2012. január 5.

Kinek a hagymázas rémálma?

Bizisten, a körmömet is majd' lerágtam. (S csak azért nem, mert végre igazi, és pöffeszkedhetek vele a műkörmösök előtt!)
De félre tréfa, éppen készültem megírni, hogy egész (jó, hát fél) éjjel nem aludtam, mert komolyan tartottam tőle, míg gyanútlanul horpasztok, fogja magát ez a Magyarország és henye-hunya módon bedől, meg kinyitván a szemem, arra pislantok fel, hogy elérkezett az államcsőd, és nem állt meg a hálószobám küszöbénél.
Tudom-tudom, ebből nem kellene tréfát űznöm (egészen eddig az járt eszemben, kiket is kellene űznöm, éppen a tréfán kívül), de most már nagy mellényben vagyok. 
Az történt, hogy reszkető lábakkal (mondom, nem aludtam), kibotorkáltam a konyhába, hogy talán iszom még egy kávét mielőtt....
Tétován bekapcsoltam a rádiót és rögtön belefújta a kávémba a híreket, hogy mit mondott az egész horrorról Lázár, a MI Lázárunk. Pontosan azt, hogy ez az egész csőd, nem fog bekövetkezni. Pont!!

Örömömben még a redőnyöket is felhúztam. Hát ő biztosan tudja és aki nem hisz neki, bizonyosan nem egy bibliás ember.
Hiszen aki tudja, milyen dicső szerepe volt neki János evangéliumában, hiszen Jézus szerette, és Mária kérésére hipp-hopp, fel is támasztotta, ez akkor színtiszta csoda volt. Kár, hogy nem láttam, biztosan lelkesedtem volna, pláne, hogy ezt (EZT) a MI Lázárunkat akkor még tuti nem is ismertem volna. Így visszatekintve és előre tudván, legyintettem volna és mindenkinek elmeséltem volna (mint a bolti lopós eladónőt igaztalanul), hogy  ez az eljövendő XXI. századi Lázár micsoda egy pernahajder és őt talán nem is hagytam volna feléleszteni. 
Biztosan kerek perec kijelentettem volna, csak a testemen keresztül, de lehet, hogy lettek volna támogatóim: 30-35 ezren, vagy 100 ezren, a négyzetmétertől függően.

Azért azt jól összezagyválta ez a mai Lázár, hogy mink azért nem fogunk bedőlni, mert pontosan fizetjük a tartozásainkat. Úgy eltátottam a számat, majdnem kifolyt a kávé, mert eddig eléggé sok mindent hallottam arról, miért is lehetséges becsődölni és a legtöbb eset nem is az adósságszolgálat megtagadását boncolgatta.

Most pedig már majdnem el is múlt a veszély, Lázár dörgöli a kezét, Orbán végre nem kérdezi 2 percenként, hogy hogy váltódik a forint, és az Operások is megszámolták az összes kristályhamutárcát.
Valamiért mégsem vagyok elégedett, pedig nem akartam a csődöt, egy picike pillanatig sem.

De most meg aludjak azért rosszul, hogy addig konszolidálódik itt az úri demokraták kárára ez a hátsó ajtón osonó banda, míg végképp a nyakunkon maradnak?! Nem lehetett volna egy kis csőd, és másnapra már új reggelre is ébredünk? Frissen üdén, lerázva mint kutya a vizet, és csak annyi dolgunk lenne, hogy minden gyanús fülkére (még tán a toi-toi-ra is), legalább egy -két Molotovot hajítsunk, békés szándékunk betetőzéséül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése