2012. szeptember 20.

Ujjé, a ligetben nagyszerű!!!

De én most mégis másokat küldenék csurifészket keresni, asszem (!!). Igaz, sokat kutakodhattam magam is gyerekkoromban, amikor éppen nem adtam a normálisat,  így joggal vehettem többször is  mindenféle liget felé az irányt. De futva ám. (Egyik lábad itt....) Az  ideillő szólások mindegyikét  családom tagjai velem együtt fújják.  Azt hiszem, az oktatásért felelős tótumfaktumok kevésbé.  (Hiába, velük nem vagyunk rokonok.)

Amikor még javában boldogítottam a fonói összevont osztályt, már akkor zengedezték ezt a 8 gyerekes témát, de nem nagyon sikerült realizálni, mert pénz az nem volt hozzá.

Ma hallottam a rádióban, ismét leszen ott óvoda, iskola, ahol legalább 8 gyermek szülője kéri és biztosítva lesz ez a minimális létszám legkevesebb 3 évig. Most akkor nem értem: hülye vagyok, vagy hüje vagyok??
Éppen az egymást érő kormányok voltak azok, akik hol kevésbé, hol erőteljesebben, de kívánták az oktatás biztonságát, a hatékonyságot, most éppen az egyöntetűséget. (Ön egy tetű?)
De jól van, hát számoljunk, talán egy kis óvodával:

Mondjuk, van épület, mert régen volt is óvoda, azaz ne építkezzünk. Legfeljebb felújítunk, mert a mostani EU-s követelmények másak már. Ne is főzzünk, csak hozassuk az ebédet autóval a szomszéd falu konyhájáról naponta, erre elég egy melegítő konyha és a többfázisú mosogatás, boyler, megfelelő melegítőtálcák (2db). Villanytűzhely a leves melegítésére, és egy kamra a tárolásra, hűtőszekrény a reggeli és uzsi tárolására.  Mondjuk, a dajka néni lesz az ebédes is és ő takarít is, mert akkor így egész állása van.
De ez lehet, hogy nem lehetséges, akkor külön 4 órás takarítónő kell. Az óvónéni is kell,  méghozzá 2, tehát legkevesebb 4 ember, 3 és fél személyi bérrel, közalkalmazottként.
Persze lehet, valami privát óvoda is, magántulajdonban, mondjuk a bérek akkor másak, de az ÁNTSZ, a Tűzoltóság, az Eon és mindenféle egyéb szervezet előírásai és követelményei nem.
Udvar is kell, azt karban tartani, füvet nyírni, csomó cuccot megszerelni, az önkormányzat karbantartóembere megteszi itt is a dolgát.

Kell villany, vízdíj, elektromosság, hulladékszállítás, fűtés, álló eszközök (berendezés, asztalok, székek, szőnyegek, fektetők, öltöző-vetkőző polcok), kis méretű WC-k és mosdók, óvónéninek és felnőtteknek külön. Játékok, fejlesztő eszközök, külön szoba, ahol terápiás fejlesztés folyhat, utazó logopédussal, gyógypedagógussal, gyógytornásszal, vagy ha nem, mindezekre a szülőknek kell utaztatniuk az ovisaikat.
Ennek az óvodának egy közeli nagyobb óvodához kell tartoznia, tagintézményként,  vagy ha nem, a vezető óvónő egyben saját feljebbvalója is lesz. Jutalomosztáskor (úgysincs) azért ez jó dolog.

Hát nem folytatom az egészet, ki-ki számolja át megnyálazva kérges tenyerét, hogy ennek a fenntartása ugyan mennyiben is fájna egy-egy már most halódó önkormányzatnak, akiktől, ha jól hallottam, a jövő évben megint tetemes milliárdokat vonnak el.
Szóval elég nagy arc (pofa??) kell ahhoz, hogy itt a rádióban könnyedén és elegánsan jól hangzó bejelentéseket tegyünk, ezzel feltüzelve jó szándékú szülőket, akiknek erről nem feltétlenül kell pontos ismeretekkel rendelkezniük.

Szerintem 2 hét múlva erre már odafönt sem fognak emlékezni, pláne, ha megkérdezik, hogy ugyan mivel is támogatná az ötletelés kiagyalója a megvalósításban a falusi önkormányzatokat. (Mecsoda öngóóól!)

Na és a családi szólás: 

"Ha nekem ennyi eszem lenne, elmennék a ligetbe csurifészket keresni!!! (Mondom: én sokszor voltam elmenőben...)
Tovább »

2012. szeptember 18.

Wytézzypuszi...

Ha nem velem történik, nem hiszem el. Élőben találkoztam egy 71 éves vitézzel, roppant büszke volt rá, amit meg is értek, ha ez neki fontos. Már az apja is az volt, elmondása szerint, így hát kellően csodáltam volna, ha annyira lényeges lenne nekem ez a fajta titulus. No, de miért is találkoztam Vitéz Kajári Gézával?  Hehe, hát fát fuvarozott nekem, lévén egy Skoda billencse és hát nyugdíjasként ezzel kiegészít. Kár, hogy nem kérdeztem meg, milyen minőségben telt az élete úgy foglalkozásilag, de sajna először azt sem igen értettem, miért is tartozna rám az ő vitézsége.  
Szóval ezzel hamarost letámadott és nézette velem az arcát, profilját, gondosan szabott hetyke bajuszát. Profán módon nekem elsősorban a másnapi billencs fán járt az eszem, és nem figyeltem kellően az előadott témára, miszerint ő megismeri az "emberfajtákat", a magyarokat és azokat is akik nem azok. Noha tudom, hogy vannak közöttünk keveredésünkből fakadóan olyanok, kik megejtő ázsiai arcberendezéssel révednek vissza, vagy a kunokra jellemző sötét és metszett szemekkel, mi több, nagyon jól felismerhetőek sokakon az izraelita vonások, én ezeken mindig csak nézegelődtem, és sokszor elgondolkodtam, milyen jó múltunk is volt, legalábbis ebből a szempontból.
Partnere nem akarván lenni a vitéznek, inkább adtam a tudatlant, hogy én ugyan nem figyeltem meg, kifélék a körülöttem élők, nem is süthetek rájuk semmit, nem kenyerem az ebbéli szakértelem. (Csak halkan teszem hozzá, hogy a vitézek helyett jobban érdekeltek a hétköznapi hősök, akik csak egyszerűen megtették a nagyszerű mindennapjaikat).
No, de jött ma a vitéz és hozta a fát. Addig azért utánanéztem, a legénységi állományban volt ilyen nevű, bár az sárszentmihályi legény volt, az én fuvarosom nemesvámosi. Minden megeshet, erre azért nem tértem ki.
Letudtuk a teendőket, és mert volt egy lélegzetelállító momentum, a 9 tonnás jármű nekiindult és ki akart gurulni az udvarból az utcára, hát megemelkedett a vérnyomásom. Nagyon respektáltam, ahogy ennyi idősen (egyébként szálfaegyenes, remek tartású ember), utánalódult, felugrott, kinyitotta az ajtót, és a járda szélén megállította.
És hát aztán a fizetés után, borravalóként, én ugyan kis pénzt adtam, de meg lett fejelve, egy tisztelettel elkért puszival.
Nem vagyok egy csókos fazon, de úgy véltem, hát ami jár, az jár, és különben is, innen már azonnal elhittem, nem egyszerű fuvarossal van dolgom. Katonaemberre vallott a gyorsasága és határozottsága.
Most aztán csóválhatom a fejem kuncogva, mit kellett megérnem, de régen is kértek tőlem bármilyen ártatlan puszit is. 

Hát akkor holnap már emeltebb fejjel megyek a suliba, ezt csinálja utánam más nagyanyó, J. pedig előre látom, majd csóválja a fejét, és kijelenti, Kajári vitéz fuvaros többet akkor vitézkedik itt, ha ő is idehaza lesz.
Tovább »

2012. szeptember 17.

Már most megmondom.....

Évek óta hadakozom reménytelenül az egyre jobban elburjánzó munkaidőnapok áthelyezésével, azaz inkább  ésszerűségének a tagadásával. Nem hiszem el, hogy ennek muszáj így lennie, és ez mindenkinek annyira jó.  Azon túl, hogy jól bekavar mindent, közlekedéstől kezdve nyitva-tartásokat, éppen ez utóbbiakat államilag is kényszeríti arra, hogy a monstre szabadnapok alatt legyenek nyitva, hiszen képtelenség 5 napra bevásárolni friss termékekből. (Bár halkan mondom, a hűtőládák és az elősütött félkész termékek korában már ez sem megoldhatatlan dolog.)
Azt pedig már pár éve sem tudtam kicsit sem elfogadni, hogy a gyerekekkel azokat a napokat is dolgozzuk le, amelyek nekünk egyébként nem is lennének iskolai tanítási napok, mert például a téli szünetre esnek.
Nos, akkor nézzük a téli szünet idejét! A tanév rendje kiírásában még úgy szerepel, hogy december 22-től január 2-ig. Azaz az utolsó tanítási napunk a december 21. és a januári első nap a 3. Ez összesen 12 napot jelent, nem egészen 2 hét.

Nézzük most a naptárat kicsit:


A decemberi hónapban a 24. hétfőre esik, amit előzőleg ledolgoztatnak november 10-én szombaton. Aztán a szilveszter napja is hétfő, amit viszont december 15-én szombaton dolgozunk le. Ezáltal a rendes, nem iskolás népeknek a karácsonyi és szilveszteri ünnepkörben összesen 9 nap munkanélküli szabadnap jut a hétvégéket is beleszámítva.
Így viszont az iskolások téli szünetének 12 napjából marad a kiadott 3 nap, ami némi pluszt valóban jelent a többséget képviselő dolgozókkal szemben, viszont az előzőleg ledolgoztatott 2 szombatot ebből levonva, hiszen hiába szünet, minekünk azért ezért tenni kell, marad 1 nap, ami véleményem szerint tetemes túlzás, erre még az elkövetkező visszalévő 2 és fél hónapban valamit sürgősen ki kellene találni.
Nem járja mégsem, hogy egy gyerek többet pihenjen, mint egy felnőtt, mi a fene is lesz így belőle, ha felnő!!!

Ezért aztán rémesen komolyan fogom venni a szombati tanítási napokat és ezen felháborodva, még táskát sem fogok engedni behozni, dafke. Ha lehet, az egész csapattal együtt elhagyom az iskola épületét is, elvégre, ha szünetre eső napot kell ledolgoznom, akkor szünetre való program járja.
Uff! Szóltam.

Tovább »

2012. szeptember 5.

Grafománia (is??)

Most nem írtam erőteljesebbet, de ezeket a lassan állandósult leveleket piszokul unom. Eleve nem is leveleznék egy ilyen fickóval, sem nem néz ki jól, meg aztán túl erőszakos is nekem, meg még hazudós is, nem gyengén. Hát kár, hogy a címemet tudja és gátlástalanul firkál most már lassan negyedévente legalább egyet. De ha még szórakoztató volna legalább! Már az ezelőtti irománya is nagyon gagyi volt, a stílusa tuti gyengébb, mint az enyém, pedig hol van az én pozícióm az övéhez...
Ha emlékeztek rá, minden egyes kérdést ugyanúgy kezdett, tiszta papagájkommandós volt, becsszóra!! Aztán amikor kiderült, hogy 6-7 millió helyett, csak 600 ezren küldték vissza, agyonkönyörögte magát és határidőt hosszabbított, hogy gyűljön még kicsit a papírszemét. Ebben a 6-7 millióban azért nem vagyok egyébként toppon, mert tavaly ősz óta még mindig nem tudjuk, hányan vagyunk. Kész röhej, agyonfenyegettek, hogy de határidőre adjam be, akár interneten is, mert zúzás lesz és bűnti, aztán elmúlt egy év és most azzal jönnek, hogy egy 100 ezres mintán majd saccolnak egyet, mint drága jó Spoock az Enterprise ominózus részében.

Cirka hány millát szántak is rá, aztán amikor le kellett ülni kicsit melózni vele, hát rögvest büdös lett nekik az egész. Tehát jelenleg csupán annyi biztos, hogy vagyunk még.

Itt a szép levél, a címemet azért letöröltem róla:

Azt elismerem, jók a photosopos stylistok, csecse a fazon rajta, nem úgy, mint az előző posztom kirakott képén  kalapban, kissé vastagabb hajlatokkal.  Ám nem ez a lényeg, hanem megint és ismételten az a sok dőre ömlengés, amivel szokott kézzel szokott mellet ver, hogy de most aztán milyen jó nyócpontos munkahelyvédő programot tálalt fel a kormány. Ja! Európában egyedüliként és elsőre. 


Persze, már mondanám, csak nekünk, csak itt és csak most.








Íme:



Jól van, hát ahogy elnéztem, sem engem, sem a családomat ez éppen most nem érinti, majd talán, ha totál minimálbéres leszek, akkor ezt az 55 év feletti kitételt magamra húzatom leendő kenyéradómmal (??).


Amúgy már azt sem firtatom, kinek a pénzéből megy  újra  az egész cécó, hiába javasolta fél ország, hogy inkább adja az éhező kis kölyköknek az erre valót.

Hát mit is lehet erre még mondani? Legföljebb azt, hogy ilyen gyilkos-szabadítókkal álmomban sem leveleznék, még  kezet sem ráznék vele, hiába tartja magát most (még) miniszterelnöknek.

Jaj, de hová is jutottunk, és igaza van Ferkónak: miért nem megyünk már el tömegesen elhajtani ezt az anyaszomorítót a bársonyszékéből?  Miért nem élednek fel a fiatalok, a középkorosztály? Annyi veszíteni-,  és nyerni-valójuk lenne még itt. 

Vagy még mindig érvényes Babits Jónása:

"Elküldtél engem, férgekhez a férget,
kik ellenedre s fricskád nélkül éltek.
Én inkább ültem volna itt a pusztán,
sorvadva, mint ma, gyökéren és sáskán.
De böjt s jámborság néked mint a pélva,
mert vétkesek közt cinkos aki néma"


Tovább »

2012. szeptember 2.

Mostanában....

Részben nem történik semmi, másrészt kevés a hajlandóságom megírni. De mit is lehetne? Lassan érdektelenné válik azt hiszem ez az oldal, főként nekem, bocs.
Azért ide is kinyomom, hogy a felcsúti néró igazán megszolgálja most és mindörökké az összes barna lét, ami a nyakába csurgott és a mienkébe is.  Elhatárolom magam mindenféle orbanizmustól, és az összes tettétől most és a továbbiakban is.
Azért a képét kirakom, hiszen annyiszor győzködtem azon, hogy miféle jellegzetes tempói vannak, hát legyen látható a külsején kiütköző etnikai deviancia is.


Ez a kép csak azt mutatja be, hogy hogyan photospolják a képeit neki tetszőre, és valójában milyen a jelenlegi állapot.
Persze a fenét sem érdekelné ez, engem sem, ha a belbecs közelítene az elvárthoz.
Most mit szólnak a Fidesz-fanok? elhiszik, hogy azzal, hogy kiadunk egy kommünikét, hogy a nemzetközi szabályoknak megfelelően jártunk el, és lezártnak tekintjük, akkor minden ok?
Nem rossz stratégia (bár nem működik és alapból aljas), ha valami kényelmetlenné válik, nem megoldjuk, hanem lezártnak tekintjük. Szinte megszabadulunk tőle, mint pápista atyafiak a gyónás után. 
Nem rossz, nem rossz, mindössze silány és szánalmas.

Azt hiszem, ennél  több bizonyítványra már nem vagyok kíváncsi tőle, számosat kiállított magáról eddig is. A tendencia már a fülemben van, úgyszólván tudom a ritmust előre, szinte bármire.


Ma még azért megnézem az országos évnyitót, Pécsről megy majd egyenesben. Rózsikát nem hagyom ki, elvégre  igen fontos dolgokat művelhet. A napokban végigszántottam minden felületet, ahol az oktatással kapcsolatos munkákat keresheti az ember így tanévkezdés idején. A legtöbb anyag 2010-es, és kevés 2011-es is van. Szóval az utolsó negyedévben vagyunk, több dolog elhangzott, bevezetődött, vita volt róla doszt és amint a konkrétumokat keresem, a nagy semmit találom.

Eh...!! Életművészek!
Tovább »

2012. augusztus 22.

Múlik a nyár

Ahogyan nézem, nem bloggerkedtem végig a hónapot, és ez nyilván legfőképpen és elsősorban kedv kérdése is volt. Dohogtam persze csomó dolog miatt, de végül nem ültem le, legalább mindenki megúszta az egészet. Ez is valami.
Tehát holnapután már irány a suli, némi alakulóval, tegnap is bent voltam már, az osztályt agyusztáltam kicsit és J. volt a segítőm. Elege lett, mire az összes képet felrakta nekem. Plusz kiásott egy száraz orgonabokrot, amolyan helyes fácska-félét, az lesz a 4 évszak a teremben.
Az iskolaudvaron szinte mindegyik tavasszal telepített fa kiszáradt. 8 db. Nem jó a tavaszi telepítés én mindig ősszel csináltam eddig és sosem jártam pórul. Igaz, a mai napig locsolom a fákat, és ebben a szárazságban nem csak a fiatalokat, de még az idősebbeket is. Persze kútvízzel, így csak az áram miatt szívhatom a fogam.

Nem voltunk a nyáron nyaralni, amolyan 2 napos volt a leghosszabb távollétünk. Ilyenek a kompromisszumok, de éppen beszélgettük, hogy ez volt az 5. év, és azt hiszem, most tartunk ott, hogy amellett, hogy minden egyes elkészült munkának örülünk, már elfáradtunk. Szeretnénk mást csinálni, vagy elmenni innen, egy valódi nyaralásra. Persze tudom, hogy rajtunk múlik, és döntéseket kell hozni, de azt hiszem, éppen itt az ideje, hogy a magunk érdekével is törődjek amellett, hogy nyilvánvalóan az is a mi érdekünk volt, ami eddig történt.
Pár képet azért kirakok, sorrendben, amolyan emlékeztetőnek. Messze-messze nem a teljesség megmutatása végett, inkább hangulati idézőnek.



 A régi tetővel kezdődött, és akkor még nem is gondoltuk, hogy 5 év múlva megint ezekkel a cserepekkel fogunk bajlódni.
 Ilyen szűk kis hely volt az, ami most a tyúkólak kibontásával nagy tüzelőtárolóvá nőtte ki magát, és végre az idén már tető is került rá.

Ez már látványos volt, hiszen épült visszafelé a tető. Látható a ház folytatása a régi állapotában, ezekből az ajtókból, ablakokból már egyik sincs a helyén.

Itt ez a kép már eléggé konszolidált állapotokat mutat, jól lehet, még rengeteg munka volt vissza a beköltözésig.
Az udvar is megörökítve a "ratyis" állapotában, bár már itt is sok dolog történt, például a középső kapu és kerítés elbontása, az öreg veszélyes fák kivágása, a kis belső kert rendbetétele, a lugas elbontása stb. stb.

 Újabb év, és felszedtük az ideiglenes zöld padlószőnyeget, és felépült a cserépkályha is. Még járólapok nem voltak sehol.
Konyha nyersen, alakulóban.


Roppant nagy meló, ez a hátsó kamra kijárata, ebből a földes izéből kellett szobát csinálni.



Közben az istálló omladozó tetejébe vágtak egy feljáratot, hogy azt a padlást használhatóvá tegyék.

Ez már a galéria rész, látható a bejárat a padlásra, ami azóta még sajnos mindig nem változott. Ez van, a sorrendet mi döntjük mindig.

  Aztán tavaly megállítódott a fal düledezése, és előkészület arra, hogy a következő évben legyen is rajta tető.

 Közben újra és újra felgyűlik a törmelék, rengeteg a púp és a gödör, szóval lehet esni-kelni.
A legnagyobb öröm pedig, hogy áll a tető és akkor még nem is mutattam az átjáró megszépülését.
S persze kimaradt a kis ház járólapozása és még sok remek dolog. Este beszélgettünk a szokott módon. J. áztatva az udvari kádban én mellette a padon. Végignéztünk a tercián, (az idén !! elkészült kerítésen is), és teljes biztonsággal kijelentettük, hogy az egész portának egyetlen egy darab része van, amihez még nem nyúltunk hozzá, és ez a pince.

Ha bort találunk elásva, szólni fogok, ha repeszdarabokat, hát ég veletek. De ebből az idén és talán még jövőre sem lesz semmi, mert más van a következő 5 éves tervben megcélozva.
Akik velünk voltak és végigcsinálták, azok persze látták, hogy miből kellett létrehozni valamit. Ha J. nem lenne ilyen ember, nem tartanánk itt és meg kell említenem még  Pityut, aki a mai napig is főcsővezető, akár van cső, akár nem. Vannak visszatérő holdkórosaink is, például Kexi Somogyból és akadtak újak, pont a szomszédból.
A munka sokszor összehoz és bizony el is választhat, ha nem jól egyensúlyozunk. Itt pedig nagyon sok munka volt, hiszen Teri néni igényeinek a semmi is bőven megfelelt. Azt hiszem, bármi is lesz ezzel az egésszel, mi elmondhatjuk, hogy a falakban, a tetőkben, a kertben és mindenütt a két kezünk munkája van, és mivel J. nem sajnálta a cementet, a mostani kőkerítésére azt mondta, hogy nem őt, de az utána következő 10 generációt is biztosan kiszolgálja.
Némi akasztófahumorral mordultam rá, hogy ezt tudván ennél jobb emlékmű nem is kell, ha az ember megrakja saját magának előre.  (Azt mondta, ez a szokott béna gondolatmenetem. Végül is mi változott az együtt eltöltött 36 év alatt kettőnk között? A régi képeket nézve szinte semmi, már ami csupán a gondolatmeneteket illeti.)
Tovább »

2012. augusztus 8.

Orbán Magyarországa 2012.

Miközben nézzük az olimpiát, próbálunk élni és dolgozni a régi szabályaink és elveink alapján, úgy tűnik, elugrik mellőlünk a jelen.
Ez arról jutott eszembe, hogy 6-án, amikor a boltból baktattam hazafelé (porcukor és citrom még a madártejhez),  a tanácsháza önkormányzat előtt egy dögös fekete motort kezdett beindítani egy fekete szerkóba (pontosabban azért fehér póló és fekete bőrmellény) öltözött fiatal férfi. A motort néztem meg elsőnek, látszott, hogy nem új, de kellően csili-vili, szép 4 hengeres, számomra ismeretlen típusú volt, nem láttam még ilyent, szóval megnevezni sem tudom. A Harleykre hajazott, de nem az volt. Felemelvén a szememet a technikáról, még jó, hogy annyira le tudok fagyni, hogy nem látszik az arcomon, így különösebb bámulás és sima köszönések mellett elmentem az "atya" előtt.  Igen, a papunk volt az, a református lelkészünk, akit eddig is "metallpapnak" hívtunk, amolyan modern fazon volt mindig. Számítógépek, honlapok létrehozása, de sok egyéb más is fűződik a nevéhez. 1000 éves templom felújítása, polgármesterség, honfi-tábor, szóval olyan eléggé sajtkukac, aki sokat izeg-mozog, no nem a hívek betegágya körül a kórházban, ezt sokan fájlalják is.
Nekem közömbös volt különben, mindenki mást vár el a papoktól is, mivel nem vezetett utunk egyfelé,  véleményem sem volt arról, hogy jól végzi-e hivatásának és Istennek-embernek szolgálatát, vagy nem. Nagyon jól prédikált, arra mindig vevő lennék vasárnapokon, de visszatart a látszat, hogy nem akarnám a hívei közé söpörtetni magam. Persze nem a bőrszerkó miatt, és még csak nem is az egyéni sérelmeimért, amit amúgy sem tudna már jóvá tenni.

A bibi az a politikai állásfoglalása, mit állásfoglalás, részvétele körül van. Ugyanis Jobbikos, és nyíltan, azaz szervezte a választási gyűléseket, kampányolt, szóval minden ami ezzel jár. (nagymagyarország-matrica a fekete autója hátulján).
Abszolút nem értek egyet azzal, hogy az egyházak a politikába ártsák magukat, noha keletkezésük legelső szempillantásától kezdve ezt tették. Mi több, ebből éltek és tudjuk, eléggé sikeresen is. Teljesen mindegy különben, hogy milyen oldalon, nyilván és érthetően baloldali nézeteket sosem fognak vallani. A gondom velük, hogy mást mutatnak magukról és úgy határozzák meg létüket, feladatukat is, a lelkek gondozása, az Istennel való kapcsolat és még sok szép minden. Ami szép lenne valóban, ha kizárólagos lenne. Persze nem az, ők beleártódnak mindenbe, ami hozhat a konyhára, nem feltétlenül csupán anyagi javakat (bár ennek fontosságát talán még nem is tagadták), de hatalmat mindenképpen.
Lehetetlen a szememben elválasztani a szószékről való prédikációt, bármilyen bombasztikus is, a Jobbik árnyától. Ezért kihagyom az életemből, és ez mindig így is lesz.

Visszakanyarodva. Amikor sokadik indítás után a papunk végre elindult (már itthonról hallottam, hogy sikerült neki, szóval nem új a a járgánya), még nem kapcsoltam össze semmivel ezt a igen beszédes kinézetét.
Csak délután hallottam a rádióban, hogy Devecseren gyűlésük lesz a Jobbikosoknak  a "cigánybűnözés" ellen. Hát ez már kevésbé tetszett, hogy finoman fogalmazzak, és csak reméltem, hogy pap létére nem fog a fasiszta-típusú IQ bajnokokkal egy követ fújni. 
Azért az döbbenet, amit itt láttam,  és bizonyosak lehettek benne,  ha cigány volnék, és a házam körül ekkora őrjöngést kellett volna végignéznem, már aznap csomagoltam volna és szeretett hazámat, azzal a 8-10 rendőrrel együtt, amelyik ki tudja kit akart védeni, örökre elhagytam volna.

No Atya, akkor ebben az egészben, hol a te helyed, mint a lelkek gondozójának???

Tovább »

2012. augusztus 7.

Röviden

Előrebocsátom, nem vagyok tájékozott az ügyben, minimálisan sem. Sem az országok szokásait, a dolgok menetét és okait nem ismerem, sőt legfőképpen az olimpiai játékok nemzetközi és hazai szabályzatát. Tehát vehető úgy is, hogy eleve hülyeség, amit gondolok erről, mégis megkérdezem, mert eszembe jutott:

Hallom a rádióban, hogy kik azok az olimpiai érmet nyert versenyzőink, akik már hazatértek, vagy most a napokban jönnek haza. S azt kérdeztem magamban: ugyan miért is?? Nem akarnának tovább ott lenni és jelenlétükkel erőt-biztatást adni a még küzdő többi magyarnak? Nem érdemlik meg, mondjuk legalább az érmesek, hogy a záróünnepélyen ott lehessenek? Kik azok, akik igazán megérdemelnék ezt, ha nem éppen azok a versenyzők (minden országból!!), akik nagyszerűen szerepeltek.
Nem hiszem, hogy nekik otthoni fotelből kellene figyelniük a zárást, arról az olimpiáról, ami éppen róluk szólt, a győztesekről.

Valamiféle szabályzat az oka (ez eléggé nagy hülyeségnek tűnik), sok pénzbe lenne (azt a 10-20 sportolót, akik az ország nevét fényezték a játékokon), a kinti ellátásuk?
Sehogyan sem jön ez össze nekem, hogy miért vannak ők itthon és miért érdemli meg esetleg egyéb, jóval több "léhűtő", a záróakkordot. 

Valaki tudja ezt??
Tovább »

2012. augusztus 6.

Vigyázat! Overkill!

Nem tudom, hogy hányan kapják még fel a fejüket erre a kifejezésre. Bevallom, mostanság az Overdose biztosan jobban fut jelentésileg is és ismertsége miatt is. Jó régen volt az az év, 1968. amikor az Orion űrhajót nézhette az ország, és nézte is, hiszen csupán egy adó volt még akkor. Februárban kezdték sugározni a 7 részes sorozatot, ma biztosan minisorozatnak hívnánk, hiszen tele vagyunk a százas szériákat is meghaladó rágógumi-tákolmányokkal. (Bár a Szomszédokat szerettem.)
Szóval az történt, hogy ráadtam a fejemet, újranézni a történeteket, Cliff McLane parancsnokkal, Átán, Hassó, Mario, Helga és Tamara Jagello társaságában. Hej, de mennyit élcelődtünk akkor rajtuk és mégis mennyire komolyan vettük a Bavaria által komponált német remeket. Mert az volt, annak ellenére, hogy mai szemmel vicces az a miliő, a hátterek, az űrhajó, a ruházatok, majdnem minden, ami anno a fotelekbe szögezte az ország 80%-át. Azt sem tudtam akkor persze, mert ilyenek nem jutottak "át", hogy az Enterprise első szériái szintén e tájban szálltak fel első útjukra. (Milyen érdekes, hogy a hajók alakja valahogy rokon kicsit.)
De visszatérve az Orionhoz: ez a sorozat 45 éves. Felnőtt már egy generáció, talán meg sem ismeri már. Nem tartom bűnnek, a régi filmekhez kicsit le kell lassulni, nem az akció és a látvány a domináns (bár itt azért igyekeztek!), hanem az emberek közötti kapcsolatok, párbeszédek. Érvek-ellenérvek.

Meglepő, de nézhető a sorozat most is, érdekesek az ötletek, a részek történései.  Ugyanekkor készült 1968-ban Kubrick klasszikus filmje a 2001. Űrodüsszeia. Nagyon szerettem könyvben, de a film alig nézhető ma már, annyira vontatottnak tűnik. 10 évvel később 1979-ben készült el a Meteor című film, Sean Conery főszereplésével, és totál az alapja a 20 évvel későbbi 1998-as Armageddonnak.  Szóval alig akadok valami újra és igazán nagyszerűre, és azt utálom a legjobban, amikor sci-fi bélyeget raknak olyan könyvekre, filmekre, amelyek nem is azok. Fantasyk, félhorrorok, semmi közük Clark, Lem, Asimov, Sztrugackij és a többiek gondolkodásához.

Tehát éljen az Orion és a járőrszolgálat, habár a szereplők korát már nem is illik firtatnom és miért is tenném, az enyém sem javult sokat. (Finom megfogalmazása a semminek.)
Tovább »

2012. augusztus 4.

Már megint a magyar módi?

Nem értem, kinek és miért jó az, hogy bármi történik nálunk, amire akár büszkék is lehetünk, azonnal nekiállunk a sz@rdobálásnak. Itt vannak most  az olimpiai versenyek, és mivel követem (próbálom) a napi eseményeket, nekem "az jött le", hogy ezek a fiatalok nagyon tisztességesen küzdenek, akarnak, mindent megtesznek azért a versenyért, amiért éveket dolgoztak.
A siker pedig mint tudjuk is, nem garantált. Cseh Laci joggal gondolhatta volna a 400 vegyesen, hogy nincsen gond, ha tudja tartani az iramot Michael Pelhps mellett. Ez így is volt, pláne, amikor előnye is volt, tehát nincs gond, ha másodikként csap be. Aztán mégis gond volt, mert az amerikai éppen 8. helyen csusszant be a döntőbe. Semmi különös, egy taktikai hiba. De az is lehet, hogy Lacit megvezette az amerikai. Ezek után és innen piszokul nehéz felállni, és főként nem hiányzik még egy bronzérem után sem, hogy sárdobálásba csöppenjen, ha hazaér. (Sportkórház és edzők már vívják a csatát.)
Gyurta Dani győzelme, a norvég úszótárs felé tett gesztus világszínvonalú. Aki mást mond, süllyedjen el 200 m vegyes híján, akárhol. De most már ennél is érdekesebb, hogy az edző miként panaszkodik arról, hogy alig sikerült Dani mellett megkapaszkodnia, mert el akarták venni tőle a tanítványát és ezzel tönkretenni évek kemény munkáját.

Nem sorolnám tovább, áll a bál a "félidióta" Bochkor rádiós és a vívást közvetítő volt olimpikon között is, mert hát őszintén, azért Bochkor sem isten, hogy csak úgy lekenjen két pofont, még ha verbálisan is, és jogosan tiltakozik az egykori vívónő-kommentátor mellett az egész akkori csapata.
Nem tudom, hogy mi jön még, az már a legkevesebb, hogy kezdik elosztani az eddig pontokat jelentő érmeket és helyezéseket. Aki még nem tudná, ez az osztozkodás olyan alapon történik, hogy melyik politikai oldal zsebelheti be éppen az aktuális sikert, mert ez most , mint pártsiker is rettenetesen komoly üggyé vált.

A kedvencem eddig Tőkés püspök sms-e , amit Gyurta Daninak küldött. Még jó, hogy arról nem szólt eddig a fáma, hogy Dani a szívéhez kapott-e a megrendüléstől emiatt, és nem abszolválta magát szerencsére 15 millió magyar és különösen az erdélyi régió felkent képviselőjének.
Lesz itt még csámcsognivaló bőven és most Orbán is fújhat talán egyet, míg a konc a 2012-es olimpia. Bár azért Matolcsy-guru, most rátett a lapátra ezzel a török és azeri kötvénygondolattal. Már most vizes tőle a homloka vagy 9 millió magyarnak, bizonyára.

Hát ezért különbözünk mi feleim mindenki másféle nemzettől. Ott valahogy normális mederben 4 évenként egyszer fürdenek jó nagyokat az uszoda vizében küzdők.  Minálunk 4 évig folyamatosan úszunk-fuldoklunk, levegőt alig kapván, majd 4 évenként egyszer kidugjuk a fejünket rövid levegőt venni, és a nem olyan távoli jövőtől rettegünk, amikor kiderül majdan, hogy vízben ugyan vagyunk rogyásig, de az uszoda falát már régen elbontották, helyét pedig beszórták konyhasóval.


Tovább »

2012. augusztus 2.

Kibújik a csontváz a szekrényből....

Ehhez képest a meztelencsiga kész gerincoszlop!!

Valami ilyesmit mondott egyszer Hofi, mindegy is milyen politikai vonulatra. Ami most látható, az ezt a kategóriát is alulmúlja.
Arról a Novák Elődről van szó, akiről már egyszer írtam, amikor nagy elánnal elégette az Európai Unió zászlaját:
http://wyczus.blogspot.hu/2012/01/nincsen-szukseunk-segitsegre.html

Most pedig beütött a mennykő, mert kiderült, nem tartja összeegyeztethetetlennek (jól sikerült leírni?), hogy ugyanettől az uniótól ő igenis megkapja rendes járandóságát, nem magyar kemény forintban persze.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=573560&referer_id=friss

Azért egy dologra mégis jó a cirkusz: nyíljon már fel mindenkinek a szeme végre, akik ájult lelkesedéssel mennek idióta gyűlésekre és éljeneznek, mert azt hiszik, ami ott elhangzik, az úgy is van, tehát igaz. Régen rá kellett volna jönniük, hogy semmi másról nincsen szó, kizárólag a zsebek megpakolásáról, kerül-amibe kerül.

De hát bánom is én, aki ehhez még éljenezni akar, tegye. Egy ökörszarvat stílszerűen azért még feltehet magának.
Tovább »

2012. augusztus 1.

Veszélyes bambaságunk

Alig volt  feltűnő talán, hogy egy ideje mindenféle csip-csup dolgokról elmélkedtem, csak éppen egyik  szokásos vesszőparipámat dobtam a sutba, mégpedig a "politikamentes" címkével jelzett hagyományosan keserű ízű dühöngéseimet.
Az biztosan nyilvánvaló volt, hogy nem azért, mert itt közben megjavulódott bármi is és azért sem, mert egyszer és mindenkorra úgy döntöttem, nem érdekelnek azok a körülmények, amelyek a mindennapjaimat körülveszik . A helyzet sajnos rosszabb annál, minthogy az én véleményem most éppen megjelenik-e vagy sem. Annyira rossz, hogy már nem abszurdnak érzem, mint ezelőtt, inkább szürreálisnak, hagymázas víziónak.
Régóta nem nem tettem megjegyzéseket, elengedtem a fülem mellett a hülye "pávatáncos" beszólást és egyebeket, mert annyira nívótlanná vált, mind maga az ember, mind a csőcseléke, hogy úgy gondoltam, fene aki hempergőzik velük együtt a sárban.
Aziránt sem volt régóta semmi kétségem, hogy az aljasságnak, a hataloméhes törekvéseknek a hazudozásoknak ez a döbbenetes egyvelege sajnos pont azokat  a becsületes és jóravaló cigány embereket bánthatja a legjobban, akik maguk közül is kinézik az ilyen genya alakokat, mert leginkább ezek tették tönkre generálisan a magyarok és cigányok egyébként évszázadok óta tartó hagyományos módon jól működő együttélését.
Nem óhajtom egyébként genetikai alapokra helyezni az egész bejegyzést, de nem én kezdtem el a "félázsiázást", ezt azért megjegyezném. (Így aztán már eleve nem találok kivetnivalót abban, ha a származást csöppet belevettem az ügyvitelbe.)
Újra el kell mondanom, mert talán eddig sem volt elég: istentelenül egy igazán rohadt cigánytempó az (és itt mindenki mástól bocsánat van kérve, hiszen a többségre szerencsére nem érvényes),  amit ez az ember művel, a hatalomtól már teljesen kiakadva és szemmel láthatóan tébolyodottan. Már régóta nem érdekes különben, hogy  miket mond, hiszen elfogadjuk neki azt, amit magáról állított: ne azt figyeljék mit mondok, hanem azt, amit teszek.
Ehhez tartottam magamat eddig is, és ezért is voltam el eddig olyan jól,  ebben a magam teremtette csöndben.

Amit most tett viszont, az amellett, hogy mélységesen jellemző rá, sőt valahol vártuk is ezt, vagy ehhez hasonlót, azt hiszem ezzel- mégis hogy idézzek pongyolán-, átlépte a Rubikont.
Elmorogtunk azon már előzetesen, hogy a választási körzetek átrajzolásával (ez már megtörtént), sikerült olybá farigcsálni a területet, hogy ez a Fidesznek majdan jól jöjjön. Most viszont előhúzta a nyulat a cilinderéből és felmutatta az egész országnak: tessék, itt van, úgy hívják, hogy választások előtti regisztráció.
Nem óhajtok most ezen sem mélázni tovább, megtették ezt nálam hozzáértőbbek médiumokban, blogbejegyzésekben. Nekem erről csak az jutott eszembe, hogy téved, aki azt hiszi, elérkeztünk a végéhez és pont.  "Húgyagyú" (legjobb filmem tökéletes jelzője a szomszédjára), vezérünk ennyivel javában nem fogja beérni, ezen az elkövetkező időkben csiszolni fog, mert ahol a lehetőség pirinyó szilánkját még megtalálja arra, hogy őt meg lehessen ingatni vezéri hatalmában,  attól annyira fosik, mint ördög a szenteltvíztől.
Úgyhogy csak lassan a testtel honfitársaim, és el a kezekkel holmi választójogoktól, még 2 év hátravan az óhajtott és egyre inkább a semmibe áttűnő ceremóniától. Nem ringattuk magunkat álomba egyébként, de már most fogdosni lehet a levegőt és lehet, ez még mindig jobb, mint egy sűrűbb barna cucc.

Az egész idiotizmusban egyébként -hiába csattan az országon belüli hátakon nagyobbat -, azok a nyilvánvaló egzecíroztatások bántanak jobban,  melyekkel az országot és így sajnos a benne élőket devalválja, teszi nullára a nálánál fényévekkel kulturáltabb nyugati és más nem európai politikusok, szervezetek előtt. Ez a kár nem kizárólag a miniszterelnök fejére hullik vissza, noha az összes nyálas handabandázást ilyen gerinctelenül megbízhatatlan módon,  egyedüliként a magyar történelemben,  kézcsókos vezérünk valósította meg a legsikeresebben, megfélemlített és hülyévé degradált ostoba mamelukjaival.

S ami mostanra lassan  már  elkerülhetetlenül a legfontosabb: 


valóban össze kellene egyszer állnunk,  felsorakozni egyes vonalban a határainkon, arccal  kifelé, és  kiabálni jó hangosan, hogy mindez nem mi vagyunk,  de lelki fejletlenségünk okán  mi, 8 millióan, nem tudunk elbánni  Döbrögivel és böszme kinézetű zsandárjaival,  mert olyan csak a mesében van, hogy Lúdas Matyi képes volt rá egyedül is.  
(Azért ez eléggé égő!!)
Tovább »