A vége...

Elfelejtettem még szólni a kedd délelőtti kiruccanásunkról a város szélén (??) lévő parkba. Szép napos idő volt, minden zöld, de fújt a szél erősen. Ennek ellenére, jó pár csoportot láttunk, akik magától értetődő természetességgel ücsörögtek, mint egy pikniken. Voltak babakocsis csoportok, ahol anyukák között kúsztak-másztak a bébik, aztán valami kisebb óvodás csoport, és persze futók, gyaloglók, sétálók, kutyások, szóval mindenféle népség. Köztük mi is.

Andris elmondta, hogy itt eregettek sárkányt Andorral, meg ha nem fúj a szél itt jól lehet drónozni. Valóban nagy terület volt.

Álltak a nagy füves semmi közepén.

 Voltak itt mindenféle jellegzetes házak, amilyeneket eddig csak itt láttam. Szóval eléggé jellegzetesek.

Először azt hittem, itt senki nem lakik, de hát voltak  autók az udvarokban. Amolyan társasház-félék ezek, gyanítottuk, hogy bérházak, nem sajátok. A függönyöket pedig jórészt hanyagolták, gondolom ilyen speciális ablakokra, hacsak nem saját a lakás, egy bérlő sem szívesen áldozna ezer fontokat.

  Itt pedig találtunk egy nagymama házikót. Már van egy kedvencünk Friesendorfban is, hát most lett egy Bristolban is.

Nem semmi díszítés a párkány alatt.

Említést érdemel még a Clifton függőhíd, ami Bristol egyik kiválósága. Nem mentünk át rajta egyszer sem, viszont alatta többször is, módomban állt megcsodálni alulról, milyen magasságban ível át. Ezek nem az én képeim, noha lefotóztam én is a hidat többször is, ezek jobbak.

A Clifton Bridge az Avon folyón ível át. Nagyon bámulatos ez a folyó itt Bristolban. Hatással van rá a Bristoli csatorna méretes ár-apály ingadozása.  Ennek megfelelően láttuk a folyót szépen hömpölyögni és szinte szárazon a medret is. Nem lehet lemenni a folyó partjára, úgy értem, hogy esetleg belelógatni a lábat, mert nem kavicsos a széle, hanem földes és akár a "helyén" van a folyó, akár nem, térdig cuppannánk a sárba. Jó esetben!

Egyébként nem szép a folyó, merő egy sár, úgyhogy az Avon, mint kozmetikai márka, ezáltal kissé esett a szememben. Azt hiszem, túl misztifikáltam ezt a híres-neves folyót.

Ezek után már valóban nem volt más, mint kelletlenül belátni, hogy Anglia véget ért számunkra, és el kell köszönnünk a gyerekektől és a kis vikingtől is, akivel nagyon meg voltunk elégedve.

 Szép napos időben pát intettünk a belső udvarnak és felcihelődtünk.

Évi Danit eteti a kocsiban, a fiúk még beszélgettek kicsit a "behajózás" előtt. Én pedig ténferegtem és fotózgattam.

 Fentről jól kirajzolódott a Bristoli csatorna, vagy fjord, mindegy, szóval nem találkoztunk az Atlanti óceánnal, mert az nem Bristolban lakott.

Fapadosan, kicsit szűken, de ennél gyorsabban nem létezik ki-, és hazaérkezni. S milyen jó, hogy repülhettünk.

Repülőgépen még az is látszik, hogy gömbölyű a Föld

.

 Mivel azért hamar beértünk a sötétbe, elfoglaltuk magunkat. Én Mr. Herriott orvoslásait olvasgattam, Józsi pedig szokásos módon kártyázgatott. S pontosan érkeztünk Budapestre.

Tovább »

A HAJÓ

Hát akkor ismét nekirugaszkodom és előcsalom emlékeimből és a kukából a véletlenül lesöpört posztot.

Ott kezdődött, hogy az Asdás vásárlás és a Collins-templom után hazatértünk és megebédeltünk. De lehet, hogy a hajó után ettünk, már összefolyik a délelőtt és a délután. Viszont nem ez a lényeg, hanem a kaja. Pedig hitemre mondom, úgy tele voltunk már tömve, mint két tojó kacsa, mert Andris hol etetett, hol itatott bennünket, totál önszorgalomból.

S ezt azért taglalom ennyire részletesen, mert itt kell elmondanom, hogy nagyon bejött nekem ez az angol módi, ahogyan a húsokkal bánnak. 

Nem tépik magukat ezerrel és rafinált fűszerezésekkel, viszont van pár irtóra jó szószuk, amivel folyton-folyvást leöntik és az valami mennyei cucc. Többféle ízesítéssel lehet ilyent tenni (még a pizzánál is), és rá is fogok keresni erre a fűszerre, vagy szólok, hozzanak nyáron pár üveggel, ha nem tudnám előbányászni. Létezik egyébként porítva is.

 Nekem a marhasúsos Gravy ízlett leginkább, a farmon is olyannal locsolgattam a sült oldalast.

Szóval jó mindenféle húshoz, és ebből kifolyólag, náluk nem is ettem olyan húst, amire azt mondtam volna, hogy száraz.

Szóval ennyi kitérő után elmentünk cakk-pakk, Danistól Bristol régi hajókikötőjébe, ahol egykor rakodták a tengerjáró hajókat és amit mára már csak turistalátványosságként "üzemeltetnek", mivel konténeres mai nagy hajó orra sem férne tán ide.

A felső képen szemben a szürke épület korabeli rakparthoz tartozó fogadó, átrakó, fene tudja milyen hivatalos épület volt. Azért az mindig furcsa nekem (és bár nem jártam Londonban, de láttam ott is a képeken), hogy a régi épületek mellé simán odapöttyentik a mindenféle üveges új házakat.

S amiért idejöttünk végül: a hajó!! SS Great Britain!  Érdemes elolvasni róla az információkat, mert Andris és Papa hüledezve jöttek le róla, miután már Dani nem bírta a további sétafikálást a rakparton.

 Hat árbocos és úgy állították ki, hogy száraz dokkban van, de üveggel vették körül, így olyan, mintha vízen lenne. Ez nem az én képem, de innen jól látszik. A fiúk belátták, erre egy egész napot kell szánni, de lehet, mert még 2 étterem is van benne. Alig tudták bevonszolni ebbe a kikötőbe, már nem is emlékszem, vagy fél évig vontatták, mert elsüllyedt, és úgy emelték ki. Annyi tengeri mérföldet tett, hogy 33-szor megkerülhette volna a Földet. A többit olvassátok el, a linken, érdemes. 

Akkor még pár kép, amit ők lőttek a hajón:

  Lám-lám, kötél, amit nem ér át egy kézzel. Szép is lenne, ekkora hajóhoz kis zsinórokat hozzágondolni!!

Beállt a kocsi és kezdődhetett a ki-, vagy éppen a bepakolás, már ami az árút, vagy élelmiszert illeti.

A szárazdokk alján, Andris feje felett az üveg, AMI A CSAPADÉKTÓL, NEDVESSÉGTŐL LENNE HIVATOTT ELZÁRNI A HAJÓTESTET. AZÉRT A FIÚK TALÁLTAK ROZSDÁT, SŐT KISEBB LYUKAT IS.

Felteszem, eredetileg tán nem piros volt ez a lapátkerék, bár elismerem, így valóban nagyon látványos

A kiállított makett, gyönyörű hajó volt, az első gőzös, ami átszelte az óceánt.

  A hajó metszeti képe, lehet bogarászni rajta a fedélzeteket.

A Concord hajtóművet azért rakták ide, hogy összemérhető legyen a különbség a hajó 1000 lóerős óriási nagy motorja és ez a kis túlzással hónalj alatt elférő hajtómű, ami 70 ezer lóerőt produkált.

A belépő díja borsos 14 Font volt, névre szóló, viszont 1 évig bemehetsz vele, akárhányszor. Mivel ez a mi esetünkben nyilvánvalóan felesleges, így Andris és Évi nevére lettek kiállítva, remélem, ők majd Danival is megmásszák párszor ezt a szép hajót és közelebbi ismeretséget köthetnek vele.

Tovább »

Temetői tavasz

Tavaszi munkálatokat elkezdtük, ne legyenek már virág nélkül.

A műkő virágládákat azért  odaragasztottuk, speciálisan erre való ragasztóval. Remélem, senkinek nem lesz útjában ez a két láda.

Kicsit gyomlálni kellett, és kapott két virágot is. A mellette lévő sírt viszont (Fülöp Zsuzsiét), el fogja borítani a gaz, így befedetlenül.

A több éves földet ki kellett cserélni, mert már szinte csak homok volt, porzott.

Nem fotóztam le, de a mellette lévő Wittmann sírra ültettek tuját. Hát kíváncsi leszek, meddig lesz ott.  Ja..és én is dolgoztam, csak engem akkor nem fotóztak le. Így csak a szám jár.

Tovább »

PUFF!!

Megírtam a következő bejegyzést, összeválogatott képekkel, eléggé sok időmbe telt. Aztán egy címváltás miatt sikerült az egészet kitörölni!! Most akkor ellépek, mert igen dühös lettem...

Tovább »

Kedd, délelőtt

Ez is elkövetkezett, de milyen gyorsan. Reggeli után pakolászgattunk, Dani dajkálgatása, ami szerencsére minden nap megvolt, hosszabb, rövidebb ideig. Végtére is miatta utaztunk ekkorát, és nagyon megérte, mert nincs semmi szebb, mint egy egészséges, szép kis unoka. Ráadásként pedig látni a szülei örömét is. 

Délelőtt még elmentünk az Asdába, mert teákat szerettem volna hozni. Igazából az ilyen nagy áruházakban én már csak elveszni tudok, a szó mindenféle értelmében.

 S itt jegyzem meg, hogy végig, nagyon jól éreztem magam nem csak Andrisékkal, de úgy egyébként ezekkel az angol fazonokkal. Olyan ritka topis, lepusztult cuccokban képesek járni,
 hogy egyből rokonszenvessé váltak.

Nem láttam azt a vad törekvést az eleganciára, a valamilyen szoknya és hozzáillő felső kínos párosítgatására, megfelelő cipőkkel.

Abszolút és tökéletes érzéketlenséget mutattak az ilyesmik iránt, ebből következett, hogy itt nem éreztem magam szegény rokonnak, a csóresz megjelenésem miatt, mert hát itt aztán senki nem tűnt fel semmivel. Én még rossz beidegződésből eredően, ugyan észrevettem ezt, azt, de nem hinném, hogy egy fél éves itt tartózkodásom ezt a negatívumot ki nem mosná belőlem.

 Ez tök komoly volt, a szép piros masni is a zokniján oldalt, és nem valamiféle extra ünnepre ment, mert pulcsi és dzseki volt felsőként rajta.

Hazafelé tartva pedig megláttam egy olyan jellegzetes templomot, kicsit ugyan nagyobbat, mint amilyenek a falvakban szokásosak, de muszáj volt lefényképezni, hiszen erről ki más is juthatna eszembe, mint kedvenc regényhősünk: Colins tiszteletes.

 Jelzem, lehet, hogy itt már senkinek a szempillája sem rezdül a látványra, de én olyan templomban (még a legnagyobbakban sem) voltam, ahol fotocellás belső ajtók engedik be az áhítatra vágyókat.

Tovább »