Vagy esetleg súlyosabb. Hallottam tegnap a rádióban, hogy a Trigránit Kft. Európa legnagyobb szabadidő központját építi fel Szlovákiában Pozsony (bocs: Bratislava) mellett, valami 30 hektáros területen. Metropolis lesz a neve és 2010-ben kezdi el az építkezést, 5 évig fog tartani és 10 000 munkahelyet teremt. Csak Las Vegas veheti fel vele a versenyt, mert olyan komplexum lesz, amelyben szórakozni, bevásárolni, sportolni és minden elképzelhetőt megtenni lehet. Arra alapoz, hogy 4 nemzetközi reptér is a közelében van, tehát több millió ember meglátogatja majd. A beruházott 1,5 milliárd euróról nem is beszélve.
Minek hoztam ezt ide?
Minek hoztam ezt ide?
Azért, mert emlékszem rá, hogy kis idővel ezelőtt (1-2 éve), pont ez a cég keresett területet egy ilyen jellegű központ létrehozására Magyarországon. A területre pontosan nem emlékszem, de Budapest nagy körzetében lehetett, úgy rémlik. S a lényeg, hogy jó szokásunk szerint persze volt vita és nyavalygás, és mindenbe belekötés, végül Demján Sándor (merthogy ő áll ugyi ezen cég mögött többek között), elunta és elvitte az egészet Szlovákiába, persze a pénzével együtt.
Szóval miért jó ez nekünk, hogy azt is és azokat is elmarjuk, akik még akarnak valamit. Demján sokat épített már (West End, Nemzeti Színház, MűPa stb) ja és kiszállt a 4-es metróból, a cirkuszok miatt és a kormányzati negyed felépítéséből is ugyanezen okok miatt, és pont ő nem az az üzletember, aki -mint újgazdag-, csak harácsolni tud.
Neki már régóta olyan a helyzete és hozzáteszem az emberi mivolta is, hogy nagyon sokat áldozott pl. a magyar kultúráért, sportért is. (Príma Primissima Díj, Cseh László 6 M ft-ja az olimpiai ezüstökért, meg stb.).
Tehát nem értem, mint mostanában oly sok mindent itten körülöttem. Azt hiszem, a felsőbb érákban lévők nem csak a közpénzeket folyatják el, hanem még sok egyéb kárt is okozhatnak hibás üzletkötésekkel és az ország helyzetének tudatos, vagy nem tudatos további rongálásával.
Gyanítom, hogy én innen a jéghegy csúcsát sem látom, csak mert olvastam róla, hogy van, hát elhiszem, hogy létezik.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése