2011. április 4.

Asztalra pottyintva!

Emlékszem még arra a május elsejére, 2004-ben, amikor tűzijátékkal és egyéb dérrel dúrral ünnepeltük országszerte azt, hogy mi is uniós ország lettünk. Nem hiszem, hogy mindenki félájult volt a meghatódottságtól, de arra emlékezem, hogy a közhangulat inkább volt örömteli, mint fanyalgó. Azzal ugyan akkor még nem számoltunk, hogy végzetes bakit követett el az akkori MSZP-s koalíciós kormány. Ez pedig nem volt más, mint az, hogy nem írhatta alá az erről szóló szerződést és nem mondhatta el magáról Orbán Viktor, hogy lám, én vezettem az országot vissza Európa kebelére. Láttam is rajta, hogy savanyú  a szőlő, de akkor ezen kívül még elég sok békát kellett lenyelnie, mint látható, nem is hiába. Az elmúlt kormány alatt, bár kijelentődött, mégsem  hallottuk Gyurcsány Fletó alatt annyira "dübörögni" a gazdaságot (sajnos), Viktorunk  pedig éppen most,  soros elnökeként képviselve Magyarországot, a Parlamentben mindenki fülének jól hallhatóan jelentette ki, hogy "Nem hiszünk az Európai Unióban:" (folytatásaként Magyarországban hiszünk, sőt, az egész Európa egy eszetlen banda, hiszen közvetve így értendő, hogy az Unió, az egységes Európa nem hit, hanem ész kérdése, ami ugye csak nekünk van, de dögivel ám!)

Hát, én meg ezt elhiszem neki, mert ilyen kijelentést, tutira nem tett volna, a fenti előzmények mássága folytán.
Most viszont fújhat rá hideget-meleget, egyre nevetségesebb és egyre inkább kelti egy mérges paprikajancsi formáját, mint komoly, mérlegelő, józan ítélőképességgel bíró és megfontoltan döntő kormányfő képét.
Jaj, persze, hát milyen is legyen, hiszen valahol csak hasonul a famíliához, akik körülvették, bár néhányat már szélnek eresztett (rémes, kik képviselnek minket Brüsszelben!), csak a hírük jön még, hogy "gecizik" az egyik, nem tud helyes írni a másik (hiába van otthon, itthon!), és akkor a "kötél-idegzetű" országgyűlést elnöklőről és az angolul kiválóan beszélőről most nem is szólnék, vagy az újabbakról, akik eldöntik, ki érdemes bármire, ki pediglen nem. (Aki pénzes, legyen kényes!)
Tiszta tébolyda az egész csapat, és ezt sajnos már nem csak mi látjuk, hanem az az Európa is, aminek legfőbb irányító testületét  most elnököljük, és ennek kapcsán lehordjuk itt a sárba. Pontosabban azért nem mi, hanem  választott vezetőnk, aki lassan már diktátornak sem jó, mert piszokul vágja maga alatt a fát, minden megszólalásával. (ld. március idusát legutóbb).

Hát, ezt régebben bizony valahogyan úgy mondták, hogy ahol eszünk, oda bizony nem "sz...unk!" De erről már egyszer írtam is, valami hiányzó gyerekszobát emlegetve.

Orbán papával nem ráznék kezet, hiába vitte sokra a gyermeke. Azt hiszem, bár miniszterelnök, lehet még király is belőle, de Rejtőt idézve, a halhatatlan Csontbrigádból Madam Alfréd (aki úri szabó volt, mint tudjuk, sőt eléggé ideges típus, hiszen hírszerző volt az ebadta!), már süvöltene felé, hogy:

NEM UDVARKÉPES!!!"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése