon nem szerettem az utóbbi 65 kg--ommal mászni. Pedig.... Szóval macskanőként régen mindig mindenhová.
Tehát: festünk, és amíg Apa kenegette nem is volt semmi, csak elfáradott. Ma elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy kinyilvánítottam, a szín ne menjen fel a plafonig, húzzunk csíkot. (Akkor még nem sejtettem, hogy jobb lett volna nekem elhúznom!) Mármost a csíkot be kell jelölni, mert vízszintes legyen és kellő magasságban, szóval macera, de nekigyürkőztünk. Én nem tudom, mi a fenének nem mondtam meg, hogy félek felmászni a mosogatóra, inog (mert el van mozdítva), és magas is, nem általában, csak nekem. (ld. mint fent!) Az első akadályon azért túljutottunk és az egyik sarok tehát bejelölődött. Ezután következett a másik, és kicsit azt hiszem megbátorodtam, mindenesetre kevésbé lehettem óvatos, mert a székről éppen hogy felértem, aztán teljes magasságomban meginogtam és lefelé elterültem óriási csattanással és koppanással. A csattanás testileg volt, eltörtem a széket, a koppanás a fejem volt, megagyaltam teljes erőből a létrát. Azóta ő okosabb lett, én pedig teljesen kretén, hiszen mindig ezeken az esteken szörnyülködtem és kizártnak tartottam, hogy velem is megeshetne. A legmeglepőbb magamnak is az volt, hogy kb. úgy ordíthattam mint Andor és a fejem..... A szögletes nem kifejezés, akkora lett. Fájt is, meg mérges voltam és pláne megijedtem. Tehát nyilvánvaló, hogy bőgtem rendesen. Nálam jobban Apa volt megijedve, egészen kifehéredett, és csak hajtogatta, hogy miért nem szóltam, hogy félek oda felmászni.
A létra pedig gőgös lehet marhára, mert csak a legalacsonyabb fokot találtam el a fejemmel, igaz, így viszont nem tört ki a nyakam.
Hát erre végül nem tudom mit mondjak, a fejem lágya mindenesetre láthatóan benőtt, csak nem funkcionál.

Tovább »

Bemosott nekem az ár

Úgy értem, nem az ÁFÁ-s, hanem a folyékony. No persze minden meteorológus ezt gágogta napszerte és vártuk is nagyon. Kb. bőven elég volt a 34 fokokból már egy hete. Minden nyúlósan ragadt, nappal hőség volt és éjjel meg szintén. Nem való 27 fokban aludni mondhatom és akkor mindegy is, hogy miben nem való, sehogy sem megy. Szóval nekikészültem, már nem is locsoltam tegnap, dörzsölgetve a tenyereimet, hogy hű, mi lesz itt. Aztán éjjel, míg Józsi horkolt rendületlenül, én lestem az eget, hogy ugyan mennek-e már tova a csillagok, jön-e a szél, az enyhülés. Így aztán hajnalra eső sem lett és még álmos is voltam. Morogva szedtem elő a slagokat, és locsolgattam a hőségben tovább a tikkadozó növényeimet. A jelek 2 óra körül kezdtek láthatóvá válni, enyhe szellő, bodorodó felhők és igen kellemes hőmérsékletcsökkenés. Ki is egyeztem volna ennyivel (hiszen már locsoltam ugyi), de gondoltam, nem fog ennyiben maradni, sandán méregetve az észak felől közeledő, szinte sötétszürke sávot. A dörgés távolinak tűnt, villámot még nem is láttam, némi esőcske kezdett mutatkozni. Békésen beszélgettünk Teri nénivel és kávézgattunk az étkezőben, amikor olyan sötét lett, hogy kigyulladtak az utcai lámpák és alig láttuk egymást az asztal két oldalán. Furcsa, hasonló látvány volt, mint jópár éve a teljes napfogyatkozáskor. Csakhogy míg az érdekes volt, ez baljósnak tűnt. Aztán végül leszakadt persze, széllel, villámmal, jéggel, ami csak volt a tarsolyában.

De akkor már elmúlt az érdekessége, szokványos viharos eső és felhőszakadás és zivatar lett belőle, és bár állt a víz az udvaron és folyt még a pincelépcsőn is lefelé, a készülődése érdekesebb és izgalmasabb volt, mint az, amit végül produlált.

Nem tudom, ez a vihar hibája-e, vagy az enyém, végülis a be nem következő, még készülődő dolgokból annyi minden lehet, amennyit a képzeletünk csak elő tud vetíteni. Persze jó így, hogy megmaradt a tető, és minden körülöttünk, igazából azt hiszem nem vágytam volna arra, hogy a végén nekem kelljen 3 társammal baktatni mindig a "Sárga köves úton."

Tovább »

Fürdés a zöldben

Ez ugyan képletes, mert 34 fokban inkább másban fürödtem, míg elértem Kaposvárig, meg vissza. De fő, hogy nem volt légkondis a busz. Vittem ugyan kis pulóvert (tiszta idiótának néztek vele), de az sem szokott segíteni. 1 út némi hidegtechnikával és garantált 2 nap tüsszögés legalább. De végülis ezt ma megúsztam. Vígan ellavíroztam Tabon keresztül, igazán zöld, mi több, ZÖLD (!) volt az egész Koppány völgye és különben is. Volt időm gondolkodni. Elsősorban ezen az idétlen kifejezésen, hogy "lemegyek" Somogyba. Ezt sikeresen megtanultuk a FŐVÁROSIAKTÓL. Szóval nem mentem le, hanem elmentem és odaértem. Nagyon kellemes volt a város, feltűnő, hogy mennyi fa ad árnyat és még melegben sem kellett szenvednem. Ezt nagyon jól csinálják és a rengeteg virágot és szökőkutat is. Szóval az sem utolsó nosztalgiaként, hogy tudom, mi hol található. Bár ezzel a DRV-vel kicsit gondban voltam, mert a Guba S. úton volt és arra legfeljebb autóval mentem eddig. Most pedig gyalogosan is, merthogy Fonó nem a DRV-hez tartozik vízügyileg, hanem a Somogyvízhez. Egy buszmegállóra van egymástól a 2 intézmény és kinézetre vagy 50 évnyire. Viszont járda az nem volt, így hát baktattam bokáig érő lebernyegemben az út szélén. (Micsoda ötlet!) Amiért utaztam ma 6 órát, azt éppen 5 perc alatt elintéztük. A vízóra Fonóban lekerült a nevünkről. Hát ennyi volt.

Azért a kaposvári mozgásom okán az jutott eszembe, hogy nyilvánvaló, hogy egyelőre sokáig itt leszek itthon. Nem mentem sokat a városban, mégis összeakadtam jópár ismerőssel. (Ez Veszprémben aligha fordul elő velem, ha mégis, tisztára meglepődöm.) Még a rockszínházas szórólapos kiscsaj is csókolomozott egyet, míg kezembe nyomta a reklámanyagot. Csak én nem ismertem fel, hogy ki ő. Na és az utcák. Tudom, hogy merre kell néznem, ha lelépek a járdáról. Veszprémben még sokat tekerem a fejem, nem reflex, hogy melyik utca milyen irányú. Hát ezek az apróságok, amik számítanak. A gyerekeimnek azt hiszem, Kaposvár pótolhatatlan és ezt meg is értem. Szerethető város, sok emlékkel.

Tovább »

Ma csekidő

Hát ez kicsit sok volt.

Pedig normálisan indult, úgymint gömbölyödő pocak és miegymás. Aztán a nagy napon segítségkérés és végül 3 vörös kiscica. A gond akkor kezdődött, amikor Bori úgy gondolta Mázlimentes (kutya) területre menekíti az almot. Ezt a szomszéd szalmabálái között találta meg és semmi könyörgésre ettől nem tágított. Belenyugodván végül lemondtam arról, hogy valaha viszontlátom a cicákat. Sajnáltam persze, mert végül gazdik is akadtak szépen. Nem sok jóval kecsegtettem őket, miután a Szomszéd kooperációs készségéről többször is megbizonyosodtam. Aztán vagy másfél hónap múltán hozzánk is beköltöztek a padlásra a nyestek. Akkor még így gondoltam, hiszen éppen velük hadakoztunk baráti körben mindennemű padlásokon.

Akkor fogtam gyanút, amikor Borit nem láttam a kőrakásra iramodni. Jól gondoltam, hazahozta őket. De milyen cicákat! Tiszta vadmacsek mind a három. Muszáj volt etetni már őket, Judittal egyenként levadásztuk és az Északnyugati Átjáróba telepítettük anyjukkal együtt. Nos, ez csak leírva egyszerű, de bújtak-fújtak, rohantak mindenféle zúgba teljes egy hétig. Macerás volt a mama is rendesen, mert ki-, s bejárt naphosszat hozzájuk, mily csodás anya (!), főként a kölykök kajája miatt.

Rövidre fogva ez sem volt egyszerű így sem, tehát lassan foglakozni kezdtem a kitelepítésekkel. 2 lány és egy fiú cica 5 nap alatt talált végleges helyre és csak én gondoltam, hogy beköszöntött hozzánk a béke. Immár 2. napja hangos a ház Bori miatt, aki égen-földön kutat utánuk és jajveszékelve siratja őket. Hát ezután azt hiszem, lelkileg rendbejövünk és irány az állatkórház.

Legyen legalább ezügyben tényleg béke a házban.

Tovább »