Amerikai mesterlövész

Legalább itt a címmel nem volt különösebb bajom, mert hát róla szólt az egész film, az első kockáktól a legutolsóig. Egyébként sok mindennel nem volt bajom, sőt, igazán a hatása alá kerültem. Mentségemre legyen szólva más is, mert a nézők elüldögéltek kicsit, nehezen indult a tápászkodás.

Nagyon jó vonalvezetésű, végig jól érthető, követhető a film, benne a főhős Chris Kyle jellemtörténete. Nagyon örültem Bradley Coopernek, nem annyira elhasznált arc minálunk, ezáltal nincsen semmiféle szerephez kötés, hasonlítgatás, szinte civilnek hisszük. (Hihetetlen, hogy már Oscar jelölt volt, egy filmjében sem láttam. Így fel sem tűnt nekem, hogy a film kedvéért szedett fel 18 kg pluszt.)

Nos, hogy én nem láttam őt a filmjeiben,  ennek oka lehet, hogy a témái tán nem érdekeltek eléggé, tehát vehetjük úgy, hogy a hanyag én voltam.

A film alapja valódi személy által írt könyv, aki az iraki háborúban mesterlövész volt, kiemelkedő hatékonysággal. (160 igazolt találattal, ami ugye embereket jelentett, férfit, nőt, gyereket. S ezen nem kell elszörnyülködni, a képlet nem szürke, kőkeményen fekete-fehér. A gyerek, aki viszi a gránátot, vagy a vele szemben levő amerikai katonák.) A rendező ragaszkodott a könyvhöz és annak a látásmódjához. Olvastam róla, de a filmen nem jött át olyan erővel, mint ahogyan a kritika felrója neki hibául, hogy mennyire lehet emberi  az a katona, aki ennyi embert megölt, és mennyire képes a normál való világba visszatérni, akár rövid időkre is. 

Azért amellett, hogy ezt már a Rambó, vagy A bombák földjén, vagy A született július 4-én és stb. filmekben megrágtuk, nem ment el a túlzott keserűség, vagy az összállami önmarcangolás irányába. A film, a háborús helyzetekről szól, bevallottan ez a központi témája, de jó aránnyal teszi mellé az egyéb háttereket, kapcsolatokat, így válik érthetővé és egésszé az, ahogyan gondolkodik a háborúban, és az is, mennyire tud az otthontól távol kerülni.

Aki soha nem volt a helyszínen, mindösszesen  a TV előtt nézve mindezt, a sörét szopogatva, az át sem mehet semmiféle átalakuláson, feladattudaton, annak igen könnyű szentenciákat mondani, hinni abban, hogy az ítélete helyes. (S nem felfogni, hogy közben az ő gatyáját védik azok, akik többet láttak, mint amit egy ember el tud viselni. Esetleg.)

Nem rajongok a háborús filmekért,  de eddig nem sok fogalmam volt arról, hogy Irakban, vagy éppen másutt, (gondolom Afganisztán is lehetett volna), testközelből milyen a háború. 

A másik igen erős szál, a főszereplővel való azonosulás, aki közvetlen, igen emberi, jellegzetes humorú texasi figura. Apjától érdekes eligazítást kap: jegyezd meg fiam, 3 féle ember létezik. Egyrészt a birkák, akik védtelenek, akik önmagukat sem tudják megvédeni. Másik típus a farkasok, akik a védteleneket ölik (ha ilyen leszel, megöllek), és a 3. a juhászkutyák, akik védik a védteleneket a farkasoktól.

Az egyik legfontosabb jelenet és a főszereplő életfelfogása a film végén hangzik el, amikor egy pszichiáter próbálja kérdezgetni a  "Legendának" elnevezett harcost.  Chris Kyle válaszai egyértelműek, az adott és átélt helyzetekhez tökéletesen megfelelőek, és erkölcsileg megtámadhatatlanok voltak.

Jó a film, végig feszes, pedig nem rövid történet, több, mint 2 órás. A filmet jelölték a Legjobb film kategóriájában Oscarra, megérdemelten.

No, éjjel tehát el is dől, kié lesz a szobrocska, én nem lennék a bizottság helyében, mert ugyan csak két filmet láttam most februárban, de mind a kettőnek odaadnám, és ez vonatkozik a férfi főszereplőkre is.