Komolyan mondom, semmi átvitt értelem, gondolatkapcsolat, csak a kőkemény valóság. Az autó az első és hátsó kerekei közé kapva a vágányokat, szusszant egy utolsót és leállt. Ha azt mondom, megállt bennem minden pár pillanatra, nem is érzékeltetem a történést. Nyomban újraindítottam volna, bár hátul (ahol az agyamnak kellene lennie), már tudtam, nem fog ez menni, semmi jel nem volt, semmi köhögés, rángatás, előjel, csak a szelíd leállás, a dolgok végső megadása. Azért egy próbát még gondoltam, sanda szemmel oldalt lesvén, ahonnan a kanyarból úgy bukkan elő a mozdony, hogy sem neki, sem nekem nincsen esélyünk a cselekvésre.
Természetesen semmi, áram van, az önindító dolgozik, a motor mélán hallgat, miközben elöntött a tömény benzinszag. Világos, valahol másutt van a benzin, nem a motorban, de le a sínről, nincs tovább, igyekezni kell. Üresbe tenni, kiszállni, tolni egy jót rajta, majd rohanni vissza, mert lejtős a dolog és a kocsit csak én tudom most már megállítani. (Közben rémkép: Montágh Imre , aki meghalt, mert nem tudta megállítani az autóját, de hát ő kézzel próbálta!)
Nos, csak 1 autós volt szerencsére a környéken, az is akkor már, amikor a végső gurulással az út szélére lavíroztam a kocsit (mindezt farral, mert háttal gurultunk visszafelé), ahol végképp leparkoltunk.
Telefonon szerencsémre elértem külön bejáratú szerelőmet, aki hazavontatott, és fél órán belül az autó üzemkész is volt. Kiderült, az történt, hogy alul a benzincső a kocsi alatt még, egyszerűen leugrott az üzemanyagszűrőnél és így érezhettem én erős benzinszagot, valamint naná, hogy azonmód hullává válik az autó, ha nem kap naftát.
Miután biztonságba helyeztem magunkat, néztem, vajon honnan jön elő a legközelebbi vonat. Hát persze, hogy Öskü felől jött, a kanyarból, egy személyvonat.
Kedvem szerint még integettem volna neki, hogy csá', megúsztuk, de rájöttem, a masiniszta nem tudhatta, amit én, hogy igenis frankón megúsztuk. Hát így kezdődött a napom, és azt gondoltam, ennél már bizonyára csak jobb jöhet.
Az kemény. És hol máshol? Pont a síneken. Murphy.
VálaszTörlésVajh, nem épp a jó kis bakhátas átjáró miatt gondolta- e meg magát az a benzincső? Talán még kártalanítási pert is indíthattál volna veszélyeztetés miatt a MÁV (ha még annak hívják) ellen.....
VálaszTörlés