Néplélek

Régóta motoszkál bennem, annyira régóta, hogy lám, eddig milyen néma volt a felület. De igaz, hogy sűrűsödő útjaim hozadéka többek között az a mélázás, hogy miért is különböző ennyire a két ország hangulata. Túl azon persze, hogy semmiben nem összehasonlítható egy jóléti erős állam polgáraként élni és mutatkozni a világban, más részről  magyarként  létezni és megmutatkozni. 

A sors, a vak szerencse, esetleg holmi végzetszerűség, mindegy is, hogy minek nevezzem, de eltávolította a gyermekeimet ebből az országból. Az azóta eltelt idő az ideiglenességet kezdi átfaragni, valóságosan is és a mi tudatunkban is. A nem szeretem érzésből megértés és elfogadás lett, mi más is lehetne. Az utazások fura hozadéka immár egy olyan érzés, amire legkevésbé sem számítottam. Kezdem otthonosnak érezni azt az országot, ahová járok, ismerősnek szokásaiban, mentalitásaiban. Ami először furcsa volt, arra már nem kapom fel a fejem, és  idomulni látszom nézeteimben is.

Mondom, amíg ott vagyok. Így aztán, ha hazajövök, kiáltóbb a hangulati különbség, merthogy erről beszélünk, a lelkületről, mi másról. Vajon végzett-e valaki kutatómunkát (bizonyára), hogy milyen összefüggés létezik egyes néplelkek között. Merthogy bizonyára van ilyen, hiszen írók megírták, köztudatban az orosz nép lelkülete valami egészen különleges (nagyapám mesélt is róla). Ismerjük a közmondásosan család centrikus (és hangos) olaszokat,  a frivol, könnyed franciákat, a nagyon angol angolokat a rémes humorukkal, amit szeretek, a precíz, pedáns németeket, akik szerencsére nem feltétlenül kínosan azok. 

Vajon a magyarokra ezekben az időkben milyen jelzőt ragasztanak? Történelmileg nem vívtunk ki sok megbecsülést és ámulatot, de nem biztos, hogy erre lett volna szükség. Nem tartoztunk (talán csak Nagy Lajos királyunk ideje alatt) a nagy nemzetekhez, nem mi vittük a prímet sosem Európa szerte. Talán a kicsik, de erőszakosak, vagy otrombák, nem tudnak viselkedni? Az elfogadás egy szájhúzás kíséretében azért megvolt? Különböző időszakokban volt szerencsém külföldet járni itt-ott.  Az utóbbi időben már nem szeretem érzéssel, ami  az én számlámat is terheli, noha okozója nem vagyok. Mégis, viselnem kell, magyar vagyok, ott kiabál a rendszám az autón. Halk, civilizált magatartásom mások szemében esetleg álca, vagy elfogadott?

Bizonytalan és ingatag magyar lábakon járom az utamat immár, a gyerekeimnek már könnyebb. Az ő rendszámukon már nem a piros-fehér-zöld szín virít. A következő generációt dajkálgatom, jön haza az unoka, mindennapos az összehasonlítása, még 6 éves kis ésszel is. A németek ezt nem így csinálják.....

Keresgélem magamban a válaszokat, védeni a magyar érzületet, de sejtem, az utóbbi időkben többet elveszítettünk ebből, mint egy 150 éves török uralom alatt. Hiába, a digitalizált korszak valóban gyors, jó volna, valami kedvezőre fordítani. Beteg lelkületű nép lassan jut előre, előbb gyógyítania kell még magát.

Tovább »

Fő a biztonság

A helyzet fokozódik időnként, nagyban is, úgy államilag, de néha szűkebb pátriámban is, és ilyenkor vénségemre erőt vesz rajtam holmi üldözési mánia. Mindig megállapítom, milyen beszari alak tudok lenni, végtére is, ha az ember állami alkalmazott, jobb, ha túl durván nem ugrál. De tegnap, olyan messze voltam mindenféle ugráláshoz, mint Makó vezér Jeruzsálemtől (odaért egyáltalán?),  ám és lám, mégis rám jött a hatósági őrség egy tagja.

Nem kell nagy dologra gondolni, kegyetlenül földhözragadt körülményeim csupán annyi szabadságot engedélyeztek, hogy a Rossmann nevű  boltban kotorászhassak szemeteszacskó után. Azért ott, mert náluk lehet kapni összehúzhatós szájú kukás zacskót.  A dolgok természete viszont az, hogy ha már bent vagyok, ami kb. 2-3 havonta esik meg, akkor körülnézek. Sampont esetleg, mert ott van óccsó is, ami azért jó, na meg a "smukkok", esetleg parfümszaglások. (Szigorúan csak orrügyileg, ez a pénztárcakímélő variáció.)

Szóval, hogy a tárgy közelében maradjak, nyugodtan nézegettem az ékszereket (bizsukat), amikor arra figyeltem fel, hogy a bolt biztonsági őre közelebb húzódott hozzám. Végignéztem magamon, hogy nem vagyok-e túl szakadt, de szerintem nem voltam. Kedvetlenül odébbálltam, mert nyomokban sem szerettem volna érezni holmi szándékosságot. Ahogy a parfümöshöz értem, megnéztem egyet-egyet, csak a tesztereket emeltem le és beleszagoltam egyikbe-másikba. Mire a harmadikat letettem, már láttam közeledni a biztonságit. Elhúztam onnan is, de a szemem sarkából figyeltem, felkészülve, ha felém jön, verbálisan rátámadok. Láttam, hogy bement a raktárhelyiségbe és nem tudtam, hogy dolga volt-e, vagy ő is változtatott, mert látta, hogy megálltam. 

Nos, fizettem (mindent, ami a kosaramban volt), és komoly elhatározással távoztam: bármilyen boltban, ha akár egyetlen biztonsági 10 lépésnél közelebb jön hozzám, ott helyben leteszem a kosarat a földre és a vásárlást félbehagyva távozom az üzletből.

Erre szerintem lesz alkalmam hamarosan, mert bár régebben csak a bankokban láttam a biztonsági őröket, ma már minden élelmiszerboltban ott téblábolnak. Komoly jelzés valóban, mert nyilván oda kellenek, ahol a lopások előfordulnak. Érdekes, hogy márkás butikokban alig látni őket, igaz a márkás boltokat én is csak kívülről nézegetem. Következtetés? Az ilyenek a veszélyesek, mint én.

Tovább »

A nemzetközi helyzet fokozódik...

Ezért kissé korlátoznom kell magamat, így a hozzáférés szűkebb marad. Ez nem azt jelenti, hogy ezeket a keserveket itten olvasni kell mindenképpen, csak a lehetőséget nem szeretném megtagadni azoktól, akik eddig is érdeklődtek.

Tovább »

Bejegyzés érvényessége

Éppen most beszélt  a DK elnöke arról a képviselői esküről, amelynek szövegén ők változtattak, az ellentmondás feloldására, és amit továbbra is érvényesnek tart. Hát biztosan nem én súgtam meg neki, de úgy tűnik, észrevették a csapdát.

Tovább »

Vidéki krízishelyzet

A gyávaság tönkreteszi a lelket, a félelem bénítóan hat, és mivel a negatív érzelmek valahogy vonzzák egymást (tényleg, erről van már valami kutatásféle?), sokszor párosul gerinctelenséggel, aljassággal, kétszínűséggel, és nem is sorolom tovább, ki-ki bővítheti kedve és emlékezetes esetei okán.

Így lesz, ha egy ember  (s ez szándékos volt), eladja a lelkét a hatalomnak. Na nem kell ám itt valami országosan dicső dologra gondolni, elég ehhez egy pirinyó vaj is, mondjuk egy igazgató választás egy hétköznapi általános iskolában. Az egész esemény sajnos nem is szól másról, mint hogy vannak autonóm egyének, akik még képesek önállóan gondolkodni, bár elismerem, a számuk igen megfogyatkozott, úgyszólván gyatra kisebbség, és van a szolgalelkű ideges többség. Sosem lesznek azonos platformon, mert míg az egyik csoport a problémán agyal, a másik legfőbb problémája a : "..mi lesz, ha??.." kérdése, ami nem a probléma, hanem a saját helyzetük viszonya az eseményekben. 

Nos, ezek után jöhet a java, amikor a két csoport összeül, mert kénytelen, és próbál két kiindulási alapból eredményt kihozni. Nálunk az eredmény megszületett, az értelmesebbje  a logikát, a célszerűséget, a döntések érzelem és személyektől független objektivitását el tudta érni. Szavazás, 1 híján egyöntetű, igen kitaláltátok ő a legbeszaribb volt, és mint ilyen, nyilván súlyosabb érdeke fűződik az ellenszavazathoz,  mert vezetőhelyettes egyben.

Imigyen elvégezvén a dolgunkat, a másnapi kezdés sikerült igazán jellemzővé, ez tán nem is annyira rémes, hiszen kor- és kórtünete a jelen erkölcsi viszonyainak. Aludván egyet, jött a gyávák kijózanodása, az ősfélelem, a "mit fog hozzá szólni" kérdése, noha csupán annyi történt, hogy nem csak a belső, a jelenlegi igazgatónk pályázatát támogattuk, hanem a külsőét is. Ugyanis nem volt egyelőre semmi oka annak, hogy ne tegyük meg, sem szakmailag, sem egyéb tekintetben nem volt alkalmatlan a munkája.  Összetévesztették a  dokumentációk elemzését a választással. Nem lehetett megmagyarázni, hogy a kettő nem azonos, hogy itt személyekről szó nem esik. Az ős-gyávaság rombol, a látást, a tisztán látást elsősorban, és mivel a többit már fentebb elsoroltam, jött az agitációs délelőtt. (Hej, mint a régi szép időkben, csak ott nem így és nem erről.).

Mindenkihez benyitott a két középvezető, nem gondolná-e mégis át a tegnapi döntését. Később kiderült, 2-3 embert azért ebből a szennyes műfajból mégis kihagytak, köztük szerencsére engem is, úgy hiszem, rólunk azonmód lemondtak. Hát, jó érzés volt,  a biztos alapokon állás meggyőző bizonyítéka.  Délre végül visszavonulás lett, mert eredménytelen volt az egész akciózás, mindenki ragaszkodott ahhoz, amiről döntés született, d e m o k r a t i k u s a n. 

Hát így tartunk még az ügymenet elején, ha én lennék a jelölt, nem szeretnék magam köré ilyen "megbízható" híveket, akiknek sem az eszét, sem a bátorságát, sem az egyenességét nem használhatnám, mert olyan nincsen nekik. 

Ja, a szakmáról nem is beszéltünk, a gyerekek pedig amúgy sem számítanak már régóta.

Tovább »

A Szittyamagyarországért előre!

A tendencia sem tudott lelkesíteni, és lám ezzel olyan finoman fogalmazok, hogy Csipkerózsika lehelete is elbújhatna mellettem.  Nyögvenyelősen vettem a napi hírbetevőket, belenyugodtam, hogy nyilak helyett immár stadionokkal alázzuk Európát, hát hajrá, kinek mihez van esze, legyen na.

S bár egy percig sem hittem, hogy már túl lennénk a nehezén, vagy immáron a lejtő aljával ismerkedünk gurultunkban, mivel az ember ostoba (vagy mivel érettségi tételként benyalta, hát hitt Madáchnak rendületlenül), mégis élt valami megmagyarázhatatlan reményként a tétel (ha már holnap úgyis kezdődik), miszerint nem jó, nem helyes, veszélyes az irány, de legalább talán másmilyen lesz. A másmilyenről vitatkozni lehet, nem ideológiailag gondoltam ezt, inkább arra, hogy nyugodtabb, megengedőbb. Annyira túlnyerték magukat az újabb 2 harmaddal, normális esetben talán lehet kicsit nagylelkűvé is válni. Bánom is én, még úgy is, mint atyai király az ő hülye népével. Esetleg lehet kis gesztusokat tenni olyan területeken, ami igazán semmit sem jelent, ha csak nem önmagát, hogy jó-jó észrevettük, hogy mit is akartok, vagy hogyan szeretnétek.

Megjegyzem, eléggé naiv elképzelés, hiszen ismerjük a rendszer és a rendszerurak lényegét, bár én más rendszerben énekeltem, hogy "tűzön, vízen át". Ezzel nem azt mondom, hogy az teljesen ok. volt, de több volt benne a "nép" szó, így szimpatikusabb, mint a zemberek.

Szóval az ébredésem igen keservesre sikerült, mivel a Jobbik kapta a kulturális tárcát, vele az oktatást is. Ehhez alig lehet hozzáfűzni valamit, aki ismeri a Jobbik  filozófiáját, jobb, ha nem csak a szemét forgatja, hanem keresgél más után. Hallottuk a 4 év alatt, még a Parlament falai között is folyt az uszítás a melegek, a cigányok, a zsidók ellen. Égették az Unió zászlaját, ősmagyar turulkodásukkal mérgezik a levegőnket és ez még nem is a legfőbb, bár eddig is megbocsáthatatlan és elfogadhatatlan ténykedésük.. Megtévesztették a rájuk szavazókat, akik hazaszeretetnek, hagyománytiszteletnek, a  magyarság valódi történelmét tükröző rendnek képzelték a szavaik jelentését, nem véve észre, e csomagolás mögötti rémségeket, a faji alapú tisztogatást, a hattárrevíziós terveket, az egyeduralmi törekvéseket.
A Jobbik kulturális elképzeléseibe sosem fognak beleférni a meleg, a zsidó identitású tehetségek, és olyan neveket sorolnék itt, akik nélkül a mai magyar kulturális élet nem (s hozzáteszem a tudományos élet sem!)   lenne azonos önmagával. Radnótinak már mindegy,  de nekünk nem, akik az ő versein (is) nőttünk fel. Az iskolákban új revíziók által válnak majd kötelezővé ordas eszméket hirdető írók, és nem ködös, de kimondott elképzelés a beilleszkedni képtelen, vagy nehéz sorsuk okán magatartászavaros gyerekek javító intézetben való elhelyezése. Gondolom, mindezen elképzelések megvalósítására hithű pedagógusok lennének alkalmasak, a rendszeridegenek megbízhatatlanná lesznek bélyegezve, eltávolításuk tán idő kérdése.
A hitlerista Németországban a fogyatékos gyerekeket elvitték  külön "egészségügyi" intézetekbe, ahol "kegyes módon" megszabadították az árja népet a gyenge "kis korcsoktól". Nem rémítem tovább magamat, ne legyen a szavam önmagát beteljesítő jóslat. Az mindenképpen jelzés és irány, hogy a Fidesz miért is ezt a területet engedte-adta át a Jobbiknak. Ez legalább annyira vészjósló egyébként, hiszen a jövőnkről, a következő nemzedékekről van szó, s az eddigi elképzelésekből is kirajzolódott egy engedelmes, önállóan nem gondolkodó, szolgalelkű kívánalom, amelyik így a Jobbik sütőporával turbósítva, militarizálható is szükség esetén.
Nem tudok nem aggódni, és egyre inkább szégyenkezni ezen az új, formálódó magyar mivoltunkon. A lépéstartással is gondban leszek, mert a sok keresztbekacsázásom orra bukást eredményez, míg az újak dalolva portfólióznak engedelmesen, és nem látják, mert kevés a hátterük hozzá, hogy mihez adják nevüket, munkájukat, szakértelmüket. A kiszolgáltatottságunk determinált, egyedül a szülőknek lenne hatalma ahhoz, hogy gyermekeik védelme érdekében megálljt parancsoljanak, megvédjék őket, még tőlünk is.

Tovább »

Éljen május másodika is....

Eszem ágában sincs, most nosztalgiázni, meg zengjükadaltüdemámorosajakkal és majális, vonulással, meg ilyen hangulatok. Persze az ember felidézi, még, amíg lehet és emlékezik rá. De leszögezhetjük előre, normális esetben sincs semmi értelme a hátrafelé való tekintgetésnek, hacsak nem okulásul, hogy többet ne. Tudjátok mi az öregség (vagy jó, legyen, a kezdődő tapasztalatok) jele? Kevésbé legyintek határozottan arra, hogy jaj, már a családunk (megmaradt) öregjei megint azt mantrázzák, hogy debezzegamiidőnkben....

Sosem tudtam másnak elfogadni, mint valami természetes vágyódásnak az ifjúságuk után, s nem igazán annak, ami valójában volt. Ugyanis az életet nem láttam még távlatosan, 20-30-40 évvel azt hiszem, azért nem lehet, mert nem ez a fontos, egyébként pedig a visszatekintéshez éppen az az idő kelletik, ami akkor még legfeljebb csak gyülekezik, de nincs meg.

Egyre inkább meggyőződésem, hogy amiről beszéltek, az objektíven is helyes meglátás volt, legfeljebb kiszíneződött kissé az érthető személyes kötődésekkel, emlékekkel

A világ értékrendje ma már alapjaiban más, de ne menjek ilyen messzire, a mai Magyarországon a május elseje is fényévekre van, csak az én emlékeimtől.  Nem kell itt mesésen szép dolgokra gondolni, kellően utáltuk a kötelező kirendelést, hogy mennünk kellett, hiába nem volt iskola, vagy munkanap, korán keltünk. Gyülekezni, zászlót vinni, felöltözni, nyakkendőt kötni (amit rögtön levettünk a vonulás után), hozzá lelkesen énekelni... szóval mai fogalmak szerint ez igenis sértette az egyéni jogok egy részét. Aztán a délelőtti beszédek meghallgatása után és egyéb nyűgök levetésével, jöhetett a valódi szórakozás, amiben az volt a legjobb, hogy mindenki ott volt.

Szólt a mozgalmi zene, ettünk is, ittunk is, felültünk erre-arra (hányni volt bokor elég), szóval az már a színtiszta és üdítő szabadság volt.
(Egyik kedvencem vagy 72-ben, amikor Veszprémben a városi sportcsarnok füvén e nótára emelgették a fiúk a hosszú tornapadokat, míg mi kendőcskéket lengettünk, hagyományos tornadresszünkben, gumicsíkkal a csípőnkön. Igazán újszerű és bátran formabontó volt, zeneileg egészen biztos. Szóval látványnak is  szuper volt, sok óránk elmaradt miatta.)

De vissza a mához! Micsoda hamisság a munka ünnepét éljenezni ott, ahol elsősorban a munka fogalma kétséges (a munkahelyekről most nem beszélve), a becsületéről nem is szólva. Ilyen, hogy munkásosztály, ilyen állatfajta már nincs is, a szakszervezetek önmaguk karikatúrái, a neves nagy gyárak eltűntek, a mostani munka világa a közmunkásoké, alkalmazottaké, vállalkozóké, a politikusoké, és ki tudja még kiké.

Mit is ünneplünk ilyenkor? Nem tudok másra gondolni, talán azt, hogy még élünk, még dolgozhatunk, még a tavasz semmit nem tudván jött, mint máskor.

Tavaly még elmentünk vonulni, még talán hittünk abban, hogy amikor úgy gondoljuk, akkor változtathatunk.   Az idén nem vonulunk, nem megyünk majálisra, bár az ünnepet 4 naposra  pörgették fel.

Szép is ez. Minél inkább csökken egy hagyományos ünnep tartalma és jelentése, annál nagyobb durranást csapunk körülötte. A mérlegelvnek mindig igaza volt, és lesz is.

.



Na és csak halkan: Nem hallok emlékezésekről, ünnepről, hogy éppen ma, 2004. május 1-én csatlakoztunk az Európai Unióhoz.  (Ennyit azért sikerült kinyögni.) Elérve e 10 év alatt azt, hogy amit erről gondoltunk, a mi életünkben már nem lesz, s még mi lesz, azt felhős homlokkal immáron kezdjük sejteni.

Tovább »

Vágánycidri

Komolyan mondom, semmi átvitt értelem, gondolatkapcsolat, csak a kőkemény valóság. Az autó az első és hátsó kerekei közé kapva a vágányokat, szusszant egy utolsót és leállt. Ha azt mondom, megállt bennem minden pár pillanatra, nem is érzékeltetem a történést. Nyomban újraindítottam volna, bár hátul (ahol  az agyamnak kellene lennie), már tudtam, nem fog ez menni, semmi jel nem volt, semmi köhögés, rángatás, előjel, csak a szelíd leállás, a dolgok végső megadása. Azért egy próbát még gondoltam, sanda szemmel oldalt lesvén, ahonnan a kanyarból úgy bukkan elő a mozdony, hogy sem neki, sem nekem nincsen esélyünk  a cselekvésre.

Természetesen semmi, áram van, az önindító dolgozik, a motor mélán hallgat, miközben elöntött a tömény benzinszag.  Világos, valahol másutt van a benzin, nem a motorban, de le a sínről, nincs tovább, igyekezni kell. Üresbe tenni, kiszállni, tolni egy jót rajta, majd rohanni vissza, mert lejtős a dolog és a kocsit csak én tudom most már megállítani. (Közben rémkép: Montágh Imre , aki meghalt, mert nem tudta megállítani az autóját, de hát ő kézzel próbálta!)

Nos, csak 1 autós volt szerencsére a környéken, az is akkor már, amikor a végső gurulással az út szélére lavíroztam a kocsit (mindezt farral, mert háttal gurultunk visszafelé), ahol végképp leparkoltunk. 

Telefonon szerencsémre elértem külön bejáratú szerelőmet, aki hazavontatott, és fél órán belül az autó üzemkész is volt.  Kiderült, az történt, hogy alul a benzincső a kocsi alatt még,  egyszerűen leugrott az üzemanyagszűrőnél  és így érezhettem én erős benzinszagot, valamint naná, hogy azonmód hullává válik az autó, ha nem kap naftát.

Miután biztonságba helyeztem magunkat, néztem, vajon honnan jön elő a legközelebbi vonat. Hát persze, hogy Öskü felől jött, a kanyarból, egy személyvonat.

Kedvem szerint még integettem volna neki, hogy csá', megúsztuk, de rájöttem,  a masiniszta nem tudhatta, amit én, hogy igenis frankón megúsztuk. Hát így kezdődött a napom, és azt gondoltam, ennél már bizonyára csak jobb jöhet.

Tovább »

Az igazi legitimáció

Miután kidübörögtük magunkat (??)  a toldozott foltozott "Alaptörvényen", és sikeresen (?) visszavertük az európai ellen piszkálásait, elég régóta nyugalomban lévőnek látszik az érvényes Alkotmány ügye. Nem volt napirenden mostanában, fontosabb dolgokkal bajlódtunk, bár e macerás választás alapjait és módját e fenti, számomra kevéssé tiszteletre méltó dokumentum tette lehetővé.

Ám ahogy közeledni látszik az új parlamenti okosok végleges (elvégre még jár a lelépési pénz nem?), beiktatása, csak egy valami kezd gyötörni békés (portfóliómentes) napjaimban: vajon milyen tudathasadásos, vagy kettétört lélekkel fogja letenni a hivatali esküt ERRE a szörnyszülött alkotmányra a baloldal, az ellenzék, a becsületesként induló, vagy éppen Gyurcsány??

Heller tuti tapsikolna (május 1-én úgyis születésnapja lenne), hiszen előállítódik az alaphelyzet, hogy nem lehet képviselő, aki nem teszi le az Alkotmányra a hivatali esküt, ám ha leteszi ezzel a saját maga részéről esküvel legitimálja azt, amit épp ezen eskü okán nem is szabadna piszkálnia, hacsak az eskü érvénytelenítésével nem, akkor viszont már nem is lehetne képviselő, és nem is szólhatna már fel.

Nincs új a nap alatt: 

„Csak egy csapda volt, és ez a 22-es csapdája volt, amely leszögezte, hogy bárki, aki közvetlen és valós helyzetben saját biztonságára gondol, az döntésre képes elme természetes működéséről tesz bizonyságot. Orr őrült, tehát le lehet szerelni. Csak annyit kell tennie, hogy kéri a leszerelését, de ha kéri a leszerelését, akkor nem lehet őrült, és további bevetésekre küldhető. Orr lehet őrült, ha további bevetésekre megy, és lehet egészséges, ha nem megy. Ha egészséges, akkor viszont mennie kell. Ha megy, akkor őrült, és nem kell mennie; de ha nem akar menni, akkor egészséges, és mennie kell.”

Nos, a probléma adott, eddig még nem hallottam, hogy ezen kialakult volna bármilyen vita, elgondolás, márpedig, ha így van, akkor nem kétséges, ezen nem fog senki fennakadni, képviselőkre szükség van, le fogják tenni egyöntetűen az esküt. Immáron a mű így befejeződik, s ha még a volt náci (szkinhed) jobbikos is elfogadtatik az Országgyűlés egyik alelnökévé, úgy mondhatom, ez már utolsó cseppként kicsordul közéleti poharamból, belső emigrációba vonulok. (Ennek tartalmán még gondolkodni fogok.)

Tovább »

Összeesküvés-elmélet

Ugyan nem taxizom, de elképzelem, nőiben hogyan is tudnám nyomni ezerrel, még az üres kocsiban is. Ma is hajaztam rá hangyányit, úgy leálltam egy busszal huzakodni, hogy öröm volt nézni (kívülről tuti), ugyanis éppen parkolást manővereztem, a busznak meg jönnie kellett a 2 személyautó közé középen egy alig helyen.  Máig nem értem, miért jó ez neki, de várakozott egy darabig, amíg ijedtemben még a motort is lefullasztottam. Szóval olyan szőke nős volt vastagon az egész, és akkor még mondhatom, hogy ez annyira nem is jellemző. 

Később, amikor mindenki eltakarodott a környékről (a mosolygó nézők is), magamba roskadtam, elképzelvén, mennyire vágnám ezt, ha buszos lennék én is, végül  inkább taxihoz kanyarodtam. (Mégis kisebb legalább!) Kiszállván gyalogoltam kicsit, mert mindenhol parkolni azért mégsem lehet (minek má' fél Veszprémet is szórakoztatni..), és felködlött előttem sok-sok olyan téma, amivel az utasaimat "bírnám" nyaggatni, már úgy menet közben persze, mert jó taxis lennék, ha a kiállásokat és parkolásokat leszámítanám.

Elsősorban is beszélnék erről a sok pénzhez köthető politikai helyzetről, hogy "Eb ura fakó!", meg "Holló a hollónak.." és "Bagoly mondja.." továbbá "Amilyen a mosdó és az adjon Isten....., mert nem kizárt, hogy a mi labdarúgórajongó stadionbódultunk ez egyszer törököt fogott, s már nem is fogja őt elereszteni. Nagy pofára esés ám, ha a főzsonglőrt egy még nagyobb hazardőr ejti pofára (mifelénk: rúgja seggbe..), és végül kiderül, hogy mindenki hazudott. Vagy nem is, de úgy van már visszamenőleg, mert Putyin elkúrta a sok pénzt a Krímre (nem piskóta!!), és most már egy atomnyi sem maradt arra, amit Orbánnal összebótoltak oly gyorsan. Pedig az írás az írás, tudj' Isten hány példányban aláírva, és miféle lábjegyeztelve, ha ki a hibás, akkor mennyit utal a másiknak a beteljesületlen maghasadásos álomért.

De a mai hír hallatán már összeállt az egész, mert kiderült, hogy volt lengyel pápánkat (nekem ugyan nem volt, de respektáltam), szentté avatják, ami igen viharos sebességnek tűnik az eddigi hosszadalmas procedúrákat szemlélve. Magyarországról is megy képviselet, népes delegáció, Semjén parókiát vesztett tiszteletes vezetésével, ami érthető, egy kereszténydemokrata pártvezértől. Majd, hozzátevődött, hogy miniszterelnökünk is megy (na persze, hiszen volt már református, meg mindenféle egyéb, kipával a fején is), és kihangsúlyozódott, ő magánzarándoklaton vesz részt.

Eléggé érdekes, mert vannak posztok (nekem eddig még nem volt, pedig próbára tenném magam), ahol egyszerűen nem létezik a magánemberség fogalma..

De nem lennék ilyen kukacos, inkább elmesélném a taximban, hogy mindenki tudja, azért megy Rómába (a Vatikánba!) zarándokolni, mert immáron a Szent  II. János Pál talán kijárja majd, hogyan is lehetne ezeket a pravoszlávokat átejteni, és akkor nézhetne Putyin nagyot, mert megint ráfaragott az, aki a mi Vezérünkkel egyszer is leparolázott.

 (Még jó, ha túléli!!)

Itt pedig a parkolójegyem, a vak is "láthattya", addig parkoltam, ameddig csak akartam.

Tovább »

Kálváriajárás

Már 6. éve nézegettem a szomszéd falu szépen formált dombját, rajta fenyőkkel. Sokáig csak sejtettem, hogy valami épületféle lehet rajta, de jórészt eltakarta a növényzet, és a messzeségből, vagy a 8-son előtte elhaladva nem derült ki, hogy mégis mi lenne a szépséges domb titka.

Nos tegnap, azaz húsvét hétfőjén rászántuk magunkat, hogy megnézzük.

Íme:

Kaszálatlan, elhanyagolt.

A stációk képei, vagy faragványai sehol nincsenek, csak az üres fülkék.

Azért  a szép időnek örültünk, én fotóztam, ők viselkedtek.

A firkálásokat nem óhajtottam közelebbről.

A vízmű igazán nem ront már a helyzeten, a keresztek hasonló porladó állapotban voltak.

No és a morgolódás oka, hogy pont e szomszédok és polgármesterük, igen büszkén hirdeti 1000 éves mivoltukat, tagadhatatlanul sok rendezvénnyel, médiafelülettel. Úgy tűnik éppen a kálvária vagy nem 1000 éves, így kevésbé érdemes vele foglalkozni, mi több,  még inkább kevésbé református.

 A másik variáció:
a kálvária éppen most másutt magasodik, felüljáró hídként, ha elkészül, a két falu nagy-nagy örömére.

Tovább »

Előzés jobbról...

(A videó saját felvétel.)

Világos, mint a vakablak, mondanánk régiesen.  A közlekedési morál csak olyan, mint az általános morálunk. Az egymáshoz való viszonyunk,  a munkához való viszonyunk, és  bármi egyébhez, amihez csak lehetséges, a  viszonyulásunk egyáltalán. Lám, az egyenes út, pláne, ha követni is kell valakit, unalmas, lassú, vagy nem is a mi utunk. Ebadtája, menjen, ha akar jó hülye szabályosan, de majd mi megmutatjuk Egész Európa sírni fog, ha állva hagyjuk az út szélén. Na persze iparilag legelőször, de hogy másban is, az kétségtelen. Nagy magyarral, turulos zászlótartó rúddal, ugyan kissé szétesett lélekkel, de ezt ki a fene veszi észre. 

Kezd gondom lenni az identitással, megpróbálhatnék már én is jobban teljesíteni, ha balról nem megy, próbáljam jobbról?? (Ja, mihez képest?)

Tovább »