Azért azt nem mondanám, hogy aludni sem tudtam az izgalomtól, hogy mi lesz. Tegnap elmentünk megint Pápára lomizni egyet és nagyon jól jött, találtam ismét 2 db szép paplant, egyformát és római tálat is, igaz, itt a legtöbb cucc osztrák, illetve német lom, de ez egészen jól néz ki, ma már sütöttem is benne húst zöldségekkel. (Már volt vagy 2 db tálam, mindegyiket eltörte valaki, így már régen fájt a fogam egy harmadikra és kereken 400 Ft-ért tudtam megkapni, alább nem ment az ürge, hiába siránkoztam neki.) A recept csak félig saját kreáció, de nagyon tuti lett. (Némi ötletet Dóritól szereztem, azaz alulra a sok zöldség, zeller, répa, hagyma, 4-5 gomba, pár szelet alma, és csirkecomb rá fűszerezve a "Pásztor-féle" keverékkel. Hát mesés lett ebben a tálban az egész!). Na, de nem ezért említettem Pápát, hanem mert összefutottunk Szilárddal és Zitával és közösen kolbászoztunk egyet dél körül. S persze szóba került a mai nap is, és elsütöttem az aktuális Széchenyi idézetet, hogy ti. minden nép olyan vezetőket kap, amilyent megérdemel. Nem szó szerint, de így volt. Aztán ezt még megtoldottuk azzal az idézettel, hogy amit egy néppel meg lehet csinálni, azt meg is csinálják általában. Hát ennyit a politikáról, több szót nem is érdemel.
Aztán ez a nap is a katasztrófa része lett majdnem, mert éppen nem szegtem nyakamat a pincelépcső kiborulása miatt. Aztán én is kiborultam, hogy ki volt az az okostojás a felmenőim közül, aki kitalálta, hogy a pincelépcsőt fából kell megépíteni, ami cirka 80 év alatt úgyis elkorhad és a szépunoka összetörheti magát rajta. Az a helyzet, hogy még éppen nem került rá a sor, hogy a pincét is rendbe tegyük, pedig az is borulásos állapotban van. Teri néni szépen eléldegélt itt vagy 50-60 évet és ugyan nagyon vigyázott mindenre, de semmit nem tett rendbe, minden a nyakunkba zuhant, a rottyos istállótól kezdve a túlcsordult budiig, vagy az omladozó pincéig, a kerítésekről, amik hiányoznak, már nem is beszélek.
Na, megúszván a pincét, itt bent is kapálóztam egyet, mert kiteregettem, de leszakadt az ég, és amint futottam ki, elcsúsztam, mert a mosógépem csövét nem raktam bele a WC-be (utálom a helyzetet), s közben megjött az áram és a dolgozó gép kinyomta a vizet a placcra, és folyt mindenhová. Végül hagytam a ruhákat, az öblítőt már úgyis kimosta az eső, egy kis lágy víz meg nem árt nekik.

Viszont a hússütőmet remekül sikerült rendbe hoznom, csillog-villog, mintha új lenne. (Már jó ideje dolgoztam rajta, mire az éppen dolgozóban lévő buszosom telefonon felvetette, hogy miért nem próbálod meg a hideg zsíroldóval. Az olyan agresszív cucc, hogy a kismalac hozzá képest smafu, ezért aztán sokszor el is felejtem, hogy lapul itt a szekrényben alul. Hát jól befújkáltam és egy szóra leszedett róla minden oda nem valót. ) Valami jó is lett ebben a napban. Este pedig, ha meglesz a választási eredmény, mindenképpen bedobok egy jó kis pálinkát. vagy vigaszként, vagy dühömben. UFF!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése