2009. október 18.

Vészrohanga


Persze, hogy az ilyen úgy működik, hogy bejelentik előre: pénteken riadó lesz, ne vetessük le a gyerekekkel az utcai cipőt és a kabátokat ne a szekrénybe akasszuk, vigyük be a tanterembe. Jönnek a katasztrófavédelmesek és mérik az időt, mennyi az annyi, míg kiürül az iskola. Nos, nekem aztán jó ilyent mondani, mert úgy elfelejtem, mint a pinty. Azért az előkészületeket megtettem, de belemerültem a matematika tanítás szépségeibe, mire felriasztott a sulicsengő 3-szor. Akkor aztán kirohantunk, naplót felkapva Editkével nagy tereléssel elértük az udvart. Jó volt, mert 3 percen belül kint volt mind a 6 osztály, szóval így könnyű, de nem ez volt a nap lényege.
Amire nem számítottam, az a gyár hangja volt. Először érdekesnek találtam, aztán átmentem költőibe, hogy szinte jajong, fura volt. Végül eszembe jutottak gyerekkorom riadói, amikor a repülőket és persze mindenkit riasztottak. Volt, hogy kint játszottunk éppen az udvaron, és akkor szólalt meg. Nem volt sosem ijesztő, hiszen minden reggel 8-kor és délután fél ötkor hallottam a hangját. Csak ez egy folyamatos szirénahang volt és mindig végignéztem, ahogyan a házakból futva, rohanva igyekeznek ki a férfiak és tartanak a laktanya irányába. Már el is felejtettem ezt, és aztán eszembe jutott az a hang is, amikor "lefújták" a riadót. Mindez végigfutott a fejemben, amíg álldogáltam a gyerekekkel az udvaron. Kicsit összeszorult a szívem
mert olyan nagyon régen volt.
Aztán 2-3 kemény legényt szétválasztottam és visszaballagtam velük az épületbe.
2 órával később a Főnököm megjegyezte, hogy nem érti, hol a fenébe lesz már az a katasztrófa.
Hát csak ott -gondoltam magamban-, hogy rohadtul eljárt az idő, és annyi minden a múltba veszett. De amíg eszembe jutnak ilyen régi dolgok, addig még legalább megvannak, ha másutt nem, a fejemben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése