Nyomorultak

Ahogy nézem, nem kényeztetek el senkit mostanában. Sem a bejegyzések bőséges számával, sem a filmekről szóló beszámolókkal. Az okokat most nem firtatom, lényeg a film ez esetben. Azért ez nálam  rapszodikus és mindig fergeteges gyorsasággal jön. Emlékszem régi esetre, amikor még Fonóban laktunk és évekig vacakoltam a piros színű Karancs típusú gáztűzhelyemmel, fakanállal rögzítvén az egyik gázégő kapcsolóját. Már a szüleim is megszóltak miatta, de nem tudott ez sem tettekre sarkallni. Közben elégett a hátsó nagy gázégő körül a lemez is, hát ez jobban késztetett némi aktivitásra  de még ebben sem voltam azonnali válaszoló. Aztán történt, hogy szombaton reggel még korán feküdtünk az ágyban, kávézgattunk is, majd így szóltam: gáztűzhelyet akarok venni. Mire J: most?......most!!

Hát ezzel a nyomorult filmmel is így voltam tegnap. Láttam én persze, hogy már megy a mozikban a film, de hányszor mondja az ember, hogy na jó, ezt meg fogom nézni  aztán egy csomószor megesik, hogy mégsem nézi meg.

Tegnap reggel aztán imigyen szóltam: nem vetítik normális időben  a filmet ezek a tetvarek veszprémiek, el kell menni Székesfehérvárra, mert ott 1/2 6-kor  kezdődően meg tudjuk nézni. (Így jártunk jó egy évvel ezelőtt a Thacher filmmel is, a Vasladyvel.).

Még kicsit be kellett adnom, hogy nem elég, hogy énekelnek az egész film alatt, ezt bizony "óvasni" kell, amit J. különösen nem szeret. De jó ember, hát nem állt ellen.

Aztán lőn és elmentünk az Alba Plazába mozizni és őgyelegni egyet. No, mit kerteljek, húzom eléggé, mert friss, és mert -bár tetszett-, mégis vannak bennem vegyes érzések.

Amit előrebocsájtok, a jobb nekikészülés érdekében: Victor Hugó a romantika irányzatának írója, mint ahogyan nálunk Jókai Mór is volt.  Azok a nagy ívű érzelmek, hősies cselekedetek, amik abban a korban  ilyen regényeket olvasva könnyen megérthetőek és elképzelhetőek voltak, a mai kor emberétől már igen távol állnak. Ennek a stílusjegynek minden jellemzőjét a film magán viseli. Az éles ellentéteket, a jó nagyon jó, a rossz javíthatatlanul az, szóval nincsen ebben a filmben semmi szürke, semmi megalkuvó. Ha ezt így elfogadjuk (és erre kicsit felkészülünk, amit én nem tettem meg), akkor biztosan elkerül az olyan érzés, hogy sziruposnak, vagy túl könnyesnek érezzünk elég sok jelenetet. Itt ezekből volt elég bőven, de hát senki nem mondta, hogy ez a film maga lesz a móka és a kacagás. (Mi is a címe??)

Próbáltam felidézni a nagyon régen látott francia filmet, a fekete-fehéret, amelyben Jean Gabin volt a főszereplő. Gondoltam, hogy nem sok köze lesz ahhoz a filmhez és jó is, hiszen azóta vagy 40 év eltelt. (1958-ban készült az a film, bocsi, több, mint 50, fél évszázad!)

Nos, ott máshogyan nézett ki az öreg Jean Valjan, és Javert is keveset tépelődött, megmaradt ősgonosznak.

Ami vitán felüli, az a színészek kiválasztása, az ő játékuk minősége, hogy ilyen csúnyán fogalmazzak. Azokat a szélsőséges érzelmeket a teljes szívükkel élték át, adták át, szinte szájtátva bámultam. (Jó volt a rendező, Tom Hooper: A király beszéde), mert könnyen lehetett volna ebből egy giccsparádé. 

Ami végül is mégis zavart kissé a filmben: az örökös éneklés. Nem találtam ebben annyi dallamot, ami indokolta volna, hogy végig. operaszerűen menjen a film. Talán jobb egyensúlyt lehetett volna (számomra) létrehozni, egy amolyan My fair lady-féle módon, ahol prózában megy a film, de bőven van módjuk a szereplőknek a fajsúlyosabb jelenetekben dalolni is. (A zene, amúgy is mindig érzelmesebbé teszi a jelenetet.)

Örülök neki, hogy láttam, érdemes arra, hogy megnézzétek, ha tudjátok. A film végig ragaszkodik az eredeti történethez  nem visz bennünket modernizált mellékutcákba. Nagyon jól megcsinált munka, és hosszúsága ellenére nem unatkoztam alatta.

Akit érdekel, itt a hivatalos kritikák egyike:

(Hugh Jackman Oscarra jelölve az alakításáért, a Golden Globot már megkapta érte.)

Tovább »

Népmese a javából

Van egy magyar népmese, a napokban sokszor eszembe jutott. Többféle címen "fut", az egyik legismertebb: "Az már nem igaz". Arról szól röviden, hogy a próba szerint olyant kell hazudni a királynak, amire nem fogja azt mondani, hogy "elhiszem fiam". Sok próbálkozás után a nagybecsű mondat valami olyasmi volt, hogy "aztán nagyapám megtette felséged öregapját kanásznak...." Erre persze jött a "Hazudsz, akasztóf...!" -ára való ugye, és itt vége is lett a próbáknak, nyerés a vége, mese végén minden jó.

Hát szóval nem is tudom, mindenki ilyen bávatag kies hazánkban, vagy miről is beszélnek már napok óta, de nem értem az egészet. Győzelmi mámor a választási regisztráció eltörlése fölött, nagyívű beszédek arról, hogy lám, a fékek és ellensúlyok rendszeréből legalább egy kis inga még dolgozik, tehát valami demokráciánk megmaradt és általában vivát, hurrá!!

Én pedig itt hüledezek a konyhában a mosatlan edényeim fölött, és azon mélázom, hogy most mindenki hülye, vagy mégis én vagyok az?!!! Nem hiszek én a Fidesz-fiúknak semmit sem, olyan mélyen romlottak, hogy amihez érnek lepusztul. Ez vonatkozik mindazokra, akiknek valaha kapcsolata volt velük, és tudjuk, hogy Ádernek volt, és azt is, hogy az alkotmánybírák jó része milyen köpönyegből bújt elő. Szóval csöppet sem gondolom, hogy megtértek volna, vagy józan jogász eszükre hallgattak volna.

Nem, nem. A fiúk most röhögnek hátul a csapszékben, és egymás hátát veregetik, milyen frankón eldobták ezt a választási regisztrációt, amelyik már túl forró volt nekik is. Nem tudták kézben tartani, megmagyarázni, indokolni, kezdett a külföldi vélemény is erősödni, hát kapott Áder egy súgást. Az alkotmánybírák pedig egy zöld jelzést. Ennyi.  Most pedig komoly emberek hosszú elemzésekbe bonyolódnak az egész fölött és hogy ez milyen vereség a Fidesz számára. Vicces. Bokros Lajos viszont ezt tökéletesen levezette tegnap, láttam és tapsikoltam is neki. Mindig tudtam, hogy az egyik legnehezebb ember, akit szinte lehetetlen megvezetni.

Nos, azért én már mégis maradnék a népmeséknél, ott a végén legalább megnyugtatóan rendeződik a bonyodalom. Talán kiderül, hogy a "kiráj" milyen hülye, és a legkisebb legény (aki momentán azért itt nem szegény!!), lefricskázza mozgékony orráról az odanőtt közkolbászt.

Tovább »

Csak úgy megy az idő...

Naponta írhatnék, aztán mégsem teszem. Felhorkanok, mérgelődök, kiszúrom a hülyeségeket, átlátok a hazugságokon. De tán azért érdektelen már, mert annyira tömegével vannak jelen, hogy mire egyet nyelvemre vennék, már 3 másik lohol a nyomában. Ezzel így kérem én nem tudok lépést tartani. Egyébként pedig egyedül vagyok hozzá, míg az említett hazugsággyárosok tucatjával villognak hazánk meggyötört egén. (vagy hol.)

Marad a jó hazai, mert azért ehhez mi tagadás én is hozzájárulok, egyre vehemensebben.  Először is, van egy aranyos alig 1 éves kutyám, Iván. Ma elviszem chipet beültetni, mert kötelező lesz jövőre. Azaz alig pár nap múlva. Azért duzzogok kicsit, mert bár jó húsban van, a nálunk ünneplő gyerekeimnek kikezdte az autóját. Szó, ami szó, kinézte magának, mit és hol lehet leharapdálni belőlük némi kiálló részeket. Azért ez egy Saabnál már zúzós, mert Juciék matuzsálemi Wolksvagenjével alig tudott mit kezdeni. A vonóhorgot takaró tok azért repült onnan is szétrágva.

Hát persze a vége az lett, hogy 2 napig lógott a kötél végén, de nem hiszem, hogy ez a mérges kiabálás ellenére beíródott volna a tudatába.  Most olyan, mint a zsírban a piros 7-es, egyszerűen mindent visz. Papucsot, sálat, szőnyeget, amit meg tud ragadni, már fut is el vele.  Hát remélem, mielőtt szétrágja a ház oldalát, előbújik a jobbik esze is.

Tegnap aztán engem sem az eszemért szerettek volna meg elsőre, az tuti. Igaz, bankban voltam, fáradt voltam és figyelmetlen. Miután tisztáztam az információban  hogy mikor indul a buszom hazafelé, nagy nyugalommal felszálltam egy másik buszra, ami szintén ugyanakkor indult, de hát persze nem haza, csak felé. Merthogy elröpített Várpalotára a kezemben szorongatott 2 kg-os tarjával és 5 pár juhbeles virslivel együtt. Kicsit csálén is állt a szám, amikor elmentünk a bekanyarodás helyett a benzinkút mellett, de akkor már nem volt mit tennem. Még jó, hogy 15 perc múlva indultunk is visszafelé, igaz, be kellett gyalogolnom a "nyócasról" a faluba.

Hát ekkor kifejezetten konflislónak éreztem magam, szerintem egy hajszállal sem voltam több, legalább most nem.

Gyanítom, ilyenek még megesnek velem és a kutyámmal, remélem hamar hozzám fog idősödni, egyelőre még sokkal több az energiája, mint amit simán kezelni tudnék. De lassan az elsősökkel is így vagyok, a leglényegesebb meglátásom velük kapcsolatban, hogy túl sokat mozognak.  De azért a duracell-unokámmal nincsen gond, egyedüliként még ezt simán tudom bírni és élvezni.

Hát ilyenek vannak így az év vége táján. BUÉK mindenkinek, aki idetalált, a jövő évet nézve maradjunk talán a bizonytalan vállvonogatásnál.

Tovább »

Ügy lezárva

Mintegy varázsszóként hajtogatják politikusaink a mantrát minden olyan esetben, amikor némi kellemetlenség adódik, hajszál a levesben, szálka a köröm alatt, folt a nyakkendőn. Hirten 3 eset is eszembe jut, amikor ezekkel a kifejezésekkel vették (volna) élét, jogosultságát további vitáknak. A Schmidt dolgozattal kapcsolatban Orbán eléggé hamar lezártnak tekintette, aztán mégsem záródott, mint félrecsavart kupak alól, további szivárgás mosta el az elnököt.

A Semjén dolgozat egy halovány utánzat, szinte érdektelen, legyintünk rá, egyszer már a szociknál is előkaparhatnának egy lezárt szakdolgozati ügyet. Bár azon elgondolkodtam, hogy lehet egy szakdolgozatnak 2 variánsa, valahogy mélyen nem értem, létezett volna lehetőség arra, hogy ha A bukik, legyen egy módosított B dolgozat?  Emlékeim szerint ilyen, mint lehetőség, említésre sem került. (Vagy hijányoztam, aluttam, esetleg moziba mentem??)

A fentiek kisded játszadozásnak tűnnek a legújabb "lezárt ügy"--höz képest. A jobbikos képviselő nevét nem említem, még utóbb megjegyezzük, amitől óvakodnék.   A zsidózás újszerű ötlete, hogy saját padsoraikból űzzék a gonoszt, de pontosan tudván ki a beférkőzött,  olyan háborodott gondolkodásra vall, amit nem vagyok képes megfelelő jelzőkkel illetni.

De nem mond le, sőt bocsánatot kér, mert nem úgy gondolta, hanem kicsit máshogy. Imádom a bocsánatkéréseket, ja, és ő is lezártnak tekinti az ügyet.

Hát, ami elhangzott, az elhangzott, ország-világ előtt, rögzítette kamera, rágódik rajta a média. S ez baj.  Ugyanis van nekünk valami törvényünk, ami a kirekesztés, a szándékolt gyűlöletkeltés ellen szólna. Nem azt mondom, hogy bilincsben, de házelnökként azonnal kivezettettem volna, aztán protestáljon, ahol akar.

Nem a házelnök, vagy alelnök feladata sárga csillagot tűzni a zakójára, és ne jelképeskedjünk kérem akkor, amikor a nemzeti szocializmus már régen nem a kertek alatt oson. Nincs mese, a helyszínen, a T. Házban kell agyonverni, ordas eszméivel együtt. Én addig nem tekintem lezártnak az "ügyet", amíg ez meg nem történik.

Tovább »

Tovább »

Tovább »

30 év után

Csak ajánlani tudom, hogy bizony nem elég egy könyvet egyszer elolvasni. Tudom, hogy megtesszük, vannak kedvenc darabok és örökké olvashatóak. S nem is azokra a műfajokra gondolok, amelyek viszonylag objektívebbek, egy útleíráson nagy állásfoglalás szükségtelen.

A napokban újra elolvastam Merle könyvét a Mesterségem a halál címűt, ami huszonéves koromban is tetszett, és talán ezért is vettem újra a kezembe, mert igen mély nyomokat hagyott.

Érdekes egyébként, hogy nagyon régen olvasott könyveknek legtöbbször a hangulatára emlékezem, az érzelmekre, amiket kiváltott. Nem mondom azt, hogy a cselekményből semmi nem maradt meg, de annyi ritkán, hogy hű leírást adjak a tömör  pár mondatos helyett.

Nos annyi az újszerű élmény, nem is tudom hol kezdjem. Elsősorban nem is emlékeztem arra, hogy 1913-tól milyen részletességgel tárgyalja Rudolf Lang fiatal korát, a körülményeket, a családi légkört. Azt hiszem, ez akkor engem nem nagyon érdekelhetett, mert talán untam is. Most szörnyülködtem és nagyon is be tudtam azonosítani a karaktereket és szinte éreztem az ebből fakadó jövő riasztó közeledését. 

Arra sem emlékeztem, milyen volt ez a fiatal, amikor 16 évesen elszökött az első világháborúba és milyen lesújtó állapotok között kínlódott a civil ürességben, megszakítva minden kapcsolatot családjával, volt ismerőseivel.

Egyébként is végigvonul a könyvön, hogy érzelmekre nem nagyon volt lehetősége, az apai "nevelés" ezt végérvényesen  sikerrel kiirtotta belőle, ott  érezte otthon magát, ahol volt valami kaszárnyaszerű. Ilyen volt például az 5 év börtön is, amit SA tagjaként gyilkosságért kapott. (Elintézték a formálódó náci párt ellen ágáló szomszéd falu kovácsát.)

Nem írom le a cselekményt, de a legjobban a párbeszédes részeit élveztem a könyvnek, akkor, amikor Lang beszélt. Bárkivel, de különösen feljebbvalóival. Szikár, csupán logikus, az érvelésekben semmilyen érzelem nyomokban sincsen. Éppen ezért nagyon alapos,  kínosan pontos és precíz. (Merle végigolvasta a Lengyelországban lefolytatott per anyagait, így hitelesnek kell tekinteni.)

Csak részletek:
" A tanuk közül néhány olyan sületlenségeket adott elő, hogy nemegyszer kijöttem a sodromból. Így például valamelyik azt állította, hogy látta, amikor megütöttem egy Kápót. Próbáltam megmagyarázni a bíróságnak, hogy ha olyan szörnyeteg volnék is, mint ahogy némelyik tanú állítja, akkor sem tehettem volna ilyesmit: tiszti méltóságomon alulinak tartottam volna."

"Egy másik tanú kijelentette  hogy látta, amikor számos golyó általi halálra ítélt fogolynak megadtam a kegyelemlövést. Ismét megmagyaráztam, hogy ez a vád teljességgel légből kapott. Az SS-kivégzőosztag parancsnokának hatáskörébe tartozott a kegyelemlövést megadni, nem pedig a tábor vezetőjének. A táborparancsnoknak joga volt hozzá, hogy a kivégzéseken részt vegyen, de ahhoz nem, hogy maga is lőjön a halálraítéltekre. A szolgálati szabályzat ezt szigorúan megtiltotta."

Fiatalon olvasva nem "jött át" ennek az embernek úgy a jelleme, az ebből következő események logikája ahogyan most és az, hogy ezt most tökéletesen értettem, sőt megértettem. Sosem úgy szörnyeteg egy ember, hogy önmagában szemlélve ő az ős-gonosz.  A neveltetése, a kialakulása, a szűkebb és tágabb környezete, az a körülvevő társadalom és körülmény legalább annyira meghatározó. Rudolf Lang egy precíz elme, egy hihetetlenül alapos szervező, bármilyen munkát képes elvégezni, azt is, ami másokat térdre kényszeríti, és ebben éppen az az érzelmek nélküli látásmód segíti. Nem gonoszságából válik szörnyűségessé, hanem mert hiányzik belőle az emberségesség alapösszetevője, az emóció.

Sajnálatosan összevetettem a regény által kiváltott gondolataimat a mai valóságunkkal. Nem tettem jól. A náci haláltábor vezetőjére nem tudtam ráhúzni a szándékos rosszindulat, a hazugság ruháját, egy pillanatig sem.

Erre egy újabb részlet:

"S következett a tanúk végeláthatatlan sora. Csodálkozva tapasztaltam, hogy mennyi embert idéztek meg, és fáradtságot nem kímélve, Európa minden zugából idecsődítették őket. Jelenlétüket teljesen feleslegesnek találtam, hisz úgysem tagadtam a tényeket. Véleményem szerint ez nem volt egyéb oktalan idő- és pénzpocsékolásnál. Ahogy ezt végiggondoltam, megerősödtem abban a hitemben,  hogy a szlávokból sohasem válhatik Herrenvolk."

Üdítő volt a könyv egyes szám első személyben való elbeszélése is. Ma nincsen olyan politikus, aki ezt megtenné. Ügyesen bujkálnak a többesszámban, és nemhogy pontatlanok, hazugok, de rémesen sokat mondanak a semmiről.
Merő egy tragédia, hogy elolvasok egy könyvet, és rémes párhuzamokra ragadtatom magam. Voltaképpen 2 és fél millió zsidó ember, nő, férfi, gyermek halála szárad a lelkén.

"Mindazért, ami Auschwitzban történt -mondtam-, egyedül én vagyok a felelős. A beosztottjaim semmiről nem tehetnek. -Megtoldottam:-Csupán a vád néhány, a személyemet illető ténykérdését szeretném helyesbíteni."

Egyébként ez az ember nem akart sosem embereket irtani. A zsidókról kialakult ellenszenve már gyerekkorában adott volt, apja a WC ajtajára belülről egy zsidó képet rakott. De ettől még ő nyugodtan maradhatott volna gazdálkodó és kiváló lótenyésztő, ha nem jönnek az ismert események. Mi több, Himmler elfutott, benyelte a ciános kapszulát, noha ő volt az "ötletgazda", egyben legfőbb megbízó és ellenőr is.

Hát mit is mondjak ezekre a mai pancserokra, nem tudom. Ők valóban kézzelfoghatóan nem gyilkolnak, nem irtanak ki milliókat, ezért aztán nem nevezzük őket szörnyetegnek sem. Csak most már el kell olvasnom az Orbánról írott könyvet is, mert különben őt annyira sem fogom érteni, mint Rudolf Langot.

Tovább »

Remekek

Az egyik Orbán Úr nyilatkozata arra, amikor a riporter a felsőoktatás okán megkérdezte, hogy lánya vajon tandíjmentes lesz-e. Mosolyogva  jegyezte meg: "győztünk"

Annyi esze sincs, mint egy-egy tyúknak! (Nem részletezem, milyen kínos egy miniszterelnöknek bevallani, hogy tandíjmentes lesz a gyereke. De még humort csinálni belőle!!) Nagyon gáz!!

A másik, amikor a jog már régen hülyeségeken vitázik az alap-probléma helyett: azaz, elszökött-e az ír gázoló, amikor óvadék ellenében kiengedték, vagy nem. Hivatkoznak jobbról és balról mindenféle saját és eus szabályozásokra. De azt senki nem vitatja, hogy a két kisgyereket elütötte, és ők meghaltak. Akkor most miért nem ül??

Tovább »

Meccslabda a határon

Most már valóságosan is csattognak a hátunkon, ha nem is a korbáccsal, de  ütésekkel, legyen az labda akár. Pedig eléggé sokáig igyekeztem távolabbról szemlélni a menetet, noha érintettként nyilvánvaló volt, hogy csak egy ideig lehetek ennyire "úri".

 Hoffmann Rózsa lassan Selmeczi magaslatokon küzd a mindig és újólag beállt hazugságokkal, és furcsállom, hogy nem képes otthagyni az egész cirkuszt. Nagyon magas lehet az ingerküszöbe, már ami a szükséges pénzeket illeti, szóval bizony mindennek ára van, mint tudjuk is.

A héten például 3-szor értem haza 6 után, mindezt egy 26 fős 1. osztály mellett, szóval hullaság a köbön. Mindezt azért, hogy pár fiókban tartott dokumentumot decemberre módosítsunk. Azon túl, hogy nagyon unom, nem is érdekel, hiszen eleve 4 évenként megcsináljuk lassan 20 éve. Már emlegettem, hogy van a variációból kb. 6 féle, lassan elég, ha bármelyiket előhúzzuk. 

Nem részletezem, de eddig csak a felfordulást érzékeltem és azt, hogy sem mi, sem az önkormányzatok nem tudnak semmilyen biztos, korrektül kidolgozott, megfelelő hátterű intézkedésekről. Az pedig a kedvenc szlogenem, hogy mint a mantrát mormolják, hogy ebből sem a szülő, sem a gyerek nem fog megérezni semmit.

No akkor tessenek figyelni! Meg fogják érezni! Magam teszek róla elsőként.

Tovább »

Moon River

Miközben egyre keletebbre kacsintgató vezérünket ovációzzák Grúziában (nyugatabbra azt hiszem, már sehol nem jegyzik), még a szomorú hír is jobban esik. Pedig hát szomorú végül, hogy elhunyt Andy Williams, aki a hírek szerint olyan nagyszerű előadója volt a címben említett dalnak.

Meghallgattam, és valóban szépen elénekli, de nem csal könnyeket a szemembe, mint ahogyan Streisand és mások sem.

http://www.youtube.com/watch?v=flm4xcOyiCo&feature=player_embedded&ytsession=Lbbnoul9ooFfkWw21MnR00biryESz3mpJOhksz10_2xJqAwU1doSrY-XxcBInj-dGRkL38GF2l31O8KmXTiOWongaiSzdGJH8-trp1ZRniUeSppgl5iZM4JHpUL-plqfHaeIj25VbA

Bocs, de a beágyazás nem ment. Visszatérve  a dalra, meg kell mondanom, évek óta nagy kedvencem és akárkivel hallottam eddig, nem múlta felül azt az egyszerű, kicsit fátyolos, de természetes éneket, amit Audrey Hepburn adott elő a filmben.  (Álom luxuskivitelben, nekem jobban tetszik a Reggeli Tiffanynál).

http://www.youtube.com/watch?v=xNcZx2G9ifw

Ha már, akkor énekelje el másik kedvenc betétdalomat, ami az Összeesküvés elmélet c. filmben hangzik el többször a "félbolond" Mel Gibson közreműködésével.

http://www.youtube.com/watch?v=NHWcvHYDmkY&feature=related

De nagyon sok népszerű dalt énekelt, állíthatom, az egész világon megfordult a dalaival.

Ami most következik, a gyerekkoromba visz vissza és bizony lehet is, hiszen 1927 -ben született  mire én megszülettem, már javában karrierje csúcsán volt.

http://www.youtube.com/watch?v=fmUeHIF9gAI&feature=relmfu

Nem sorolom, sajnálkozom. Eltűnt megint egy hang a múltból, és bár már régen nem állt a mikrofonok elé, most már őt is csupán így hallhatjuk immár.

Újabb kedvenc zeném  Julie Andrews dala a muzsika hangja c. musicalból. Mindig megnézem karácsony táján:

http://www.youtube.com/watch?v=1SquVGBuTBY&feature=relmfu

S befejezésül akkor mint Don Quijote énekeljen csak a szélmalmokról és a harcról bár nekem erről most már mindig az üveges tekintetű Peter O'Toole jelenik meg, amint Csápol az Dulcineája (alias Sophia Loren) felé.

http://www.youtube.com/watch?v=yaN8jxAFtDY&feature=related

Az álmot, mit nem láttak még, és győzni, hol nem győztek még. A bánatot eltűrni némán, s elérni a távoli célt. (Cervantes) 

Tovább »

Ujjé, a ligetben nagyszerű!!!

De én most mégis másokat küldenék csurifészket keresni, asszem (!!). Igaz, sokat kutakodhattam magam is gyerekkoromban, amikor éppen nem adtam a normálisat,  így joggal vehettem többször is  mindenféle liget felé az irányt. De futva ám. (Egyik lábad itt....) Az  ideillő szólások mindegyikét  családom tagjai velem együtt fújják.  Azt hiszem, az oktatásért felelős tótumfaktumok kevésbé.  (Hiába, velük nem vagyunk rokonok.)

Amikor még javában boldogítottam a fonói összevont osztályt, már akkor zengedezték ezt a 8 gyerekes témát, de nem nagyon sikerült realizálni, mert pénz az nem volt hozzá.

Ma hallottam a rádióban, ismét leszen ott óvoda, iskola, ahol legalább 8 gyermek szülője kéri és biztosítva lesz ez a minimális létszám legkevesebb 3 évig. Most akkor nem értem: hülye vagyok, vagy hüje vagyok??

Éppen az egymást érő kormányok voltak azok, akik hol kevésbé, hol erőteljesebben, de kívánták az oktatás biztonságát, a hatékonyságot, most éppen az egyöntetűséget. (Ön egy tetű?)

De jól van, hát számoljunk, talán egy kis óvodával:

Mondjuk, van épület, mert régen volt is óvoda, azaz ne építkezzünk. Legfeljebb felújítunk, mert a mostani EU-s követelmények másak már. Ne is főzzünk, csak hozassuk az ebédet autóval a szomszéd falu konyhájáról naponta, erre elég egy melegítő konyha és a többfázisú mosogatás, boyler, megfelelő melegítőtálcák (2db). Villanytűzhely a leves melegítésére, és egy kamra a tárolásra, hűtőszekrény a reggeli és uzsi tárolására.  Mondjuk, a dajka néni lesz az ebédes is és ő takarít is, mert akkor így egész állása van.

De ez lehet, hogy nem lehetséges, akkor külön 4 órás takarítónő kell. Az óvónéni is kell,  méghozzá 2, tehát legkevesebb 4 ember, 3 és fél személyi bérrel, közalkalmazottként.

Persze lehet, valami privát óvoda is, magántulajdonban, mondjuk a bérek akkor másak, de az ÁNTSZ, a Tűzoltóság, az Eon és mindenféle egyéb szervezet előírásai és követelményei nem.

Udvar is kell, azt karban tartani, füvet nyírni, csomó cuccot megszerelni, az önkormányzat karbantartóembere megteszi itt is a dolgát.

Kell villany, vízdíj, elektromosság, hulladékszállítás, fűtés, álló eszközök (berendezés, asztalok, székek, szőnyegek, fektetők, öltöző-vetkőző polcok), kis méretű WC-k és mosdók, óvónéninek és felnőtteknek külön. Játékok, fejlesztő eszközök, külön szoba, ahol terápiás fejlesztés folyhat, utazó logopédussal, gyógypedagógussal, gyógytornásszal, vagy ha nem, mindezekre a szülőknek kell utaztatniuk az ovisaikat.

Ennek az óvodának egy közeli nagyobb óvodához kell tartoznia, tagintézményként,  vagy ha nem, a vezető óvónő egyben saját feljebbvalója is lesz. Jutalomosztáskor (úgysincs) azért ez jó dolog.

Hát nem folytatom az egészet, ki-ki számolja át megnyálazva kérges tenyerét, hogy ennek a fenntartása ugyan mennyiben is fájna egy-egy már most halódó önkormányzatnak, akiktől, ha jól hallottam, a jövő évben megint tetemes milliárdokat vonnak el.

Szóval elég nagy arc (pofa??) kell ahhoz, hogy itt a rádióban könnyedén és elegánsan jól hangzó bejelentéseket tegyünk, ezzel feltüzelve jó szándékú szülőket, akiknek erről nem feltétlenül kell pontos ismeretekkel rendelkezniük.

Szerintem 2 hét múlva erre már odafönt sem fognak emlékezni, pláne, ha megkérdezik, hogy ugyan mivel is támogatná az ötletelés kiagyalója a megvalósításban a falusi önkormányzatokat. (Mecsoda öngóóól!)

Na és a családi szólás: 

"Ha nekem ennyi eszem lenne, elmennék a ligetbe csurifészket keresni!!! (Mondom: én sokszor voltam elmenőben...)

Tovább »

Wytézzypuszi...

Ha nem velem történik, nem hiszem el. Élőben találkoztam egy 71 éves vitézzel, roppant büszke volt rá, amit meg is értek, ha ez neki fontos. Már az apja is az volt, elmondása szerint, így hát kellően csodáltam volna, ha annyira lényeges lenne nekem ez a fajta titulus. No, de miért is találkoztam Vitéz Kajári Gézával?  Hehe, hát fát fuvarozott nekem, lévén egy Skoda billencse és hát nyugdíjasként ezzel kiegészít. Kár, hogy nem kérdeztem meg, milyen minőségben telt az élete úgy foglalkozásilag, de sajna először azt sem igen értettem, miért is tartozna rám az ő vitézsége.  

Szóval ezzel hamarost letámadott és nézette velem az arcát, profilját, gondosan szabott hetyke bajuszát. Profán módon nekem elsősorban a másnapi billencs fán járt az eszem, és nem figyeltem kellően az előadott témára, miszerint ő megismeri az "emberfajtákat", a magyarokat és azokat is akik nem azok. Noha tudom, hogy vannak közöttünk keveredésünkből fakadóan olyanok, kik megejtő ázsiai arcberendezéssel révednek vissza, vagy a kunokra jellemző sötét és metszett szemekkel, mi több, nagyon jól felismerhetőek sokakon az izraelita vonások, én ezeken mindig csak nézegelődtem, és sokszor elgondolkodtam, milyen jó múltunk is volt, legalábbis ebből a szempontból.

Partnere nem akarván lenni a vitéznek, inkább adtam a tudatlant, hogy én ugyan nem figyeltem meg, kifélék a körülöttem élők, nem is süthetek rájuk semmit, nem kenyerem az ebbéli szakértelem. (Csak halkan teszem hozzá, hogy a vitézek helyett jobban érdekeltek a hétköznapi hősök, akik csak egyszerűen megtették a nagyszerű mindennapjaikat).

No, de jött ma a vitéz és hozta a fát. Addig azért utánanéztem, a legénységi állományban volt ilyen nevű, bár az sárszentmihályi legény volt, az én fuvarosom nemesvámosi. Minden megeshet, erre azért nem tértem ki.

Letudtuk a teendőket, és mert volt egy lélegzetelállító momentum, a 9 tonnás jármű nekiindult és ki akart gurulni az udvarból az utcára, hát megemelkedett a vérnyomásom. Nagyon respektáltam, ahogy ennyi idősen (egyébként szálfaegyenes, remek tartású ember), utánalódult, felugrott, kinyitotta az ajtót, és a járda szélén megállította.

És hát aztán a fizetés után, borravalóként, én ugyan kis pénzt adtam, de meg lett fejelve, egy tisztelettel elkért puszival.

Nem vagyok egy csókos fazon, de úgy véltem, hát ami jár, az jár, és különben is, innen már azonnal elhittem, nem egyszerű fuvarossal van dolgom. Katonaemberre vallott a gyorsasága és határozottsága.

Most aztán csóválhatom a fejem kuncogva, mit kellett megérnem, de régen is kértek tőlem bármilyen ártatlan puszit is. 

Hát akkor holnap már emeltebb fejjel megyek a suliba, ezt csinálja utánam más nagyanyó, J. pedig előre látom, majd csóválja a fejét, és kijelenti, Kajári vitéz fuvaros többet akkor vitézkedik itt, ha ő is idehaza lesz.

Tovább »