| A szék, láthatóan nem dőlt el. |
A németországi túráról nem volt időm írni, de lehet, hogy később fogok. Itthon a helyzet a szokásos, Jucinak bőven kijutott minden napra a programból. Ami, hozzáteszem, folytatódik, s ennek főszereplője A MAMA.
Most éppen arra lettem figyelmes, hogy a pincelépcsőn üldögél tanácstalanul, mert vagy elesett, vagy nem tud lemenni, vagy éppen följönni. Azért mielőtt segítettem volna neki, 1-1 fényképet kattintottam, és jó is, mert korholásomra azt állította, hogy azért került a földre, mert eldőlt a széke. Nos ott a képen a bizonyíték ugye az eldőlt székről. Aztán persze arra, hogy mi van, ha este 6-ra érek haza és Józsi sincsen itthon, hát csak vállvonogatás a válasz. Szóval saját magát viszi a veszélybe, hiába beszélek és jártatom a számat.
Szóval ez jobb nem lesz.
Ja, és a képeket fordítva sikerült feltölteni, de már nem javítom ki. Szóval először van az üldögélés a pincének fordulva, aztán következett a hanyatt fekvés és oldalra fordulás. Szemét módon végignéztem először a problémát, utána mentünk Józsival kétoldalról mamát emelni.

Láttam a Terit. Elesett, vagy le akart menni? Persze a lényeget tekintve mindegy.
VálaszTörlésNa. Heti programsorozatunk folytatódik. :D
VálaszTörlés