2015. január 30.

Január

Erre nem lehet mit mondani, igyekszem magam meggyőzni arról, hogy igenis léteznek emberek, akik dühödt kitartással állítani tudják, hogy ők ezt a hónapot (is) kedvelik. Hát én nem és nem mostantól nem, az is igaz. Van ennek persze olyan rémes lelki nihilje, úgy a felfokozott ünnep után, aztán meg hosszú is, téli is, az utóbbi időkben pénztelen is, hiszen a KLIK kiadja decemberben a bért, aztán hajrá, februárig tudd ám a dolgot, ha van hozzá eszed!
Elkezdeni egy új évet, fogadkozások nélkül is nyögvenyelős, hiszen mire is fogunk jutni majd 11 hónap múlva, hová torkollik az életnek hívott csetepaté. Nem vitás, Mari néni lassan elbújhat mellettem, de legalább volt kitől tanulnom, és láttam is eleget.
Volt itt betegség bőven, minden nyűgével együtt, nem is egyedül, és belefolyván unaloműzőnek a napi események menetébe, már nem írtam róla bejegyzést. Ahhoz biztosan jó kondícióban kell lenni, hogy az ember élvezettel tudja a keresztvizet leszedni bárkiről.
A héten kezdtem csak el dolgozni újra, és természetesen a további hiányzók miatt azonnal 150%-os terheléssel. Mai napon már nem is tanítottam, ültem, és néztem ki az agyamból, felállni már nem akaródzott. Túl vagyok a szülői értekezleten, egy nyavalyás kis havon, ahol bedőlt a MÁV és este 7-re értem haza, bár nem vonattal, mert az nem jött.
Régóta tudom, hogy a vasúttársaság üzemelése csupán napi szerencse dolga, hiszen hogy éppen mi fog még működni és mi nem, az tulajdonképpen az aktuális napokon kiderül. Fővonalon vagyunk, villamosított pályán, és az erre járó vonatok jelenlegi műszaki állapota éppen megfelelt ezelőtt 50 évvel.  Vannak persze nagyon kellemes elővárosi és új vonatok, öröm nézni őket, azokat ide tán majd akkor teszik, ha szintén elérik ezt a bűvös életkort.
A tegnapi hó alig dobott egy hangyányi problémát a rendszerbe, és totál káosz lett belőle.  Félreállított vonatokkal, soha be nem érkező járatokkal. Végül megúsztuk, J. hazavitt bennünket a furgonnal,  s mikor is jön el a törlesztés ideje? Amikor kell.
Évek óta utazom egy falunkbeli fiatalemberrel, aki nekem még sosem köszönt, noha látásból kell, hogy ismerjen. Együtt szállunk fel és le, naponta. Tegnap ő is ott vacogott már az állomáson jó másfél órája. Azért vacogtunk, mert áram sem volt, így világítás és fűtés híján voltunk. A furgon 2 üléses, de azért a bodegában, ha kell, ezt a 9 km-t ki lehetett (volna) bírni.  Az öreg "alkeszt" hazavittük, rendes ember, még  ha tántorog, akkor is köszön, vagy csuklik. A másik "földim" maradt imigyen az állomáson, várva tovább a vonatot. Nem hinném, hogy összefüggésbe hozta volna a köszönés elmaradását a fuvar hiányával, én viszont elmeséltem hazafelé a meleg autóban. 
Ez is a januárhoz
tartozott.


Tovább »

2015. január 22.

Az osztályfőnök bűne


Mivel én vetem fel és csak a történet kedvéért és annak alátámasztásául, pár személyes dolog idekívánkozik előszó gyanánt. Az egyik, amit régóta tudtok, hogy messze vagyok már a szépséges koromtól, a nyugdíj kézzelfogható közelségben van immár, azaz nem vagyok friss csirke. Nem baj egyébként, tetszik ez a kor nekem, némi karcsúságért és simább bőrért nem cserélném le azt, amit ezenközben fejben megszereztem. Nem kell túl nagy dolgokra gondolni, még mindig 1 cukorral iszom a kávét és ez marad is. (Egyszer egy kedves barátnőm jegyezte meg, hogy a kávé cukrozása intelligencia kérdése, és természetesen ő sosem tett cukrot a kávéjába.)
Az is kiderülhetett eddig, hogy pedagógus vagyok, pontosabban tanítónő, nekem szebb kifejezés így.
Nem lettem pályaelhagyó sem, holott van másik szakmám is, dolgozhattam volna a vegyiparban, a lombikok csak forrók  néha, de nem beszélnek vissza, és még a sok-sok betegséget sem a kémcsövektől kaptam volna el.
Nos, így lett, ahogy lett és jó is volt. A sok év alatt rengeteg osztályom volt, talán 2 év kivételével mindvégig osztályfőnök is voltam. Nálunk ez természetesebb, mint a felső tagozaton, tehát nem különösebb érdem, ha valaki osztályfőnök, úgy értem nem kellett hozzá szakmai megmérettetés, vagy alkalmasság. Sőt, kibújni sem lehetett alóla legtöbbször. Na, nem mintha szándékomban lett volna, bár voltak olyan kollégáim, akiket erre a posztra nem tartottam megfelelőnek. 
A tanító sokkal többet van a gyerekekkel, mint egy tanár, napi 4-5 órát legalább. Azt, hogy ez mekkora felelősség, sokan el sem hiszik. Persze nem a tanításban keresendő ez, inkább a huzamos együttlétben. Mindig is tudtam, noha nem gondolkodtam el rajta mélyebben, hogy mennyire leszünk lenyomatok mi a gyerekeken, vagy inkább az osztályon. Ennek oka talán az volt, hogy olyan helyen dolgoztam a legtöbbet, ahol minden osztályfokból csak egy volt, azaz igazán nem volt összehasonlításra való alap. 7. éve viszont már itt párhuzamos osztályok vannak, ugyan csak kettő, de ez elég is, hogy kiderüljön: a társam keze alól nagyon fegyelmezett csapat kerül ki, nem túl kreatív,  a fegyelmezést a kolléganőm kézi vezérléssel, és igen hatásosan oldja meg. Ez sikeres is mindaddig, amíg az osztály az ő irányítása alatt él, sajnos utána szétesik és teljesítménye romlik.
Az is kiderült, hogy az én osztályom mindig nagyon kotnyeles, zsizsik csapat, aki nem kellően erélyes, keresztben lenyelik és megeszik. Nagyon aktívak, ötletelnek, és munkát keresnek azonnal, ha nem foglalják le őket. Az eredményeik megtartottak, sőt javulnak is a felsőben.
Egy ideje már ki is nyilvánítom, hogy ebben én vagyok a felelős, mert magam is ilyen voltam, már gyerekként is, és felnőttként sem a fegyelem a legfőbb erény a szememben.
Nos, senki nem lépheti át az árnyékát, ha posztra kerül, és én még könnyen beszélek, mert akárhány osztályt is tettem képemre hasonlatossá, az meg sem közelíti a milliós nagyságrendet.
Szóval igen, elérkeztem ma reggeli párhuzamom alanyához, ami nem is tudom hogyan és mi okból, de a vajas kifli mellől hangosan elröppent. Orbán Viktor nem más, mint egy országnyi ember osztályfőnöke, és csapnivaló munkát végez, ha tudja, ha nem.
Tudjuk, hogy ebben az országban nincsen elnöki hatalom, és azt is, hogy parlamentáris hatalom sincsen, legalábbis demokrácia által vezérelve. A kétharmados többség egyúttal a miniszterelnök kezébe tette (tette, mert hagyta, hogy ő magához vonja) az abszolút, mindenre kiterjedő hatalmat és irányítást, ezért tekinthető ő úgy, mint ennek a 10 milliónyi  magyarnak az osztályfőnöke.

Nagy vonalakban mi is lenne a dolga, ha megtenné nekünk ezt, és elvégezné:

- az osztályközösségnek, mint közösségnek a létrehozása, közösségi érzés, összetartozás kiépítése, megerősítése
-a közösségen belüli normarendszer kialakítása, a társadalom számára fontos közösségi értékek, mint szolidaritás, segítségnyújtás, a társak megbecsülése, a közösségi érdekek egyéni érdekek elé helyezése,
-a közösségen belüli hierarchia demokratikus kiépítése, a vélemények és választások útján, a vezető egyéniségeknek segítségnyújtás, a kontroll, megfigyelés, elemzés eszközeivel
-a közösségen belül az egyenlőség deklarálása, a lemaradók segítése
-  a közösség külső profiljának megteremtése, kapcsolatrendszerek kialakítása (másik osztály, óvodások, szülők, az osztályba bedolgozók, szakkörvezetők stb...)

...nem sorolom, ennyi bőven elég is, hogy lássuk, mindezeknek miniszterelnökünk kezdetektől fogva sem felelt meg. Annyira nem, hogy éppen az ellenkezőjét tette, szisztematikusan.
Nem épített közösséget, mert félt a közösség erejétől,  nem szereti, ha egyezség körvonalazódik, ami nem az elgondolása szerint működik. Szétdúlta a közösséget, saját kezével ásott annyi árkot ebbe az országba, ahányat csak tudott, annyi társadalmi réteg és csoport között, ahányat csak látott és ott, ahol tudott. Saját érdekeit sosem tette a nép érdekei mögé, igazából az egész közösség, és a benne élők különösen, a mai napig és a továbbiakban sem  érdekelte. Nem azokat helyezte pozícióba, akik erre hivatottak lettek volna szakértelmükkel, emberi hozzáállásukkal, inkább csak saját talpnyalóit, hűbéreseit. A közösség megszerzett vagyonát hűtlenül kezeli, pont azoknak nem nyújt segítséget, akik erre igazán rászorultak. A közösséget olyan színben tünteti fel, hogy normális másik osztály, már focizni sem áll le velünk, mert tudják, hogy itt a szabályok nem érvényesek, és különben sem alacsonyítják le magukat egy ilyen norma vesztett csaló társasághoz.

Én bizony elvenném tőle ezt az osztályt, ennyi év alatt már felnőtt itt egy olyan fiatalság sajnos, ami a képére formálódott és aminél nagyobb kárt már el sem tudok képzelni. (Ismerjük jól a 29 éves vezérigazgatókat, a 31 éves minisztert és jól ismerjük fennhéjázó mondataikat és modorukat.) 
Kijelentem ezennel, ha már ez ilyen szépen levezetődött, hogy az én szememben aki nem képes egy 30-as létszámú közösséget elvezetni a sikerre, akár gyerekközösséget, akár felnőttet, az ne akarjon 10 millióhoz fogni, azonnal az egyetemi iskolapadból kikerülve.
Nálam Orbán Viktor kései tanuló megbukott, nem a tudása okán természetesen. A baj nagyobb és számára már nem is kijavítható. 
Végszó: és még humora sincs, jön ezzel a szerény ibolyával.....
Tovább »

2015. január 20.

Vanek úr a magyar politika egén...

Napok óta a legőszintébben tudtam szórakozni, ami a körülményekhez képest (ágy, orvosságok, morci), több volt, mint üdítő. Eszembe jutott a régi filmcím, az Interjú a vámpírral. Jó volt, akkortájt tetszett is. Milyen képtelenségen alapult pedig, hát hiszen ki is akarhat interjút készíteni egy vám-pírral!!
Na és itt van a nyakunkon ez a szerencsétlen veszprémi választás, amiből hovatovább országos közröhej válik. Mivel a hercehurca ránk is vonatkozik, azért lagymatagon bár, de figyelemmel kísértem. Egészen odáig, míg kiderülni látszott, hogy egy budapesti hajléktalan is indul a csatában, mi több, a város két fideszes elöljárója már alá is írta a névsort tartalmazó ívét. Hát eddig ez több, mint komikum volt, aztán hirtelen lett neve a hajléktalannak, és hangja, és kirajzolódni látszott az egész történet háttere. Sütő Kálmán maga mesélte el, egy Blikk híradás után, hogyan is történt mindez. Nem vagyok képes visszaadni a beszédstílust, a gondolkodást, az egyszerű, de lényegre törően világos mondanivalót. Úgy hallgattam, mint aki állandóan nem képes hinni a fülének. Az ország egyik vezető rádiójában, egy népszerű, művelt, okos műsorvezetővel olyan fesztelenül, kedélyesen beszélgettek, mintha régi ismerősök (tulajdonképpen azok is), vagy barátok volnának.
Sütő Kálmán politikája megejtően egyszerű és ezért mindig is érthető: takarodjon a fenébe az egész ócska parlament, és még a legtöbb párt is. Hiszen, láthatóan, míg pozíciót nem kap valaki, addig normálisan lehet vele beszélni, miután elnökhelyettessé válik, legalábbis meghülyül.
No, száz szónak is egy a vége, nem indul a veszprémi választáson, mert nem jött össze a kellő számú támogatás. Azt viszont jól érthetően elmondta, hogy mivel a várost amúgy nem ismeri, hát ő csakis azon munkálkodott volna, hogy ezt a mostani vezető politikai garnitúrát lehetőleg oda robbantsa, ahová való.
Ami engem illet, jelentem meg lettem győzve, Sütő Kálmán hívő lettem, cirka 15 perc alatt. Nagyon sajnálom, hogy már csak a tapolcai megmérettetésen tud indulni legközelebb, és azt pláne, hogy nem vagyok ott szavazó.
Könnyen lehet, hogy belőlem is az az elfordulás szól, ami sokakból, hogy lassan a politikusokat már jelöltként is utáljuk. (Mindenesetre Kész Zoltán úr, nem volt valami nagy úr, legalábbis, ami a viselkedését illeti.)
Egy politikailag egyszerűen képzett, ám jól és érthetően fogalmazó hajléktalan, aki unja már a papíralapú internetet, ígéretet kapott, hogy kerítenek neki valami kiszuperált laptopot is. Ha már előbb-utóbb csak képviselő válik belőle.
Ajánlás:

"Alulírott Sütő Kálmán feljelentést teszek dr. Orbán Viktor miniszterelnök (1051 Budapest, Kossuth tér 1-3. ) ellen „hűtlenség bűntette elkövetésének alapos gyanúja miatt” az alábbi indokok alapján:

Dr. Orbán Viktor 2012. 08. 30-án, mint Magyarország miniszterelnöke döntést hozott arról, hogy a magyar büntetés- végrehajtási intézetben emberölés miatt jogerős szabadságvesztését töltő Viktor Safarov azerbajdzsáni állampolgárt az azerbajdzsáni kormány kérésére Azerbajdzsánnak kiadja.  Döntése meghozatalakor tisztában volt azzal, hogy a kiadás nyomán hazájába érkező Viktor Safarovot ott hősként fogadják, és számolnia kellett azzal, hogy az elítélt elnöki kegyelemben részesül. Tisztában volt azzal is, hogy a kiadatás nemzetközi konfliktust idéz elő, amennyiben az éppen nyugvópontra került grúz-örmény fegyveres konfliktus kiújul.

Azt, hogy ezzel mennyire tisztában volt, alátámasztják a kormánya illetékes minisztériumai (Külügyminisztérium, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium) által készített dokumentumok, amelyek minderre felhívták a miniszterelnök figyelmét., és a kiadatást a fentiek miatt nem javasolták.

A miniszterelnök mindezek ellenére –saját, a sajtóban 09.11-én közzétett  nyilatkozata szerint utasította dr. Navracsics Tibor minisztert a kiadatási okmány aláírására. ezt követően a kiadatásra sor kerül, Viktor Safarov Azerbajdzsánban elnöki kegyelemben részesült, előléptették, és elmaradt, hét évnyi keresetét számára megfizették. Ezt követően világszerte tiltakozási hullám indult be, melynek során Magyarországon is tüntetések zajlottak, külföldön magyar zászlót égettek, Magyarország elleni fenyegetések hangzottak el, ezzel Magyarország alkotmányos rendje veszélybe került.

Dr. Orbán Viktor azzal a magatartásával, hogy illetékes miniszterei javaslata ellenére Viktor Safarov kiadatását elrendelte, alaposan gyanúsítható a Btk. 145. §-ába ütköző és aszerint büntetendő hűtlenség bűntettének elkövetésével.
A hivatkozott § szerint: „ Az a magyar állampolgár, aki állami szolgálatával, vagy hivatalos megbízásával visszaélve külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel, vagy tart fenn, és ezzel Magyarország függetlenségét, területi épségét vagy alkotmányos rendjét veszélyezteti , bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig, háború esetén öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Dr. Orbán Viktor miniszterelnök nem vitásan állami szolgálatával és hivatalos megbízásával visszaélve veszélybe sodorta Magyarország függetlenségét és alkotmányos rendjét, ezért alaposan gyanúsítható a hűtlenség bűntettének elkövetésével.
Kérem, hogy a Nyomozó Főügyészség a büntető eljárást indítsa meg dr. Orbán Viktorral szemben hűtlenség bűntette elkövetésének alapos gyanúja miatt.
Budapest, 2012. 09. 21.

Tisztelettel Sütő Kálmán"


Nos tehát, beszélgethetünk arról, igaza van-e, vagy nincs. (Szerintem igen.) De ez nekem elég ajánlás arra, hogy őt támogassam. Ja, és még az igazi Trebitshcet is feltétlenül!!
Tovább »

2015. január 7.

Hanyatló erkölcseim

Varga I. Prostituáltak
Már nem is tudom, hányast kaptam, Etika volt a tantárgy neve. Gyakorlati jegy volt belőle, jó sok szájtépéssel, meg kis előadásokkal, nem voltam túl lelkes, arra halványan emlékszem.
Talán ez lehet alapja nem túl szigorú erkölcsi elveimnek, amelyeket magamra kevésbé, másokra viszont eléggé megengedően alkalmaztam. (Felőlem csinálhat, amit akar...)
Gyerekkorom e tekintetben sziklaszilárd alapokat nyújtott: amiért nem kaptam nagy frászt, azt lehetett, amiért fájt két oldalról is, azt kevésbé. (A harmadik variáció is létezett, de titkos volta miatt előfordulása nem volt számottevő.)
Ezzel így, azért viszonylag rendezett állapotban lehetett nekifutni az élet göröngyeinek, nem mondom, hogy sosem tápászkodtam, de szeretnék én bukás mentest látni sikamlós terepen. (Úgy tűnik, mai napság a legsikamlósabb már régen nem az, ami az én koromban annak számított, és ami ma annak számít, anno nem is volt kérdéses.)
Na, ez a hosszú nekifutás csak annak az eredménye, hogy semmi mást, egy aláírást megejtettem ma délután, mi több, mindenféle unszolás, könyörgés, rábeszélés, nyomásgyakorlás (stb.) nélkül. Nemes egyszerűséggel, hazajövetelemkor 2 idősebb hölgyemény egy ív papírossal tétovázott a kapunk előtt, és Iván méreteit taglalták, meg a príma becsukott kerítést. Megszólítottam őket, mert azt hittem, megint halott van a faluban, szoktunk némi gyűjtést közösen erre, már akik benne vannak az akciócsoportban. 
Kiderült, nem , ők a mostani veszprémi indulónak jöttek aláírásért, a Navracsics úr helyett.  Utóbb magam is csodálkoztam, hogy persze, nagyon szívesen, és azonnal aláírtam, jószerivel csak a papírról olvasván, milyen cégnek is adom a nevem. Fidesz volt ezúttal, meg sem lepődtem és csöppet sem zavart, éreztem némi kárörvendő mosolyt belül, amikor igazán hálálkodva megköszönték.
Aztán bejöttem és elgondolkodtam azon, mennyit romlott  az egyenes jellemem, a társadalmi erkölcsöm. Nem kell sokat visszamenni az időben, de még 10 évvel ezelőtt is barátságtalanul elhajtottam volna a papírjaikkal együtt a megbízottakat, szó sem lehetett volna a hazugság legkisebb formájáról sem. Egyenesen és öntudatosan csak annak adtam volna az aláírásomat, akivel, szimpatizálok, egyetértek és akire majdan a szavazatomat is fogom adni.
Most meg: firkálgatok hanyagul és felelőtlenül, másra szavazok, mint akiknek aláírtam, és mindezért még lelkiismeret furdalásom sincsen, talán azért, mert már lelkiismeretem sem sok van.
Na ennyit akkor, ha utcalányok között mászkálunk naponta, igyekszünk hasonulni és már nem feltétlenül álcázzuk magunkat naponta apácának, hiszen senki el sem várja tőlünk.
Tovább »

2015. január 3.

Évről-évre

2015. január 1.

Immár ez a 3. kép, már tudatosan kértem őket erre. Annyi minden változik, rohanunk, szidjuk a rendszert, megülünk ünnepeket, esküvőt, legyen ez január elsején visszatérő fotó. Így, szépen, békében és együtt. Nekem ez ajándék. Köszönöm.

2014. január 1.



2013. január 1.



Tovább »

2014. december 29.

Még mindig itt van...

Tulajdonképpen nincsen ünnepem nélküle, legfeljebb nem mondom ki hangosan. Nagyon hiányzik, és ez biztosan így is marad már. Itt van a képe ezen a blogoldalon is, mint állandó olvasó, hát most kissé visszatekerve az időt és a technika ezt a lehetőséget megadja, egy régi, vagy 3 éves levelet találtam tőle. 
Már el is felejtettem, noha mindannyiunk Pali bácsijának plagizálási ügye kapcsán eszembe juthatott volna. Hát nem jutott. Most azonban íme, itt van, úgy igaz, mint ahogyan én élek és mint ahogyan Ő már nem.

Szia Vicuska! Bezzeg az enyém megvan! Annyira szar, hogy szégyen az egész, alighanem leselejtezem már nincs reményem politikai karrierre -de pár hónapos csecsemő mellett kínlódtam  vele,  a péti iskola Erika tipusú táskaírógépén magam gépeltem, de azon a gépen nem volt § jel. Jogi karra beadott szakdolgozatnál ezt olykor használná az ember.
Ami viszont a Te dolgozatodat illeti, néhány apróságra azért emlékezem: tényleg a színekről szólt, és tényleg odaadtál elég sok vázlatot, feljegyzést az Évának. Én viszont úgy emlékezem, hogy miután egy darabig nézegette, visszaadta az egészet a saját legalább 3 sort kitevő gondolatával együtt, hogy légyszíves rakd őket rendszerbe - így aztán Te gyakorlatilag kétszer írtad meg a címében rajzokra utaló, valójában színekről szóló szakdolgozatot, - én pedig megkaptam a külön lapokat Évától, részben megszámozva, részben számozatlanul, és menet közben kellett kitalálni, hogy miként is követik egymást a gondolatok, megállapítások, mert természetesen ezt is én gépeltem, de már a bíróságon. Azon a gépen persze volt §, csak nem kellett. Még korábban anyádnak írtam le egy dogát "A helyesírás tanítása az általános iskolák 1. és 2. osztályában" címmel, - a régi német Optimákon nem volt hosszú ú ű í - talán ő sem. Kicsit hülyén adta ki magát egy helyesírás oktatásról szóló dolgozatban. Amennyiben szükség van rá, ezeket eskü alatt is megvallom a Hír tv-nek, és megmondom nekik, hogy Te csak egyszer plagizáltál, de akkor is másnak és akkor is saját magadtól. Na puszi!




Tovább »

2014. december 27.

Ismét moziban

Jucus már szólt, igaza van. Valóban nem kellene annyit a politikával foglalkoznom. Bár ne is kellene tennem, bár ne dúlná fel naponta az életünket és inkább foglalkoznánk a zöldellő fűvel, az udvaron levő kutyagumival, vagy akármivel, ami éppen akad.
Tekintsük tehát kellemes szünetnek, még ezt a mozit is, amiben a legfőbb jó az volt, hogy együtt voltunk. Nem a bibliai történetre mozdultam rá legfőképpen, hiszen Mózesről, a zsidók egyiptomi rabszolgaságáról számtalan könyvet, filmet olvashatunk, láthattunk. Elsősorban Ridley Scott neve keltette fel az érdeklődésemet, mit mondhat a témáról A nyolcadik utas a halál klasszikusának rendezője. (és még:)
Ezúttal is készülés nélkül mentem, sem előzetest, sem kritikát nem bújtam. Nos, röviden szólva és rögtön a történet végére ugorva, teljes meghökkenéssel zárult számomra a film. Olyan formában lett vége, ami már fiatal koromban is feldühített, amikor úgymond a "nézőre bízzák", hogy ő fejezze be a filmet, gondolatban "csinálja meg" a végét, ahogyan saját magának (és a rendezőnek is) kényelmes. Persze ezek a kényelmességek most már inkább vetik fel bennem azt a gondolatot, hogy ki is a kényelmes? Élek a gyanúval, hogy nem én, hanem akinek valóban be kellett volna fejeznie a filmet, így, vagy úgy, gyáván, vagy bátran, jól, vagy rosszul, hogy legalább mondhassuk felállva, hogy tetszett-e, vagy sem.
Nem voltam egyedül a moziban ezekkel a gondolatokkal, mert ezt a tétova zavart jól érzékeltem a közönség várakozó csendjén, a felkászálódás lassúságán. Nem volt itt semmi katartikus, vagy elgondolkodni való. Csak és legfeljebb a hüledezés, hogy ennyi?
Aztán, mivel magamnak sem tudtam megmagyarázni, hát megpróbálkoztam némi kereséssel, és imigyen szólott a rendező: ő tulajdonképpen a két fiú, Mózes és Ramszesz konfliktusára hegyezte ki a történetet, leginkább ez érdekelte. Annyiban van igazság ebben, hogy valamivel kidolgozottabb a film indulása, de korántsem lehetett itt a feszültségek megmutatásán túl, valami nagy drámát látni. Képileg és szövegben is a felszínt kapirgálták, sokszor sematikusan.
A 3D is jobbára a film elejét uralta látványosabban, a monumentális egyiptomi épületek és a 10 csapás megjelenítésében. Sem Mózes, sem a film más szereplője nem kerül hozzánk igazán közel, nem hozott elő igazi azonosulásokat, vagy elutasításokat. A legnagyobb baj, ami egy filmet érhet szerintem az, ha a néző végig kívülálló marad, ha érzelmileg nem vesz részt a felidézett eseményekben.
A film utolsó harmada pedig egyenesen aránytalan. A zsidók vándorlása, Mózes egyezsége Istennel, a nép elfordulása Mózestól, sok-sok olyan momentum, amire tán 15 perc jutott, így át sem jött, hogy ez a nép végtére is hová jutott el, és mennyi idő alatt. Hiszen, tudjuk, voltak, akik e szinte végeérhetetlen vándorlás alatt születtek és életük is ebben telt majdhogynem.
Nekem úgy tűnt, ez a része a történetnek kevésbé érdekelte a rendezőt, és így valóban nem is tudott mit kezdeni a film végével. Pontot nem lehetett tenni,  felkiáltójelet sem, kérdőjelet nyilván nem akart. Hát lett belőle három pont...
A magam részéről Ridley Scottot nem ezért a filmjéért fogom a továbbiakban sem elismerni. Bár neki ez azt hiszem, csöppet sem számít.

Alaposan nekikészültem, még a telefont is kikapcsoltam. 

Tovább »

2014. december 19.

Nagy karácsony

Nagy ajándékkal, tuti, hogy az. Márpedig, ha valaki bankot einstandol, mert megteheti, mert van hozzá nemes, vagy nemtelen anyagi eszköze, az már csak elég nagy ajándék.
Rémes, hogy mik jutnak az eszembe, de mire is jó egy kis egészségügyi lerogyás. Például arra, hogy kezembe köpvén tegnap reggel 9 órakor várakozóan bekapcsoltam a Tv-t, hogy megnézzem már a csudát, mit is akarnak velünk (VELÜNK!!) közölni a legnagyobbak.
Azért voltam mennyire felvillanyozódva, mert nem vagyok hozzászokva, hogy egyáltalán közöljenek velem valamit, mint állampolgárral, még az igazán nagy ügyekben, mint Paks II. , ott sem ülhettem a képernyő elé. Már egészen hozzá is szoktam a "mik derülnek ki" érzéséhez, hát persze, hogy fülem nyúlott a kíváncsiságtól.
Előrebocsájtom, hogy az első másodpercben dühös lettem, már a látványtól, pedig hozzászokhattam volna. Ezek nem tudnak meglenni, csak 30 nemzeti színű zászló nélkül? Émelyítő és igen informatív a kép. Ugyanis teljesen más lenne egy normális háttér, és a nyilatkozók mellett mondjuk két zászló, több talán szükségtelen. (Bár úgy tudom, a Parlamentben talán már nincs is EU-s zászló.) Szóval igen, minél több a piros fehér ződ mögöttem, annál nyilvánvalóbb, micsoda nacionalista kukac vagyok.
No, ez volt csak a látvány része, aztán jött a szépen kerekített mondandó, hogy a kormány (KORMÁNY), arra kéri a Magyar Nemzeti Bank elnökét, Matolcsy urat, hogy segítsen és adjon áldást az MKB bank feltőkésítésére, és egyéb átszervezésekre, mert a banki szektort valahogy át kell alakítani. Most ugyan nem volt szó a Budapest Bankról, pedig róla is keringenek széljárások, hogy meg kéne vönni. 
Aztán csak néztem. Mi közöm van ehhez? Nem is tudom átlátni az egészet, miért kellett ezt ilyen nagy sasszéval bejelenteni, ennél jóval húsba vágóbb intézkedéseket nem kötnek az orrunkra. Persze  ez a bejelntés most lényeges, mert tudjuk, hogy mi, adófizetők lennénk a gazdái a Magyar Nemzeti Bank kincseinek, bár Matolcsy sosem kérdez arról, vegyünk-e újabb villát, honfitársaim?
Aztán utalás történt némi későbbi privatizációra, ha eljön az ideje. Az idétlen szép mosolyú Lázár meg elkotyogta, hogy 3 év múlva tervezik az MKB privatizációját, mert addigra felkészülhet a vásárló. Hát feleim, itt belémnyilalt a gyanú, hogy javában eldőlt, ki fogja bezsebelni az immár nem veszteséges MKB-t, amit a mi adóforintjainkkal állítanak talpra.
Van egy kedvenc Mel Gibson filmem, az Összeesküvés elmélet. Na, ott meg lehetett tanulni, hogy az a sok hülyeség, mennyire nem az, ha komolyan vesszük. Szóval és tehát: mi van akkor, ha a mindenki által suttogott Orbán-Simicska zördülés hátterében pont némi bankügylet állt?

Simicska: Viktor, gründolj nekem egy szabad bankot rám omlik ez a sok tőke, f...om tudja, hogy hová tegyem már.
Orbán: Ne izélj Lajos, nem olyan egyszerű ez, a bankok magánkézben vannak, az állam nem nyúlhat bele.
Simicska: Hát vetesd meg az állammal, és hozd rendbe a mérleget, aztán jelentsd ki, hogy privatizálható. Sima ügy, te ne tudnád?
Orbán: Melyik bankra is fáj a fogad kedves Lajos?
Simicska: Nekem mindegy a név. de jó nagy legyen, mert leverném vele az OTP-t Csányi nagyon a bögyömben van.
Orbán: Akkor Matolcsyt ráuszítom az ügyre és bejelentjük jó hangosan, hogy ne turkáljanak bele a hivatalos szimatolók. Lesz sajtótájékoztató, zászlóerdő, állami bejelentés.
Simicska: Én addig megkeresem azt a lúzert, akivel ezt végigviszem, mert a nevemen ezt nem fogom végigvinni, még kitörne a botrány miatta. Aztán pár hónap múlva majd csak lesz vele valami, elüti egy autó, vagy meghal egy rendőrségi kocsiban, majd lezsírozzuk.
Orbán: Rendben is van Lajoskám, és most nekem is lehetne egy kérésem??

Hát mik nem jutnak az ember eszébe, ha ilyen idétlen Mel Gibson-féle mozikat néz??! Aztán pedig már nem új filmről van szó egyáltalán, mint ahogyan én sem vagyok régen a "most jöttem le a falvédőről" kategóriában.


PS. A cikkel később találkoztam, mint ahogy a posztot megírtam. Most megyek, veszek egy lottót.



A képet 3 nappal később találtam a Varánusz blogon. Tulajdonképpen megkönnyebbülve veszem tudomásul, hogy még Koósnál maradhat a Gumidominó!!
Tovább »

2014. december 8.

Éljen a drogteszt!!

Én is ezt kérdezem: megint honnan akad rá 100 milliárd forint??

Tébolyda!  Én mint szülő, nem engedném, hiszen ki másnak kell legjobban tudnia, drogozik-e a gyermek. Ja, és az újságírók is. Hát persze, nagyon megbízhatatlan csürhe egy népség, adjunk nekik egy jó alázást!
Na. mivel itten már fontos dolgokra úgy sem költünk, hát akkor van pár javaslatom még ízibe:

1. Hajszőkítésre, ha már a cigánykérdést évtizedek óta nem tudják közelítően sem megoldani.

2. Duna medrének terelésére, kerülje ki az országot, okozzon árvizeket a szomszédoknál. (Ha marad még kis összeg, ugyanezt Tiszával és így tovább..)

3. Magyarország áthelyezésére, részint Kína mellé, ha nem elég rá a pénz, Azerbajdzsán is megteszi. Így a kereskedelem fellendülne, a szállítási költségek töredékükre esnének.

4. Az ország levegőjének felturbóztatására többlet oxigénnel, amit az Amazonas-menti esőerdőkből lehetne importálni. Ezáltal a magyar állampolgárok szellemi színvonala érezhetően megugrana. (Az amcsik és a németek csak kullognának utánunk álmélkodva.)

Na, aztán, akinek még ezeknél is jobb ötletei vannak (és kijönne 100 milliárdból), hát csak nyomja ide kommentbe!
Tovább »

2014. december 4.

Az én gazdagságom

Nagyon régi vicc, de sok bölcsességre utal. A feleség háborog a házastársi tulajdonviszononyokon, hogy ugyebár mindennek közösnek kellene lennie egy aktuálisan és optimálisan működő házasságban. Szó, szót követ ez ügyben, mígnem a férj dühösen szekrényajtókat kezd csapkodni, amivel pláne idegeire megy a felbőszült asszonyságnak. Meg is kérdezi dérrel-durral, mondaná már meg, mi a jó fenét kutat annyira??!! A gatyánkat!-válaszolja a férj nem kis kárörvendéssel.

Nos, pont ez a vicc jutott az eszembe a napokban, amikor sorra végig hallgattam nagyjaink és családtagjaik, valamint baráti körük nem is oly lassú, de biztos gyarapodásáról szóló híreket. locsogásokat. Eleinte felfújtam magam rajtuk, ami biztosan nem tett jót az egészségemnek, mígnem beláttam ennek totális értelmetlenségét. Taktikát váltottam, és azt mondtam, miért is ne nézhetném ezeknek az igazán jó oldalát? Először is, sokszor sok pénzről szólnak ezek a szóbeszédek, és ez bizony jó dolog. Bárkié is (és itt van a kutya elásva igazán),  a sok pénz nagy jót tehet, kellemes dolog, nyugodt alvást biztosít, legalábbis egy bizonyos szintig bizonyára. Az örömöm másik oka abból a felfedezésből eredt, hogy ez az immár jól láthatóan sok pénz, bizony a mienk. Pontosítok: mienk volt, vagy lesz, szóval bárki örül is most, nyugodtan és majdnem felhőtlenül, mellette  örülhetünk mi is. Hát hogyne, amikor lám, előkerülnek az eltett  elzabrált milliárdok, hiszen még öreganyám is folyton azt hajtogatta: "Amit a ház elnyel, azt a ház visszaadja." Rémes volt ezt hallgatni, amikor nekem azonnal kellettek a lábra kelt holmik, de már valóban örülök a mondás igazságának, hogy amit a HÁZ elnyelt, azt a HÁZ visszaadja.
Vagyis talán a HÁZ-ban ülőkről lenne inkább szó. Lázár János milliót érő karórájának bizonyos része, mondjuk a 9 millió 877 365 fő népességből kijövő 4 millió 184 ezer foglalkoztatott létszámát (fogadjuk el, KSH adat) tekintve, pontosan 4 184 000 rész jut nekem. Mondhatjátok erre, hogy  sovány vigasz, de van itt még mit keresgélnünk. Tehát Rogán Tóninak is éppen csak a minap lett villája, valami 167 millióért, hát ugye ebből is összejöhet valami. Ugyancsak Lázár vett 70 millióért budai lakást alig 10 éves kis Boldizsár fiának, hát szép-szép az előrelátás, de bizony ebből is lejönne az a bizonyos részecske, mindannyiunknak. A visszamenőleges hatályokat már ismerjük, szerencsére nem mi vezettük be, de milyen mák, hogy tudunk róla .  Az a 3000 milliárdnyi magánnyugdíjvagyon  annyira szép summa, hogy erre már ti is kancsalul néznétek, szóval nődögél itt alant is a követelés szaporán. Lehetne még sorolni a sok fáin stadiont, a mutyizott földeket, Vida Ildikó háta mögött bujkáló korrupciós vagyonokat, Simicska üzleteit, aminek a Közgép éppen csak látható része, jéghegynyi csúcsa. Lassan elérünk az Okos pásztorfiú című kedvenc mesémhez újból, amikor a király igazán degenerált kérdéseket tett fel annak a nála sokkal eszesebb pásztorlegénynek. (Már csak azért is eszesebb volt, mert ő válaszolt, nem pediglen kitalálta a hülyeségeket.)
Szóval a Mennyi ideig tart az örökkévalóság ?...3. sorszámú kérdésére a fiú imigyen felelt:

-Látja fölséged ott azt a magas hegyet?-mutatott ki az ablakon.
-Arra a hegyre minden 100.-dik évben leszáll egy madár és hozzáfeni a csőrét. Amikor az az egész hegy elkopik, akkor telik le az első perc az örökkévalóságból.

Hát ennyire állunk mi a Fidesz által összehordott és szétlopott vagyonukkal, hogy hegyekben állna az a pénz, amit különbnél-különb bűvésztrükkel és leleménnyel, valamint bunkó erőszakkal varázsoltak ki a zsebünkből. Ugye, a gazdagságunk annyira megvan, hogy már csak azt sajnálhatjuk, hogy ennek az áldásait még az örökkévalóságon túl sem fogjuk élvezni, sőt ha jól sejtem, tán látni sem.

Tovább »

2014. november 30.

Advent kezdetén

jutott eszembe, hogy.....mindegyik hasonló és egyben más is. Ismerős hangulatok, érzések, sőt ismétlődő cselekvések, hagyományok. Na és elhatározások, hogy most mi lesz másképp, mit fogok újítani, vagy á, hagyom a francba az egészet!
Aztán tudom azt is, hogy nincs menekvés, kit így, kit úgy, de a végén mindenkit elkap a "gépszíj" és belekerül ebbe az őrült sodrásba, amit úgy hívnak, hogy advent, de még inkább  a karácsony. Hiszen elkezdődött már egy hete, vagy több is, a kereskedelem lassan (és legszívesebben) már szeptemberben nekiállna az agitációnak, hogy vásárolj és minél többet, és nyújtsuk is el, mint a jó rétestésztát a karácsonyt megelőző időszakot. 
A legkisebb mértékben sem akarnék ünneprontó lenni, hogy is jöhetek én ehhez, de a fény és árnyék viszonylatában, itthon amolyan árnyékossá vált ez az advent. Mit is gondolhatnánk erről amolyan magyar hangulatban, itthoni és jelen körülményeink, állapotaink között?

Kezdjük a sok-sok örömmel (hiszen erről szól az egész, meg békéről és hitről és reményről, szóval csupa rengeteg pozitív érzelemről), szóval, hogy ezt is, vagy azt is kibírtuk. Kibírjuk naponta a mellébeszéléseket, az újabb és újabb adókat, a meglepetésszerű elvonásokat, a folyton kiderülő ismétlődő lopásokat, a kormányzati politikai pancserkedés és pofátlanság szemünk elé táruló valóságát. 
Kibírjuk Kósa fémkupakjait és rockturnéját, sajnáljuk Lázár lemondott fácánjait, és megbékélünk milliós karórájával.  Álmélkodunk Giró-Szász előbukkanó százmillióin, és drukkolunk a külügyi teremfocicsapatnak. Úgy tűnik a stadionok építése bár nem állt le, lejárt lemez, lassan senkinek a szeme sem rebben az újabb és újabb stadionok felbukkanása láttán. Hiába, tán most ért az ország a kamaszkorába és ezek az épületek szükséges rosszként, mint a pattanások az ifjú titánok arcán, csak szaporodnak, ha kell, ha nem kell.
Sajnálom a tüntetőket is, bár lenne tavasz, na nem a hideg miatt. Az időjárás, tapasztalataim szerint nem sokban befolyásolta az elégedetlenkedők megjelenését, hacsak nem az augusztus  hónap, mert akkor 20-a körül már programozva leend a beszarás a széltől. A politikának decemberben nem áll a zászlaja, hogy  képzavarral éljek, sem magyar, sem uniós kivitelben. Többnyire mégiscsak a karácsonnyal, a családdal vagyunk elfoglalva, jól jön ez a mosolygó (Lázár mosolya különösen megejtő), kormányoldalnak. Hiszen az ünnepek előtt is lehet zabrálni, tán még többet, a nép most másfelé fordul, tán észre sem veszi. Tán későn kap észbe, tán a bejglit majszolja, míg az utolsó parlamenti etapban szavaz a kétharmad bőszen és sietve.
Nos, a mi 2014-es adventunk ilyen érdekesen felemás, legyen béke és szeretet, hit és remény és legyen (jusson??) kalács is tán asztal helyett, a Blaha Lujza térre.
Tovább »

2014. november 21.

A Nemzet Sportololya

Gedó György, a bokszoló
Tévednek azok, ezt már régóta mondom, akik abban reménykednek, hogy a gödör olyan mélységeiben leledzünk immár, aminél  lejjebb tán  János Vitéz sem volt Jancsika korában. Igaz, botor a hasonlat, mivel inkább illő a helyzetre a megunhatatlan Keljfeljancsi, még ha Pálnak is nevezik eredetileg.
Arról sem lehetnek illúzióink, hogy volt köztársasági elnökünk  rendelkezne olyan lelki nagysággal, amellyel legalább ebben a kérdésben fair playt mutatna fel.  Végtére is megjárta már ő a legmagasabb polcot, mint álamfő, és ennek busás anyagi hasznát élete végéig évezi az adófizetők jóvoltából. Bár a dicstelen szereplése és leszereplése nyomán számomra az a történés is  émelyítő, legalább összhangban van  mostani feldicsőülésével. Hozzátéve, hogy mindez olyan igazi (és nem csapat) egyéni teljesítményekkel rendelkező dolgos, sportemberek rovására, mint Hegedűs Csaba, akinek életútja és jogi doktorátusa megkérdőjelezhetetlen. De említhetnénk Gedó Györgyöt, és szerényen összehasonlíthatjuk anyagi helyzetét, emberi mivoltát a simulékony modorú, ám kétes erkölcsű nyertessel.
Nem sorolom tovább, a Nemzet Sportolói közé sajnos szecska került, valamilyen arányban megszavazódott, nem is lényeges. Immár újabb cím birtokosa bitorlója, mint mondják egyébként kedves, szerethető ember, (alsó hangon számolva) havi 2-3 milliós jövedelemmel. Remélem, legalább jótékonykodásban példát fog mutatni, ha már a büdzsé megnőtt nettó majd félmillióval.
Hallani fogjuk majd meghatott köszönőszavait, vagy a Nemzet Sportolóit képviselők egyikét, akik okos szóval indokolják majd méltánytalan választásukat.
A magam részéről éljen az összes többi jelölt, aki nem volt köztársasági elnök, sunyin és laposan és ha nincs is doktori címük, becsületük még sértetlen.

Jelenlegi birtokosok:


névsportágszületési évmikortól díjazott
Balczó Andrásöttusa19382004
Buzánszky Jenőlabdarúgás19252011
Földi Imresúlyemelés19382007
Hammerl Lászlósportlövészet19422004
Ivánkay Máriaparasport, asztalitenisz19342004
Kárpáti Györgyvízilabda19352013
Keleti Ágnestorna19212004
Kulcsár Győzővívás19402004
Portisch Lajossakk19372004
Rejtő Ildikóvívás19372007
Székely Évaúszás19272004

Elhunyt díjazottak:


névsportágszületési és halálozási évmikortól díjazott
Albert Flóriánlabdarúgás1941–20112004–2011
Grosics Gyulalabdarúgás1926–20142011–2014
Gyarmati Dezsővízilabda1927–20132004–2013
Polyák Imrebirkózás1932–20102004–2010
Puskás Ferenclabdarúgás1927–20062004–2006
Zsivótzky Gyulakalapácsvetés1937–20072004–2007
Jobb befutók lettek volna:

Dr. Fenyvesi Csaba vívás
Szőke Kató úszó
Faragó Tamás
Szívós István
Csapó Gábor vízilabdázók
Dr. Magyar Zoltán lólengés
Németh Miklós gerelyhajítás
Török Ferenc öttusázó

Ami a választás indokait illeti. Egyfelől persze felhozhatják, hogy mint NOB elnök mennyi ideig és mivel járult hozzá a magyar sport sikereihez, sportdiplomáciai képviseletével. Nem akarnám én azt az érdemet is elvitatni, amiért megdolgozott, akárhogy is volt. De egy nagyon fontos dolgot a szavazáskor mégis tudomásul kellett volna venni: Schmitt Pál neve nem cseng jól ebben az országban, és abban is biztosak lehettek, hogy a fogadtatás finoman szólva is mocskolódásba fulladhat újra. Ami a fő döbbenetem ebben, hogy a tiszteletre méltó társulat ezt nem látta át, vagy ennek súlyát már nem tartotta fontosnak, ki tudja milyen sugallatokra. Az pedig, hogy  maga a jelölt miért nem fogta fel agyondoktorált legfelső méltóságú agytekervényeivel?!! Neki ebben az országban immár egy normális és mindenki által elfogadható lehetősége van: a nyilvánosságtól visszavonulni, és csendben élvezni azt az életet, ami egyébként a gondtalanságot maximális mértékben biztosítja számára. Az izgágasága és az önmaga becsapása, bajnoktól nem elfogadható, ebben neki nincs tovább nyerési lehetősége.
A legérdekesebb kérdés az "ügyben" mégis az, hogy tiszteletreméltó sportolóink, akik a legjobbak legjobbjai, benn a Nemzet Sportolóinak a körében, ők a sportolók Top Gun-ja. Mennyi nyomást és külső vezérlést kellett elviselniük a végleges eredményig, volt-e valami a kezük, lábuk ügyében még a régmúlt időkből, amivel visszaverhették volna azt a külső nyomást, politikai akaratot,  hogy a sport tisztasága legalább itt megmaradjon? Nem fogjuk megtudni a részleteket, csak az arányokat. Nem volt szálka mentes a szavazás még így sem, és most sandán méregetem a névsort: szegény eminens sportolóink közül melyiknek maradt a további élete gerincbántalmaktól mentes??!
Tovább »