Valamelyik nap gondolkodtam el azon, hogy milyen érdekes hely számomra az, ahol most élek. Persze nem kell túl nagyot gondolni erről a faluról, mert pont ő maga erről vajmi keveset tehet, inkább az én életem folyása alakult úgy, hogy éppen 3-szor találkoztam vele, különböző életkoraimban.
Ebből egyenesen következik az, hogy mind a 3 alkalommal teljesen más arcát láttam, és nyilván én is máshogyan közelítettem felé.
Legelőször gyermekként jártam ide nagyszüleimhez nyaralni, és persze az is teljesen más volt, hogy éppen melyiknél időztem. Azt hiszem, nagyobb élményeket az anyai nagyszüleimnél "vételeztem", hiszen ők éltek akkor számomra érdekesebben. Mindenek előtt állatokat tartottak és ez nálam a nyaralás alfája és ómegája is volt egyben. (Az állatokkal szerintem azóta is pertuban vagyok.)
Voltam én tehát libákat legeltető kis pásztor, tehenekért előre küldött fullajtár, disznók elé moslékot öntő kis cseléd, ami éppen jött. Ezek a feladatok nem voltak ellenemre. Pláne, ha szekerezni mentünk a határba, és nagyapámmal szép nyugodtan szekereztünk a ballagó tehenek után. A legizgalmasabb a csárdahídnál való átkelés volt, amikor tengelyig álltunk a vízben és nagy gyönyörűséggel lestem, amint a tehenek beballagnak néha hasig a patakba-folyóba. (vízállástól függően)
A falusiak tudták, hogy ki vagyok, ha boltba küldtek, faggatóztak, minden érdekelte őket, én pedig válaszolgattam. Sokakat ismertem, otthon éreztem magam, noha pár hétig tartott évente ez a paradicsomi állapot.
Az egészből megmaradtak az élmények, ízek, illatok, ami egy jellegzetes egyveleggé állt össze, amire azt mondhatom, ez volt a gyerekkorom faluja.
A következő alkalom nagyon komolyan történt, mert be is jelentkeztem hivatalosan és férjestül újsütetű házasként kis házikót bérelve laktam itt. Akkor kezdtem el a felnőtt életemet, dolgozni jártam, és a magam ura lettem, ennek minden örömteli és nehéz oldalával. Nem kerestem én akkor a gyermekkori élményeket, nagyon is el voltam foglalva a saját életemmel. Ideszületett az első gyermekem is, küzdelmekre emlékezem, sok egyedül létre, és a közelemben lévő emberek, rokonok, szomszédok jóindulatú segítségére. Azt hiszem, ekkor is jól éreztem magamat itt, bár akkor már tudtam, nem maradok a faluban, másutt kell megtelepednem.
Ez a 2 és fél év azonban új kötődést is hozott, a felnőtt szemmel való látást és tapasztalást.
Ezután két helyen is voltam, összesen eltelt 32 év, és bár egyre gyakrabban pislogtam erre felé, sokáig nem vettem ezt teljesen komolyan, hogy visszajövök ide.
Azt hiszem, az ember életében mindennek meg kell érnie, össze kell passzolnia, akár jól, akár rosszul, hogy egy addig megfelelőnek tartott élethelyzeten változtatni tudjon. Hát ez nálam is így történt, és mivel magamtól nem álltam rá, hát a körülmények erre a vágányra löktek, ami ismét nem volt ellenemre, bár összességében nehezen viseltem a váltást.
Nagyon sok munkába idegességbe került ez, és eddig 3 évbe. Abban megállapodtam magammal, hogy ez a falu, mint más helyek is, változik folyamatosan, és nem is biztos, hogy előnyére. Más emberek laknak már itt, a világ is ridegebb lett, sőt még mi magunk is. Nem is azzal a szándékkal jöttem, hogy bármit folytassak az előzőekből. Más életet is élek, nem szándékoztam nosztalgiázni, sem érzelgősen a múlt kapcsolatait keresni.
Néha azért mégis előkerül, amikor egy gyerekkori ismerős rám köszönt, vagy a temetőben elolvasom a neveket. Vagy csak úgy, amikor ugyanazon a lüke vashídon csúszik meg a lábam, mint 50 éve is.
Nem tudom, vannak-e még olyanok, akik 3-szor laktak egy faluban némi időeltolódásokkal. Én érdekesnek tartottam ezt az esetet, még akkor is, ha valószínűleg ez leginkább számomra jelent érzékelhető tartalmakat, és nehéz ezt átélhetően bemutatni, még olyanoknak is, akik ezt ismerhetik.
De azt legalább elmondhatom, hogy engem úgy látszik megbabonázhatott ez a falu, csak nem tudom mivel, mert ami a legtöbb benne, az a kő. Hát jó, legfőbb értéke, hogy tartós, ez tagadhatatlan.
Eddig az sem jutott eszembe, hogy ezt a három korszakot összehasonlítsam, vagy párhuzamot vonjak, esetleg versenyeztessem magamban, hogy na, mikor is volt itt jobb. Badarság lenne, hiszen, mindig akkor volt jó, amikor éppen történtek a dolgok, azaz abban az időszakban, amiben éppen voltam.
De nem is lehet összehasonlítani, mert (és erről a falu megint nem tehet), ez most már szinte egy emberöltő, hát hogyan is lehetne idehozni egymás mellé ezeket a korokat.
Semmi különös végtére nincs is benne, csupán az, hogy valóban ez így megtörtént, és hát éppen velem.