Égikosz

Muszáj leírnom, mert ilyent még nem láttam. Mindenki ült a buszon, a szokásos semmitmondó, fülhallgatós cuccokkal, én pedig bámultam kifelé. Azt meg kell mondjam, hogy eget néző ember vagyok, mindig kell valamit kémlelni rajta. Hol a felhőket, a mozgásuk irányát, van-e szél a magasban, hány repülő megy, merre és egyáltalán mindig van valami esemény odafent. Most is ez történt, éppen Várpalotát elhagytuk és fél nyolckor az alkonyi nap alig a horizont felett alulról világította meg vöröses sárgán az eget, amikor észrevettem 2 repülőgépet. A szokásos magasságban voltak, azaz jól látható kondenzcsíkot húztak, és arra figyeltem fel, mintha a csíkok egyik fele fehér, a másik fele sárgásbarna lenne. Meresztettem magam eléggé (rövidlátó vagyok ugyi), és addig meresztgettem a szemeim, amíg már nem is a repülőket láttam, hanem mint a 3D-ből, előjött az ég. Hihetetlen barna füstcsíkok voltak benne úgy, mint amikor túlpakolom a mosógépet és a ruha gyűrődve mosódik ki és a hajtásokban benne ragad a kosz. (Fúj, micsoda hülye női hasonlat, de jobb nem jut az eszembe.) Az is tisztán látszott, hogy ezek a rétegek a repülési magasság alatt vannak, és elképzeltem, ahogy a gépek áttörik alulról és felszökkennek föléjük a tiszta magasságokba. S amint ezt figyeltem és méláztam, hogy miket is látok, izlandi vulkáni hamut, körülnéztem a buszon. Az égvilágon senki nem vett észre ebből semmit, de nem is érdekelte őket. Nézték az utat, fülhallgatóztak, szunyókáltak.

Micsoda törpe népség!!