2011. június 16.

Idényt nyitottunk

Semmi hajcihő, egyszerűen az egész napos meleg és meló után este 1/2 7-kor felmarkoltunk egy kis vödör cseresznyét, átvittük a Mamához, majd le Balatonfűzfőre, a Föveny strandra. Nagyon szerencsés, jó fekvésű az az öböl. Szélvédett és reggeltől akár este 8-9-ig, süti a nap. A strand barátságos, és mire mi lemegyünk, már kevesen vannak, kapu kinyitva, így fizetni sem kell. A víz nagyon kellemes, és maximálisan tiszta. Gyönyörű szép "ződ", és a bójákon túl annyira tiszta, hogy megállapítottuk, ivóvíz minőségű bizonyára. Legalábbis, szánkba vettük és kedélyesen spricceltünk vele, szóval gyönyörű volt.

Ezért, bár nagyon szép mindenféle tenger, és persze, hogy van mindig valami kis elvágyódás, azt mégis biztosan állíthatom, semmilyen tengervíz nem képes ezt a finom sima lágy vizet utolérni, ennek nincsen párja.

4 megjegyzés:

  1. Látom van megint neted Mamzi! Hogy oldottátok meg?

    VálaszTörlés
  2. Gondoltam, hogy nem mi voltunk a hunyók. Új szerződés lett eszközölve, és ment a Tv és a telefon, de a nethez új jelszó, köd kellett, amit a papíron megadtak, de nem állították át rá a beltéri vevő egységet. És ehhez 4 ember kellett, és 24 óra, mire rájöttek. Jó mi? (Ja, és a telefonos csajszinak mindezt hiába mondogattam, a 2. szerelő volt az, akinek ez világos is lett.)

    VálaszTörlés
  3. De akkor most minden klappol és tele vagytok jó kis adókkal is gondolom. :)

    VálaszTörlés
  4. Aha, 3 hónapig ingyen max. minden, ami van,kipróbálásra (ami nem fog kelleni, ha fizetni kell majd érte), és aztán marad cirka 42 db, ami bőven sok.

    VálaszTörlés