2012. július 29.

Anna báli porcelánok és a többiek...

Igen, ezt a címet adtam, mert  elsősorban nem a szépségek érdekeltek, hiszen évről-évre szép fiatal lányok kerülnek a hintókba. Bizonyára jó azoknak, akik ezt megtehetik, de ahogyan a jegyek árát nézem, és a kellő elegancia előteremtését, valamint a bálban lévő fogyasztást, hát  a fél millió nem biztos, hogy mindezt betakarta volna, ha a fejembe vettem volna a lányaim megmérettetését. Azt hiszem, ez valóban ott ésszerű, ahol az erre való nem elvonódik máshonnan. (Bár, olvasni, hogy még kölcsönökbe is belemennek miatta.)
A herendi porcelán mindig menedzselte az eseményt, részben a díjak révén, aztán a nyakon függő számozott medálkák előállításában, és nem hiszem, hogy éppen az aktuális vacsora tálalásában ne lenne a herendi porcelán jelen.
Olvastam, hogy mekkora szép vázákat kaptak a hölgyek, az Anna bál királynője természetesen Viktória mintás vázát, az első hölgy Rothschild, a második udvarhölgy Apponyi mintás vázát kapott.
A Viktória mintásat ismertem, otthon is volt egy (van)  ilyen váza, még apu kapta fiatalkorában versenyért.


Azért lett ez Viktória minta, mert amikor az első világkiállításon az 1800-as évek második felében Londonban először megjelent Magyarország a Herendi Porcelánnal, ez a minta nagy sikert aratott, és Viktória királynő rendelt belőle a palotába egy komplett étkészletet. Szóval ez a színes, pillangós, madárkás és virágos eléggé tarka hatású minta a jelenlegi Anna bál szépének a vázáját díszíti.

Sok-sok készletet, dísztányért, vázákat, hamutartókat és egyéb porcelánokat készítettek ezzel a mintával, azt hiszem, ez a leghagyományosabb minta, és ez jut talán mindenki eszébe először, ha a Herend nevet meghallja.
Érdekességként, Herend nem feledkezett meg azóta sem a brit uralkodóházról, hiszen Vilmos és Kate az esküvőjük alkalmából egy modern, megújított Viktória mintás készletet kapott ajándékba: (Diana és Károly is kapott 1981-ben.)



Az első udvarhölgy Rothschild mintás vázát kapott,  bingó, ha a megrendelő neve után értelmezitek. A párizsi világkiállításra ugyanis már ismert lett a márka, és természetesen az előkelőségeknél "trendi" lett rendelni, nyilván egyéni elképzelések, illetve egyedi sajátosságok megfogalmazásával. 
 Szerintem Herend nagy érdeme, hogy a különböző mintákat, mégis valamiféle harmóniába tudta ötvözni, már csak azért is, hogy a látvány ne legyen annyira egyedi, hogy a cég azonnal felismerhetővé ne váljék.




Láthatóan zöldes a karakter, nem annyira színes, és eléggé túlteng benne a madárka, de hát a Rothschildok lelke rajta, ha nekik ez így tetszett. Bár, hogy ez herendi, az le nem tagadható első pillantásra sem.
Persze voltak Esterházyak, így nyilván nekik való minta, aztán Batthányiak, hogy a főnemességet soroljuk, aztán még II. Miklós orosz cár is, Miksa mexikói császár, és a Habsburg-ház pláne.

Rátérve a második udvarhölgy Apponyi mintás vázájára, a minta többféle színben is megjelent és elfogadott volt.


 Ez az egyszínű zöld néha másik fajtájú porcelánra emlékeztet, de mivel ott van rajta az arany díszítés, nyilván  csak hasonlíthat rá.
 Ugyanez a minta bordóban, és
kékben is. Lehet választani.











Végül, hogy kapcsolódjak kicsit vissza az Anna bálhoz, íme a szépségek, a megérdemelt herendi vázáikkal:

 Különben abszolút nem savanyú a szőlő (hol vagyok én már attól!!!), de ha engem kérdez bárki is (??), a magam részéről a Zsolnay porcelán jobban a szívem csücske, talán mert az is egy igazi nagy világtalálmány volt egyrészt, másrészt úgy érzem, a színvilága, megjelenése közelebb áll hozzám. (Senkivel nem állok le vitázni  efölött, mint tudjuk, ízlések és pofonok...)




Aztán, hogy ne csak másokéról beszéljek, körülnézve a házam táján:

Herendi porcelánom nekem nem volt, csak megörököltem házastól.


S ha már az állatoknál tartunk, Zsolnay sem maradhat ki:


Sőt, nyilván Hollóháza sem, bár ez a régebbi időkből való:

Vázákból is előfordul még Zsolnay is és Hollóháza többször, például a Szász Endre korszakából:



Aztán pedig különböző készletek, melyek többségét örököltem, nagymamától, Teri nénitől,  másokat hosszú tanítói pályafutásom során kaptam:
Hát itt nem raktam rendet, szóval a tejeskávés készlet Zsolnay, igen régi, a 100 évet már bizony elkerülte.. Előtérben két Zsolnay gyertyatartó, ezek már újabbak.
Hollóházi fekete kávés készlet, még Göllében kaptam  a legelső 4. osztályosoktól.
 Zárásul az egyik csésze a nálam maradt kettőből, ami szintén egy nagyon szép Zsolnay készlet darabja, erről már írtam is, hogyan történt. (http://wyczus.blogspot.hu/2010/03/mariakokk.html )

Nem hagyhatom ki az egyetlen Alba Ilulia márkájú porcelánt sem, ami Gyulafehérvár márkás gyárából való, és hagyományosan a barokk hangulatú figurákat, életképeket személyesíti meg a tömegtermékek mellett. Készüljetek fel a látványra, először mellbe vágott engem is:

 Gondolkodtam, hogy éljek-e azzal a lehetőséggel, hogy kiteszem a szobámba, főként miután először nem is tudtam, hogy márka. De mindenki biztatott, csak egy megfelelő hangulatú helyet kellett találnom neki, és azóta már meg is szerettem. Ezt is ajándékba kaptam természetesen, és bár magamnak nem vettem volna biztosan, már örülök neki.

Végül íme a házban található legrégebbi porcelán, amelyet még a dédnagyanyám kapott, mint étkészletet nászajándékba, valamikor az 1890-es évek legvége táján:


Csak ez az egy  salátás, vagy köretes tál maradt meg, a széléről már lekopott az aranyozás.
Nem csak festett, hanem a porcelán önmagában is virágos dombormintás.
Márkájára nézve az eligazítást az alján lévő pecsét segíti:


Tehát Austria.

Ezeket a szépségeket remélem épségben, lányaim és menyem fogják tovább őrizni, ami már most örömmel tölt el.  Nem a medve bőrére előre, de a családunkban régtől fogva szokásos volt, hogy megmondjuk, mit, kinek szánunk. Így bizony lesz (remélem még igen sokára), egy nagyon szép Murillo képpel díszített Karsbadból való (Karlovy Vary) cseh porcelán tejes kávés is, merthogy  anyu vitrinét díszíti, azt hiszem, az édesapjától kapta. :


Porcelánt azért vettem magam is, és nem csak a lomin (lásd alant!), hanem ezektől a házalóktól is.  Az értéke egyáltalán nem a nagy hagyományú gyára miatt van, nem is a 18 karátos aranyozása miatt. Csak egy kép számomra egy tányéron egy faluról, ahol életem jó részét leéltem és a gyerekeimnek otthona volt:


Így hát, mivel ez a készlet 4 db-os, mind a 3 gyerek számára jut belőle, bár Dórié már nincsen nálam, ő már saját otthonában őrzi.

Mindenképpen érték a szép porcelán , ez nem vitás. 

De emlékeim szerint, a családban még soha senki nem vált meg tőlük másképpen, kizárólag ajándékozás formájában. Ezért is őrizzük őket ilyen lelkesen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése