2011. július 4.

Ki ölte meg Kennedyt?

Roppantul foglalkoztatott ez engem 1963-ban, és mert akkor éppen 9 éves voltam, hát nem is értettem, hogy ez a Warren, a bizottságával együtt, ha egyszer  igazi főbíró volt, miért jelentett 15 kötetben olyant, amit mindenki tudott és 2 hónappal később miféle 26 kötetes jelentést adott át, amit viszont senki nem ismerhetett meg, aki szimpla halandó. 75 évre titkosították és majd csak 2039-ben lehet kinyitni, és megtudni, hogy mit is derítettek ki. Persze tudom ma már, ez  arról szól, hogy aki igazi politikai főkolompos benne van, az már ekkor túlnyomórészt nem él. 
De élhetnek a gyerekei, rokonai, meg egyébként is, nem mindegy, kire hogyan gondolunk még a halála után sem. Ezért eleve nem is értem ezt a titkosítási ügyet, még ma sem, lehet, hogy azért mert éppen 9 éveseket tanítok és már le is ragadtam ezen a szinten?

Nem rosszabb ez a szint különben, mint a felnőtteké, azt meg egyenesen megkockáztatom, hogy a mai FIDESZESEK állapotánál  lényegesen jobb. A kongresszusuk totál érdektelen volt, mindenki hozta az elvárhatót, azt pedig idáig is tudtam, hogy Orbán végletesen képes nyeglén fogalmazni. "Kokit az unió fejére?" Mit ne mondjak, egy jobb tantestületi értekezleten nem használnék efféle ki- és beszólásokat, nem szeretem a jópofizást. A humort persze igen, és képes vagyok még a főnökömmel szemben is alkalmazni. Még jó, hogy ő is érti a viccet.

De azért hadd ragadjak le már megint ehhez a titkosítási dologhoz, mert most már minálunk is dívik. Amikor az első Fidesz kormány volt, nem figyeltem eléggé sajnos, de biztos, hogy volt titkosítás akkor is,  mert J. azóta mondogatja, hogy miért nem kérdezik meg a Fideszt, miért titkosított 70 évre anyagokat. Mindig legyintettem rá, mert J. rögeszméihez soroltam. Most pedig lám, 2089-ig nem fogjuk tudni, mi végre is lett itt 3 főember meghurcolva, őrizetbe véve, letartóztatva, és nem csak mi nem tudjuk, de Vadai Ágnes sem tudja, aki pedig annyira ott van, hogy még ő sem nyilatkozik arról, amit nem tudott meg.

Lassan olyan lesz az egész, mint Mel Gibson az Összeesküvés elméletben, hogy "Mit tudunk? Mi az, amit tudnunk kell?" Azt mondom, ez messze nem fair, sőt szaglik messziről, de borzasztó lesz, ha egyszer a Fidesz eltakarodik, évekig ganézzuk majd a hagyatékukat. 
Már előre dörzsölöm és pököm a tenyeremet, mert régóta bögyömben van ez az egész népszámlálás és kérdezősködés, de most már vérszemet kaptam, hogy lehet ilyent tenni, és tuti pár adatot titkosítok én is, mondjuk elegendő lesz 10 évre. Előre látom, nem fogják érteni a viccet, és nem igazság, hogy még a vicc is az én bőrömre megy majd.

Szerintem a dalszövegben leírt sejtelmes kezdés a nyugat állapotáról, ma már mosolyra derít minket. Nyugat! Piha! Tessenek idejönni, ha igazi bohóctréfákat akarnának látni. De ez nem vicc!!


2 megjegyzés:

  1. Ki lehet kerülni a népszámlálást, mert számítógépen is el lehet majd küldeni. :o) Én például beírom, hogy apám király és alkoholista a foglalkozására nézve, anyám meg prostituált vagy békávé ellenőr. :o)

    Ez a személyes adat titkosítás nem is rossz ötlet! :o)

    Viszont attól félek, hogy nem jön majd egy helyi Herkules kitakarítani a fideszes Augiász istállóját. Inkább a hegyibe ülnek és kukorékolnak majd... :o(

    VálaszTörlés
  2. Lesz még élet a Fidesz után?
    Aztán meg kiket is lehet elvárni itt takarítani? Ha te meg én, nem állunk neki pár idétlennel még...

    VálaszTörlés