Megnéztem. Is. Mert tavaly olvastam el, és nagyon lekötött, érdekes volt. Könyv után a film sokszor kevesebb valamiben, de a jó adaptáció adni is tud. Nem emlékszem, hogy a könyvet ilyen szomorúnak éreztem volna, noha persze az egész történet olykor mélységesen csüggesztő volt. A film hozzáteszi a képi világot, és állítom, az is fontos, hogy az olvasó maga hogyan képes felépíteni azt. Hihetelenül jól azonosultam ezek szerint, nagyon otthonosan folyt előttem a film, de egyet a legjobb olvasó sem tud azt hiszem. Például remek zenéket alágondolni olvasás közben, ami jellegzetességet és hangulatot teremt. Másrészt a főszereplőt, aki valóban különleges a japán vonásaival, a kékszerű szemével és mindazzal az eleganciával, amit azt hiszem igazából nem lehet tanulni, ez született képesség, vagy nem. Jó, hogy megíródott ez a könyv és pláne jó, hogy filmet is készítettek belőle. Azt hiszem ezzel a gésáknak nem ártottak, sőt. Talán nem leszünk annyira nyugat európaiasan ostobák.
2010. május 30.
2010. május 29.
Galéria alakulóban
Alig vártam, hogy közel kerüljek újra, és lassan alakulgat is. Legalábbis ma már fent álldigálltam az ágyon, noha a járórész még nincsen készen. De napok kérdése és gyaloglok. Addig is pár képen azért gyönyörködök kicsit és ötletelni is lehet. Nagyon más-más hangulatok jönnek a színekből és méretekből. A korlát dolgon most erősen gondolkozom, talán legyen kötél? (Vagy túl morbid?)

2010. május 28.
Ki fődgye?
Nem kívánom messziről indítani azt a gondolatsort, amit főzicskélés közben hallottam. (Csomó darálthús mindenféle formában való feldolgozása. Miért is fagyasztottam le egyben!?). Asszem, igazam volt eddig is, hogy a konyhámban igazi létjogosultsága a rádiónak van, bár az is igaz, időnként dühösen tekergetek. (Némi hajazás a bicajomra?) Szóval, mint jó szakács, aki ínyenc recepteket hall, sokszor továbbgondolom és feldolgozom a hallottakat. A formája persze a hírtől, s nem utolsósorban a hangulatomtól függ. (Most éppen beteg vagyok, úgyhogy vérfagyasztó leszen.)
Nos hát van itt nekünk ez a nemzeti homokozónk, amit Árpád Apánk jól kijelölt magának, ezzel nekünk is természetesen. Jó kis szélvédett hely volt (bár egy régi homokozós megrótta, hogy attól, hogy szélvédett, sajnos itt marad a büdös is), és tele mindenféle bőséggel, hegyekkel, tavakkal, tengerrel, folyókkal, bányászható értékekkel és kincset érő termő földekkel. Alapból nagyon jó volt , aztán utódaira hagyta, azok pedig így-úgy gazdálkodtak vele. Körbekerítették a végekkel, meg őrségekkel, szerekkel, csatáztak a szomszéd homokozók lakóival, néha jött egy termetes felnőtt, vagy aki uralkodónak gondolta magát, és szétcibálta a verekedőket, vagy éppen kisajátította majd' az egész homokozót. Persze nekünk ez nagyon nem tetszett, próbáltuk kiebrudalni, megint összeállni és szétválni más homokozóbeliekkel. Rendre rosszul választottunk, így az is megtörtént, hogy büntetésként elvették a jól belakott homokozónk 2/3-át. Hát ezen aztán rettenet, mennyit siránkozunk és újra és újra megpróbáljuk valahogy visszacsalogatni ha nem is a területet, mert az nagyon kényes (és úgysem adnák nekünk), hát inkább csak a lakóikat. Azt kiabáljuk a túloldalra, hogy nem baj már, hogy ti másik homokozóban vagytok, mert már nem a mienk, de mi szeretnénk, ha tudnátok, a mi homokozónk, a tietek is egyben. (Fondorlatos mi?) Most pedig lesünk és várunk, hogy mi lesz, de sejtjük, hogy lapátot, vödröt és homokbombákat fogunk kapni, vagyishogy jól átdobálnak majd hozzánk velük. Ami egyébként nem baj, mert közben a mi szép homokozónk lassan kiürült, már a vödör, a lapát sem a mienk, csak lizingeljük más homokozóbeliektől. Párat ugyan vettünk, de nekünk sokkal drágábban adták, mint a többi homokozóbelieknek, így nyögjük a részleteket még vagy 200 évig. Akik pedig rendezkednek a homokozónkban, hát sorra egyre nagyobb bajt csinálnak. Pedig lecsücsülünk és demokratikusan kihúzzuk a neveket a kalapból, de akármilyen nyuszit teszünk is bele, mire kihúzzuk, furamód róka, hiéna, sakál, vagy kígyó válik belőle. Mi pedig nézünk bandzsítva, mert nem így hittük. Most elmegy az egyik főrendmester, aki a sok széttúrt halmot kissé rendbetette, jött is a görög homokfőnök (pedig nekik biztosan márványhomokjuk van, nem ilyen szimpla vizeszsákos), hogyan sikerült ezt így elvégeznie, mert nála még nagyobb a túráshalom és az egész beomlik, ha nem sikerül segítséget kapnia. Nem tudom, mi lett a közös homokszitálás vége, de némi csillámot csak hazavitt. Most pedig a rendrakó elsétál, mert jöttek az új, na nem nyuszik, hanem libák, mert rém hangos a gágogás. Mindennap más az összeállítás és most bár lassan, de kezd az egész homokozó gyanúsan zöldelleni, és nagyon kíváncsian várom, hogy vajh' kizöldül az áhított zöld gyeptől, vagy egy idő után kiderül, hogy már nem messziről, de közelről nézvén is ez a zöld eléggé másmilyen libazöld lesz.

2010. május 25.
Étkeim
Pont ez az, amit nem akartam sosem. Mégpedig azért, mert annyi nálamnál jobb receptes blog és oldal van, (profibb képekkel, de hadd bénázzak magamnak!), hogy hűha! De azért mégis titokban és suttyomban bosszantott, hogy pont ezért, én azt sem írom meg, amit pedig legalább magamnak szeretnék. Így hát azért írogatok néha ezügyben is.
Nr.1. Bortorta
Nem vagyok kapkodós fajta, 4 évig tűnődtem azon, hogy finom-e annyira, hogy nekiálljak. Ezt onnan tudom, hogy a receptjét egy bababpiskótásdoboz hátlapjaként őriztem meg még jóval a költözésünk előtt. Otthon tehát már álldogált vagy 2-3 évet, s miután júniusban lesz 2 éve, hogy ideköltöztünk, megvan az idő biztosra vehetem.
Tehát akkor:
Kell hozzá 2 doboz MANNER babapiskóta, (más is jó, ha jobb minőségű), málnalekvár (naná, pont ez nem volt itthon, ribizlit kapott bele), 1/4 l félédes, vagy édes fehérbor, 6 dkg porcukor, 2 tasak étkezési zselatin, 2 tojás, egy citrom leve, 20 dkg mascarino ,1 tasak tejszínhabpótló por, 1 csipet só, borszőlő a díszítéshez.
A krém elkészítése:
A zselatint az előírás szerint elkészítjük, a folyadékot ez esetben a bor képezi. A tojást a porcukorral habosra keverjük. A mascarinot, a forró zselatint és a citrom levét ebben a sorrendben összekeverjük és hűlni hagyjuk. Ezután belekeverjük a keményre felvert tejszínhabot.
A torta elkészítése:
Egy sütőpapírral kibélelt tortaformát (itt is gond volt, mert az még a padláson maradt kicsomagolatlanul, de kiegyeztem egy kuglófsütővel), a piskótákat körberakosgatjuk és megkenjük őket a málna (vagy más, de nem barack!!) lekvárral. Aztán jön a rétegezés a borkrém és piskóták között felváltva. Amikor tele a forma, az utolsó réteg a borkrém legyen. Néhány óráig hűtőben kell tartani, majd kiügyeskedve a formából jöhet a diszítés felvert tesjzínhabbal és szőlőszemekkel.
Csak zárójelben: nem zúzós az elkészítése és nagyon könnyű, nem vajas.
Viszonyítás

Már majdnem nekem is úgy tűnt, alig haladunk, vagy talán nem is. Persze tudtam, hogy nincsen így, de azért az tagadhatatlan, hogy az építkezés nagy hajrája után kicsit lassabban folydogálnak a dolgaink. De hogy mégsem legyünk kicsinyesek, kezembe akadt itt 2 fotó, igaz, nem májusiak, de tavaly márciusiak. Lássuk meg ezeken, hol tartottunk 1 éve és 2 hónapja.
Beszakadt a járda
Mindenki sajnálkozott, alig hitték el, amikor mondtam, hogy én pedig ezt már régóta vártam. Úgy volt, hogy már ez egyszer megtörtént vagy 7 évvel ezelőtt és akkor még nem laktunk itt, csak a mama volt egyedül. Na akkor ő hiába kérte, egyszerűen betömték egy tehereautónyi murvával és leaszfaltozták. Ennyi volt a javítás. Persze az, hogy mitől keletkezett, nem érdekelte a hatóságot, nekem pedig itt mindig sáros a pincém a befolyó víztől. Láttuk már, legalább 2 éve, hogy újra likadozik a járdának a széle, meg is süllyedt, hát csak kicsit várakoztunk még. Erre a nagy esőzésre aztán sikerült beadnia a kulcsot és újra leszakadt. Most már írásbeli bejelentést tettem, kérve azt is, hogy történjen meg az üreg feltárása is, honnan jön a sok víz. Egyébként itt megy el a víznyomócső ezen a járdaszakaszon, illetve alatta, kicsit inkább az út szélén, de az is biztos, hogy az én pincémből nem megy fölfelé a víz a járdához, tehát föntről lefelé folyik, mint tudjuk. Kíváncsi vagyok most már nagyon, hogy miféle vezeték, vagy forrás vagyon itt alant.
2010. május 22.
Megasztár 5
Nos!!!!!
Tovább »
De azt senki nem tette hozzá, hogy a Saunders név ott olyan gyakori, mint nálunk a Kovács. Így aztán Micimackó, aki Saunders név alatt élt a Százholdas Pagonyban végül is magyarítva Kovács János név alatt volt található.
Mindettől függetlenül ettől a Saunders gyerektől azért én sokat fogok várni.
Végiggondolva
Úgy hírlik, még csak a médiumokban, hogy a jogosítvány megszerzését a 8 általános elvégzéséhez kötnék, azaz feltétele lenne. Ezt csak helyeselni tudom. Szegregáljuk csak a lusta, iskolakerülő és tudatlan népséget.
Pár kérdésem van csak:
1. Mi van az eddig is jogosítvány nélkül autócskázók népes táborával?
2. Akik jelenleg randalíroznak, sokszor behemót fekete dzsipjükkel, azokkal már akkor minden rendben is van?
3. Az országgyűlési képviselővé válásnak ez miért nem feltétele?
Ez csak egy levegővételre jutott eszembe, de szóljatok, ha még van több!

2010. május 21.
Ha van még valahol jóság
Találtam egy igazán ISTENI zenét (bár nekem minden igazi zene az!!), és függetlenül attól, ki hisz bennük, ki nem, azt hiszem hinni mégis szívderítőbb.
Hát számítsunk rájuk.
Tovább »
Hát számítsunk rájuk.
2010. május 19.
Megjártam
Hát végül elindultam, kideríteni a valóságot ebben a mentorálási ügyben. Ezért előzetesen felhívtam az igazgatót, hogy beszélnék vele. Létrejött a találka és kissé meglepődve hallottam egészen másféle megközelítést az egész projektről, mint amit lent a lányoknak a szájukba rágtam. Értettem én, hogy inkább támadnak valótlansággal is, és szívesebben áztatják az én bőrömet, mentve a magukét, csak egyre nem gondoltak. Arra, hogy veszem a fáradságot és nem elégszem meg holmi közvetítői információkkal, hanem utánajárok a főilletékesnél. Ezután már nálam volt a szerva, mert jól emlékezvén mindenre, előadtam a valóságos verziót és kénytelen volt elhinni.
Azért az jó, hogy felnőtt, meglett emberek óvodáskorúak viselkedését mutatják fel időnként. Hogyan fognak ők akkor majd gyerekeket egyenességre nevelni? Itt is megmutatkozik a bort iszok és vizet prédikálok esete.
2010. május 18.
Extrovertált népség?
Már régóta meg akartam írni és gondolkodtam is azon, hogy mire való ez a sok irkálás nekem és egyáltalán mire való ez a blog. Merthogy egyébként már elég sok mindent belegyömöszöltem és használom is erre arra. De sosem voltam meggyőződve arról, hogy ennek témájában, vagy bármilyen formájában valami irányultságot kellene mutatnia. Azaz, hát nem használom másra, mint a saját belső monológjaimra, meg mindenfélére, ami eszembe jut. Végül is, valóban egy magán napló és akkor miért is nyilvános? Úgy vélem, ez hozzátartozik a sportszerűséghez. Jó pár blogtársam van, akiknek az életébe így már jó ideje bekukkanthatok, persze, amennyire írásaik során ezt megengedik. Őket már kezdem ismerőseimnek, virtuális szomszédaimnak tekinteni. Érdekel, ha valamit beírnak, azzal akkor másnap mi lesz és úgy gondolom, ha én így vagyok ezzel, akkor más is. (Pont tehát azzal a megállapítással nem értek egyet, hogy ez micsoda magányos tevékenység.) Szóval ezt azért hoztam fel, mert vannak ezek a kommentek ugye. Bár nem mindenki locsog bele más ügyeibe, azért magamból kiindulva legalábbis, nem nagyon bánjuk, ha más is hozzátesz valami okosat, vagy egyetért stb. Szóval nem zavarnak az észrevételek és úgy látom ez legtöbbünknél így van. A napokban viszont beleütköztem 2 blogtársam oldalán is eléggé negatív, sőt durva és gonoszul bántó hozzászólásokba. Az a helyzet, hogy akik ilyent tesznek, azok elfelejtik az egész lényegét. Nevezetesen azt, hogy ezt NEM KELL OLVASNI!!! Szóval nem kötelező, ezért, ha valami nem tetszik odébb lehet állni, és ezt még megjegyzéssel sem kell megtoldani. Van egy csomó olyan blog, amiket én nem látogatnék véletlenül sem, de lehet, hogy ezeknek a darócruhásabb lelkű emberkéknek megfelelnek. Nosza, akkor oda kell menni és ott lehet duhajkodni. Azt hiszem, ha valaki akarattal nem vet szelet, akkor remélhetően vihart sem fog aratni, és folydogáljanak békében a csevegések sok-sok fontos és kevésbé fontos dolgokról.