Végre, végre!

Már úgy vártam ezt az egészet, és még a ##-dik szülinapomra sem érkezett meg, és ez komolyan megviselt idegileg. Hiába a torta, a szép kerek számon reszkető gyertyaláng, ha az ember legbelül, a szíve mélyén érzi:valami hiányzik, van egy üresség egy nem pótolható hiány. Ilyenkor könnyektől homályos szemmel körülnéz az ember, hogy hátha, esetleg nem láttam meg, ott van, de leesett, nincsen díszesen csomagolva, valakinek a hátul levő kezében van, szóval lázasan kutat az agy, miközben cikázik a szem. De ne higgyétek, hogy a beletörődés ilyen egyszerű. Mint elcsépelt mondás ígéri, a remény hal meg utoljára. Mert van másnap is, lehet ezt még későn érkező, elmaradt csomagnak vélni, futni a postaládához reggelente. Nem baj, ha ma nem jött meg, lehetetlen, hogy elfelejtsék, hiszen ez nem akármilyen születésnap volt. Kerek szám, ami csak tíz évente van, hát a legközelebbit, ha esetleg meg sem érem?

Aztán a lassú beletörődés. Mégsem. Nekem volt fontos, meg még talán párnak, akik hasonló állásponton állnak, kicsit bizonytalanul, mint a nevezetes billegő kövek.

De, hogy ne szomorkodjunk tovább, nem én, hanem akik estéiket feláldozva kimentek az utcákra, nem egyszer, de kétszer is (a harmadikról most ne beszéljünk), elérték, még ebben az októberi hónapban, csak egy hetet kellett várnom rá és meglett. Végre, beígérte, újra kapunk levelet, újra lesz Nemzeti Konzultáció!! Igaz, csak 2015-re ér ide, de legalább már szó van róla, mi több ígéret, milliók füle hallatára, és nem is baj, hogy ezért is mi fogunk fizetni.

Szeretném, ha ez (talán a 3. konzultáció lesz, vagy a 4. most már nem emlékszem), egy fordított, ezáltal igazságosabb megoszlású lenne. Még a Zúnió sem fogna szólni érte talán, mert a tervem (kerek születésnap, emlékeztek, kívánság és örömök, ilyesmik), hogy mi tennénk fel a kérdéseket és a Miniszterelnök válaszolna rá, és kéretik az egyszemélyes válaszadás, nem adható át bérválaszolóknak százezer levél sem. (Egyszemélyes döntésekért egyszemélyes válaszok, fifti-fifti alapon.)

Úgy gondolom, mindenki más kérdést fogalmazna meg, a lehetséges 3 kérdésből. (Igazatok van, ez eléggé kevés, de milliószor három, az 3 millió és kár többet feltenni, ha a visszalévő élete nem elegendő a válaszokra, maradjunk a realitásoknál.)

Ami bennünket terhelő költség ez ügyben, a papír (adózva kétszeresen), írószerszám és postai költségek. 3 millió írástudó honfitársunkból 1 millió egészen biztosan ki tudná fizetni.

S a végére maradna, hogy mi legyen az a három kérdés:

1. Amikor elkezdte politikai pályafutását, milyen cél lebegett a szeme előtt? Hasonló-e a mostani állapothoz?    igen, közelítően igen, alig, nem, kevésbé, egyáltalán nem, á, dehogy, Isten ments ettől

2. Mit gondol, amikor megszavazták Önnek és pártjának a 2/3-ot, elvárták-e , vagy sejtették-e előre ezeket a törvényeket, szabályokat, irányvonalat? nem, nagyon nem, egyáltalán nem, álmukban sem, ők súgták meg

3. Hogyan képzeli közös együttes jövőnket, különös tekintettel az egész országra (néma csend van mostanában az imázsról, még Országhajó sincs!), valamint a benne élő polgárokra, nyuggerekre, panelprolikra, cigányokra és még kikre is...(tuggyukkik)?

jól elképzelem, nem jól képzelem, vízióim vannak, már víziók sincsenek, majd a Putyin megmondja

Bocsánat, hogy ilyen általános kérdések jutottak az eszembe, de kábult vagyok még a sok szülinapi pezsgőtől, meg aztán, már mindig az jár az eszemben, hogy milyen világ is az, ahol lassan minden nap, csak másnap, hiszen aznap sosem történik semmi.

Tovább »

Az ember az, ami

A tegnapi este "fő fogása" a tüntetés volt, mégis (mivel belebotlottam), egy habkönnyű előételnél ragadtam le. Úgyszólván annyira, hogy már kezdetén is csak rágóztam rajta, majd ez betartott egész este.

Saját  képviselőnkről van szó, Navracsics úrról, aki évek óta küldözgeti közpénzen a karácsonyi jókívánságait, díszített, fényes és arannyal futtatott képeslapon. Tisztára pénzkidobás, gondolom országosan is probléma, hogy egy titkos szavazás nagy hátránynak bizonyul akkor,  amikor saját híveit méltó módon köszönteni akarja. Hát így jut belőle nekünk is évente, aztán ami hasznos (a kép íratlan fele), felhasználom másra.

Szóval leragadtam, és ámultam. Ékes magyarsággal is mondanám (inkább nem teszem), hogy "bizisten" nem vagyok nyeretlen két éves,  láttam már gerinctelen alakokat bőven, de az újdonat európai képviselőn és annak profizmusán lehidaltam. Annyira pofába mászóan volt síkos  kígyó és aljas módon félre és kibeszélő, mintha nem is ő lett volna eleddig a most is regnáló kormány első embereinek egyike. Hárított, félrebeszélt, nem tudott, nincsen itt és őt egyáltalán ne is kérdezzék erről, legyen inkább más a téma.

Természetesen mindannyian tudjuk, ha valaki jó ideig tagja, mi több zászlóvivője egy pártnak, egy kormánynak, az pontosan tudja, háttéradatokkal együtt, hogy miről van szó, és mi van a háttérben. 

A jellem, az jellem, mint mondják, már 6 éves korra kialakul (ezért van nehéz dolgunk az iskolában többek között), hát Navracsics jellemét még Halloween alkalmából sem venném magamra.

Hogy mégis mit tehetett volna (ha lenne neki olyan, ami nincs)? 

Esetleg egyenesen, előre nézve és szembe, belemondja a kérdező riporternek azt, hogy erről nem kíván beszélni, jól lehet tudna a kérdésekre válaszolni. Vannak okok, amelyek ezt indokolják nála, és addig, amíg ezek fennállnak, addig hivatalból nem is fog nyilatkozni ebben az ügyben. Kész. (Kálmán Olga negyedik próbálkozására már nem lett volna szükség!)

Lehetett tanulni a riportból egyébként, leendő politikus hallgatók számára igazi csemege, sőt kiváló minta a későbbi sikeres életpályájukhoz. Azt pedig tudjuk, hogy még ebben a műfajban is, nem a legjobbat láttuk tegnap este a képernyőn.

(Lábjegyzetként: Az, hogy egy hónapon belül kétszer kellett nekirugaszkodnom ugyanazon személynek, nem az én hibám! Igyekszem a továbbiakban "ad acta" tenni.)

Tovább »

Hétköznapi magánemberek

Ez már legelőször is azonnal a kedvencemmé vált, amikor meghallottam. Kár, hogy nem jegyeztem meg, kivel kapcsolatban és mikor. Később (kicsivel) pedig szinte elszabadult a pokol, amikor vitéz és Nagybányai Horty Miklós újratemetésén Kenderesen csak nyüzsgött a sok magánember, szalmaszálat sem lehetett leejteni közöttük. Aztán ez (mint annyi más is), lassan bevonult a köztudatba, a szóhasználatba, és bőven lehetett  élni is vele.

Hát, hogy hogy nem (hozzátéve, hogy mit ad Isten), mára is kiderült, a tegnap esti tüntetésen is feszített pár magánember, aki rádió-szerte deklarálta  ezt.  Megneveződött a párt neve is, ahová (majd, ha lejár a tüntetési idő), visszavonulhatnak az újra pártemberré avanzsált tüntető magánemberek.

Az egyszerű polgár pedig (már, ha még az), pislog szaporán, mint akinek kiszúrta fél szemét az elmélet, hogy miként is van ez?  Létezik több státusz, mint a hét bőr, amit már amúgy is lenyúztak rólunk, és levetem, majd fölveszem, mikor éppen milyen helyzetben találom magam?? Ez olyan "felementési- izét" akar jelenteni minden magasabb poszton lévő közszereplőnek, amikor úgy tűnik, össze nem egyeztethető némely cselekedete, állásfoglalása a hivatalos beosztásával? Képviselői és politikusi esküket tesznek az első levegővételnél, és benne foglaltatik egy titkos záradék is, hogy mindaz, amire esküt tesznek, csak a kültakarójukra érvényes és semminemű "belbecsre" nem?

Ha úgy tűnik, márpedig eléggé, hogy ez működőképes, hiszen egyébként használatban is van, sőt, nem kizárólagos az sem, hogy jobb, vagy baloldali illetőségű magas rangú használja, akkor én megkérem a törvényhozókat és őröket, legyenek szívesek ezt a köznépre is kiterjeszteni. (Úgyis deklarálni kell már folyamatosan, hogy minálunk azért mégis demokrácia van).

Nagyon jó lesz akkor innentől nekünk alant, mert ha legközelebb ismét gorombán szól vissza nekem egy alig 50 évvel fiatalabb kis suttyó az iskolában, hát azonnal ledobom a hivatali státusomat és magánemberként  betakarom egy jobb kezessel. Persze egészen biztosan körülményes lesz ezt mindenkinél pontosan kivitelezni.  Valahogy mégis jeleznünk kellene, mikor vagyunk pont magánemberek. (Szegény általam nagyra becsült Rejtő Jenő is megmondatta Fülig Jimmy örökös királlyal, hogy "Nem lehet minden pofon mellé közlekedési rendőrt állítani.")

Már látom is a nagy kavarodást, amikor a fogorvostól kezdve, a henteslegényen keresztül  a legegyszerűbb piaci kofáig, mindenki borzalmasan óvatos lesz, mert hátha éppen magánemberek szegények, és akkor már nem is lehet őket felelősségre vonni, ha éppen rajtunk élik ezt aktuálisan ki.

Hát ezt akár így is lehet ám látni innen nagyon alulról nézve, ezért amíg mégsem vezetődik ez joggal és szöveggel hivatalosan is be, addig mink előre is szóltunk, hogy lassan a testtel odafönt is, mer' a magánemberség szappana síkos, pláne sokadszorra, bízvást el lehet rövid úton csúszni vele, akármekkora adóval védekeznek ellene.

Tovább »

A társadalom tisztessége

"Azok a boldog szép napok ég veled, te nem tudod, milyen jó nélküled...." énekelte mai miniszterelnökünk pártársával Fodorral és többekkel együtt még a rendszerváltás igen-igen elején. Fiatalok voltak, nyílt tekintetűek, tele energiával, lendülettel, lobogó hittel és meggyőződéssel.  Aztán jött Nagy Imre újra temetése, és a beszéd, amit megcsócsáltak, elemeztek ezerszer. Az egyik mára igen aktuálissá vált mondatot külön kiemelve, hogy "független, szabad, demokratikus magyar köztársaságra" van szükség.

Nézem a régi felvételeket az első szabad parlamenti közvetítések eltett befőttjeit, és fura módon az az érzésem támad, hogy nem is a befőtt romlott meg a 25 év alatt, hanem a ma közege, a külső környezete. Orbán régi mondatából is csupán a "magyar" szó élte túl az idő rombolását, teszem hozzá a sok elfuserált receptúra és kotyvasztó karikatúra tán együttesen nem rontott annyit ezen, mint éppen a fiatalos lendületű volt szónokunk. Szemlélem a széksorokban ülőket, mindenféle van közöttük, művész, színész, orvos, újságíró, politikus kevés, hiszen régen úgy dívott, a munkájuk mellől szakadtak el kicsit képviselősködni. A politikus akkor, még nem volt szinonimája a bűnözőnek, maffiaállamról csak A polip című filmben volt szó. 

Volt egy lehetőségünk, írta a napokban Herényi Károly, és annyira nem éltünk ezzel, hogy csak visszaélni tudtunk vele. Göncz Árpád a mai politikában? Elképzelhetetlen lenne, hiszen tisztességet, becsületet, a Széchenyi értelemben vett "Közjó" fogalmát is legfeljebb erősen kutatva lehetne felfedezni pár gondolatmenetben.

Sokszor volt vita kérdése a "cél szentesíti az eszközt" igazsága. Magyaráztuk hol így, hol úgy, tagadtuk legtöbbször, néha sunyin végre is hajtottunk néhány manővert. De a mellékhatásai ennek azért jóval távolabbra mutatnak, ezt nem lehet letagadni. Amikor Gyurcsány (most nem a szitokszó értelmében), jól, vagy nem jól asztalra csapott és Öszödön kimondta amit őszintén gondolt, az akkora hibának bizonyult, hogy mindenki leszúrta érte, valóságosan, képletesen, párttársai és ellenfelei egyaránt. (Nem is tudom, volt aki meglapogatta a hátát, hogy Ferikém nagy böszme voltál, ezek előtt ilyent csinálni, de persze igazad volt?) Aztán Orbán utcára vezényelte a gyülevész hadait és égett fél Budapest, jól lehet már akkor is nagyon sokan tudtuk, hogy ki állhat emögött és nem olyan finnyás csipkehercegnő, hogy a "hazudtunk" szó verje ki nála a biztosítékot.

Nos itt vagyunk az események késői hozadékával a nyakunkban. A hazudtunk szó már nemhogy biztosítékot nem ver ki, de senkinek nem rebben a szeme sem. A NAV volt tisztviselője Horváth András bizonyítékokkal rendelkezett a korrupciókról, milliárdos tételekben. Azt érte el, hogy őt forgatták meg, számítógépét lefoglalva, magát pedig bűnözőként kezelve. 

Itt hovatovább az a bűnös, aki nem lép egyszerre, és rétesről már csak úgy esik szó, hogy kellően hosszú ideig lehessen nyújtani. Ja, és hiába bök rá Amerika kimondatlanul a tételesen ismert kormányközeli (és a további??) emberekre, senki nem megy az utcára, követelve a kormány lemondását. Ez nemzetközi politikai botránnyá dagadt és ki tudja hol lesz a vége és pláne, milyen egyéb hozadéka lesz. Hol van ettől Gyurcsány legbelsőbb hazai vizeknek szánt pár mondata?

A társadalom tisztessége romokban hever, ezt szokták mondani úgy, hogy az érzékenysége, a világos látása, a demokráciára való hivatkozásuk  jogalapja kikezdve, és a sok kicsi sokra megy alapján, a sok nagy még többre megy folyományaként, néma közönnyel nézi vezetői dúlását.  Lázár idétlen lárvaarcát, amint megkérdezi: "Ez most vicc?"

Közállapotaink minőségét már békaperspektívából sem tudjuk szemlélni, és aki még elhiszi, hogy minderre felmentés, vagy magyarázat az, hogy mi magyarok vagyunk, az súlyosan téved.

Tovább »

Későn ébredőknek

Hát nem fogok, rámozdulni a tiltakozás hullámaira. Erről az internetadóról lenne szó ezúttal, és sajnálatos módon túl nagy elánnal nem tudok nekifutni a boncolgatásának. Persze morogtam rá, már szokásból is talán, meg egyébként is miért ne, pláne, hogy megint köpönyegforgatás volt ebben a dologban is.

Nem tudom, mennyire érdemes még unos-untalan felemlegetni, hogy akkor a Fidesz és most a Fidesz, mindenki tudja, hogy mint párt is, és a benne lévők is úgy kifordultak önmagukból, mint rén-fán lógó disznóból a bele. (Készülök a kolbászfesztiválra, nincs mese.)

Tehát, amit egykoron nagy elánnal hangoztatott, az szemrebbenés nélkül bevezetődik, oda és vissza, ezzel nem is érdemes foglalkozni. Ami inkább bosszantott a hírben, a nagy nekibuzdulások, és persze jó, hogy mémek sorozata jött át (benne a rengeteg információt hordozó, több százezres tétellel szereplő hím ivarsejttel), mégis: lefutott meccs ez már régen kérem, mégpedig onnantól egészen biztosan, amikor a szorgalmas törvénygyártó fiúk átfarigcsálták az Alkotmányt.  Emlékeim szerint kevésbé volt lihegés körülötte, hiába csapdosták komolyabb emberek az asztalt, hogy álljon meg ez a menet, végül lett az asztalból Alaptörvény asztala, minden valamirevaló önkormányzatnál, hiszen ez is törvénnyé lett.

Azóta pedig felsorolni is kár, hogy mi minden következett ebből, és mivé fajultak el itt törvényesen demokratikus intézmények, sőt demokratikusnak tűnő nézetek is. Az alapokon kezdték, tudták (jól kijárták a a marxista tantárgyakat, tudom, mert én is kijártam dicsérettel), a felépítmény már magától fog dőlni, hiszen attól, hogy belepiszkálnak rendszerekbe, azok még összefüggésben állnak, egészen a dőlésükig.

Miért gondolta volna bárki épeszű, hogy a média megregulázása, kisajátítása és cenzúrázása után nem fog következni az internetes világ? Ott van Kína és Korea példája, megmondódott időben, merrefelé fogunk menni, mert a példaképek, azok példaképek, bárki beledögölhet nyugodtan, ez ne vigye el már az álmát.

S akkor most kell jönni ilyen izékkel, hogy na menjünk már az utcákra, mert milyen dolog is ez az internetadó?  Valóban nem jutott eszébe a mostani felháborodottaknak, hogy ezelőtt már vagy 5 évvel, de lehet ez több is, régen el volt késve az egész cécó, mert a szavazócédulák bele lettek dobálva a nemzetiszalagos papundeklidobozokba?

Hát sajnálom, de nem megyek felháborodottan sem tüntetni, sem protestálni. Megtettem a dobozoknál, ugyan eredménye az nem lett, de legalább én tudtam, hogy mivé és meddig fajulhat el a 2/3 önkénye. Hát majd fizetem a többi lenyúlással ezt is. Mi volt ebben az új, nem is értem.

Megmondta már Dr. Bubó régen:  Jöhet a következő!!

Tovább »

Már miért nem lennék az, ami...

Tegnap beszélgettem nagyon régi, gyerekkoromba visszanyúló tanárommal, immár barátommal. Noha van közöttünk vagy 13 év, az idő, tanár-tanítványból kollégákká, rokonná érlelt bennünket. (Az előző mondatomban legfeljebb a számmal kapcsolatban tévedhetek, másban nem.)

Hát persze, hosszú idő után a beszélgetés igyekszik mindenféle csapongásra, pótolandó a slendriánságomat, végtére mégis, közös szakmánkról is szó esett. Szerencsére csupán annyi, amennyi egy legyintésbe még belefér, többet valóban nem érdemelt. Szomorú egyébként, mert nem is tudom, ha összeszámolnánk, hogy mennyi évet töltöttünk a pályán, biztosan tiszteletreméltó szám kerekedne belőle. 

A konklúzió sajnálatosan ugyanaz lett, hogy a mai viszonyok között, lábunkat nem tennénk az iskolába.

Párszor egyébként tettem már hasonló kijelentéseket, és bár lelkem mélyén hiszem és tudom, hogy a magam szemszögéből igazam is van, úgy vélem, jobb összeszedettebben gondolkodni erről. Főként, mivel a vége felé tartok, hát akár összegezhetem is a nem szeretem okokat.

Tehát, a legszikárabban összeszedve íme a nemszeretemség okai:

1. A oktatás-nevelés, az iskola, a pedagógus státusa kiszolgáló helyzetbe került. Ennek egyik fő oka a minőségbiztosítási szemlélet oktatásba való bevezetésekor keletkezett, ahol kimondva lett hivatalosan is, hogy a megrendelő a szülő, az önkormányzat, az oktatási hivatal és mindenki, aki partneri kapcsolatba kerül az iskolával, még a gyerek is. Ebben aztán nem is annyira rejtve kimondatott, hogy az iskola, a pedagógus kiszolgálója mindenkinek, így irányítóból végrehajtóvá degradálódott.

2. Periódusonként az éppen regnáló hatalmak játékterévé vált a szakma, a sokszor felelőtlen, felesleges, megterhelő és ok nélküli kézi vezérlésekkel, törvények oda- és visszaszabásával szétzilálták az iskolarendszert és fásulttá, érdektelenné tették a benne dolgozókat. (A 10. tantervváltoztatás már senkit sem érdekelt.)

3.A folyamatos pénzkivonás az oktatásból kontra szelektált, a tehetségek, az egyéniségek eltűntek a pályáról,  a közepes, vagy annál gyengébb képességű pedagógusok az egyre nehezebbé váló társadalmi környezetben, problémás szülőkkel és tanulókkal nehezen birkóztak meg. Következtek az adok-kapok esetek és ennek a médiumokban bemutatott visszhangjai. (Ki pofozott meg kit és ki rúgott először...)

4. Még sorolhatnék sok egyebet, de a koronát a legutóbbi évek pedagógusminősítési rendszere, az "életpályamodell" tette fel, ez tagadhatatlan. Mindenkit "egyenlővé tett", függetlenül a képzettségére, a szakmában eltöltött idejére, szakvizsgáira való tekintet nélkül. Magyarán: közös startvonalra állítottak engem is egy "nyeretlen kétévessel", mintha mindaz, amiért dolgoztam, amiért sokat képeztem magam, amiért időnként a családomra sem jutott időm, nem is lett volna. Nos, ezt semmilyen körülmények között nem fogadom el, tekintve még azt is, hogy semmilyen más értelmiségi pályán dolgozó réteggel ezt nem merték eljátszani.

Nem folytatom és a sok-sok egyéb és apró tyúkpert ide sem hoztam, amelyből kosárnyi van a raktáron, és amelyek kicsi falatnak tűnnek egészen addig, amíg nem lesz belőlük vékányi.

Mégis: egy dologban jó nekem, hihetetlen, de a kor pozitívumokat is képes hordozni. Mégpedig azt, hogy látok. Ismerem a szakmát, a rendszert, képes vagyok átlátni, tudom, melyik aktuális hülyeség mit hoz majd magával. Nem dőlök be a sima szövegeknek, kirostálom a haszontalant, és nem hagyom magam megvezetni sem felülről, sem alulról, sem a főnökök, sem a szülők által.

Kiléptem a pedagógusi alaphelyzetből, és bár a rendszer elvárásai rám nézve is végrehajtandók, képes vagyok ezt úgy megtenni, hogy az irányítás ne mások kezében legyen.

Hát ennyivel elevickélek már a visszalévő időmben, bár egyre többször érzem magam a rőzsehordó anyóka szerepében, és egyre több idétlen királyfitól kérdezem meg: "Hány éves is vagy te királyfi? ...És még hiszel a mesékben?"

Tovább »

Renitens első ízben

Most tessenek mélyen lenézni és beszélni a fejemmel, hogy az állampolgári kötelesség, mi több holmi (baloldal?) ellenzéki össze nem fogás védelme és egyáltalán, a teljes apátia, vagy ha az nem, a küzdeni akarás lanyhulása okán, életemben először (és ezt nyugodtan veheti bárki színtiszta igazságnak), nem méltóztattam elmenni és szavazni.

Nem akarnék persze szerecsenmosdatást, de itt minálunk tétje sem volt az egésznek, nem is dobálhattam volna cédulát a Fidesz ellenében  bárkinek, mert csupa független jelölt volt, és ők sem érdekeltek túlságosan.

De mégis, ha lehetett volna, már régóta tudja mindenki (aki nem, az ébredjen fel végre), hogy nálunk már sem bágyadt, sem erőteljes (??) szavazással az orbáni hatalmat megdönteni nem lehet. Tettem előzőekben fura javaslatokat, hogy miként képzelem a szavazófülkék további sorsát és hasznosítását, legalább felválthatnák az undorítóan műanyag és szellőzésképtelen TOI-toikat. 

Úgy tűnik a fenékig felhajtjuk ezt a méregpoharat, igazi magyar virtussal kerül, amibe kerül. A gyerekeink és unokáink életébe lassan egyre kevésbé, mert ők már nincsenek itt, több százezrével kapták magukat és illa berek, másutt építgetik jövőjüket és talán még a gyerekeik  életét is ott képzelik el.

A perspektíva így tehát lelombozó módon, de biztosítva, a kérdés csupán már annyi, mennyire szeretjük  azokat a halálugrásokat, ahol mi vagyunk a fő műsorszám, alattunk pedig régen nincsen már semmilyen háló. (Szétbontódott és kilopódott jó idők óta.)

Nem érzem magam most bűnösnek, mert 25 év után ez egyszer már nem álltam be azon üdvözültek sorába, akik még szívósan küzdenek és úgy gondolják érdemes. Túlléptünk minden határon, szabályon, törvényen, a játékszabályok is hamisak. Úgy éreztem, ha tovább közreműködöm ebben, bármilyen tiszta hittel, önmagam előtt válok a legnagyobb nevetség tárgyává...jó esetben. Rosszabbik olvasatban: közreműködöm abban a színjátékban, amihez a nevemet végképp nem adom, akármennyire is apró senki vagyok ebben a hatalmas tételben..

Csak utólag: TGM ebben sem tévedett, még a legelső áprilisi választás előtt szólt!

Tovább »

A jó tanuló felel

Hát kérem, ez csak jóval később jutott az eszembe, messze kullogván az események mögött, mi több, tán szellemileg kissé le is maradva. Hiszen érthető, ha időnként már úgy gondolom, azt a nyelvet, amit itten ezek az izék (jó tanulók) használnak, azt a magaslatot innen alulról már alig is lehet bejárni. De mielőtt végképp belemerülnék, azért különösen észben tartom, hogy nálam a Steimann kizárólagosan jogvédett név, és nem csupán Karinthy okán.

Igazából ez a felelés-féle műfaj lassan kimegy a divatból, mert túl lassú, időigényes, nem felel meg a hatékony oktatás elveinek. Mi az, hogy 1 tanuló állja a sarat (vagy nem, mint tudjuk), és a többi kaszinózik, esetleg nagy valószínűséggel nem figyel.  Karinthy az egész felelési történetét, akár jó, akár rossz oldalról, ma meg sem írhatta volna. Nem azért, mert nincs iskola, kiszedték már a kapukat is (de tartunk oda erősen), hanem, mert maga az esemény totál érdektelenségbe, vagy baromi rendbontásba torkolna.

Milyen nagyszerű, hogy abban az időben nem felmérőkkel  bombázták a diákokat, hanem ékes anyanyelvüket kellett szimultán használniuk a gondolkodásukkal, és persze agytekervényeik beltartalmával, ha éppen aznapra adódott ilyen.

Nem ültem sem képernyőhöz szögezve, sem internet fogságában akkor, amikor a MI jó tanulónk próbálta bizonyítani felkészültségét az őt meghallgató tiszteletreméltó testület tagjai előtt. (Húgom az Agatha Christie rajongó, én nem, csupán annyiban kedveltem az idős hölgyet, hogy igazat adtam neki abban, miszerint a tevőleges mosogatás serkenti az agyi működést.)

Bizony el-elméláztam azon, hogy az uniós testület, vajon miként fogadja majd a mi jó tanulónkat, és hogyan fog kimászni a csávából... (Ebből is látszik, hogy nem a sima beszédű sarjért aggódtam én,  hiszen afelől nem volt kétségem szemernyi sem. Péter háromszori Jézus tagadása  csak sima ujjgyakorlat volt ehhez a produkcióhoz képest.)

Ami történt, az még a legnagyobb edénynél sem jutott eszembe, igazi csavaros gordiuszi csomót átvágó döntés volt.

Mert:1. ha elutasítja egy uniós állam jelöltjét, hát barátságtalan döntésnek tekintik, akár jogos, akár nem.

2. Ha befogadják Orbán kinyújtott mancsát, akkor úgy járnak, mint a Rejtő -féle figura, aki azzal tette magát hülyévé, hogy kígyót melengetett a kabátja alatt valóságosan is.

De ez olyan volt, mint amit Arany is elverselt a Fülemüle versben: "Jobb felől üt: neked fütyül, bal felől üt, neked fütyül. Elmehettek."
Azért ez ennél mégis több volt, a MI jó tanulónkat jól elküldték oda, ahová való, így aztán valóban lehet majd az egekig magasztalni, és remélhetően ez kellő lökést fog adni a stadionokkal telecsinált országunk vezetőjének ahhoz, hogy végre magát és dicsőséges osztályát, lövesse ki  a zűrbe, ha már Navracsics urat előreküldték hivatalos uniós papírral terepet rendezni.

Tovább »

Épüléseink (Magyarország jobban teljesít!)

Nem itt élnek a gyerekeim, már egy jó ideje. Ezt részben nagyon  sajnálom, melyik szülő örül annak, ha a gyerekeit évente 2-3-szor láthatja, némelyiket annyiszor sem. Másrészt diplomások, azaz ismert vesztesége Magyarországnak minden képzett fiatal távozása. De nem a siránkozásom érdekes ebben a történetben, inkább a mellékes körülmények. Sokszor emlegetett dolog, hogy még tudósoknál is megesett, a fő kutatási területük mellett akadtak rá mellékes felfedezésekre, végül az nagyobb durranás lett, mint az eredeti kutatási koncepció. (Ld. a rádium felfedezését, de töméntelen hasonló létezik.).

Nos ilyen mellékes "ajándék" lett számomra a gyerekek élesebben látó szeme, amit csak egyrészről magyarázhatok a fiatalságukkal (28-36 évesek, szóval azért nem tinik).  Inkább és jellemzően a távolság, egy másik államban való életvitelszerű tartózkodás (immár egy részről állampolgárság is), hitelesít.  Nem kell azonnal éles kritikákra gondolni, sok esetben csupán egy-egy kérdés hangzik el megfelelő helyen, vagy helyzetben.

A témához kanyarodva, már huzamosabb ideje építik környékünkön a 8-as főutat, közlekedő emberekként lévén, a  szemünk előtt történik, naponta. Az előkészítés stádiumában voltak itt legkisebb lányomék, akik (micsoda "pech"), éppen építőmérnökök is  párosával. Kevés pillantással megállapították, hogy az alapozás kb. fele olyan vastagságú, mint amit a német autópályák alá tesznek, és a CKT (cement kötésű talaj nevű érdekesség), nem feltétlenül alkalmas erre.

Hozzá nem értők módjára, nem tudtunk ebben állást foglalni, de másik lányomék hazaérkezve további érdekes észrevételekkel bővítették az útépítést. 

Voltak nekünk is dohogásaink az ügyben, nem mindig volt logikus a munkairányítás, az autósok közlekedését téves felfestésekkel tették balesetveszélyessé. Legutóbb, amikor az új szakaszra tereltek, vártam a minőséget, a suhanást a sima úton. Hát nem történt meg, döbbenten éreztem, hogy az autó a fenekem alá közvetíti a frissen elkészült út egyenetlenségeit, éppen hogy nem kezdett el rázni is.

Mindig igazolva látom azt a tézisemet, hogy bármit építeni jelenleg ebben az országban egyet jelent az abból kivehető és lenyúlható horribilis összegekkel, és ezért igen kifizetődő.  

Sajnos, ez az út itt lesz az orrunk előtt, szerintem az átadása után két évvel, ha új helyzetfelmérést csinálok, ezeknél a képeknél lehangolóbbat fogok iderakni.

A zárójeles címhez pedig csak annyit, hogy régóta begyemben van ez a szlogen. Hülye is, de nyelvtanilag tökéletesen értelmetlen. Bármiféle fokozott melléknevet használhatunk, ám csak összehasonlító viszonylatban. Szebb az egészséges növény, MINT a beteg, és hasonlóképpen így tovább. Most a jobban után következnie kellene a "minél jobban" összehasonlításnak, de nincsen semmi. Azaz, mindenki értse úgy, kimondatlanul, hogy az előzőekhez képest, vagy külföldhöz képest, vagy mihez is képest, a rosseb tudja!!!!

Ja, és teszteltem a facebook közönséget is a képekkel. A szokásos: a legteljesebb érdektelenség, elvégre a közös, az nem a mi pénzünk.

Tovább »

A föld alatt, a föld alatt...

Jó, jó  persze, hogy a víz alatt az eredeti szöveg és arról is lesz éppen szó, de arról a vízről ám, ami a föld alatt lapul. A kevésbé sem csipkés gondolat úgy jött, hogy  (bár már egy ideje hallottam), de most rávezetődött is a vízdíjas számlára, hogy ásott, fúrt kútból származott vízért is kellene fizetnem, mivelhogy eleve köteles lennék ezt bejelenteni. Már, hogy van kút az udvaromon, mert déd-, vagy ükszüléim megásatták és nagyszüleim, amikor jött a vízvezeték, komor elhatározással nem temették be.

Az utcánkban igen kevés kút van, talán 1-2 esetleg, szóval sok embert nem is érint itt ez a vízbéli kettősség. Azt hiszem, azért volt ez a gyászos és sorozatos betemettetés, mert elnitrátosodtak ezek a kutak, és mivel ivásra nem voltak már használhatóak, úgy gondolták, szükségtelen a létük is. (Abban az időkben, vagy 30 éve, még nem voltak tán ennyire száraz nyarak.) Szóval kiválóan locsolunk belőle, szivattyúval, slaggal, lehet kocsit mosni és ugyan nem tudom mikor, de a realitása megvan annak is, hogy ne ivóvízzel öblögessem a WC-t, amit egyre inkább sajnálok.

A felszólítás eléggé elgondolkodtató. Persze tudom én, ami a föld alatt van, az minden-minden az államé, akkor is, ha a telek a sajátom. (Bár nem tudom, mélységileg, hol a birtokhatárom, ásónyomnyira-e, vagy ülepítőgödörileg??)

De a víz tehát nem az enyém, és vízdíjköteles lenne, sőt szennyvízköteles is, bár én a kútból sosem eresztek a csatornába semmit, mert a felhasználásom célja ezt szükségtelenné teszi.

Azért érdekes ez. Pétfürdőn évtizedek óta 22 fokos, a hévizi vízzel megegyező összetételű, csak ugye hűvösebb víz folydogál el a medrében több millió hektoliterszámra, amit eleddig senki nem nehezményezett, így az állam sem. De hogy fürdő legyen végre belőle, és erre az önkormányzat áldozna is, már megjelentek a héják és engedély, engedély hátán és vízdíj, vízdíj tetején. Legyen nehezebb az egész ügy, és ne is lássák az emberek a hasznát, folyjon inkább haszontalanul tovább. 

Valahogy ezzel a kútvízzel is így vagyok. Rendben, hogy odalent van az a víz. Az egész idióta államot ez egy cseppet sem érdekli, mihelyt felhúzod, azonnal érdeklődik iránta.

Azt mondtam, hát legyen, de ahhoz, hogy ez a víz a felszínre jusson, ahhoz kellett akkor is és ma még inkább, némi tőkeerő. Elolvastam mostani szakirodalmat, bár ásott kutasat nem találtam. Fúrást igen, meg béléscsövezést, meg különféle szigeteléseket, tömörítéseket, vizsgálatokat, szóval  ilyenekkel vannak tele pl:

• Önkormányzat Jegyzője által engedélyezett talajvízkút tervdokumentációja általában 60-120.000 forint + 10.000 forint okmánybélyeg.
• Vízügyi Hatóság által kért tervdokumentáció készítése 240-300.000 forint + eljárási költség + a mélyebb (30 méter alatti) kutaknál az esetlegesen a Vízügyi Hatóság által előírt geofizikai mérés, vízvizsgálat, valamint a Vízföldtani Napló vezetése.
• Egy méter 125 mm  MSZ. 22116 szabványnak megfelelő cső ára  3.500-4.000 forint.
• Iszapképző anyag (CMC, Bentonit, és egyéb anyagok) kutanként 15.000 forinttól akár 150-300.000 forint költséget is jelenthet. (Természetesen ez mélység, és az átfúrt rétegek függvényében változik.)
• A kútfúró gép amortizációja (fenntartás, üzemeltetés, berendezés időszakos engedélyei, bányahatósági vizsgáztatása, kopások miatt új szerszámok, valamint az új gép beszerzése, stb.) méterenként kb. 2.500-3.000 forint
• szűrőkavics kutanként 20-40.000 forint (500-1.000 forint/méter)
• gyűrűs tér tömedékelése 5-30.000 forint (100-1.000 forint/méter)
•  kútakna telepítése: 80-150.000 forint (mérettől függően)
• Egy megfelelő teljesítményű, jó minőségű pl. Pedrollo csőbúvár szivattyúEASYPRESS II. áramláskapcsolóval, valamint a beépítéshez szükséges anyagokkal 130.000 Ft-tól indul, plusz a beépítés munkadíja. Természetesen ezen ár változik a szivattyú teljesítménye, valamint a beépítés mélységének függvényében is.

Arról fogalmam nincsen, teljes-e a lista, vagy nem, de bizony kezdek úgy tekinteni a kutamra, mint egy komoly tőkére.  Amennyiben vízdíjat kérnek tőlem, én kúthasználatot számolok fel, legalább annyit, hiszen ez az eljárás bevett az eonnál, az autópályáknál és a világon mindennél mostanában. 

Elvégre és utóvégre, ha nincsen kutam, akkor az államnak bevétele sincsen pont arról a vízérről, ami a kutamhoz vezet. (Vagy bedöntjük az egészet és elmondjuk, mint a Bolond Istókban, hogy Csak rajta! hadd lám, én Uramisten, mire megyünk ketten!)

Tovább »

Vidámak lettek odafönt a "népek"!

Hagytam ülepedni eléggé sokáig. Nagyjából az a típusú mozirajongó vagyok, aki előbb nézi a szerepleosztást, mint az előzetes tartalmat. Vannak színészek, akikre nem tudok rámozdulni, becsületből megnéztem 1 vagy 2 filmjüket, és akár tetszett (!!), akár nem, leváltam róluk. Szerintem ez nem korosztályos ostobaság, mert például itt van ez a Vin Diesel, jó volt, amiben láttam, (Riddick, 22 évente sötétség), de ettől még nem lettem rajongó, mint ahogyan A szállító remek hőséért sem megyek moziba. Lehet, hogy műfaji problémám van persze, holott vannak igen jó filmek a témában.

Aztán vannak a nehezen bővülő kedvencek, azt hiszem, kicsit kell, hogy intellektuális beütésük is legyen, ostobán nehéz jó figurákat létrehozni. (Kedvenceim a témában Eric Roberts és Van Damme, de lehet tovább sorolni bizonyára.)

A családom már tudja kikért tolom fel orromra a szemüveget, esetleg moziba is felemelem magam.  Akiktől el kellett búcsúznom, mert az idő eljárt felettük, sajnálattal megtettem, nem olyan régen haltak meg (nekem 10 év már egybefolyik simán). Walter Matthau, Jack Lemmon, Gregory Peck, nem voltak mai gyerekek.

Robin Williamsre nem voltam felkészülve, sőt abszolút nem. Tudtam, minden filmjén átjött, hogy az ő "bohóckodása", vidámsága sokkal mélyebb, tele volt mindenféle mögöttes, kideríthetetlen tartalmakkal. Volt egy nagyon jellegzetes nézése, amiben mindig szomorúságot láttam.  Mély érzésű figurákat játszott, olyan emberséges embereket, akiket bármilyen jó színészek is lehettek volna mások,  nehezen lehetne elképzelni nélküle. A színészeket megtalálja a szerep, én ezt hiszem totális kívülállóként, van, hogy már a forgatókönyvet színészképpel olvassa a rendező, vagy producer, mindegy.

Szerettem Robin Williams figuráit, bizonyára azért, mert az életben is kedvelem az ilyen típusú embereket, bár azt hiszem, 2-nél többel össze sem akadtam. Nem tudom, van-e értelmetlen halál, valószínűleg van, bár nem vagyok már biztos, hogy nekünk itt maradt élőknek van-e jogunk más halálát minősíteni. Gondolom, ahogyan mindennek, a halálnak is lehetnek mélyebb okai, mint azt mi a homályosan néző szemünkkel világosan tudnánk látni. Azt pedig valóban hiszem, bárhogyan is volt a halál, egy idő után abszolút nem számít.  Mindig az élet számít, mi volt a halál előtt, bármilyen hosszúra, vagy rövidre  is szabták az égiek, a sors, vagy akár maga a személy. 

Ha el kell számolnunk valamivel, akkor az életünkkel fogunk elszámolni. Robin Williams, ebben biztos vagyok, ezzel meg tudott birkózni, neki szégyellnivalója e téren nem volt és nem is lesz.

Akkor legyen itt emléknek pár kép róla, a filmcímeket pedig úgyis tudjuk.

Nincs itt kép minden filmjéből és nem is sorrendben van. De nekem az utolsó a megunhatatlan kedvenc. Jó csaj volt a srác, remélem egy jobb világban kacagnak rajta az angyalok. (Magyar hangja Mikó István tökéletes volt.)

Tovább »

Kirándulás otthonba

Igazából éppen 6 éve nem voltam a faluban úgy, hogy lábbal tapostam volna az aszfaltot, találkoztam volna az emberekkel, vagy aludtam volna egy éjszakát. Kezdetben nem lelkesedtem az ötletért, de jobban alakult, mint előzőleg gondoltam.  Azt hiszem, sokszor esek a kishitűség "bűnébe" és jó párszor abba, hogy nem bízom a pozitív végkifejletben. Ezen nem hiszem, hogy tudok már változtatni, már az is jó, hogy legalább ezt tudom.

Meglepett őszintén az az érzés, amit már 6 éve nem volt alkalmam megtapasztalni, hogy akiket  egybegyűlve látok, azokat mind ismerem. Döbbenetes volt, már eléggé megszoktam az idegen közegben való mozgást és azt, hogy ez mennyire láthatatlanná teszi az embert. Hát itt aztán nem voltunk láthatatlanok, szinte feszélyezett az a kedvesség és öröm, amivel fogadtak bennünket. Nem vártuk, el sem képzeltük. Jó volt, hogy vártunk ennyit, őszintén tudtam már az idő távlatából örülni, és nem kellett attól tartani, hogy túlságosan elérzékenyülök, esetleg mindenki szeme láttára. 

Szép volt a falu, zöld, virágos és gondozott, mindaz, amire emlékeztem, és mindaz, ami nem a mostani falunk.  Ám tudtuk, hogy egészen más látogatóba menni, és megint más ott lakni, azon a helyen, ahol megszűnt a jövő lehetősége, ahol már nem volt munkánk lassan.

Idejében léptünk, majdnem túl későn. De az iskolában járkálva minden szögletről emlékek jutottak eszembe, gyerekekről, esetekről, és jó érzés volt, hogy  olyasmit tudok, ami az én emlékeimhez tartozik.

Vittem ajándékot, a régi-régi irattűzőt, örültek neki, kollégám is megismerte. Jó volt a falunap, jókat beszélgettünk. Szép volt.

De a templomharang valóban rettenetesen hangos! Úgy riadtam fel rá, mint egy csörömpölő vekkerórára. Hogyan is tudtam anno mellette békésen aludni, amikor pedig a szomszédunk volt?!!!

Tovább »