Nézek jobbra és nézek balra és lassan úgy járok, mint a kis egér, akinek akár van dió-mogyoró a két oldalán, akár nincs, mindenképpen elvágja a penge fölött a nyakát. (És még sapka is hiába van rajtam!)
A fene sem tudja már, hogy ez baj-e, vagy nem, de azon kaptam magam, hogy ki vagyok magam által rakva, valami senki szigetére, mert hirtelenjében rávágtam valakinek a kérdésére (szépen ám, gondolkodás nélkül), hogy jelenleg nincsen olyan a politikai palettán, akire szavaznom lehetne. Még jó is, hogy most nem is kell, mert nagyon bajos lenne, ha itthon maradnék.
Olyan silány, semmit mondó, komolytalan figurák azok, akik képviselnek bennünket, hogy nem is csoda, ha egy kalap alá veszi őket lassan mindenki, persze kivéve a gyevi bírót és a FIDESZ-fanokat. Gyurcsányért is kár, és hiába tudjuk, hogy meg tudná szorongatni jelenlegi náci pártoló vezetőnket, sajnos ő csak akkor rúghatna labdába, ha végre tökéletesen és totálisan elengedné annak az MSZP-nek a pracliját, akinek a tagjai hátba szúrták, elárulták, és csak koloncként vannak még most is a nyakán. Ja, és fennhangon nyilatkozgatnak, hogy ők hisznek Gyurcsány ártatlanságában. Ez is eléggé álságos kiállás, mert nem szeretem ezt a hiszek szót. Erre ugyanis később simán rámondhatják, hogy persze, mi hittünk, aztán tévedtünk, de erről nem mi tehetünk.
Ha valamit állítunk, akkor ne higgyük, hanem vagy tudjuk, vagy nem tudjuk és kész. Én szeretném, ha a jelenlegi parlamentünket kitevő valamennyi párt elmasírozna messzire, és jó lenne, ha helyettük teljesen frissek jönnének, akik végre valóban szolgálni mennének, és nem zsebet tömni. nem is adnék én ennyi minden fizetést és járadékokat.
Főállás szükségeltetik és akinek igazi tébolyult hobbija az országon való javítás, hát tegye, de ne ilyen körbelefizetős módon. (Miért, mi más a frakciófegyelem? Hol van az egyéni elszámolás a lelkiismerettel és a választókörzettel? Mindent felülírt már a pártfegyelem.)
Szóval nem szavazok, és igyekeznünk kell, ha 3 év múlva találni akarunk végre valakit. (De ne királyt!).


