Téves térrendezés

Jó cím, valaki elolvassa, egészen biztosan nem arra gondol majd, amiről a bejegyzés szándékozik szólni. Bár, lassan aki megismer, rájön arra, eléggé megbízhatatlan személy vagyok cím és témaügyek egyeztetésében.

Ennyi elöljáró után, kezdeném azzal, hogy nekem a járásbíróság már nagyon régóta kellemesen csengő, nem félelmet, inkább fiatalkori emlékeket idéző szó. Még középiskolás koromból, amikor a Veszprémi Járásbíróságot riogattam szinte naponta. Totyi nevű nénikém dolgozott ott kezdőként akkor, először gépírt, fogalmazó volt, de leírom, Dr. Poór Klára néven  remek munkaügyi bíró volt sokáig-sokáig. Visszatérve Totyihoz,  azzal tudtam szórakozni, hogy tértivevényeket pecsételgettem, nyaggattam az írógépet és egyáltalán, lebzseltem ott kissé. (Engedéllyel pert is néztem egyszer.)  Mentem, ha kommunista szombaton a veszprémi állatkertet rendezte a nagy tekintélyű bíróság elnököstül és ülnököstül,  ha szüretelni mentek kollektíve, egyszóval ismertem őket, ők is engem. Szép helyen, szép épületben, a várban volt a bíróság épülete, együtt az alant levő, sziklára épített börtönnel. (Néha láttam a foglyokat sétálni.)

A járásbíróság elnöke akkor Dr. Perényi Ödön volt, nekem szinte bácsi, de tetszett a mackós kinézete, jó kedélye. Azt mondta Klára nénikémnek egy alkalommal: Te Klári, neked olyan jó hajókürt neved van: póóóóóóórrr, zúgta hozzá akkurátusan.

Ott voltak a szép ikerfiúk fiatalon,  dr. Horváth György és testvére Balázs, kiből később MDF színű belügyér lett az Antall kormányban. (Akkor még hol voltunk a taxis sztrájktól!!) Továbbá a későbbi elnök dr. Korbély Zoltán,  aki jó pár évvel később elegánsan átengedte elnöki irodáját, hogy Dóra nevű 4 hónapos lányomat kivakarjam a pelenkájából.

Szóval ilyenféle emlékeim voltak a járásbíróságról, és persze még sok más is, hiszen évekig tartott, rájuk nézve türelmet igénylő jelenlétem.

Amikor a napokban idézést kaptam egy büntetőeljárásban lévő kötelező tanúskodásomra,  bennem semmiféle félelem, ellenérzés nem volt, noha tudtam, csak idegeneket fogok már találni, hiszen elmúlt 40 év is már azóta. Többségük meghalt sajnos, égi ügyekben ítélkeznek, remélem, ott is derűsen.

Rövidre fogva és nem mesélve túl részletesen, volt tanítványom szülei verekedős, bántalmazós garázda ügyében kellettem és mert tanítottam a kislányt, tudomásom volt sok eseményről. Valamint 2012-ben a rendőrségen ezeket jegyzőkönyvbe is mondtam. No, tehát járásbíróság. Nem ott, ahol volt, nem is olyan, szóval minden passzol, előzetes elvárásaimmal. Belépéskor kapu, táska és csontvázam átvilágítása. 

2 és fél órás csúszás, immár 1/4 2 a 1/2 11 helyett, nekem 4-kor 20 km-rel odébb szülői értekezlet, szülők meghívva, szóval kezdett elfajulni az egész havas történet. Mert esett, ezért nem is kocsival mentem.Belépésemkor a modern új tárgyalóterem a szokásos elrendezést mutatta, nem volt ismeretlen, csak világos volt és semmi tiszteletet parancsoló hangulata nem volt, mint a réginek.

Mégis volt, min meglepődnöm, mutatom:

Igen, nekem is oda be kellett állnom a ketrecbe, szemben a bíróval, jobbról a két ügyvéddel, balról a jegyzőkönyveztetővel és a másik bírói segéddel vagy mi.  Tanú még sosem voltam, de mindig úgy láttam, és úgy képzeltem, hogy a tanú, az eljárásban segítő, és nem vádlott. Ennélfogva (még ha kapok is figyelmeztetést, hogy őszintének kell lennem, meg ilyesmi), igen vonakodva voltam hajlandó beállni a ketrecbe szembe, és mivel ennek végig tudatában voltam, végig kellően morózus is lett a hangulatom.

Nem hiszem, hogy szerencsés megoldás, minden kikérdezettet egyazon helyre állítani. Azért valami megengedő elrendezéssel  nagyobb fokú hajlandóságot mutattam volna az együttműködésre, és gyanítom, ezzel mások is így lehetnek. Nem szabadna véletlenül sem egyazon pellengérre állítani a tárgyalás különböző szereplőit, ezáltal mintegy  alaki, formai azonosságot tenni közéjük.  Ennek a szelleme sem lehetne ott. (Amerikai filmekben látni, hogy a tanúkat majdnem a bíró mellé hívják fel egy pulpitusra és ott kérdezgetik ki, jelezvén, az ő fontosságát az ügyben.)

Tehát dühös voltam, és bár a feltett kérdésekre szűkszavúan feleltem, mégis behúztam a csőbe az egész nagytiszteletű jogásznépséget.  Ebben segítségemre volt a Fidesz sok szószátyár handabandája, mert jól tudtam, hogy annyit szónokoltak már össze-vissza a kamarai tagságunk okán a  Pedagógus Etikai Kódexről, hogy mindenki azt hiszi, létezik is. (Csak ígérve van, nincs is kész.) 

Nos, erre az Etikai Kódexre hivatkozván jeleztem az okosoknak, hogy nyilvánosan nem áll módomban mindent a rendelkezésükre bocsátani, mert köt a fenti rendelkezés.  Dehogy vártam el, hogy bármelyik is felálljon és a képembe vágja, hogy olyasmivel hozakodok elő, ami ebben a formában még nincs is. Tudtam, hogy ezzel ilyen körökben nem foglalkoznak és ennyit muszáj volt megtenni a lelkemnek, kis tromf ugye azért a szaros ketrecükért.