Szerettem ezt az időszakot, mint ahogyan mindenki. Tavaly ilyenkor már régen nagy sötétségben, többször, mi több egyre többször hidegben és füstben az istállóban. Volt adventi koszorúm, Szilvi jóvoltából, de a hangulatom mégis nyomott volt. Örültem a sok-sok előrehaladásnak, de még sűrűn eszembe jutott Fonó, ahol kicsit díszíthettem, meleg volt és világos. Most már nagyon jó, de hát, mindig itten ez a DE!. Nem olyan a környezetem kinézete, hogy jó szívvel aggatnék bárhová is valami karácsonyi külsőséget. Persze hiányzik, de még nem való erre a házra. Úgyhogy még mindig más dekorációját fogom nézegetni és remélem, hogy majd a sok belső munkálatok után eljutunk kívülre is és kellemes hangulatot lehet idevarázsolni nem csak télen, hanem nyáron is. Addig is mindörökké Diótörő és hát jöjjön az a Karácsony!!
2009. november 28.
Advent

2009. november 23.
Éljen soká!
Megünnepeltük az Első unokám Első szülinapját. Milyen jó, éppen ezen a napon lett 1 éves. Vagy magunkat is ünnepeltük? Mert mi is pont egy éve lettünk nagyszülők. Príma.
2009. november 18.
Mondtam
Magam sem értem, miért kell a jól bevált és megfigyelt tapasztalatokat félresöpörni. Talán, mert a közhangulat és a mindenbe belevitt okoskodás és az átpolitizált érvelés egyeneságon folyt reggeltől estig mindenhonnan. Mit tegyen akkor egy oktatási dolgozó, ily csekély rálátással? Hát beoltatja magát, nem törődve saját eddigi megfigyeléseivel. Mert azok arról szóltak, hogy eddig az ún. védőoltásokba én mindig belebuktam, mert attól lettem beteg. No hát tessék. Úgy nézek ki, hogy sírva fut előlem mindenki, nem is érzem jól magamat és rettentően bosszús vagyok.
Különben azt hiszem, a híreket és az újságokat félreteszem, és olvasom-hallgatom a teljesen hisztériamentes lapokat, mert vannak még ilyenek. S akkor most leírom ide, hátha 2 év múlva elfelejtem, vagy pedig megint vészeket híresztelnek nagyban:NO OLTÁS!!
Akkor saját egészségem megmarad és még lehet, el is birkózom a vírusokkal.
A sertésinfluenza oltással csempészik beléd a chippet -
Eljött az Antikrisztus kora. Vajon beteljesedik?
Helmut Pilhar: tegnap, 2009. augusztus 27-én tartottam Badenben Bécs mellett egy előadást az Új Medicináról.
Feleségemmel együtt 40-en voltunk. Az azt követő beszélgetés során szóba került a sertésinfluenza, amikor felállt egy hölgy és a következőket mondta el:
Egyik barátnője egy bécsi gyógyszergyártó cégnél dolgozik, aki azt mesélte neki, hogy a Tamiflu injekciókban valóban el van helyezve egy nano-részecske, mely szabad szemmel nem látható, de 12-szeres nagyítással már igencsak. Már egy játékmikroszkóppal megnézhetjük.
A gyógyszergyár alkalmazottainak már elmagyarázták, hogy a nano-részecske a szervezetben a beültetés után úgy működik, mint egy számítógép merevlemeze és ezen minden lehetséges adatot tárolni lehet. Ezáltal a későbbiekben nem lesz szükség személyi igazolványra és hitel- és egyéb kártyákra. Állítólag ezzel az intézkedéssel akarják a pontos
népszámlálást megkönnyíteni, ill. az újszülötteket akarják megvédeni. Azt gyanítják ugyanis, hogy sok anya
a titokban szült újszülött gyermekét egyszerűen "eldobja".
A hölgy továbbá elmesélte, hogy ő is az egészségügyben dolgozik. Van egy ügyvédje, aki az ő betege volt és megkérdezte tőle, hogyan lehet majd megszabadulni ettől a chiptől. Azt válaszolta, tud a tervezett chipről, mert ugyebár a társadalom felső rétege természetesen tud erről. Ebben az évben tervezik beoltani az embereket kényszer nélkül, saját akaratukból. Ha csak kevesen jelentkeznek ebben az évben, jövőre kötelező oltásként vezetik majd be. Kivételt képeznek majd bizonyos embercsoportok, mint pld. a rendőrség, kórházi személyzet, politikusok, stb. Ő mint ügyvéd el tudja majd intézni, hogy ne oltsák be, de a lakosság nagyobbik részének nem lesz menekvése az oltás elől.
Ing. Helmut Pilhar
Rizs-szem
Egy, a Baxter gyógyszergyártó cég munkatársának kijelentése alapján a legrosszabb félelmeink válnak valóra. Igazság szerint nem egy nevetséges sertésinfluenzáról van szó, hanem egy általános chipbeültetésről, mely segítségével az egész emberiséget akarják kontroll alá helyezni. Kétféle injekciót gyártanak majd. Az egész szörnyen hangzik, de az egyik hegyében a chip, benne a Tamiflu méreg a széles tömeg számára, a másik üres lesz a kiválasztottak számára. Álmainkban nem tudtunk volna elképzelni egy ilyen aljas tervet. Dr. Hamer (GNM - Germanische Neue Medizin -
www.ujmedicina.hu - már 2007-ben figyelmeztetett bennünket bizonyos emberek terveiről. Ezért nagyon legyetek résen és védjétek meg magatokat!)
Dr. Geerd Hamer és Helmut Pilhar 2009. augusztus 26-i levele:
Amerikában kötelezővé teszik a sertésinfluenza elleni oltást. Aki ezt megtagadja, 1000 dolláros pénzbírságra és 30 napos elzárásra, vagy akár koncentrációs táborba deportálásra is számíthat.
* http://thebirdflupandemic.com/archives/1000-per-day-fine-and-30-days-in-jail-for-refusing-the-swine-flu-vaccine-in-massachusetts
Jól hallották, a haláloltást megtagadók állami bűnt követnek el és ezek az emberek nem egy egyszerű börtönbe kerülnek, hanem a már részükre előkészített speciális koncentrációs táborokba, melyekből több százat állítottak fel Amerikában országszerte.
* http://info.kopp-verlag.de/news/amerikanische-konzentrationslager-fertig-und-einsatzbereit.html
* Dr. Drábik János: A magyar nemzeti vagyon visszaszerzése - Magyarország a pénzuralmi világrend szorításában
http://docler.hu/video/15495
* http://docler.hu/video/15497
Ezekből a táborokból csak úgy engedik ki őket, ha alávetik magukat az oltásnak, és hagyják beültetni magukba a chipet. Alighogy kikerülnek, a halálchip által szabad prédává válnak. A koncentrációs táborokból kikerült emberek "véletlenül" hullanak majd, mint a legyek. A világdiktatúrával ellenkező egyéneket a halálchip segítségével egy órán belül ki lehet majd kapcsolni. Az utóbbi 28 éve ezt teszik a kemóval és morfiummal, ezért bojkottálják az Új Medicinát.
Így a Földön 2,5 milliárd embert sikerült már eltenni láb alól. A halálchippel ez természetesen sokkal egyszerűbb és gyorsabb lesz. Nem csak azért, mert feltűnés nélkül - klf. betegséget imitálva (szívinfarktus, szélütés, hőguta) - lehet majd embereket meggyilkolni, hanem mesterséges járványokat tudnak színlelni, ahogy ezt már most tapasztalhattuk:
Mexikóban (állítólag!) 3 disznó elpusztult és állítólag egy gyerek meghalt a sertésinfluenzában. Ebből hazudtak egy világméretű járványt. Ezt a chip-támadást nyilvánvalóan már évek óta tervezik. Ez a nevetséges sertésinfluenza, mely valójában nem is létezik, tulajdonképpen csak eszköz volt: ebből látszik, milyen szorosan megszervezett propagandamédiájuk működik a világon, bolhából elefántot tudnak csinálni.
Kezdték a hazugságokat az AIDS-szel. Majd következett a BSE. Szeptember 11-e után jött az Antrax-, majd a madárinfluenza-mese. Most a sertésinfluenza hazugság van porondon. Jövőre jön majd az egérinfluenza-mese. Mindez csak egy végkifejletre vár. Majd ha már minden emberbe beültetik a chippet, eljön az abszolút rabszolgatartó uralom ideje, mert úgy mindenkit tetszés szerint manipulálhatnak és meggyilkolhatnak. Nagy népi tömeggyilkosság veszi kezdetét. Különben mire ez a hatalmas katonai és rendőrségi drákói szigor bevezetésére annak érdekében, hogy egy nevetséges nyári influenza ellen beoltsák az embereket? Ennek nincs értelme. Arról nem is beszélve, hogy ilyen oltás nincs is. Nem lehet októberben egy nyári influenza ellen oltani! A Tamiflu-val (= kemó) éppen hogy 2-3 hétig lehet csak elnyomni a gyógyulási szakasz tüneteit (lsd. www.ujmedicina.hu).
Érdemes említést tenni arról is, hogy Amerikában már 100.000 műanyag koporsót gyártottak le és helyeztek készenlétbe.
* http://vids.myspace.com/index.cfm?fuseaction=vids.individual&VideoID=39130476
Vajon miért? Módszeresen lefegyverzik az embereket, begyűjtik a fegyvereiket és a harci kutyáikat. Az igazság ott derül ki, hogy elhallgatják a valódi célt. A Tamiflu-ról szoktak vitatkozni, de soha senki nem nevezi nevén a chip-implantációt. Fölöttébb érdekes, pedig ennek a hatalmas állami intézkedésnek éppen a chip-oltás látszik a legkézenfekvőbbnek. A Hitachi mikrochipje gond nélkül átfér az injekciós tűn és feltűnés nélkül bejuttatható az emberi szövetbe úgy, hogy előre behelyezik a tű hegyébe. Létezik már a halálchip, melyet a kínaiak évek óta birtokolnak. Miért akkor a nagy hallgatás? Ezt épeszű ember nem értheti meg. Mert óriási ellenállásba ütköznének. Kurdisztánban 2007-ben embereken oltásikísérleteket végeztek. Ezután nyilvánosságra hozták ezzel kapcsolatban a Tamiflu oltóanyagot, stb, de a chipről nem esett szó.
* http://www.hitachi.com/New/cnews/030902.html
A Hitachi-chip működik és kombinálni lehet a halálchippel. A Tamiflu káros, mert színtiszta méreg. Nagyon veszélyes lehet a vagoton fázisban (lsd. www.ujmedicina.hu - megoldás utáni szakasz), a terhesség utolsó 2/3-adában. Biztosak lehetünk abban, hogy gondolkodás nélkül bevetik a halálchippet, mivelhogy a kemóval és morfiummal eddig is 98%-os elhalálozást értek el. Ezzel szemben az Új Medicinával a betegek 98%-a meggyógyulhatott volna. Gátlástalan módon az onkológusok zöme nagyon is jól tudja, hogy az Új Medicina természettudományos szempontból igaz.
Első körben a gyermekeket és a terhes anyákat veszik célba. Őket akarják elsőként bechippelni és a Tamiflu-val beoltani. Többen közülük el fogják veszíteni gyermeküket a terhesség utolsó 2/3-ad részében, mert a Tamiflu egy színtiszta méreg. Köztudott, hogy a mély vagoton szakaszban egyetlen morfium- vagy Tamiflu injekció halált okoz. Ha egy ilyen halálchippet hordozunk magunkban, emlékezetünkbe kell vésnünk azt a tényt, hogy bármelyik nap egy akármilyen központból pld. Tel Aviv-ból egyszerűen kikapcsolnak minket. Védtelenek leszünk és kiszolgáltatottak. Az utólagos jajgatás sem segít majd: Jaj, ha tudtam volna...
Ezért fontos az uralkodó osztály számára, hogy előre senki ne tudjon róla. És ha majd a rabszolgákba behelyezték a halálchippet, utólag már nyugodtan megtudhatják. Akkor már csak idomított bábuk lesznek. Senki nem mer majd ellentmondani. Ez úgy működik majd, mint a szabadkőműves-páholytestvéreknél. Mindenki tudja, hogy az első ellenkezés után a rangban felette álló páholymester belekeveri a mérget a kávéjába és nem éli meg a következő napot. Az egész világ egy egyetlen koncentrációs tábor lesz, kivéve egy bizonyos hitközösség tagjait.
Milyen naiv is egy olyan követelés, hogy először követeljünk tiszta lapokat a Moszad-tól és forduljunk a CIA-hez. Nem fogják előre felfedni terveiket. Az egér nem hiszi el, hogy jön a macska. Egy több, mint száz fős cégnél, mely a Tamiflu-chippet gyártja, ill. tölti, elegendő egy vagy két "megbízható" alkalmazott, akik a végén a chippet behelyezik. Így a cég összes alkalmazottja legjobb tudomása szerint állíthatja majd, hogy nem tudtak semmiről. Ezt hívják "végső kontrollnak".
Igencsak furcsa az is, hogy minden egyes Tamiflu-chip-injekciót egy különleges kódszámmal látnak el, melyet aztán majd személyes kódszámként tartanak nyilván. (személyi igazolványszám) Miért lenne szükséges egy nevetséges nyári influenza injekciós tűt bekódolni egyenként és miért lenne szükséges minden oltás mellé egy oltási könyvet adni? És miért nem akarják a chippel ellátott embereket Amerikából többé kiengedni?
A "Római klub" a 70-es évekbeli egyik nyilatkozatában az olvasható, hogy az emberiség fennmaradása érdekében vagy csökkenteni kell a születések számát, vagy pedig emelni az elhalálozási rátát. A Max-Planck-Institut véleménye szerint el kellene érni, hogy a világ lakossága 2 milliárdra csökkenjen. Amerikában létezik az ún. "Amerikai Stonehenge" (http://www.igeawagucom/news/corruption/1199237261.html), egy 100 tonnás gránit tömb, melybe azt az üzenetet vésték bele, hogy a világ összlakosságát 500 millióra kellene redukálni ahhoz, hogy elérjenek egy "Ésszerű kor"-ba.
Ha az ún. "túlnépesedést" egyszer pontosabban megvizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy egyedül Texas állam állítólag az összes 6 milliárd embert el tudná látni elegendő élelmiszerrel. Nem hiszek az ún. "túlnépesedésben"! Már most is több embert intéznek el rákkezeléssel, mint amennyi születik! Attól tartok inkább, hogy ezeknek a globalizációs fanatikusoknak nincs szükségük 6 milliárd dolgozó rabszolgára és ezért akarják az emberiséget 1/10-re lecsökkenteni.
"Kevesebb birkát könnyebb kontrollálni..."
Dr. Ryke Geerd Hamer
Ing. Helmut Pilhar
Hát ez eléggé zagyvának tűnik, de az a félelmetes benne, hogy sokszor a legvadabb állításokban van az igazság.
Hát utólag már tényleg szívás, mert beoltattam magam.
Tovább »

2009. november 16.
Ideértünk

A delphoi jósda felirata: "Gnóthi szeauton" - Ismerd meg önmagadat! |
| A delphoicától jóslást kértek az emberek, a jövendőjükre, a sorsukra voltak kíváncsiak. A jós azt felelte: – Ismerd meg önmagadat, és tudni fogod a sorsodat. Mert a sorsod te vagy. Nem külső erők uralkodnak rajtad, az istenek benned vannak, és jellemed, személyiséged alakítja, formálja jövődet. Változtass magadon, és változni fog a sorsod is. Fogadd el magadat, és el tudod majd fogadni sorsodat is. Ez a gnóthi szeauton igazi értelme. "Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaidat, ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg tetteidet, ügyelj tetteidre, mert azok szabják meg szokásaidat, ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemedet, és ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat." /Frank Otlaw/ |
2009. november 10.
E-on IQ
A menza, mint tudjuk, egyrészt egy jó, vagy kevésbé jó kajáldahely, főként nagyobbacska sulisoknak. Másrészt a hivatalos IQ megméretteknek olyan gyűjtőhelye (vagy mi is..), ahová azok tömörülhetnek, akiknek ilyen lökötteknél, mint amilyen én is vagyok, jóval több jutott eszileg. Nos hát jelentem az e-on vagy menzás, mert annyira, de annyira, vagy pedig nálam is sokkal csekélyebb, hangyányi eszű, majdhogynem mondanám, inkább fogyatékos kategória. De ezzel éppen az igazi fogyatékosokat nem szeretném megsérteni, mert velük a világon semmi baj nincsen.
A helyzet úgy alakula, hogy újólag bemenénk az e-onhoz, most már a hibát javítandó és a 3. fázist is megkérve. Kiderült, hogy az eredeti kérelmünk, amin az aktuális vállalkozó villanyszerelő igazolta, hogy itt minden szabályosan lett vezetékelve, be- és rákötve és hogy ezért ő szavatosságot vállal, jót áll, hát ez a papírunk most már nem használható, mert elhasználódott arra a kérelemre, amit ők nem teljesítettek.
Ezért aztán még egyszer be kell szerezni egy villanyszerelőtől egy igazolást, hogy még mindig jól van vezetékezve és beszerelve az a villanyvezeték és rendszer, ami ezelőtt 1 hónappal is jól volt beszerelve. De hát új papír és új pecsét és persze új pénz erre.
Ha valaki rámegy google-val arra, hogy levél az e-onnak,
vagy ilyesmi, teletalálja magát ilyen böszmeségekkel.
Ez nem e-on szerintem, hanem e-off!!. Szóval most megfogadunk pénzért egy e-onos vállalkozni is "szokó" villanyszerelőt, játsszon már el kicsit a micsodájával, mi boldogan kifizetjük, csak legyen végre áramunk.
Magyarország 2009. november 11.
Ezennel befejeztem ezt a sorozatot, akármi is lesz a vége. Nem tűzöm a továbbiakban tollhegyemre ezt a szellemi nyomorékot, ahol ennyi idő alatt egyszem EMBERREL nem találkoztunk. Hja! Kiborgok mindenütt...

2009. november 4.
Box az E-onnal II.

Itt pusztuljak meg, ha megértem!! Külön letettem erről a szervezésről mondván, nem értek hozzá, ezt a projektet sem gyakorlatilag, sem intézkedésileg nem vállalom. Jó alkalom is lett, hogy Józsi is intézzen valamit. Volt is rá affinitása, ment a dolog sorban. Be az e-on irodába, aztán papírok, aztán haza, megint be, szóval ez egy többmenetes buli, annyi szent. Úgy nézett ki, hogy ma délelőttre realizálódik a végeredmény, jönnek, rákötnek, vezérelt áram, minden, hiszen rendelve, egyeztetve minden lezsírozva. Erre ideállítottak valami olyan munkalappal, amin nem is az volt leírva, amit szóban és az e-on ügyfélszolgálatnál megbeszéltünk és egyeztettünk és kérvényt adtunk stb. Aztán még idejönnek és lebecsmérlik azt, amit nem is nekünk kellett volna előkészíteni a számukra. Tehát a stratégia mostan a következő: vezeték, madzag kihúzva, nullára a külső előkészítések, elvégre az óráig nekik kell MINDENT INGYEN biztosítani. Újra be az ügyfélszolgálatba és kérni az ÖSSZES szükséges kiépítést úgy, hogy menjenek is fel a tetőre és oldják meg. (Merthogy még az is készen volt, az árboc mellett odakötegelve a vezeték.)
Nem kell szolgálatkésznek lenni, sem aranyosnak, ez üzlet. Jól megkérik az áram árát, belefér. Oldják meg, szakszerűen és én addig elleszek idebent, nem kell nekem sem létrával, sem kávéval szolgálni. Újra és újra oda kell kilyukadnom, miért megy minden ebben az országban ilyen trehány, tetű, rosszindulatú és kártékony módon. Hogyan lehet ilyen morállal valahová eljutni? Már pozitív értelemben gondolom a valahová eljutást, merthogy persze így is menetelünk valahová, az már biztos. Miért nem lehet segítőkészen, időben közölni dolgokat? Miért kell kivárni és kinyomni mindenkiből a 200-as vérnyomást? Kinek jó ez, és miért?
El fogok jutni már látom én is holmi Összeesküvés elmélethez, hiszen normális viszonyok lassan nincsenek is.

2009. november 2.
Az úgy volt...

Szépen indult, hogy jön egy jó kis pályázat, némi érdemleges pénzzel, és a hozzávaló munkával, merthogy ingyen azért Krisztus koporsóját se', mint tudjuk jól, teszünk pár lépést a haladás, vagy mifene irányába. Aztán következett, mint a mesében, hogy próbákat kell tenni. Minden próba más-más nehézségű. Az első a testület felvillanyozása lett volna, ami nem járt sikerrel. Akkor ez a próba kissé talonba került és nekiugrottunk a második próbának, az SZM támogató hadának a meggyőzésére. Ezt szerencsésen abszolváltuk, így szépen visszakanyarodtunk az 1. jelű problémacsomóhoz. Volt kis ráerőszakolás, nem mondom, de letolódott a torkokon. (Most már látható, hogy milyen az, ha nem belső meggyőződésből bólintanak rá). Aztán rengeteg és sok-sok munka a pályázattal ki- és át és beigazítások, kiegészítések önkormányzat legyőzetése a jó ügy iránt és mindez HOZZÁÉRTŐ szakemberrel, merthogy ő tudja, hiszen azért ŐŐŐŐ. (Láthatóan érint kissé engem is érzelmileg. Huhh.)
Végül beadódott, befogadódott, lajstrom minden rendben és OJJÉÉÉ! Mint a ligetben a NAGY nyerés. Jó érzés volt, mert tettünk valamit, ami viszen előre, és azért még dolgozni is szívesen, szóval öröm. Itt volt az, amikor azt hittük, a visszalévő próbák mirajtunk állnak, hogy ügyesek leszünk és dolgozunk és továbbképezzük magunkat és jól kommunikálunk egymással és a szülőkkel és büszke a gyerek, a papa, az önkormányzat és éljen az egész Nagyközség!!!
1. Nincsen kiképzett ember, aki kiképezze a végrehajtók derékhadát.
2. Nincsen, aki megmondja, mit, miből, hogyan dolgozz.
3. Hibahalmaz a leadott, szakértő által átfésült, tehát bombajóóóó és elfogadott pályázatban, javítsd, ha tudod.
4. Dolgozz, de pénzt nem kapsz, mert utófinanszírozott, ja és csúsztat vagy negyed évet.
5. Mindezek után kőkeményen ellenőriz, számon kér és időre elszámoltat arról, amit mint kiíró és segítő messze nem teljesített.
Ja, és a legszebb, egyik pályázati helyen elfogadja és megengedi azt, amit ugyanilyen pályázattal a másikban nem.
Kérdésem akkor már csak a következő: Könyörgöm, ki itt a hülye?
Hát lassan kezdem azt gondolni, hogy az, aki felül még egyszer az okostojásoknak.
Most akkor erősítettem a Magyarország imázst? Azért mi mégiscsak egy kis intézmény vagyunk, túléljük. De nagyban is ilyen a szegénylegény próbája??
Most már akkor maradok az egyszeri viccnél. A Kohnt és a Grünt sem ismerem, de ha választani kell, akkor inkább a Grün. (Hogy miért? Mondtam már!! Nem ismerem a Kohnt!)

Volt egy hangyányi idő, amikor kis kavics került a kerekek közé, de akkor még azt hittem, a Tévedések vígjátéka c. darabból kis részlet, és taps, mehet tovább. De nem a kerekek közé nem kavics került, egyszerűen most ütik teljesen széjjel az egészet.
Lám itten is próbák sora van, túléled-e.
Lám itten is próbák sora van, túléled-e.
1. Nincsen kiképzett ember, aki kiképezze a végrehajtók derékhadát.
2. Nincsen, aki megmondja, mit, miből, hogyan dolgozz.
3. Hibahalmaz a leadott, szakértő által átfésült, tehát bombajóóóó és elfogadott pályázatban, javítsd, ha tudod.
4. Dolgozz, de pénzt nem kapsz, mert utófinanszírozott, ja és csúsztat vagy negyed évet.
5. Mindezek után kőkeményen ellenőriz, számon kér és időre elszámoltat arról, amit mint kiíró és segítő messze nem teljesített.
Ja, és a legszebb, egyik pályázati helyen elfogadja és megengedi azt, amit ugyanilyen pályázattal a másikban nem.
Kérdésem akkor már csak a következő: Könyörgöm, ki itt a hülye?
Hát lassan kezdem azt gondolni, hogy az, aki felül még egyszer az okostojásoknak.
Most akkor erősítettem a Magyarország imázst? Azért mi mégiscsak egy kis intézmény vagyunk, túléljük. De nagyban is ilyen a szegénylegény próbája??
Most már akkor maradok az egyszeri viccnél. A Kohnt és a Grünt sem ismerem, de ha választani kell, akkor inkább a Grün. (Hogy miért? Mondtam már!! Nem ismerem a Kohnt!)
2009. október 29.
Kiképzés I.

Összességében pont ez az, amit nem szeretek. Ha szétfolyik, ha nem tudom a következő lépést, sőt éppen azt sem, hogy az aktuális mire való. Ettől függetlenül még éppen lehetnek jók (vagy jó szándékúak, bár az ilyen tét mellett kevés), az előadók, vajmi keveset jelent. Az idő, mindenkinek fontos, 3 nap pedig különösen, akár szünetről van szó, akár egyéb szabadidőről.
Tehát tanfolyamosok kéretik figyelni!!!
1. Tanfolyam 3 napos tematikája pontosan, vázlatpontonként, időbeosztással a "nebulók" elé. Mondjuk projektoron.
2. Megfelelő ez mindenkinek, van-e kérés, kiegészíteni való.
3. Azonnal belecsapunk a "lecsóba", játék később.
4. Elő az alapokkal, különben nem lesz mikre utalnom a következőkben
.
5. Gyakorló pedagógus örökké azt keresi, mit vihet haza, ezért mindent lefordítunk a gyakorlat nyelvére. (Melyik módszer mire való, hogyan lehet beilleszteni a tanítási folyamatba, milyen korosztálynak ajánlatos, alkalmazásának előnyei-buktatói és stb-stb-stb.)
6. Felhasznált irodalom, internetes címek, ahol mindezeknek utánanézhet az a pedagógus, aki tud és mer olvasni.
7. A megfizetett busás tanfolyami díjat illik kitölteni, ha már ott vagyunk mindannyian. Ez a mérleg jelen esetben a 30 órás tanfolyam napi 7 órával számolva: 21 óra. Ebből mínusz 3-szor 1 óra ebéd (köszönet), marad 18 óra. Ebből kb. éppen csináltuk a semmit, kb. szűk 2 óra, marad összesen: 16 óra az aktivitásra.
Hm. Vagy én vagyok túlságos??
Tényleg nem másért jajongok, elmegyek 1 db mondatért is, ha megéri. Ezt már sokszor mondtam is.
Nem hangzott el itt sajnos olyan mondat, amit nagyon tudtam volna szeretni. Kár, mert a szemlélet jó volt, előrevivő és a legteljesebb mértékben hiteles, mert saját gyakorlatukból fakadt.
De kétlem, hogy a fejekben logikai rend állt össze, és helyére került minden.
Tényleg: Mi is a projekt-hét és a téma-hét közötti különbség????
Huhhhés jajjj.
http://www.prizma.sulinet.hu/
Kissé odakozmált a szociális kompetenciám. De vajh', milyen lesz a Kiképzés II. III.???

2009. október 24.
Andor buborékban
Ez egyszerűen szuper kép! Minden fényképezni szerető ember megnyalná ezért mind a tíz ujját, (még esetleg a lábán lévőket is), hogy ha sikerül neki így elkapni azt a pillanatot, amikor Andor belenéz a lencsébe a buborékon keresztül, ami ugye még éppen nem pukkan szét.
Fotós: Pásztor Dóra
Fotós: Pásztor Dóra
2009. október 21.
Becstelen brigantik

Ajvé! Néztem, mint a moziban. Nem rossz, nem rossz. De azért úgy jöttem ki, hogy "azért nagy marha" ez a Tarantino. Kéretik ezt nem tiszteletlenségnek venni, hiszen ő a művész, a rendező, a forgatókönyvíró és még a producer is. Szóval jegyezte a filmet tulajdonképpen enmaga. Sok minden eszünkbe juthat a világháború kapcsán és mert már annyi mindenkinek ez művészileg is eszébe jutott, hát nehéz ügy. Nem lehet banális, semmitmondó, lerágott csont, sablon. De hát akkor könyörgöm, még mi is. Nagyon szerettem a világháborúról szóló szovjet filmeket. Tudom, hogy egyoldalúan láttattak sokszor, de mégis olyan hangulatuk volt, csak rájuk jellemző világot hoztak létre. Aztán persze jöttek az ellen oldalról is örökbecsűek és jók is, nagy nevekkel.
Hát ezekhez mit lehet még rakni?
Például egy ilyen filmet, ahol többször kellett szájat tátani, vagy szemet becsukni. Viszont nem volt egy percig sem vontatott, inkább végig feszültséget keltett és közel sem lehetett mindig kitalálni a következő lépést. 5 fejezetben meséli el az egész elképzelést és jó, hogy nem szinkronizálták, mert nem is lehetett volna. A különféle nyelveken elhangzottakat hallani kell. A figurák nagyon jók voltak, paródiák tulajdonképpen. Bár Brad Pitt ehhez szerintem nem kellett volna, vagy szűk, vagy bő volt neki ez a figura, érzésem szerint nem rája szabódott. A német gestapósok elvitték a pálmát, a logikájukkal, műveltségükkel, nyelvtudásukkal. Nos ettől még nem voltak szimpatikusak, de az biztos, hogy mindenkit mentsen meg a jó sorsa egy nyájas ellenségtől! Borzasztó. Inkább harapja szemből azonnal a torkomat, az tiszta ügy. Hát beszélgettünk a filmről hazafelé és itthon 4 tányérka kocsonya fölött. Voltak persze nem tetsző momentumok is, de az összhatás végül is olyan, hogy beszélni kellett róla. És hát mire való egy film, ha nem arra, hogy utána némi malíciával szopogatva ujjainkat, meghányjuk-vessük a művet. Ja és a film kapcsán nekem cseppet sem volt érdekes, hogy történelmileg ez hogy is áll a valósághoz képest. Azt már annyiszor megmutatták, ez a film egy nagyszerű blöff , persze felhasználva a kor retteneteit. Szóval nem éppen a kedvenc filmjeim között lesz a helye, de nem bántam meg, hogy láttam. (Már a párbeszédek miatt sem, legalább annyira fontosak, és legalább annyi jelentőségük van, mint a képeknek.)
Szóval, ha legközelebb Tarantino mozit nézek, kicsit vájtabb leszek. (A Ponyvaregényt ugyanis még nem értettem anno.)

2009. október 19.
"Namáááá!!"

Azért mindennek van teteje, mondta anno Besenyő Pista bácsi és most már én is. Annyira büszkék voltunk az oktatási rendszerünkre, hogy ódákat zengedeztünk arról, hogy diákjaink természettudományos műveltsége ilyen-olyan versenyeken lehengerlő. Meg hogy még a japán diákok is Kodály szerint tanulnak énekelni! Azóta asszem ők már tudnak is, nálunk pedig énekóra szinte alig. Hová is lettünk a "kodályi mindennapos" énekléstől. Aztán jöttek a komor felhők egünkön, mert kiderült, hogy olvasni sem tudnak a gyerekeink, illetve marha jó, mert aki tud, az meg nem érti, hogy mit is olvasott. Aztán mindenféle újdonságot vezettek be és volt, amelyikben leledzett ötlet és ráció, de onnan meg "kilopták" az ötletet, de kezdem gyanítani, a pénzt is. Hát akkor a mi "fennenhordásunk" orrilag már nem olyan korrekt, és nem is kellene lesajnálni a "halzsírszagú" atyafiságot, mert a finnek elhúztak, ami még megemészthető. De majd mindjárt jön Afrika és Dél-Amerika is, aztán nézhetünk, mint a Ghána-magyar meccsen.
Nos a hír csupán annyi, hogy Uruguayban minden általános iskolás tanuló laptopot kapott. A tanulók 70%-a kapta ezt úgy, hogy otthon nem rendelkeztek számítógéppel, így ezen keresztül csatlakozott a család először az internethez. Ja, mert az is járt vele, hogy technikailag hogyan, nem tudom. Aztán mivel ez az egész procedúra az ország oktatásra fordítható költségvetésének mindössze 5%-át "emésztette" fel, hát jövőre bevonják a középiskolásokat és a még nem iskolás gyerekeket is.
Nos azt hiszem, nem kell nagy jósnak lenni ahhoz, mit fog ez jelenteni mondjuk hozzánk képest, ahol még a pedagógusoknak is a jó része nem tudja megfelelően használni a technikát, sok nem is rendelkezik vele, hát hogyan is tanítaná. (Ezt csak azért emelem ki, mert ha meg a gyerekeket hasonlítom össze, tán még rosszabb a helyzet. Mikor lesz mindegyiknek gépe?!) Aztán megint sápogunk egy sort lehet, hogy ki mindenki húzott el ismét mellőlünk, vagy inkább mögülünk.
Kezd elegem lenni, mert csak-csak itt vannak ezek a borzasztó végkielégítéses dolgok és rengeteg pénz is van. De ha valakik (sok-sok valaki), megfúrják, mert inkább nekik kellene az a jó kis pénz, hát előre mondhatom, sok ilyen hírt fogunk még hallani.

2009. október 18.
Vészrohanga

Persze, hogy az ilyen úgy működik, hogy bejelentik előre: pénteken riadó lesz, ne vetessük le a gyerekekkel az utcai cipőt és a kabátokat ne a szekrénybe akasszuk, vigyük be a tanterembe. Jönnek a katasztrófavédelmesek és mérik az időt, mennyi az annyi, míg kiürül az iskola. Nos, nekem aztán jó ilyent mondani, mert úgy elfelejtem, mint a pinty. Azért az előkészületeket megtettem, de belemerültem a matematika tanítás szépségeibe, mire felriasztott a sulicsengő 3-szor. Akkor aztán kirohantunk, naplót felkapva Editkével nagy tereléssel elértük az udvart. Jó volt, mert 3 percen belül kint volt mind a 6 osztály, szóval így könnyű, de nem ez volt a nap lényege.
Amire nem számítottam, az a gyár hangja volt. Először érdekesnek találtam, aztán átmentem költőibe, hogy szinte jajong, fura volt. Végül eszembe jutottak gyerekkorom riadói, amikor a repülőket és persze mindenkit riasztottak. Volt, hogy kint játszottunk éppen az udvaron, és akkor szólalt meg. Nem volt sosem ijesztő, hiszen minden reggel 8-kor és délután fél ötkor hallottam a hangját. Csak ez egy folyamatos szirénahang volt és mindig végignéztem, ahogyan a házakból futva, rohanva igyekeznek ki a férfiak és tartanak a laktanya irányába. Már el is felejtettem ezt, és aztán eszembe jutott az a hang is, amikor "lefújták" a riadót. Mindez végigfutott a fejemben, amíg álldogáltam a gyerekekkel az udvaron. Kicsit összeszorult a szívem
mert olyan nagyon régen volt.

Aztán 2-3 kemény legényt szétválasztottam és visszaballagtam velük az épületbe.
2 órával később a Főnököm megjegyezte, hogy nem érti, hol a fenébe lesz már az a katasztrófa.
Hát csak ott -gondoltam magamban-, hogy rohadtul eljárt az idő, és annyi minden a múltba veszett. De amíg eszembe jutnak ilyen régi dolgok, addig még legalább megvannak, ha másutt nem, a fejemben.