Gyanítok némi összefüggést a sietség, az életünk vezetésének tempója és az idő múlása között. Elsőre igen szépen hangzó, bölcsnek tűnő megállapítás, noha gyökere a mai lencseleves csipetkéi és babérlevelei között rejtőzik. Nem siettem el, noha eddig is merő kétely voltam abban a tekintetben, hogy a hiedelem szerinti összefüggés a lencse és az általa biztosított szaporaság (legalábbis pénzügyileg ugye) összetartozik-e egyáltalán. De legalább úgy tettem eddig, mint aki ennek eleget is tett.
Ma, immáron az év 4. napján csak eszembe jutott, hogy bölcsen bespájzoltam a lencsét, tehát van, ezért leves is lehet éppen belőle. (A hús a sütőben sül.)
Ez a békességesnek tűnő lassúság azért nem csak a lencse okán fedezhető fel, hanem a karácsonyt megelőző és a közbeni összes tevékenységemre. Nem sorolom azért, hogy miket csúsztattam egyik napról a másikra, vagy emiatt éppen nem is csúszott, egyszerűen elillant. Mégsem bánt egy picikét sem, hiszen a fontosságuk nem bír annyi jelentőséggel, mint amikor zsivajtól volt hangos a ház és igencsak igyekeztem megfelelni minden elvárásnak.
Azt hiszem, az, hogy ketten vagyunk nem csak sápítozásra való, jó sok békesség is tartozik hozzá. Ami elsőként is jól jön, ha fáradtabbak vagyunk, másodszorra az életvitelünk lecsengésében is kellemes, hasznos. Félreértések elkerülése végett, nem csengetek én előre magamnak, inkább csak örvendezek, hogy olyasmiket is megengedhetek, amiket régebben bizony nem, sőt nagyon nem.
Tehát vasalgattam délelőtt és mivel a televízió nézhetetlenné vált, olyan adókat kerestem, ahol reklámokkal kevésbé mossák az agyamat. Így kerültem az ATV-re az Egyenes beszéd valamilyen év végi zanzájába.
Egy időben kedveltem én az Olgát, bár nem voltam fan és nem is néztem napi rendszerességgel a műsorát. Ha hallottam valami szenzációsba menő esetet, inkább visszakerestem az interneten. Később módi lett vele kapcsolatban fanyalogni, és különféle kritikákat megfogalmazni a frizurájától kezdve a stílusáig, amikkel részben talán egyet is értettem.
A mai napon azonban (mint Micimackónak általában), késve ugyan, mégis leesett az a bizonyos érme. S ezt olyan kinyilatkoztatások után tette velem, ha nem a saját fülemmel hallom a riportalanyok szájából, vagy elhittem volna, vagy nem. S innen kezdtem gondolni arra, hogy itt ül ez a szerkesztő-riporter, teszi a dolgát és jól. Eközben naponta kell ilyesmikkel megbirkóznia, hogy etetik, szemébe hazudnak, hogy sokszor fumigálják, piszkálják és legfeljebb egyet tehet, köszöni az interjút és bevégzi idő előtt.
nem szorul persze az én védelmemre hangyányit sem, de pár aranyköpést azért idecitálok, ha már szóba hoztam:
Emlékszünk rá, végül visszakozott, de hogy mennyi badarságot hordott össze-vissza a pedagógusok erkölcseiről és az erkölcstan tanításáról, hát mesébe illő volt. Most hagynám a lyukas órákon szexfilmet nézést és a gyermektelenséget, mint akadályt. De micsoda tudatlanságról árulkodott az a mondat, hogy a pedagógusok ne szedjenek pénzt szeptemberben a szülőktől.
Én is szedtem bizony, színházbérletre, kirándulásra, fényképekre, ki tudja mire. De nem magamnak és még csak nem is az iskolának. Persze megtehetném, hogy nem szedek semmit, de akkor nincsen színház, kirándulás, úszásoktatás, semmi. Mert ezt a szülők nem teszik meg helyettem.
Tóth Ferenc maga volt a megtestesült és élő felkiáltójel. Nem foglalkozom vele, nem érdemel annyit, Olga is lekeverte végül, lehetetlen volt vele mit kezdeni. A leggyöngyebb tőle:
Az osztrákok pedig ne jöjjenek ide katasztrófaturizmusra.
Hát nem semmi mondat a határon átjövő hótolókra ezt ráhúzni. Azt hiszem, itt én is beadtam volna a kulcsot.
Végül jöjjön a bankvezér, a fociklubos és maga az ördög vagy mi, legalábbis Lázár eléggé sok mindennel elkápráztatta, amiért már beadatott a feljelentés is.
Meglepően üdítő volt hallgatni, roppant óvatos volt, amiről nem volt konkrét is bizonyítható tudása, arról nem nyilatkozott. Igazi úriembernek látszott, de csupán addig a pontig, amikor egy kérdésre, mely a kapcsolatát firtatta a kormánnyal, és a kormányhoz közelálló barátokkal, azt nem mondta:
Én nem tudom, ki az ellenség és ki a barát.
Furcsa volt, mert szerintem ő centire ismeri ezt, de még benyeltem, nem vészes mondás. Később már nem tartottam vele, amikor kijelentette, hogy Pintér Sándor, a volt belügyér és a mostani is, az bizony igazi úriember. Itt azért felszisszentem erősen, végül valahogy nullszaldósra kijött a vele való interjú, amit azzal zárt:
A magyar politika egy komoly versenyhátránya az országnak.
S mivel minden jó, ha vége jó, a műsornak is vége lett, mielőtt én vágtam volna kupán valamennyi nyilatkozót Kálmán Olga helyett.



Sokáig én se szerettem, mert nagyon lehengerlő volt sokszor, de amikor 2010-ben a választások előtt behívta Mogács Dánielt, aki a Kétfarkú Kutyapárt nevében indult (volna) Erzsébetvárosban, szerintem nagyon jó volt. Megláttam benne a humorérzéket, az embert, tök talpraesett volt. Azóta kedvelem. Az rtl műsorán pl. elég szánalmasra sikerült Vuji** Trt**o (bocs, nem tudom, hogy írja a nevét) interjúja M.D-vel, ő nem vette az akadályt ilyen szépen, mint Olga.
VálaszTörlés